Tag Archives: VÉrhÁborÚ

Underworld BLOOD WARS

Ide is megírom, nemcsak a tumblira, hogy tegnap este belefutottam a hatodik Underworld film trailerébe, aminek az angol alcíme Blood Wars. (Magyarra ezt Vérözönnek fordították, amin már csak kuncogok.) (De azért először pánikoltam egy picit, hogy mi van, ha mégis Vérháborúnak, vagy Vérháborúknak nevezik.)

(Ezer és egy éve írom lassan a folytatást a Vérháborúhoz, nehogy most nyúlja le egy ekkora franchise a nevet, amikor már kb csak 2-3 hónapra vagyok a befejezéstől…)

Mindesetre az első sokk után egészen kíváncsi lettem az új Underworld filmre, elvileg decemberben (vagy januárban) bemutatják itthon.

A 2012-ben készült Awakening című rész már nem volt rám akkora hatással, mint az első két történet, de ettől függetlenül érdeklődve néztem, hogyan folytatják a sztori alakulását. (Nem követem a spin-offok és a képregény cselekményszálait, így tényleg csak annyit tudok az egész Underworld világról, amennyit a filmekben megmutatnak.)

Az új trailer alapján sincsenek komoly elvárásaim a folytatással kapcsolatban, ennek ellenére kamaszos lelkesedéssel fogok beülni egy óriás popcornnal a moziba.

Blood Wars.

Az eszem megáll. Hát de komolyan. Vérözön. Ahha.

Ismerős szépségeim

Annak idején, amikor megtaláltam ezt a képet, rettentően örültem volna neki, ha egyszer könyvborítóként felhasználhatom. Aztán szerencsére így is lett, és megszületett Az első harapás fedlapja.

 

A könyv megjelenése óta eltelt csaknem egy év, elég sokszor böngésztem azóta a Deviantarton, és mindig belefutottam egy-két ismerős fotómanipulációba, amelyek mindig megdobogtatták a szívem. Talán az első és utolsó áll a legközelebb hozzám, a tónusai és a kontrasztjai miatt; hiába mindegyik ugyanolyan, mégis különböznek. (:

  

  

A legelfogultabb Vérháború olvasóm ♥

Még nem is meséltem, hogy amikor két hete hazautaztam a nagyimhoz, nagy büszkén mutatta, hogy már a könyvem felénél tart! Először szent ereklyeként körbehordozta a szomszédok és az ismerősök között, és amikor már mindenki megtapogatta, megszagolgatta, akkor elkezdte olvasni… Az én 65+ éves nagymamám egy vámpíros-vérfarkasos-boszorkányos fantasyt, amit elsősorban fiatalok kezébe szántam… (:

Azt mondta róla, hogy nagyon kalandos, és egyszerre el tudná olvasni, ha nem volnának olyan picik a betűk, és biztosan tudná, hogy gyorsan belekezdhet a második részbe; de így inkább lassabban, fejezetenként halad, hogy hagyjon belőle későbbre is. (:

Ettől függetlenül tisztában vagyok az első rész hiányosságaival (ugyanis szinte csak abból áll az egész, tudom), de már ezért megérte végigküszködni a kiadás procedúráját. A nagymamámnak tetszik, és ez csodálatos dolog. «3

Az első kritika a Vérháborúról :P

A Footer.hu-n jelent meg néhány napja Angel Everlace: Vérháború – Az első harapás – Az élet Alkonyat után címmel. Íme, egy részlet a cikkből  (elejétől a végéig a fenti link alatt lehet megtalálni):

“Mikor az összes vámpíros regényt darabokra szedte a világ, és azt hittük, hogy már semmi nincs eme fantasztikus lények előtt, akkor rájöttünk, hogy igen sznobok vagyunk mi tulajdonképpen. A vámpír, mint ultraszerelmes, örökéletű, galamblelkű lény már kimerült, ez szinte tény. Viszont a klasszikus elgondolásokban még vannak tartalékok. Mi sem hittünk ebben igazán, de Angel Everlace első kötetes, magyar írónő bebizonyította, hogy nem minden klisé, ami vámpír.

Amit mi kissé nehezményeztünk, hogy a sokat ígérő karakterek túl hamar lelepleződtek, hogy velük kapcsolatban nem maradt semmi rágódni való a történet végén. Mert a sztori igenis könyörög, mi több, kiált a folytatásért, csak épp a legizgalmasabb szereplők adják be azt a bizonyost olvasmányunk végére.”

Nagyon köszönöm, Évi, bár félő, hogy a kritikád sokkal jobban sikerült, mint a könyvem. (:

Rövid szolgálati közlemények

Már néhány napja kiraktam a Vérháború menüpont alá, de elfelejtettem a főoldalra is kiposztolni, hogy játékot, vagyis pontosabban fotópályázatot hirdetek a könyvemmel kapcsolatban.

“Fotózd le a saját Vérháború kötetedet (amikor épp olvasod, vagy a könyvespolcodon pihen, vagy éppen Veled utazik a táskádban, esetleg a hörcsögöd áldozatává válik, stb.), aztán küldd el az e-mail címemre (anita.pozsgai1985@gmail.com)” Bővebb infó itt.

Alternatív megoldásként azt is elfogadom, ha az ominózus 1-3 képet feltöltitek valahova, és csak a linket/linkeket külditek el.

A kettes számú, szolg. közlemény arról szól, hogy egy kicsit megrövidítettem a Névjegy menüpontot, így néhány apróság eltűnt, pár cikket újrafogalmaztam, stb. Amúgy észrevettem, hogy január 2-án volt ötödik éve, hogy a neten tartózkodom, irogatok, bontom a rendet. (: Észre sem vettem, úgy elröppent ez az idő.

(Lassan kijárjuk az óvodát, ha nem vigyázunk…) Laza.

Új videó a könyvemhez

Nem tudom, hogy a Youtube meddig engedi a videót lejátszani (az elorzott zene szerzői jogai miatt), szóval addig nézzétek, amíg lehet. (:

Bookline!

Figyelem! Figyelem! A könyvem a mai naptól kapható a Bookline webáruházban (és elméletileg a boltokban is, de gyakorlatilag biztos, hogy nem rendeltek belőle, szóval… na mindegy) Vásárlásra és olvasásra fel! (:

Link a könyvhöz. Hip-hip-hurrá! (:

(végre, bakker, végre)

Vérháború – Az első harapás

1. Járatlan utakon (részlet)

Angel fázósan kopogott a hatalmas épület ódon bejárati ajtaján. Tompa szúrást érzett a gyomrában, amikor hozzáért a kopogtatóhoz. Olyan érzés fogta el, mintha menekülnie kellene. Talán mégsem volt jó ötlet elutazni… A rosszat sejtő hangok megállíthatatlanul cikáztak és duruzsoltak az agyában.
Egy hete kapott egy rövidke levelet, egy repülő- és egy vonatjegyet Romániába. Egy eldugott, erdélyi kastélyba hívták. A feladó neve ismerősen csengett ugyan a lánynak, de egyébként vakon utazott immár két napja. Nem tudta meghívásának valódi okát, de egyelőre nem is érdekelte. Akkor akarta kideríteni, amikor Erdélybe ért; addig csak élvezni akarta az ingyenes utazást, és azt, hogy kicsit kiszabadulhat a megszokott hétköznapjaiból. Éppen kapóra jött neki a kiruccanás, mert kirúgták a bűbájos boltból, ahol dolgozott.
Angel Greene boszorkány volt, a mesterségét a bolondos nagyanyjától tanulgatta, míg élt az idős asszony. Miután Rosie mamát három éve eltemette, egyedül maradt a világon. Általában egyik napról a másikra élt, míg fel nem vették próbaidőre abba a bizonyos ezoterikus üzletbe, ahol bánatára a napokban mondtak fel neki. A barátjával is néhány hete szakított, ugyancsak a boszorkányság miatt, ezért a változás csak segíthetett a sebesült lelkén – gondolta.
De talán mégiscsak őrültség volt ismeretlenül összecsomagolnia, és elhagyni a biztonságos otthonát egy életre szóló kaland reményében…
A szeptemberi, késő délutáni napsugarak fáradtan, már-már baljósan nyúltak el a kastély mellett elterülő, megfakult virágoskertben.
Ahogy kopogott, az ajtó magától kinyílt, és halk nyikorgással tárult ki a vendég előtt. Angel nyelt egy nagyot, majd belépett. Ahogy tett néhány métert, az ajtó becsapódott mögötte, mintha önálló életet élt volna.
– Hahó… Van itt valaki? – kérdezte félszegen. Kíváncsian nézett körül. Egy hatalmas teremben állt meg, ahol csak a kopott színű ólomüveg ablakok engedtek be némi fényt. Régen biztosan fényes bálok színhelyéül szolgált a magas belmagasságú helyiség. Fáradtan megköszörülte a torkát, aztán megfordult, hogy jobban szemügyre vehesse a szalont.
Egy férfi termett előtte. Mintha a semmiből bukkant volna elő. A lány kis híján szívrohamot kapott a váratlan fordulattól.
– Helló, Angel Greene vagyok – nyögte ki végül, miután meglepetten nyelt egyet, ahogy végigmérte a férfit. Szőke volt, sápadt és elegáns. Fekete ruhát viselt, félhosszú haja az arcába hullott. Angel kezet akart fogni vele, ám a férfi kezet csókolt neki.
– A nevem Romain Exculasper. Tőlem kapta a levelet. Már nagyon vártuk.
– Ezek szerint jó helyen járok – mosolyodott el Angel. – Már féltem, hogy rossz címet kaptam…
– Megnyugtatom, jó helyen jár.
– Ennek örülök.
– Hogy utazott? Elfáradt? Megmutatom a szobáját, jöjjön utánam – a házigazda elvette Angel csomagjait, majd átvezette a boszorkányt a termen. A lánynak minden idegszála megfeszült, maga sem értette, miért.
Felelni akart a feltett kérdésekre, nem csak némán, félig nyitott szájjal ácsorogni, de hirtelen eltűntek a megfelelő szavak a szótárából, így csak egy furcsa bólintás és biccentés keverékéből született fejrándítás született válaszul. Különös érzések kerítették hatalmába, ahogy követte újdonsült házigazdáját felfelé a lépcsőn. Úgy érezte, még mindig fogva tartja Romain hideg tekintete.
– Kívülről nem is tűnt ilyen nagynak ez a gyönyörű épület. Hányan laknak itt? – kérdezte meg halkan a lány. A férfi nesztelenül vezette végig több folyosón és lépcsőn. A régi korokról mesélő falakon kisebb-nagyobb festmények lógtak, általában véres csatajeleneteket vagy morbid lakomákat megjelenítve.
– Nem is tudom pontosan, elegen. A kastélyt még az egyik, Angliából áttelepült ősöm, Foras Exculasper vásárolta meg 1900-ban, és építette át a saját ízlése szerint. Csak találgatni merek, de az öreg valószínűleg Bram Stoker ábrándját kergette… A család azóta nem sokat változtatott az épületen. Eladni nem akarjuk, pedig sokan érdeklődnek iránta. Igyekszünk megtartani a kastély eredeti állapotát, de ez néha nem könnyű feladat, főleg ami a modern kor újításait illeti. A vendégek néha igényelnék a televíziót vagy a telefont, de hogy néz ki, ha minden egyes, egyébként korhű szobát telizsúfolunk efféle eszközökkel?
– Való igaz… Szerintem itt a televízión kívül is bőven akad látnivaló. A festmények, az ablaktáblák, a lámpatestek… olyanok, mint egy múzeumban. Remek lehet itt élni.
– Köszönöm, valóban nincs okunk a panaszra – mosolyodott el a férfi. – A vacsorát este hétkor szolgálják fel. Reggeli nyolckor, ebéd délben. Napközben nyugodtan kimehet a birtokra, úszhat, szaunázhat, vagy akár ki is lovagolhat a környékre. Természetesen csak kísérettel, nehogy eltévedjen.
– Csak napközben? Mert, éjszaka nem szabad?
– Nem, éjszaka túl… veszélyes. Mindenkinek jobb, ha a kastélyban marad.
– Egyáltalán minek köszönhetem, hogy itt lehetek?
– Ezt majd a vacsoránál beszéljük meg, most pihenjen le. Meg is érkeztünk – a férfi kinyitotta egyik szoba ajtaját.
Bent világos volt, szinte minden lámpa égett. Az ablakokon minden függöny gondosan be volt húzva már. A szoba tágas volt, egyik ékessége a boltíves, faragott ágy. Az íróasztal valószínűleg ugyanilyen fából készült. Mestermunka volt mindkettő. A szekrény szintén faragott, drága, intarziás darab lehetett.
– Ez pompás…– ámult a lány.
– Megfelel?
– Tökéletesen, köszönöm.
– Maradt csomagja az állomáson? Küldjek kocsit a többi holmijáért?
– Nincs több csomagom, csak ez a kettő. Igyekeztem minél kisebb pakkal utazni…
– Ha valami hiányzik és szüksége lenne rá, szóljon és beszerezzük…
– Nem igazán értem, hogy mi ez az egész…
– Majd vacsoránál megbeszéljük. Most pihenjen le, hétre felküldök valakit.
– Köszönöm – állt meg a lány a szoba közepén.
Az ajtó becsukódott a sápadt férfi mögött. Vonzónak is tartotta volna Romainet, ha nem lett volna olyan fehér a bőre. Beleborzongott, amikor a jeges kézcsókjára gondolt.
Gondosan letette egymás mellé a két táskáját, de nem pakolt ki. Meg akarta várni a vacsorát. Hátha egy fatális tévedés az egész. Nem akart feleslegesen ki-be rámolni. Körbesétált a szobában, megérintette a szekrény faragásait. Leült az ágyra, lehúzta a csizmáját, hátradőlt, majd ismét felpattant. Odament az ablakhoz, elhúzta a függönyt, és kinyitotta az egyik ablaktáblát. Megállapította, hogyha a valóságban is az övé lenne a szoba, milyen remekül be lehetne rendezni benne egy varázssarkot. Elmosolyodott, végiggondolva, mit hova tenne…
Őrülten hiányozni kezdett neki a bűbájos bolt. De nem tudott mit tenni, messze volt tőle, és már amúgy sem tartozott oda. Szomorúan elhúzta a száját, majd visszalépett az ágyhoz, és elfeküdt rajta.
– Minden rendben van. Kiegyensúlyozott vagyok. Életben vagyok. Süt rám a nap. Mosolygok. Ma nem aggódom – próbálta meggyőzni magát, hogy a rossz előérzetei becsapják. Ahogy végiggondolta mindezt, már el is aludt.
Álma zavaros volt és nyomasztó. Egy férfi üldözte őt, és egy másik végignézte azt. Nem segített neki… Csak állt és nézte a lányt. Furcsák voltak a fények, a színek, az illatok. Álmában sem szűnt a rossz érzése. Követték és figyelték őt. Minden lépését.
Arra riadt fel, hogy valaki kopogtatott, aztán belépett az ajtón.

Regényes piackutatás

Körülnéztem itthon, hogy vajon milyen vámpíros fantasy könyvekkel tudja felvenni a regényem a versenyt, és az alábbi köteteket tartottam esélyeseknek. Nem tudom, hogy ki olvasta vagy nem olvasta, szerette vagy nem szerette ezeket a történeteket, mindenesetre én ezeket tartom versenytársnak külső és megjelenés alapján.

Az első három könyvnél az értékelés szubjektíven történt: 1/5 pocsék, 2/5 gyenge, 3/5 közepes, 4/5 jó, 5/5 remek rendszer szerint. A sajátomat a részrehajlás vagy az álszerénység bélyegének elkerülése végett kihagyom. (Egyébként összesen saját magamnak 3,5-4/5-öt adnék, ha mernék ilyesmit írni. Merek. Haha.)

A történetek alakulásáról, a karakterformázásról direkt nem ejtettem egy szót sem, mert ez emberenként, ízlésenként változik. Smith könyve(i) nem több(ek), mint egy részekre darabolt novella – talán ezt mércét még én is megütöm. Marina meséje egy rosszul megírt fanfictionnak is elmenne, de mint mondtam, ízlések és pofonok. (Ráadásul a második kötetet Angyalvérnek tervezte elnevezni, ami azért könnyedén összekeverhető Nalini Sigh könyvével.) A VarázslóVérről nem tudok sokat, de már próbálom rászánni magamat egy ideje, hogy elolvassam. (: Majd most.

Szóval nézzétek el nekem ezt a hiányos táblázatot. Egyébként az alábbi szempontok alapján van még olyan kötet, amivel összevethetném az enyémet?

Könyv szerzője, címe 

 

Levy L. Smith: Dark Love Sorozat 2: Az üldözött 


Angeli Marina: Vérkönny 


Brigitte Bear: Varázsló Vér – A Nod nyomában 


Angel Everlace: Vérháború – Az első harapás 


Borító külleme (kép, színvilág, stb.) Matt borító, fekete háttér, fehér (vérfoltos) virággal 

5/5


Matt borító, fekete-fehér fotóval, enyhén dombornyomott vörös címmel 

4/5

 

Fényes borító, feket-s-lilás fotóval, vörös címmel 

3/5

Matt borító, sötétkékes-feketés árnyalatokkal, fehér hátlappal 


Tapintása Kellemes, nem karcolódik 

4/5

Kellemes, határozottan strapabíró 

5/5

Csúszós, tenyérbe izzadós, sajnos könnyen karcolódó 

2/5

Kellemes, strapabíró
 

Paraméterek

(m x sz x v)

 

20 x 13 x 1 cm 20 x 14 x 1,5 cm 19,5 x 12, 8 x 1 cm 19 x 12 x 1 cm
Oldalszám 134 269 195 153
Felhasznált betűtípusok Mutatós, talpas, rajzolt fejezetcímek 

5/5

Talán Apple Chancery, vagy ahhoz nagyon hasonló fejezetcímek 

4/5

Talán Trebuchet MS, vagy ahhoz hasonló álló betűs fejezetcímek 

4/5

Érdekes, talpas nagybetűk: talán DejaVu Serif, nem tudom :S 

 

 

Kiadó / Nyomda

 

Egmont 

 

Aposztróf 


Ad Librum 

 

Novum Verlag 

 

 

Kiadás éve

 

2009 2010 2010 2011
 

Ár

 

1999 Ft 2800 Ft 2290 Ft 2850 Ft
Egyéb Saját VV logó 

5/5



BRÉKING!

VALAKI (feltételezhetően a postás vagy valamelyik szomszéd) BELEGYÖMÖSZÖLTE A POSTALÁDÁNKBA A KIADÓ ÁLTAL KÜLDÖTT MINTAPÉLDÁNYOMAT!

Persze, nem ajánlva küldték, ahogy ígérték – így akár el is keveredhetett volna félúton, de sebaj! (: Végre a kezeim közé került ez a vacak, amivel már másfél éve szívtunk. Vagyis csak én, egyes szám első személyben. WOW!

Védőfóliába bugyolált példány volt (valószínűleg mind az lesz), de alatta kellemes tapintású, és matt a borító. Ráadásul egyáltalán nem büdös, nem ragasztószagú a könyv. Legalább ennyi sikerem van, YEAHHH!