Tag Archives: Novella

A kihívásos novellákról és óévi terveimről

Tegnap, hazafelé a vonaton a történetek egyharmadát elolvastam, háromból kettő meglepő módon nagyon tetszett. Ma este (meló után) elolvasom a másik hármat, aztán kezdődhet az első adag kritikaírás. (Nem felkerülési sorrendben olvasom őket, nehogy téves következtetéseket vonjatok le ebből a bekezdésből…) (:

Az első néhány sztori már olvasható a bázisoldalon:
1. Let it Snow
2. Újra igazi karácsony
3. Hópelyhek tánca

Idén végezni szeretnék az interjúkérdéseim megválaszolásával is (nem felejtettem el azt sem), csak holnapután Tetoválók Éjszakája, és azzal még elég sok munka van szintén. (Kitaláltam, hogy streamelni is szeretnék. Élőben. Ide. Komolyan.)

Ma este próbaadás várható.

Az űr mélyén

In the spaceMűfaj: science-fiction novella

Stílus és kategória: általános

Korhatár: +12 (+16 a későbbiekben!)

Egyéb megjegyzések: – (folytatás következik!)

 

Előszó

Amikor 2055-ben elkészült az Obayashi Corporation által megálmodott űrlift, Amanda Fermi nem gondolta volna, hogy belátható időn belül kipróbálhatja. Az első túrákat asztronauták és mérnökök tették meg, aztán szépen lassan beszivárogtak a Föld és űrállomás között ingázók közé a gazdag turisták is, akik hajlandóak voltak tizenkét számjegyű csekket kiállítani négy hét űrbéli nyaralásért.
Amanda Fermi a kilencedik turnus ösztöndíjasa volt, szótlan csodabogár a milliárdosok között, akit sokkal jobban érdekelt néhány megoldhatatlannak tűnő matematikai egyenlet, mint a többiek által kifogásolt liftkabinok apró mérete. Fiatal és csinos teremtésnek tartották volna utastársai, ha szemrevaló külleméhez csak egy csepp szociális érzék párosul, de Fermit örök kívülállónak teremtette az ég.
Huszonöt fővel indult el 2057. májusában a menetrend szerinti űrjárat, tíz napig tartott az út fel a műholdig, tíz vissza, és a köztes szűk két hétben a szerencsés kiválasztottak az ablakukból gyönyörködhettek a szülőbolygójuk távoli, kékes színében; segíthettek kisebb javításokat elvégezni az űrállomás állandó legénységének és részt vehettek egy-egy rövid űrrepülésen egy öt férőhelyes komppal. Az egyik rutinrepülés alkalmával a kapitány szokatlan jelet fogott a kommunikációs csatornán, így a fedélzeten tartózkodók örömére extra kitérőt tett az űrben. Harminckét perc múlva eltűnt a komp jele a kijelzőkről, és soha többé nem került elő.
Az esetet a Földön hosszasan vizsgálták, végül bizonyítékok hiányában az öt áldozatot – köztük Amanda Fermit – halottnak nyilvánították.

Continue Reading →

Fenevad a városban

[Sötét álmok érintése sorozat // 2011]

Egy szürke, ködös hajnalon kezdődött Lili új élete, amikor meztelenül, tele zúzódásokkal és véraláfutásokkal ébredt egy unalmas kisváros még unalmasabb közparkjában. A telihold a testét és a lelkét is gyökerestül felforgatta, egyik pillanatról a másikra új vágyakat és ösztönöket szabadított fel benne, ezért mégsem volt képes haragudni magára. Mindvégig tudta, mit követett el, mégsem érzett egy cseppnyi lelkiismeret-furdalást sem. Rövid, homokszőke haját véres tincsek tarkították, gömbölyded arcán hosszú és mély karmolások éktelenkedtek.

A ruhátlan lány először körbesandított, hogy rátalált-e, figyeli-e valaki vagy összetűzés nélkül hazajuthat-e biztonságos otthonába. Mivel a kora reggeli órán még senki sem járt a belvárosban, hazaiszkolt, majd megfürdött, hogy lemossa magáról az árulkodó foltokat.

Continue Reading →

Buszmegálló a Völgyben

[Sötét álmok érintése novella sorozat // 2011]

A hangos, jobb napokat látott busz csikorogva állt be a sötét buszmegállóba. A sofőr fáradt unalommal nyitotta ki az ajtót, hogy a négy várakozó utas felszállhasson az utolsó éjszakai járatra. Az álmos, közömbös emberek kerestek egy-egy ideális ülőhelyet, majd morózus ábrázattal várták ki a két és fél perc múlva esedékes indulást.
A várakozással töltött második percben egy ötödik alak kopogott a busz ajtaján. Vészesen sápadt lány volt, fekete hajjal, fekete ruhában, fekete sminkben. Hosszú, éjszínű kabátját színpadiasan szétgombolta, és maga mögé csapta, ahogy a sofőr kinyitotta a busz ajtaját, hogy felszállhasson. Fekete, csipkés fűzőt és tüllös miniszoknyát viselt. A combközépig sem érő ruhadarabot apró, fehér koponya-minta díszítette. Gömbölyded, csinos arca egy rosszul kifestett játékbabára emlékeztetett.
– Az ördög fog elvinni, Kata, ha ilyen rémisztő maskarában korzózol – morgott a kopaszodó buszvezető az új, grimaszoló utasának.

Continue Reading →

C. L. Moore – Út az időbe

Lassan haladt, hosszú, puha, súlyos léptekkel, kincsesháza csarnokán át. Számtalan világ értékeiből válogatta gyűjteményét, távoli terekből és időkből zsákmányolta a kincseket, melyek megtöltötték palotáját. Öltözéke, melynek kelméje dúsan redőzve simult nagy, erős tagjaira, önmagában is felbecsülhetetlen érték volt, mint e falak között minden; pókháló vékonyságú anyagán kidomborodó minták, melyek már elveszítették jelentésüket ily messze a világtól, ahol megalkották őket, de szépségük egyetemessége megmaradt. És ő maga szebb volt, mint bármi az egész hatalmas gyűjteményben. Tudta is ezt, meleg, jóleső elégedettséggel elméje legmélyén.
Gyönyörűen mozgott, harmonikus erő áradt tagjaiban, ahogy járt, hatalmas teste méltóságteljes volt és kecses. A finom köntös szétnyílt nagyszerű alakján. Érzékeny tenyerét gyönyörrel végighúzta oldalán, élvezte a fátyolnál is vékonyabb kelme különös, domborszövésű finomságát. Félig hunyt szemének büszke pillantása sokszínűen villant elő szempillája alól. Szeme sosem volt kétszer egymás után ugyanolyan színű, ám mindegyik szín szépséges volt. Continue Reading →