Tag Archives: Népliget

Ősz a Népligetben

img_0319

img_0318

img_0320

Két kép a Népligetből

Itt sétáltunk a kutyival délelőtt. (Délután meg a Városligetben, de ez most irreleváns.)

IMG_4209

IMG_4205

Csapongás

Sikerült kellően kipihennem magam ahhoz, hogy elkezdjek csapongani, belefogni millió dologba azért, hogy esetleg később félbehagyjam azokat. Leírnék ide mindent, de sajnálom az időt rászánni, szívesebben ülnék az erkélyen, bámulva az esőt, a növényeket, hallgatva a fából fabrikált szélcsengőmet. Kitaláltam megint, hogy nekiveselkedek Michelangelót fordítani, ha már egyszer négy évig tanultam olaszul, persze ismét ráeszméltem, hogy közel sem tudok annyit, hogy tökéletesen értsem is, amit tőle olvasok. (De a hangzása… még mindig ámulatba ejtő.)

A tegnapi Apple ASTA tréning klassz volt, megerősített az empátiába vetett hitemben, illetve elmélyített a panaszkezelés és orvoslás bugyraiban. Ebédre előételnek magos bucit és fűszervajat kaptunk, aztán sajtos gombalevest (fenyőággal), a főétel valamilyen grillezett hal volt, szintén grillezett zöldségekkel. Nekem nagyon ízlett, és jól is laktam – a fiúk azonban rendesen húzták a szájukat, hogy kicsik az adagok, és egyébként is rosszak. Nem tudják értékelni, ha nem sült krumplit és csirkét tolnak eléjük… (: Desszertnek túrós rétest szolgáltak fel vaníliaöntettel. Egyébként volt egy szuper kávégépük az étteremben, ahol szinte végigittam a lehetőségeket, mert készítettem magamnak latte macchiatot, italian cappuccinot, cafe-au-lait-t és még egy forró csokit is. (Minden kávészünetben kimentem, és pofátlanul megnyomtam egy gombot, míg a többiek szétszéledtek cigizni, beszélgetni…) Kéne egy ilyen profi kávégép itthonra is, csak elfoglalná a konyha egynegyedét, illetve valószínűleg nagyon gyorsan kapnék koffeinmérgezést… Átgondolandó.

Tegnap kétszer is sétáltunk egy nagyot a Városligetben Kiarával, így ma délelőtt megleptem, és a Népligetbe vittem kirándulni – nehogy megunja a sétáinkat, így az egyes villamossal elmentünk világot látni. A Kisasszony nagyon élvezte az új környezetet, szaglászott, rohangált, még egy új barátot is talált magának: Hapsit, a három éves bull masztiffot. Kergetőztek egy nagyot, aztán Kiara jó szokásához híven belehempergett egy madáritató pocsolyába. (Szerencsére nagyon jó időnk volt, sütött a nap, néha befelhősödött ugyan az ég, de nem volt fullasztó meleg. Csak akkor kezdett el esni, miután hazaértünk.)

Egész jól néz ki a Népliget, tényleg vannak hatalmas, szinte már-már erdős részei, ahol lehet bújócskázni, és szűk ösvényeken kóborolni. Gyűjtöttem némi fenyőgyantát, édes szedret ettem az utamba kerülő szederfákról, és összeszedtem pár szépséges madártollat is.

Planetárium Idill Nyomkövető

Jövő héten ismét a Margit-szigetre szándékozom kivinni, de utána biztos megyünk még a Népligetbe is, mert nagyon élvezte a kutyuló. (Azóta is a fotelben alszik…)

Blood And ChocolateMa már megnéztem a két Hemlock Grove részemet, így estére találtam egy filmet, nem tudom, milyen lesz, de bízom benne, hogy nem választottam rosszul. (Drag me to hell.) A múltkor megnéztem egy vérfarkasos fantasyt, Blood And Chocolate volt a címe, és abszolút pozitív csalódást okozott. Érdemes megnéznie annak, aki a Red Riding Hoodot kedvelte.

A főszereplők aranyosak voltak, ráadásul a színésznő magyar származású, és a sztori maga Romániában játszódott! (: A történelmi hűség ugyan hagyott némi kívánnivalót maga után, de nem volt akkora égbekiáltó marhaság benne, amitől félbehagytam volna.

Egyébként tipikus Rómeó és Júlia történet, csak itt nem duplagyilokkal varrják el a szálakat. Megéri megnézni, egyszer vagy kétszer biztosan. (:

4/5