Tag Archives: Kutyusok

Kutyuló Sorozat

Nem néztem utána a záridő rejtélyének, viszont csináltam néhány képet Kiaráról és a barátairól.

  

  

  

  

A medencére a házban van szükség!

Legalábbis ezt gondolta Gus, az angol bulldog, aztán bevitte a pancsolómedencéjét az ajtón… (:

Kiara és Luca

Ma délelőtt találkoztunk Andival és Lucával, hogy a kutyulók tudjanak egyet játszani, rohangálni és összességében még inkább szokják egymást. Egy baráti kergetőzés után Kiara elfoglalta a visziklit, majd néhány kör megtétele után eszünkbe jutott, hogy készítsünk pár “hivalatos” fotót a jószágokról. (: Ha megvágtam a videónak szánt anyagokat, azt is kifüggesztem majd. (:

Kétségkívül ez sikerült a legvidámabbra:

Luca gondolata: Rendben, mosolygok, örülj Gazda…

Kiara gondolata: Csak azért sem fogok normális fejet vágni, ezt cseszhetitek… (:

Kiara és Athos találkozása

Ma két zápor között úgy döntöttem, megfuttatom Kiarát, ezért kora délután felnyergeltem a KutyuLovat, aztán lesétáltunk a Városligetbe. Szerencsénkre találkoztunk egy eddig ismeretlen, ámde nagyon barátságos boxerfiúval, Athosszal, akivel egy hatalmasat lehetett rohangálni. Kergetőztek, mint az őrültek, aztán Kiara bemutatta, hogyan lehet tócsába döngölni a pasikat… (: Büszkén jelenthetem ki, mindkét kutya extrasárosan indult haza fél óra iszapfürdőzés után. (:

Attól tartok, a fotók és a grimaszok önmagukért beszélnek (főleg a középső, kinagyított képen)…

  

Kutyulik és a víz

A három kedvenc videóm, no komment. (:

Corgi kutyus hasast ugrik! (:

Kiarosz Fantasztikosz és barátai

Mivel végre évek óta először tavasz van, így néha záporok tarkítják az életünket. Mostanában mindig eső után sikerül találkozni a kutyabarátainkkal, ezért egy kiadós játék után alig ismerem meg a Kutyulót, mert természetesen előszeretettel cserkésznek be pocsolyákat és dagonyáznak bennük, mint a kismalacok.

Az első fotósorozaton Marcipán, a vakvezető kutyus sáros, ámde boldog változata látható, akivel szerencsére sikerült összefutnunk szombaton a ligetben. Köszöni szépen, nagyon jól van, két hete a gazdájával dolgozni is járnak, és az új munkatársak egytől-egyig imádják, titokban még etetik is Marcit – de a gazdi azért hallja a lebuktató csámcsogásokat. (:

Hasonló szerencsés vagy szerencsétlen véletlen, hogy a héten eddig minden reggel találkoztunk a környéken lakó boxer fiúval, Artúrral (és gazdájával), akivel szintén nagy a szerelem, így elképzelhetetlen a séta végére a “tiszta és jó kutya” imidzs. (:

Artúrral rengeteget futnak egymás mellett fel és alá a kutyafuttató két sarka között, míg ki nem fulladnak, aztán közelharc-játék következik boxermódra, majd ha ebbe is belefáradnak, akkor leheverednek egymás mellé, és a másik megrágcsálása következik. Literekben folyik a habos nyál, amit egymásra lehet kenni, és amit egy bukfenccel fel lehet itatni némi porral és homokkal. A komplett program körülbelül 30-40 percet igényel, az ezt követő kutyasuvickolás otthon azonban akár egy órás elfoglaltság is lehet. (: Megéri? (:

Elnézést, amiért nem lett minden kép éles, de lehetetlen jó fotót készíteni két örökmozgóról… Egyébként már gyűjtöm az anyagot a videóhoz is. (:

Különös kutyafotók

A brit fotós, Tim Flach tavaly novemberben jelentette meg kutyaportrékat tartalmazó sorozatát. A képek zseniálisak, gyönyörűek; méltán teszik még népszerűbbé az állatfotózást. A fenti csoportkép a kedvencem, de a többi is nagyon szép. Continue Reading →

Megint egy NOÉS szombat

Hetek óta egy titkos projekten ügyködöm, miszerint szeretnék örökbefogadni egy kutyust a Noé Álllatotthonból a már meglévő Kiara nevű szeretetcsomagunk mellé. Előbb a karácsonyi hajcihő, majd a költözés próbált eltántorítani, de nem adtam fel. Ma délelőtt volt ugyan egy kis megingásom, habár hétágra ragyogott a nap, én először mégsem akartam kimenni a 17. kerületbe, mert egy kicsit el akartam bújni a világ elől, aztán valami/ valaki mégis kihajtott. Csakhogy ez a nap más volt.

Magammal vittem a kutyulónkat is, hogy össze tudjon barátkozni Bélussal, a kiszemelt boxossal. Kiara remekül viselte a BKV viszontagságait, mindvégig nyugodtan és sztoikusan szemlélte a világot, a Csordakúton viszont kibújt belőle a kis ördög, önfeledten játszott, ugrált, kergetőzött az újonnan megismert barátaival. Először ugyan megijedt Ottótól, a csacsitól; de aztán túl nagy önbizalma lett a kisasszonynak, és falkában kezdték el hajtani szegény patást. (Senkinek sem esett bántódása, ezért is tudok nevetni az eseten. Sosem láttam boxerfalkát ennyire együtt mozogni, fantasztikus volt. Jól megfuttatták a szamárkát.)

Bélusról időközben kiderült, hogy már van egy nagyon komoly örökbefogadója Németországból, így szomorú szívvel lemondtam róla. Remélem, hogy jó helyre kerül, és annyira fogják szeretni, mint amennyire én megszerettem az elmúlt hónapok alatt, míg kijártam hozzá. Különös, de vele úgy tűnt, hogy Kiara jobban kijött, mint a később bemutatott, Belmondo nevű kannak, aki szintén gyönyörű állat, csillogó szemmel, tigriscsíkos szőrrel, fekete pofával.

Szóval volt egy újabb lehetőségünk a társkeresésre: Belmondo személyében. Elvittük sétálni, Kiara szabadon jött-ment körülöttünk, Bel pórázon próbált hozzánk igazodni. Kicsit izgágának tűnt, talán túl sok volt neki a tömeg, a kutya, a szagok, nem tudom, de olyan volt, mintha ugródeszkának tekintené a sétánkat némi csínytevéshez. Nem rám figyelt, nem foglalkoztatta, merre szeretnék menni, satöbbi. Ő csak ácsingózott a többiek után, míg el nem engedtem. Körbeszagolták egymást a Kiarával, aztán mindenki ment a maga útjára. Bel kutyát bosszantani, Kiara szamárkergetőt játszani. Én meg ott maradtam egyedül, míg vissza nem hívtam a kutyulómat, és el nem halásztam Belmondót egy nagyobb farkaszkutya elől. Egy idő után, amikor már elfáradtam a folyamatos húzásban és nyúzásban, kénytelenek voltunk visszatenni a kennelbe, mert nem bírtam vele. Rossz érzés volt. Komolyan. Sosem gondoltam volna, hogy nem tudok falkavezér lenni egy kankutya számára, noha előtte sok házi kedvencünk volt. (Tudom, azért van különbség kis kutya és nagy kutya, díványkutya és kertkutya között; ráadásul csodát nem lehet várni elsőre, de azért mégis furcsán-rosszul esett, hogy nem tudok megfelelni egy ilyen szép, és erős kutya “elvárásainak”. Látszott rajta, hogy erőskezű gazdát szeretne, akinek figyelne az utasításaira… Én meg aranyos vagyok, aki kekszet ad esetleg, ha ő méltóztatik csinálni valami olyat, ami nekem tetszik.) Na mindegy, nem keseregni szeretnék, csak muszáj kiírnom magamból.

Sajnálom, hogy Bélussal jobban kijött a kutyám, és, hogy nem vagyok elég domináns Belmondóhoz.

Egy idő után, mikor már visszaraktam Belt a helyére, hogy lecsillapodjon; egy ott dolgozó barátom megkérdezte, hogy miért nem gondolkodom szuka kutyában, aki esetleg ugyanolyan simulékony lehet, mint a Kiara? Nekem elsődleges szempontom csak a szobatisztaság, és a zökkenőmentes kapcsolat a meglévő ebbel.

Három kifejezetten aranyos kutyit mutattak, akik befutók lehetnek/lehettek volna a Kutyulónk mellé: Borit, akit azért adtak le, mert levadászta a csirkéket (majd láncra került, majd megszabadultak tőle) (hátránya: kerti kutya volt, nem 100% szobatiszta); Lindát, aki szobatiszta, de rugóig kirágta az ágyat, a díványt, és elfogyasztott egy fél asztalt is, mire a gazdája megszabadult tőle; és Feliciát, aki feltúrta a kertet, amikor kint volt. Ő egyébként sárga színű, fehér jeggyel a pofiján. Vágott a farka, vágatlan a füle. Amolyan igazi, másfél éves kajlaság. Úgy láttam, hogy ő jön ki leginkább a Kiarával. Jó volt nézni, ahogy rohangáltak. (Bár azt hozzá kell tenni, hogy a mi kutyánk szinte mindenkivel jól érzi magát, mert végtelenül jámbor energiabomba.)

Bárkit is választanék, vagy választottam volna, a szívem vérezne. Egyelőre tépelődöm, átbeszéljük a dolgokat itthon, de nekem érdekes, kettős érzéseim vannak – és ez nem jó. Lehet, hogy mégsem olyan jó ötlet ez így már. Azt semmiképpen sem szeretném, hogy az egyik kutyám hátrányba kerüljön a másikkal szemben, azt meg végképp, hogy összeférhetetlenek és kezelhetetlenek legyenek együtt.

Az biztos, hogy jelenleg a környéken nekem/ nekünk van a legtündéribb, legokosabb boxerünk, mert ez a mai nap folyamán bebizonyosodott. Kiara nagyon jó kutya, szófogadó, és meg is akar felelni az elvárásaimnak. Figyel rám, én pedig rá. Kiváló csapat vagyunk. Talán nem is szabad megtörni ezt az idillt. Nem tudom, hogyan kellene helyesen dönteni.

Napi bojhosok

A cuteoverload.com-on találtam ezt a kiskutyás videót. Érdemes megfigyelni a szőrös, kis jószágok megállíthatatlan farokcsóválási technikáját.! (: Ki szeretne (rajtam kívül) megmacerálni egy ilyen játékkutyulit? (:

Noés szombat

Ma egész nap havazott, de ez sem tántoríthatott el, hogy kimenjek a tizenhetedik kerületi Állatotthonba. Indulás előtt felszerelkeztem némi munícióval (kutyanasi, keksz, és egy kis elmaradhatatlan csokoládé), aztán BKV-val nekivágtam a nagyvilágnak, hogy teljesen átfagyjak, mire odaérek. (:

Körülbelül fél egyre értem oda, talán kicsit hamarabb – nem néztem az órát, inkább azon csodálkoztam nagyokat, hogy mennyi embert irányított (ilyen havazásban is) az állatbarát szíve a Noéhoz. Köszöntem néhány ismerősnek, megkérdeztem, hogy etethetem-e nasival az összes szembejövő állatot, aztán bele is vágtam a projektbe.

Először tényleg a szembekószáló jószág kapott pár jutalomrágcsát, miközben célirányosan haladtam a boxerkenelek felé. Pontosítok: a kedvenc kenelem felé. (Ott jelenleg nem álldogált senki a didergő lakók legnagyobb bánatára.) Pedig Bomba és Bélus nagyon várták a látogatókat: volt ám vidám farokcsóválás, ugrabugrálás boxer módra.

Először nasit adtam nekik, aztán végigetettem az egész kenelsort, hogy pár jutalomcsontot és egy kis simogatást mindenkinek tudjak adni, ezután visszatértem a kedvenceimhez a titkos csokifalatok kiosztása miatt. Két apró Sportszeletet osztottam el négy kutyulinak, mert a szomszédos box lakói is kaptak belőle. (Nem tudtam megállni, hogy ne adjak nekik is egy-egy kaffantásra valót, mert olyan szomorú volt a tekintetük. Az egyik egy fehér, közepesen nagy termetű talán kuvasz és retriver keverék lehetett, aki nagyon óvatosan vette el a kis adagját. Nem tolongott, nem hangoskodott, csak remegő lábbal várta a sorát, hátha neki is jut még egy… Nem úgy, mint a hatalmas, fekete keneltársa. Ő is nagyon barátságos eb hírében állt, bár ő egy kissé hangosabban adta a tudtomra örömét. Mindkettejüket azonnal a szívembe zártam.)

Bomba és Bélus nem hazudtolták meg fajtájukat, jókedvűen és nyálazva fogadták az édességet. Nassolás után elkértem Bélust sétálni, és kerültünk egyet az állatotthon területén. Végig kifogástalanul viselkedett, csak egyszer akart nekilódulni a végtelen hónak, de akkor (beidegződés) hangosan rászóltam, hogy “Kiara, hagyd abba! Csirkeee… Ne már!”, és azonnal abbahagyta. Pedig nem is az ő nevét mondtam… A saját kutyám általában ilyenkor még ugyanúgy húzott volna, mintha süket lenne, és csak a második felszólításra figyel fel rám, hogy a világon vagyok. (: (Ezt nem neveletlenségnek mondanám, inkább… saját akaratnak.) (: Bélus viszont azonnal visszavett a tempóból. (:

Bombát sajnos már nem volt időm megsétáltatni, mert amikor Bélussal mászkáltunk, hallottam, hogy (délután lévén) több kutyát nem szerettek volna kiadni. Úgy tervezem, hogy a jövő héten valamikor kimegyek, és pótolom a mulasztást. (:

Ezeket a nyári/őszi fotókat a Noé oldalán találtam, én sajnos nem vittem gépet, hogy megörökítsem őket. De Bélussal nagyon nagy szerelembe estem, mert egy nagyon figyelmes, barátságos tündérmaszat, akit szívesen elszállásolnék a kanapén. (: Azt hiszem, a mi kutyulónk is örülne egy hasonszőrű horkológépnek, bár erről később úgyis megkérdezem az érdekelteket.

Hazafelé nagyon jó dolgom volt, mert két kedves, új ismerősöm elhozott az Örs vezér térig kocsival; így nem kellett a buszon fagyoskodnom. Végigbeszélgettük az utat, és tökéletesen egyetértettünk abban, hogy ezek a röfi-töfi jószágok imádnivalóak. (Még egyszer köszönöm a fuvart, remélem, nem okoztam gondot.) (:

Szóval most ott tartok, hogy elhatároztam, olyan gyakran ki fogok járni a Noéhoz, amikor csak tehetem, mert ezek az állatkák igénylik, és megérdemlik a törődést. (: