Tag Archives: Képek

Az első két olajfestményem

Már tíz éve annak, hogy a főiskolán festészet-grafika spec. koll.-ra jártam, de ott a pasztellkrétákba és a tustintákba voltam szerelmes, emiatt a festékek kissé háttérbe szorultak. Amikor mégis festettünk, akkor is valamilyen adott témát jártunk körül; arra például jól emlékszem, hogy egyszer mindenkinek a saját festékét kellett legyártania: tojástemperát kotyvasztottunk.

Lehet, hogy használtunk anno olajfestéket is, de nem hagyott mély nyomot bennem; így tíz évvel később, most voltam képes csak felfedezni, hogy ez mennyivel jobb, mint a tempera. A művészellátóban vettem egy kis kezdő csomagot egy éve (vagy talán már másfél), aztán sokáig csak vártam a nagy ötletet, hogy mit is pingáljak az első vászonra. Impresszionista tájakban és precíz fantáziaképekben gondolkodtam, amelyek megtervezése sok-sok időt igényelnek.

Mivel Szabolcska mellett ilyen úri huncutságokra jelenleg nincs időm, ezért az absztrakt ábrázoláshoz (aka PACSMAGOLÁShoz) fordultam, részben azért, mert ez anyagismeretként is felfogható, hogyan lehet keverni az olajfestékek színeit, hogyan tudom higítani és oldani, javítani az esetleges hibákat.

Az első képen látszik a teljes fogalom nélküliség, de legalább élénk színű lett. Körülbelül ötször húsz perc alatt készítettem a bejárati ajtónktól balra kint, a gangon, miközben a kisfiam a művészetemtől másfél méterre ringatózott és ítélkezett a pihenőszékében.

Az első (45×45 cm, oil on canvas, wehehe)

A második esetben már volt némi koncepcióm (“legyen valamilyen csíkos”), erre körülbelül 7-8 alkalommal szántam 20-25 percet. (Amennyit a kisfiam éppen kibírt súlyos “magányában” a levegőzés közben a belső udvaron, miközben a mellette napozó, nézelődő kutyát zaklatta.)

Pávacsíkos (35×50 cm, oil on canvas, mert így könnyeben ég)

Sajnos a fotók nem adják vissza elég jól az árnyalatokat.

Nagyon kellemes időtöltés, biztosan fogok még próbálkozni, már csak azért is, mert szerencsére drága a feszített vászon, és csak úgy elégetni az ezreseket nem illik. Vagy lehúzni a pénzt a vécén. Vagy kidobni az ablakon.

Ráadásul kitaláltam, hogy a következő nagyobb projektem egy akrilkép lesz, ami pohárból öntögetős technikával fog készülni. (Nem azért, mert nincs pénzem ecsetre; bár lassan ez is határeset lesz.)

Stay tuned, Anita eldöntötte, hogy híres író mellett híres absztrakt festő is lesz. Lehetőleg a halála előtt!!!

  

Őszi fotók a Városligetből

Tudom, hogy béna, amiért évről-évre csinálok egy ilyen bejegyzést, de egyszerűen nem tudok betelni a színes lombkoronájú fákkal, a ködden, az avarral, a varjakkal és más károgókkal. Néha el sem hiszem, hogy milyen szép helyen sétálhatok minden reggel.

(Majd ma is, csak a kávé és a felöltözés után… Pucéran azért nem indulnék neki, mert hideg van már ahhoz, és az embereket talán megzavarná, hogy kilátszik a … köldököm.)

Köd Mezőgazdasági Múzeum FenyőLevelekTölgy

Industrial loft lakások

Egy ideje már elég erős késztetést érzek arra, hogy összegyűjtsem és kiposztoljam a legizgalmasabb kéglik fotóit, amelyekbe néha belebotlok a neten, mivel a kopár hegytetőn álló, város fölé magasodó ódon kastély mellé szorosan felzárkózott a modern kori megfelelője: az elhagyatott, és részben felújított, egylégterű, kongó gyárépület, mint álomlakás.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy egyedül egy hatalmas hodályt lehetetlen fenntartani, végigtakarítani, télen befűteni, stb., de a valóságtól eltekintve azért néha jó ábrándozni ekkora terekről, a burkolatok hiányáról, falon futó csövekről és vezetékekről, az egyenes vonalvezetésről és az óriási ablakokról.

Egyszerre találok bennük valami szomorút és felemelőt, pont úgy, mint a kopott, pergő vakolatú, régi házakban.

01 02 03

04 05 06

Estém

03 01 02

04

Még mindig az üvegházak…

Ez itt a lelkem:
Ódon kastély, elvadult kerttel,
Poros könyvtárszobával,
Kongó bálteremmel –

Greenhouse 01

02 03 04

05 06 07

08

09 10 11

12

Hiányzik a tavasz zöld színe

001 002 003

004

Hiányzik a hó

01 02 03

Egy perc varázslat

witchcraft 01

craft candles pumpkins

“Van egy másik kellemetlen történelmi tény, amit nem hagyhatunk ki. A boszorkány, vagy a sámán egy ambivalens személyiség.  Ők tabukat törnek. Olyan helyekre járnak, ahová mások nem merik betenni lábukat, és csodával határos módon vissza is térnek róluk. Átkoznak és ölnek, csakúgy, mint ahogy gyógyítanak. Félned kellene tőlük.”

(Scarlet Imprint – Peter GreyA forking of paths)

Forrás

witchcraft 02

Arany színű október

01 02 03

Egy pillanat ősz

Makkok Levelek Tökök