Tag Archives: 2017

Hat hónapos a kisfiam

Pont kilenc kiló és 69 centi, van már két foga, (most növeszti a harmadikat), mindent megrág, mint egy rossz kiskutya; nagyon szereti például az almát banánnal, a sütőtökös csirkét, vagy a görögdinnyét. Elkezdtük bevezetni a glutént, szétmorzsázza a fél lakást (szerencsére Kiara felporszívózza utána a maradékokat), sokat mosolyog, még többet nevet, ráadásul mostanában kezd rájönni, mekkora a hangja, ezért a lépcsőházban folyton kiabál, hogy HEEEEEEEi! Izeg-mozog, fordul, a kúszás előtti arcon csúszásnál tart, de egy kis segítséggel már szépen üldögél. A babaúszást nagyon élvezi, a hosszú séták (és autóutak) alatt mindig bealszik.

Nem gondoltam volna, hogy valaha tudok jobban szeretni annál, amit korábban éreztem; de fél éve folyamatosan cáfolom a régi tézisemet. Most már csak attól félek, hogy a következő gyerekemet nem tudom ennyire szeretni, mint a kisfiamat.

  

Egyébként pedig Beltane (:

113 napos a kisfiam <3

Csak ismételni tudom magamat, hogy mennyire nyugodt, kedves baba alapvetően. Lassan kezdi felfedezni saját magát, a két kezét már megismeri, a hátáról már a hasára fordul (vagyis már nem marad ott, ahova leteszem), tökéletesen látszik, hogy igazi örökmozgó lesz és nem fog a kis seggén üldögélni, amint ura lesz a testének.

Tegnapelőtt kikapta a szendvicset a kezemből, két marokra fogta és begyömöszölte a sarkát a szájába. Már ráharapott a fogatlan kis ínyével, mire ki tudtam imádkozni belőle. (:

Illetve tegnap hangosan cuppogott a saját öklén, mert az nagyon finom; Kiara odament megnézni, hogy mit is eszik tulajdonképpen és ha úgy alakul, kaphat-e belőle egy falatkát. A gyerek elkezdett gagyogni a mancsával a szájában, Kiara közelebb hajolt, hogy megszagolja, ekkor a bébi lecsapott: elkapta a kutya fejét, és beleharapott a kutya pofájába. Kiara felsóhajtott és hagyta, hogy mammogjon a szakállán/szőrén, míg a fiatalember jóízűen összenyálazta a jószágot.

Semmi és senki nincs biztonságban! Ennél szebb nyaram sosem lesz talán.

Szombaton lesz öt hete,

hogy megszületett Szabolcska.

Szülés után egy hétig ramatyul voltam, aztán a második hét végére valamennyire elkezdtem jobban lenni. Akkor már nem volt rossz tükörbe nézni, lassacskán felszívódott a bevérzés a szememből, illetve a vérvételek nyoma is erősen halványodott.

A harmadik hét végére szinte ugyanolyan voltam kívülről, mint a terhesség előtt / elején. A mérleg is már csak 63-62 kilót mutatott, ami körülbelül a szeptemberi súlyomnak felel meg, de nagyságrendileg eltűnt majdnem tíz kiló rólam, és többé-kevésbé a régi testemet látom a tükörben. Öt kiló plusz maradt rajtam, bár ez nem zavaró, azért biztos el fog tűnni ez is, amint elkezdek mozogni.

Szabolcska is biztos segíteni fog ebben, mert már majdnem öt kiló és nagyon szereti, ha cipelgetik a kis hátsóját, és hétről hétre érzem, ahogy erősödnek a karizmaim.

Continue Reading →

Tíz nappal ezelőtt megszületett Szabolcs

Nem is tudom, hol és hogyan kezdjem az utóbbi tíz nap történetének leírását. Túl sok minden történt, túl sok érzelem rohant át rajtam ilyen rövid idő alatt.

Igyekszem röviden, szinte epigrammaszerűen írni a szülésről magáról, hátha olyan is olvassa ezeket a sorokat, aki nem szereti a véresebb kórházas sorozatokat nézni, és szívesen kihagyja a küszködős jeleneteket egy-egy könyvben.

Elvileg december 31-ére voltam kiírva, amely dátum ugye nem jött be, ezért 2017-ben már minden másnap kellett ctg-re menni a kórházba, hogy még mindig minden rendben van-e a gyerekkel odabent. Január hatodikán, pénteken a doki választás elé állított, hogy megindítják aznap a szülést, vagy aláírok egy papírt, hogy a saját felelősségemre otthon tölthetem még a hétvégét, és akkor hétfőn kezdődik a kaland.

Volt némi etikai problémám ezzel, mert mi van akkor, ha eredetileg a szülés várható dátumát számoltuk mégis rosszul, és december helyett mégis január 6-7-8-9-e környékén kellett volna szülnöm, és akkor így most gyakorlatilag kikényszerítjük szegény babát a világba. Igyekeztem elhessegetni ezt az érzést, de néha a mai napig itt motoszkál bennem. Szerencsére ez nem fog már kiderülni. Talán jobb is.

Na de vissza a lényeghez. Pénteken délután egy körül kaptam egy méhszájtágító ballont (elég kellemetlen a cucc), estig azzal léteztem hálóingben, köntösben a szülőszobán; aztán mivel nem esett ki magától, ezért kihúzatták egy súllyal (ez már kellemetlenebb volt a felrakásnál is), utána burokrepesztés. Kaptam branült és infúziót, majd éjfélig vártunk, hogy spontán is elindulnak-e és eléggé felerősödnek a fájásaim. Mivel ez nem történt meg, kaptam oxitocint intravénásan, aztán onnantól az eléggé kellemetlen érzés átváltott borzasztóba. Nagyon küszködtem, baromi nehéz menet volt (akit érdekelnek a hervasztó részletek, írjon és privát elmesélem), de végül öt óra harmincegy perckor természetes úton megszületett Szabolcs.

3440 gramm és 51 centi. Nagyon elfáradt ő is szegényke, meg én is persze, de azért örültünk nagyon egymásnak. Ott feküdt rajtam, és csak nyöszörgött.

Néhány órát még a szülőszobán töltöttünk, pihengettünk, aztán engem kitoltak pisilni, ahol elájultam. Szerencsére gyorsan összekanalaztak, de ezután engem pihentettek még egy kicsit, majd letoltak a szülészetre, ahol kaptam egy ágyat egy üres kórteremben. Egész nap feküdtem és kómáztam, alig emlékszem a szombatra. A baba jó ideig a csecsemő osztályon volt, ott vigyáztak rá, míg késő délután érte nem tudtam botorkálni.

Igazi meglátni és megszeretni érzés fogott el, amikor hozzávetőleg ép ésszel a karjaimban tarthattam. Nagyon aranyos, nagy szemű, nyugodt, csendes babaként mutatkozott be.

Vasárnapra hőemelkedésem lett, hétfőre lázam, így a keddi hazamenetelt elfelejthettük. Helyette kaptam egy új branült, antibiotikumot, lázcsillapítót, fájdalomcsillapítót, és plusz napokat a kórházban. A vérvételek során összesen tizenháromszor szúrtak meg, mire találtak rajtam használható vénát, a branültől is begyulladt és kipirosodott egy tenyérnyi rész a bal alkaromon. Tele voltam (vagyok) kék-zöld foltokkal és tűszúrások nyomaival, mint valami masszív droghasználó.

Szerencsére szerdára jobban lettem, így kaptam egy ígéretet, hogyha nem lesz semmi szövődmény, akkor hamarosan kiengednek minket.

Péntek tizenharmadika volt a szerencsenapom, mert összepakolhattunk és hazajöhettünk; azóta itthon lábadozok. A gyermek szerencsére jól van, őt nem viselte meg semmi, eszik-alszik üzemmódban van egyelőre. Néha mosolyog, néha bömböl; igazi kisbaba.

Éjszakánként még mellettem / mellettünk alszik ő is az ágyban, így könnyebben átalussza az éjszaka azon részét, amikor éppen nem enni / pelenkázni kell. A saját kiságyát egyelőre nem preferálja, de majd idővel átszoktatjuk oda – csak még nagyon pici, nyilván jobban szeret a közelünkben lenni, mint egyedül.

Szépen lassan kialakul az új életünk, de ahogy a dolgok most állnak, nem hinném, hogy nagy krízisek lennének a családban. Az első rohangálós, ügyintézős időszakot leszámítva szerintem pár hét alatt beleszokunk az új életritmusba, amit a gyerek diktál, aztán a továbbiakat úgy  alakítjuk majd, hogy mindenkinek jó legyen.

Nem egyszerű, de a végeredmény szempontjából nagyon jó változás.

Szabolcs miatt mindenképpen megérte ez az egész egyhetes őrültek háza.

Amit a terhességről nem szoktak leírni TOP 8:

(Legalábbis én nem találkoztam vele sehol) (Nem biztos, hogy végig akarod olvasni ezt.)

1. A bőröm olyan száraz lett, mint egy rinocérosznak, hiába kenem bármivel, hiába iszom meg 2-3 liter folyadékot egy nap.

Continue Reading →

2017

Oké, most már komolyan, tavaly ellustálkodtam a dolgot, de idén majd szülök valamikor egy gyereket. Egyelőre még nem most, de napok kérdése és intézem.

További fogadalmaim közé tartozik, hogy életben is tartom majd, továbbra is sokat sétálok a kutyával, megpróbálok minél többet mozogni, sokat szeretnék kirándulni a családdal, kipróbálnék új, általam korábban nem kóstolt kultúrák konyháit, és talán végre befejezném legalább az egyik irományomat. Jó volna visszamenni lőni is valamikor.

Ma valamikor végigpörgetem a 2016. évet, hogy mit sikerült összehozni a tavalyi listából. (Mondjuk kétségkívül a gyerek viszi a pálmát, mert az olyan volt, mint a spanyol inkvizíció: senki sem számított rá.) (Le kéne szoknom a nagyon rossz viccekről.) (De nem fogok.)

Szerk.: Visszakerestem a tavalyi listát: a verseskötet befejezésén kívül mindent ki tudok pipálni gyakorlatilag, mert kipróbáltam a kickboxot is, júniusig nagyon sokat mozogtam (futottam, falat másztam, jógáztam, hullahoppoztam, kutyáztam), június után már csak megfontoltan, óvatosan, de még pl voltunk lézerharcolni a kollégákkal, kirándultunk, abszolváltam egy költözést, túléltem egy nagy munkahelyi konfliktust, olvastam egy tucat jó könyvet, festettem olajjal, megismertem két nagyszerű embert, megházasodott a tesóm, eladta a régi családi házat anya és sikerrel vett egy másikat, és az igazi hab a tortán, hogy utánunk fél évvel a tesómék is bejelentették a várható gyermekáldást. Szóval érzelmi és mentális, fizikális értelemben nekem ez egy elég erős, néhol hullámvasút jellegű, de pozitív év volt – az aktuálpolitika ellen pedig úgysem tudok tenni sajnos.

BUÉK!

Péntektől lehet jegyet rendelni Marilyn Manson júliusi koncertjére

12 éve várom ezt a bulit. Addigra vennem kell fekete rúzst, mert a régi már évekkel ezelőtt megdöglött és kidobtam. #MIT #VEGYEK #FEL #OMG

Július 20, július 20, július 20!

(Ugyanitt kisgyermek bérbeadó július 20-ára, a koncert idejére, alig használt, fél év garival.)

EDIT: Megvannak a jegyeink, kb. 16-17 perc alatt elfogyott az összes. Jegyüzérnek kellett volna mennem és többet rendelni, mint amennyire valóban szükségem van, aztán drágán eladni a koncert előtt egy héttel. Hohohohó.

Underworld BLOOD WARS

Ide is megírom, nemcsak a tumblira, hogy tegnap este belefutottam a hatodik Underworld film trailerébe, aminek az angol alcíme Blood Wars. (Magyarra ezt Vérözönnek fordították, amin már csak kuncogok.) (De azért először pánikoltam egy picit, hogy mi van, ha mégis Vérháborúnak, vagy Vérháborúknak nevezik.)

(Ezer és egy éve írom lassan a folytatást a Vérháborúhoz, nehogy most nyúlja le egy ekkora franchise a nevet, amikor már kb csak 2-3 hónapra vagyok a befejezéstől…)

Mindesetre az első sokk után egészen kíváncsi lettem az új Underworld filmre, elvileg decemberben (vagy januárban) bemutatják itthon.

A 2012-ben készült Awakening című rész már nem volt rám akkora hatással, mint az első két történet, de ettől függetlenül érdeklődve néztem, hogyan folytatják a sztori alakulását. (Nem követem a spin-offok és a képregény cselekményszálait, így tényleg csak annyit tudok az egész Underworld világról, amennyit a filmekben megmutatnak.)

Az új trailer alapján sincsenek komoly elvárásaim a folytatással kapcsolatban, ennek ellenére kamaszos lelkesedéssel fogok beülni egy óriás popcornnal a moziba.

Blood Wars.

Az eszem megáll. Hát de komolyan. Vérözön. Ahha.