Gőzhajtású iMac

Éppen a steampunk (avagy gőzpánk) fogalmával ismerkedtem, amikor rátaláltam egy érdekes angol cikkre, ami ennek a pár sornak a megírására sarkallt. Egy Alan Gibbs nevű úriember ugyanis a világ másik végén (Kent, Sandwich) gőzhajtással működteti a számítógépét a szokásos villanyos megoldás helyett.

 

Véleményem szerint környezetbarátságtalan, zajos, és nem éppen költséghatékony eljárás lehet, mindenesetre látványos, és fantáziadús. 🙂 Kísérletnek mindenképp remek.


Itt elolvashatod a teljes cikket.

Ha volna egy iPadem, erre használnám TOP 8

1. olvasnék rajta (könyvet, újságot, mindenfélét)
2. böngésznék vele
3. leveleznék
4. zenét hallgatnék, videót néznék
5. scrabble-típusú játékokat játszanék a Párommal
6. fotókat mutagatnék boldog-boldogtalannak a kutyámról
7. megpróbálnék rajzolni
8. természetesen írnék
8+1. leforgatnám a saját Apple reklámomat a tengerimalacom és az iPadem közreműködésével 🙂

iPad, mert megérdemlem.

(Nyugi, nem ez az elcsépelt mondat lenne a szlogenje…) 🙂

MacDesign? MacHát!

Hogyan lehet Apple GothBookod?

1. Vegyél egy Apple MacBookot!
2. Vegyél egy fekete alkoholos filcet, és néhány halálfejes matricát!
3. Kreatívan ragaszd és firkáld össze a notebookodat! 🙂

 

 

Az e-könyvolvasók hajnalán…

Akár elfogadjuk, akár nem, a klasszikus könyvek olvasása mellett egyre nagyobb teret hódítanak az e-könyvek, és az e-könyvolvasók. Itt tágabb értelemben e-könyv alatt minden olyan, ki nem nyomtatott szöveget és egyéb tartalmat értek, amelyek olyan kiterjesztést kaptak, amivel olvashatóvá teszik az e-könyvolvasók számára az adatokat. Tény, hogy e-könyvolvasó lehet egy telefon, PDA, számítógép, vagy egy notebook – de ezek, általában különböző tulajdonságaik miatt elmaradnak a kifejezetten e-könyv olvasásra kigondolt e-book reader-ektől.

 

Ezek a kis csodamasinák határozottan kis tömeggel, napfényben is remekül olvasható képernyővel, minimális fogyasztással, és egyszerűen kezelhető operációs rendszerrel rendelkeznek. (Az sem baj, ha víz, vagy legalább cseppálló tulajdonsággal bírnak, hogy esetleg ne érjen senkit szívszélütés, ha azt látja, amint szeretett kiskutyája a képernyőt nyalogatja.)

 

E-könyvekhez használt leggyakoribb formátumok:
.lit: A Microsoft Reader formátuma.
.azw: Az Amazon Kindle e-könyv-olvasó dokumentumformátuma.
.pdb: A Palm OS-ra kifejlesztett eReader szoftver dokumentumformátuma.
.prc vagy .mobi: A platformfüggetlen Mobipocket Reader alkalmazás dokumentumformátuma.

 

Ma már a két legelterjedtebb ekönyv formátum az ePub és a PRC (Mobipocket). A piacon tapasztalható/látható tendencia az előbbi, vagyis az ePub felé látszik haladni, tehát ez tekinthető a “hivatalos” formátumnak a dedikált olvasók többségén.

 

“Bár a PRC (mobipocket) zárt formátum, és az Amazon birtokában van, csekély erőforrásigénye, a nagyszámú támogatott platform (PC/PDA/mobiltelefon) és a kivételes funkcionalitás okán még sokáig versenyben lesz (legalábbis a civil szférában), főleg amíg elkészülnek az igazán jó ePub olvasó (és generáló) alkalmazások.”
Az ekönyvolvasók rendszerint a Linux valamilyen változatát használják, emiatt elvileg bármilyen alkalmazás fejleszthető hozzá (persze csak azok számára, akik értenek is a programozás nevű, misztikus dologhoz).

 

Az olvasók legújabb generációja az elektronikus papír, azaz ePaper technológián alapulnak, mely elektronikus tinta, angolul eInk segítségével szöveget, és képet tudnak megjeleníteni. Különböző eljárású elektronikus papír megoldások vannak. A jelenlegi papírok vékony rétegű szintetikus vezető anyag. A rétegek milliónyi kapszulát tartalmaznak, melyben lebegő fekete és fehér pigment cseppecskék vannak. Ezek a cseppecskék reagálnak az elektronikus töltésre. Feszültség alatt a kapszulák feketére, vagy fehérre változnak és olyan hatást keltenek mint a tinta a papíron. A feszültség változtatásával szürkét lehet előállítani.

 

Magyarországon az e-könyvolvasókból nincs túl nagy kínálat (oké-oké, sem túl nagy kereslet) egyelőre – de ami késik, nem múlik. (A kereslethiányt lehet magyarázni a termékek ismeretlenségével, magas árával, a magyar emberek különös, neofób és szkeptikus, már-már haladásellenes hozzáállásával, (“Az én gyerekem ne olvasson ekönyvet, keressen valamit a könyvespolcáról..!”), de még a magyar adórendszer szerencsétlensége miatt is. A papírkötetek adóterhe 5%, míg elektronikus változatoké 25%. (Nem csoda, ha a legális letöltések, és e-könyvvásárlások a béka feneke alatt vannak…) Egyébként a Líra és Bookline dolgozgat a magyar helyzet javításán, a jövő heti könyvfesztivál után elárulom, mekkora sikerrel.)

 

A legnépszerűbbek, a teljesség igénye nélkül:
Sony Portable Reader
Amazon Kindle
Bookeen Cybook Gen3
iRex iLiad
HanLin eBook V3 (magyarul KOOBE)
Fujitsu FLEPia

 

“Egy budapesti cég egy ideje forgalmazza Koobe néven a kínai Tianjin Jinke Electronics cég Hanlin eReader V3 modelljét, ami az első magyar nyelvi támogatással és helyi disztribútorral rendelkező elektronikus könyvolvasó.”
Én a Koobet (ejtsd: Kubit) ismerem közelebbről, mert a webshop, ahol dolgozom, eme termék(ek) forgalmazásával is foglalkozik. Magyar nyelvű, egyszerű kezelőfelületének és magyar ékezetes betű támogatásának köszönhetően nagyon kényelmesen és könnyen használható készülék. Egy gombnyomással lehet lapozni, így igen csak könnyűvé teszi az olvasást. A Koobe Classic Plus-on túl már megvásárolható a Koobe Junior, iRex DReader 800S, és az ONYX BOOX 60 is. (Gyakorlati tapasztalat: iszonyat könnyű, szinte súlytalan, méretétől adódóan (most nem az iRexre gondolok a 20″-os átmérőjével) elfér egy átlagos női táskában, havonta egyszer elég tölteni, és nem is ronda, sőt továbbmegyek: nem is túl drága a maga 60-70-80 ezer forintjával.)

 

Hogy miért jó dolog az e-könyvolvasó? Könnyű, kis helyet foglal, egy saját e-könyvtárat hozhatsz létre, és NEM KELL KIVÁGNI A FÁKAT A SZÜKSÉGES PAPÍRÉRT. Ez talán béna érvnek hangzik, de szerintem mégis fontos. Én, aki tényleg nagy könyvbuzi vagyok, nagyon örülnék egy ilyen kis ketyerének. Rendben, azt azért elismerem, hogy nem akármelyiknek, hanem….

 

(dobpergés)

 

(Most elérkeztünk az eddigi, bevezető hantázást követő, lényegi mondanivalóhoz!)

 

 

… egy iPadnek.

 

Ez az Apple cég által gyártott táblagép, amit 2010. április 3-án mutatott be Steve Jobbs San Fransiscoban. Könnyű és vékony, mobilinternettel használható. Internetezésre, filmnézésre, újság és könyv olvasására használható. Pontos adatait üzleti titokként kezelték, de már az első nap sikerült a rendszert feltörni a jailbreakelőknek. (Semmi sem tökéletes, ez van.)

 

Mindenesetre én kivárom, míg vehetek egy ilyet. Nem sürgős – addig olvasok máshol.
Ugye, milyen csinos? 🙂

Az én Almám

Mint talán említettem már, karácsonykor notebookot váltottam. K. B., közismert nevén “Jézuska” hozott nekem egy MacBook Pro-t, hogy megszabadítson a régi, Gericom márkájú, és Béla keresztnevű laptopomtól. (Több valós indoka is volt e tettnek: például az, hogy Béla nehéz volt, és állítólag nem tesz jót az ember gerincének az állandó laptopteher cipelése is – a szokásos táskák mellett; Béla már csak adapterről volt képes működni, melegedett és forrósodott, néha makacskodott is; ráadásul Windows futott rajta.) Szóval az én kedves Jézuskám hozott nekem egy álomgépet, amelyről úgy gondoltam, sosem fogom valójában megérdemelni – sőt, talán kezelni sem tudnám, mert előtte ilyen notebook-csodát csak egyszer láttam közelről, és azt is csak nagyon rövid ideig.
Amikor kibontottam az ajándékomat, először el sem mertem hinni, hogy tényleg az enyém. Ki sem mertem nyitni, mert féltem, hogy beleszeretek. (Így is történt egyébként.) Gyönyörű alumínium borítása, hihetetlenül éles képminősége, és teljesen más felépítése van. Angolul.
Az én Windowshoz szokott szemem teljesen elkerekedett, amikor bekapcsoltam, és ismerkedni kezdtem az új barátocskámmal. Első körben elneveztem Almának – elvégre minden barátunknak van neve, nem igaz? Aztán lassan megtanultam kezelni a négy ujjas tapipadját, majd lassan átpakoltam a cuccaimat a Gericomról a Próra. (A 160 gigás vinyón rögtön sokkal kevesebb lett a hely.)
Az angol nyelvű menüt könnyen és hamar megszoktam, az Asztal helyén lévő Dockot pedig a saját igényeimre szabtam. Szerencsére egy csomó program Mac-es változatát meg lehetett találni a neten, amikre szükségem volt – Firefox, Limewire, Openoffice, Skype, VLC, satöbbi; és ami nem lett meg, ahelyett lett más. TotalCommander helyett Forklift, Winrar helyett Zipeg, és hasonlók. (Amit pedig végképp nem sikerült kinyomozni, azt a Crossover megnyitja, noha .exe kiterjesztésű.) (A Mac-ben az .exe helyett .app a programok kiterjesztése.)
Az pedig különösen szuper, hogy több munkafelületet tudok létrehozni az Exposé & Spaces beállításaival. Ez nálam különösen pozitív dolog, mert én általában egyszerre vágok több dologba, és mindig rommá fagyasztottam a Bélát, mire szegény rájött, hogy mit is akartam éppen csinálni, és miért kapkodok. (Állítólag a Macet nem lehet lefagyasztani, noha ezt nekem a három hónapos nyúzása alatt immár kétszer sikerült durván megoldanom. Egyszer a VPN beállítása közben, egyszer pedig Limewire, Vuze (letöltésvezérlő szintén) és Adium használata közben.) Ezen felül néha a Safari (böngésző) szokott makacskodni, amikor nem akarja megnyitni az ötödik-hatodik weblapot.)
Mivel csak egy játék volt eredetileg a gépen, az is a Dashboardon található, tologatós képkirakó (amit egyébként szeretek, mellékelem a fotót), ezért letöltöttem egy Pasziánszt (SolitareXL), amivel azóta sem játszottam. 🙂 Vagy talán egyszer. A Dashboardra egyébként olyan kiegészítőket lehet tenni, amelyek általában jól jöhetnek hirtelen. (Egy gombnyomásra van.) Nekem amolyan post-it jegyzetlapok, i-stat-pro (amolyan teljesítményfigyelő), óra, (kissé hazudós) időjárás-előrejelző, szótár, számológép, és mini-naptár van beállítva. (De lehetne rajta google-kereső, világóra, tőzsdefigyelő, vagy moziműsorkereső is. Vagy akármi más, amit csak letöltenék.)
Olyan gondjaim voltak eleinte, hogy nem találtam olyan honlapszerkesztőt, amivel jutottam volna valamire. Letöltöttem a BBedit-et, és a Textmate-et is, aztán gyorsan meg is váltam tőlük. Az volt a fő problémám, hogy ugye az egész Apple angol nyelven fut, és ha kódot írtam, vagy frissíteni akartam valamit az oldalon, és közbe magyar, ékezetes szavakat használtam, akkor mindezt automatikusan UTF-8-ba mentette el, a nekem kellő iso-ezernyolcakárhány, avagy windows-1250 helyett. És ez összeborította a megírt szöveget, és kiborított engem. Aztán ráleltem a (valójában rámutattak az Applications mappában, milliónyi Adobe termék között megbújó, és számomra ismeretlen) Dreamweaverre, és gömbölyű lett a világ. 🙂 (Itt végre be tudom állítani úgy az encoding részt, ahogy nekem kell – ha jól figyeltem meg, akkor “central european – windows latin 2”, amit használok.) Nem állítom, hogy BBeditben nem lehet ilyen beállításokat eszközölni, talán csak én voltam béna, és vak, amiért nem sikerült. Ez van. Mindenesetre a Dw remekül működik, és simán lenyomja a Frontpaget, ami a kezelhetőségét illeti.
Még elsorolok pár technikai infót, aztán beillesztem a képeket. 🙂 Mint már mondottam, 160 gb-os a winchester, 13″-es monitor, 2,26 GHz proci, 2 gb 1066 MHz DDR3 SDRAM, mágneses tápcsatlakozó, két USB 2.0 csatlakozó, Gigabit Ethernet csatlakozó, FireWire 800 csatlakozó, SD kártya olvasó (írási képességgel), (természetesen dvd-író, wi-fi, és bluetooth is van), beépített iSight webkamera, hét órát bíró akksi, szabályozható billentyű-világítás, Mac OS X 10.6 Snow Leopard szoftver – és mindennek összvissz 2 kg a tömege.
(Van egy csomó olyan tulajdonsága és funkciója, amelyekről fogalmam sincs, mert még nem használtam, nem tapasztaltam ki – ezekről egyelőre nem írok, a régi Macesektől pedig elnézést kérek, ha felszínesnek tűnt a “terméktesztelés”.)
Végszóképpen annyit, hogy nagyon könnyű volt átszokni Winről Macre, nagyon sok hasznos információt találtam a BeszéljükMac.com-on, valamint az Appleblog.hu-n, valamint sokat segített a Kedvesem, és a kutyám (ami a laptop összenyálazási tesztelését illeti), továbbá szeretném megköszönni Steve Jobbsnak, aki nélkül ez a cikk nem születhetett volna meg. 🙂 LOL.
Na de tényleg. Ez egy tök jó gép, rengeteget használom, elegáns és mégis strapabíró, könnyű (ezért általában mindenhova magammal viszem). Oké, aláírom, hogy nem olcsó, de az ember hosszú távra választ notebook-ot, és ha innen nézzük, akkor visszahozza az árát. Igazi kis multifunkciós csodabogár. Nagyon szeretem.

Kapcsolódó linkek:
BeszéljükMac.com
BeszéljükMac WIKI
MacMagazin
Appleblog
Handras és macskája 🙂

A gothic és én

A gothic-kal 2003 körül ismerkedtem meg komolyan, noha előtte is elvarázsolt a sötét ruhák és sminkek világa, a belőlük áradó romantika és valljuk be, dekadencia.

Amikor először láttam goth lányt – talán akkor történhetett, amikor 15 éves lehettem – azt hittem, hogy egy, középkorból itt ragadt kisasszony. Az a kép valahogy örökre belém égett, és nem hagyott nyugodni… Teltek az évek, apró gondok jöttek-mentek, és egy nap arra ébredtem, hogy mindent tudni akarok erről az életstílusról, a lelkükről, a gondolataikról. Amikor végre megtaláltam a válaszokat a kérdéseimre (már, ha valóban megtaláltam őket), akkor jöttem rá, én mindig is ide tartoztam, ide akartam tartozni. Mintha haza érkeztem volna.

Igazán goth-nak érzem magam, ami nem színpadias hisztériákat, zokogásokat, és nagy adag öngyilkosságra való hajlamot takar. Inkább emlékeztetem az embereket a régi időkre, a régi babonákra, a hitre, és az örök körforgásra. Legalábbis ilyen, kissé idealista céljaim vannak. Aztán, amikor szembejön velem az utca embere, elfordítja a fejét, és azt gondolja: sátánista. Pedig dehogy!

Engem nem zavar, ha mások idegenkedve néznek végig rajtam, vagy elhúzzák a szájukat, amikor elmennek mellettem. Nem borulok ki, hogyha valaki esetleg negatív megjegyzést tesz a külsőmre, noha erre elég ritkán kerül sor. (Ráadásul egy ideje a zavarba ejtő túlzásoktól is távol tartom magam, ami a külsőt illeti – nem hiába, kezdek felnőni, így, huszonötön túl.)
De ha mégis megtörténik, akkor sem vágom fel az ereimet. A gothic nem erről szól.

Szerintem nem attól lesz goth valaki, hogy fekete ruhákban jár, és gótikus rockot hallgat. Nem elég feketére festeni a körmöt, és elkenni a szemfestéket. Nem tartom sokra az olyan embereket, akik egyik hónapban diszkósok, a másikban pedig már gótok.

Továbbá az is a halálom, hogy valaki csinál egy darkos honlapot, és attól már rögtön góttá válik. A szülőktől kikönyörgi a bakancsra valót pénzt, és vesz még néhány fekete kiegészítőt – és máris goth. Maximum instant goth (de abból is a light verzió). Egyébként azt vettem észre, hogy az ilyen fellángolások néhány hét vagy hónap után elmúlnak.

Persze, biztosan nekem is vannak teátrális dolgaim; ezért nem török pálcát senki felett ismeretlenül. Ismerek aranyos emosokat, és bunkó gótokat is. Ilyen a világ.

Az általános tévhittel ellentétben a gótok nem szolgálják a sátánt, és semmiféle kapcsolatban sem állnak vele. Legalábbis, akiket én ismerek, azok biztosan nem. A gothic klasszikus ága a kereszténységben hisz. Én inkább a boszorkányság erejét vallom, és ha nagyon muszáj, akkor a Witchcraftba sorolom magam. De nem szeretem a tipizálás.

Nem írok százalékokat, hogy mennyire vagyok gót, vagy mennyire sem. Engem nagyon sok minden érdekel emellett is, de az biztos, hogy nem fogok rózsaszínben parádézni, vagy Paris Hiltont hallgatni. Aki ismer, az tudja, hogy milyen volnék – már közhelyet csináltunk ebből a mondatból – ezért nem szeretném magam mentegetni, vagy dicsérgetni. Igazat mondok, és ugyanezt el is várom. Egyenes vagyok, és a világ minden aprósága is érdekel. Kedves vagyok mindaddig mindenkivel, amíg rá nem szolgálnak az ellenkezőjére. Általában türelmes vagyok, és elviselem a hülyeséget is, néha azonban elszakad a cérna. De hát, kinél nem?

Általánosságok

A nevem Pozsgai Anita, de sokan angel8 néven ismernek. (Egy szűkebb rétegnek talán az Angel Everlace is mond valamit, de egyelőre ők vannak kevesebben.)
1985. szeptember 27-én születtem Győrben; jelenleg Budapesten, azon belül is Zuglóban élek.

Az oldal 2006. január 2-án indult a gportal védjegye alatt, majd 2007. szeptember 28-án zárta be kapuit, hogy eufemisztikusan fogalmazzak. Akkor már megvolt az extrás oldalam, csak goth galériaként szolgált. Átalakítottam, és egy az egyben átköltöztettem az apró kincseimet.

2008. október elején egy apró (hehe) vírusprobléma miatt megváltam az extrától, és saját webcím után néztem. Két barátnőm, Anna és Yasmine betársultak, így hárman birtokoltuk a Sunset.co.hu címet.

2010. szeptember-október táján úgy döntöttem, hogy a saját utamat szeretném járni, így életre keltettem az angel8.hu domaint. Elsődleges célom az volt, hogy a későbbiekben hivatalos Angel Everlace oldalként működjön egy szeglete. (:

Egy önjelölt író, költő, újságíró, blogger veszett el bennem, ráadásul tetovált, goth, bipoláris, állatbarát, természetkedvelő (még akkor is, ha úgy elbánt velem), boszorkány, technokrata, mindenhez érteni akaró, de semmihez sem értő, rossz humorú, szókimondó, könyvmoly, túl kreatív, megalomán, idegesítő alak vagyok. Komolyan.

Aláírás
Tanú 1
Tanú 2
Dátum

A szerepjátékokról

A szerepjátékok (rövidítve RPG-k, az angol role-playing game-ből) videojátékok egyik műfaja, melyek a szerepjátékokhoz hasonlítanak. Személyi számítógépre (PC) és konzolokra készülnek. Nem különböznek jelentősen a konzolokra és más platformra készített RPG-ktől, gyakran írják át a konzolos játékokat PC-re és fordítva – legjelentősebb eltérés az irányításban kell megoldani ilyenkor.

A szerepjátékok magyarországi előfutára maga a fantasy, illetve a sci-fi irodalom megjelenése. Magyarországra a szerepjáték nem közvetlen úton jutott el, hanem megelőzte egy közvetítő változata, a lapozgatós könyvek. A Kaland Játék Kockázat néven is ismeretes sorozat részei, a nyolcvanas évek végétől jelentek meg hazánkban. Habár nem tekinthetők igazi szerepjátéknak, fontos szerep jutott nekik abból a szempontból, hogy a magyar közönséggel is megismertették a nem lineáris, passzív olvasás és játék élményét. Ezek a lapozgatós könyvek sokkal inkább voltak játékok, mint regények.

Az RPG-k két kategóriára oszthatóak aszerint,mekkora hangsúlyt fektetnek az akcióra, a harcra és mennyit a történetre, beszélgetésekre és más, nem akciódús RPG játékelemekre.

A harcra összpontosítóakat nevezzük hack ‘n slash-nek (magyarul kb. „üsd ‘s vágd”), amelynek egyik ismert képviselője a Diablo.

A több szerepjáték elemre és történetre építő jellemző RPG-k a BioWare-tól a Baldur’s Gate, Knights of the Old Republic, Bethesdattól az The Elder Scrolls sorozat vagy a Black Isle Studios Fallout című játéka.

A számítógépes szerepjátékok speciális változata az MMORPG (Massively Multiplayer Online Role-Playing Game – nagyon sok szereplős online szerepjáték), amely az interneten, online játszható szerepjáték. Külön kategóriába sorolandó a fórumon történő játék, ami gyakorlatilag levelezés útján bonyolódik. (Wikipedia)

Bővebben olvashattok a szerepjátékok felépítéséről ITT.

Az én egyik kedvenc számítógépes játékom a Gothic, (na jó, pc-s játéknak ideírom a Simset is, nehogy sértődés legyen a dologból – tudom, hogy ez nem igazán goth jellegű játék, de nagyon szuper dark családokat és házakat lehet létrehozni, akár saját sírkerttel, vámpírral! ^^), de nagyon népszerű a World of Warcraft (WOW), vagy a Stronghold Legends, hogy csak a jéghegy csúcsát említsem meg.

A Bitefightban például vámpírok és vérfarkasok csatája dúl, amibe Te is bármikor beszállhatsz, akár a vámpírok, akár a vérfarkasok oldalán. Ha kedvet kaptál hozzá, itt kipróbálhatod magad.

Az online szerepjátékok közül sokaknak lehet ismerős még a Vampire: The Masquerade, ahol is vámpírokként kalandozhatunk a sötét éjszakában.

A szerepjátékokat sokan szidják, mert nem értik, hogyan lehet órákon keresztül játszani velük. Ez egyfajta visszahúzódás, menekülés a valós világ elől – elvégre egy csodákkal és különleges képességű lényekkel teli, másik világba juthatunk általuk, ahol olyan izgalmakban lehet részünk, amelyekre a valóságban elég kicsi az esély. 🙂 Néhány óra játék tökéletesen el tudja lazítani az ember hétköznapokban megszürkült lelkét, és ha nem visszük túlzásba (nem esünk a függőség csapdájába!), akkor tényleg remek kikapcsolódást nyújthat. Viszont, ha a fél napunkat az adott játékkal töltjük, hanyagolva minden egyéb teendőnket, akkor fennáll a veszélye a kialakuló játékszenvedélynek – ilyenkor tanácsos szakember segítségét kérni.

by angel8

A vagdosásról

Azok a fiatalok, akiknek viszonylag mély és szabályos sebek „díszítik” a teste valamely részét, azok általában komoly lelki gondokkal küzdenek.  Saját maguk megsebzése által akarják megbüntetni magukat, így vezetik le a bennük felgyülemlett feszültséget és fájdalmat, vagy csak szeretnék felhívni magukra a figyelmet.

A vagdosást általában nem könnyen észrevehető testtájon kezdik, például a karon, vagy bokán; ahol a ruha eltakarja. (Vágóeszköznek megteszi a kés, a borotvapenge, vagy akár egy élesebb olló is.) Eleinte szégyellik, amit magukkal tesznek; ezért titkolják, és rejtegetik a sebeiket. Ha valaki nem figyel fel a környezetében az árulkodó jelekre, és nem segít rajtuk, akkor nem tudnak kiszállni az ördögi körből.

A vagdosás legutolsó fázisa mindig az öngyilkosság. Ennek hátterében gyakran a meg nem értettség, a magányosság, és a rossz családi környezet, a szeretetéhség áll.

Aki egyszer elkezdte vagdosni magát, az egyedül nagyon nehezen tudja abbahagyni. Nagy önfegyelem, és letisztult világszemlélet szükségeltetik hozzá. Magában a vagdosás műveletében felfedezhető egyfajta impulzuskontroll-zavar, ami távolról ugyan, de hasonlatossá teszi a kleptomániához, vagy a piromániához. Különös belső nyugalmat, vagy éppen további lelki káoszt eredményez; ahogy újra és újra megsebesíti magát az illető. Gyakorlatilag ezzel öncsonkítást végez, amely legyőzéséhez pszichológusi segítségre volna szüksége.
Ráadásul a saját magán okozott sebek veszélyessé válhatnak egy-egy elfertőződés, vagy abnormális hegesedés következtében!

A vagdosás, mint önkárosító stratégia szélsőséges esetben arra is hivatott, hogy megvédje az egyén lelkét a külvilágból származó sérülésektől. (Amíg bent, a szobában magával van elfoglalva; addig például nem a konyhában veszekedő szülőkre koncentrál.) Tehát bizonyos esetben akár önvédő mechanizmusként is fel lehet fogni; ettől függetlenül a vagdosás betegség!

A vagdosás egy, a saját személyiségre irányuló agresszió. Az agresszió olyan destruktív, pusztító viselkedés, amely mások vagy saját magunk testi-lelki-anyagi kárára irányul. Esetünkben lehet cél- vagy eszközjellegű.

Akkor beszélünk céljellegű agresszióról, ha a vagdosást a fájdalom megélése és fokozása céljából alkalmazom. Ilyen lehet például az önbüntetés.

Az eszközjellegű agresszió olyan, hogy bizonyos cél elérése érdekében (például feszültség-levezetés) eszközként használjuk a fájdalmat. (A fájdalom okozásának képessége mindig hatalommal ruházta fel az embert.)

A vagdosás szeretettel, és önszeretettel, odafigyeléssel, gondoskodással; akár orvosi segítség nélkül is elhagyható. Ehhez főleg családi és baráti segítségnyújtás, és rengeteg átbeszélgetett óra szükséges.

Nem szabad elfelejteni, hogy aki az öncsonkítás betegségébe esett; az általában nem divatból, vagy múló szeszélyből vagdossa magát, hanem azért, mert életét kilátástalannak, jövőjét pedig sötétnek és reménytelennek tartja.
By: angel8