Éjszakai utazás a Kóbor Grimbuszon

“Üdvözöljük a Kóbor Grimbuszon, az útfélen rekedt boszorkányok és varázslók segélyjáratán. Csak nyújtsa ki pálcás kezét, szálljon fel, és mi elvisszük, ahova csak óhajtja.”

fanficSzereplők: Hermione Granger, Perselus Piton
Műfaj: egyperces novella
Stílus és kategória: pwp
Korhatár: +18
Figyelmeztetés: felnőtt tartalom
Egyéb megjegyzések: hahaha, csak a szokásos, mint korábban bármikor.

Hermione Granger szomorúan nézett ki a Kóbor Grimbusz második emeleti ablakából. A világ megváltozott körülötte, és nem tudta, hogy a háborút, a halálfalókat vagy éppen saját magát okolja ezért a változásért. Három év telt el a varázslóháború óta, amelyben szinte mindenki meghalt, akit korábban ismert és szeretett. Odaveszett az utolsó csatában Ron és Harry is, akik nélkül már nem volt ugyanolyan a varázsvilág.

A volt griffendéles halkan felsóhajtott, majd nekinyomta a halántékát az ablaküvegnek. A buszon túl elmosódott pacává olvadt a világ, a valóság megszűnt létezni, mindössze kontúr nélküli színek és formák forgatagává szelídült az esti félhomályban. Egyedül volt az emeleten, senki sem fürkészte néma szenvedését. A busz hangos dudálások közepett megállt, a kristálycsillár jajveszékelve csilingelni kezdett a mennyezetről.
Egy újabb utas szállt fel, a varázsló halkan jegyet váltott, majd helyet foglalt a földszinten. Hermione fél füllel hallgatta Stan, a jegykezelő hangos monológját a világ tragikus változásairól, de a lány nem fordította el a tekintetét az egyre sötétedő külvilágtól. Szeretett késő este a Grimbuszon utazni, ilyenkor könnyebben elhitette magával, hogy még mindig kamasz, és akár jól is alakulhatnak a dolgok.

A Kóbor Grimbusz szélsebesen nekiiramodott ismét az éjszakának, autók és muglibuszok között kacsázott, de a sofőr vakmerő vezetési stílusa ellenére, a járgány lassan félálomba ringatta a boszorkányt. Vagy legalábbis ringatta volna, ha a pilláin keresztül nem veszi észre, hogy az újonnan felszállt mágus Stan folyamatos hablatyolása elől az egészen a második emeletig menekül. Résnyire nyílt szemmel figyelte, ahogy a magas, szikár alak az egyik üres ágyra dobálja dühösen a csomagjait, egy másodikra egy íves mozdulattal letette a talárját, a harmadikra pedig fáradtan rávetette saját magát. Ahogy a feje alá gyűrte a párnát, akkor vette észre, hogy a negyedik ágyon egy lány kuporog felhúzott lábakkal, az ablaknak hajtva a fejét.

A férfi az oldalára fordult, egyenesen a lány felé, kisöpörte a hosszú, fekete haját az arcából. Szenvtelen arccal fürkészni kezdte a másikat.
– Hermione Granger – mondta ki hangosan a lány nevét, amitől a volt griffendéles ugyanúgy összerándult, mint a legelső alkalommal. A Roxfortban. Évekkel ezelőtt.
– Piton professzor – suttogta meglepődve leginkább maga elé, semmint a férfinak.
– Nem vagyok már professzor, Granger.
– Jobb is – mormogta Hermione, és idegesen elkapta a tekintetét a régi tanáráról. Volt egy időszak, amikor éjszakánként arról ábrándozott, hogy megkeresi és megöli a férfit. Árulónak tartotta még úgy is, hogy időközben Pitont felmentették minden vád alól, amivel a háború után szembesült.
Hermione igyekezett megnyugtatni magát, és nem gondolni arra, hogy mennyire elégedetté tenné az érzés, ha végre szenvedni látná a kezei között azt az embert, aki miatt meghalt Dumbledore, és talán közvetve a barátai is. Meg kellene átkoznia… Nem, az elég jó, Piton több varázsigét ismer, mint ő; és gyakorlatilag bármilyen rászórt igét semlegesíteni tudna. A lány keze megremegett, ahogy a füle mögé tűrt egy kócos hajtincset. Meg kell próbálnia megölni.
– Mi a gond, Granger? Netán feszélyez a jelenlétem? – kérdezte Piton már-már jókedvűen, ami csak még tovább bosszantotta a volt griffendélest. Meg kellene ölnie, itt a lehetőség… Éveken át ezzel a gondolattal feküdt és kelt, és biztos nem adódik több ilyen pillanat az életében. Még az is előfordulhat, hogy sosem látják egymást viszont, mert valaki más öli meg. Azt aztán nem! A lány szinte felhorkantott, amitől Perselus fáradt ráncai megenyhültek, ahogy mosolyra húzta a száját.

Megmérgezni is reménytelen vállalkozás lenne – morfondírozott tovább Hermione, és közben ráérősen végignézett a kabátján, ami maga mellett feküdt az ágyon. A varázspálcája a kabát belső zsebében pihent, gyanús lenne odakapnia érte; tehát mágia nélkül kell megölnie. Test test elleni küzdelem lesz. Ami fájni fog. Valószínűleg nagyon.
– Nem baj – hümmögte a lány, aztán a következő pillanatban ráugrott a szomszédos ágyon fekvő Pitonra. Az volt a terv, hogy elkapja a férfi nyakát, és egyszerűen megfojtja, de a mágus vigyorogva megfogta a lány csuklóit, olyan szorosan tartva, hogy Granger felszisszent.
– Az elméd olyan előttem, mint egy pohár víz, Granger – morogta vidáman Piton.
– Meg fogom ölni! – sziszegte Hermione, és teljes testsúlyával a saját kezeire nehezedett, hátha attól Piton majd elengedi a csuklóit, és hátha elkaphatja a férfi nyakát. Lábait átvetette a varázsló csipőjén, hogy minél közelebb jusson hozzá.
– Nem fogsz, de méltányolom, hogy te legalább vetted a bátorságot megpróbálni – somolygott továbbra is a férfi. Változatlanul szorosan tartotta a lány apró kezeit, vigyázott arra, nehogy elszabaduljanak és esetleg tényleg kárt tehessenek benne. Piton lassan felült, maga előtt felültetve a lányt is.
Hermione szikrázó szemmmel rángatta a karjait, de nem tudott kiszabadulni a mágus kezei közül.
– Nekem nincs mit vesztenem – fújtatta neki, amitől Piton egyenesen a lány teste mellé szorította a karjait.
– Nekem sincs – morogta, majd egy lassú, ráérős csókkal nyomatékosította a szavait. Hermione a néhány másodpercig tartó teljes döbbenet után önkéntelenül is visszacsókolt. Piton ajkai túl puhák, és túl határozottak voltak ahhoz, hogy ne így tegyen. Ahogy belemelegedtek a percekig tartó csókcsatába, és a nyelvük újra és újra a másikéhoz ért, Hermione megfeszített izmai elernyedtek, halkan talán fel is nyögött a hirtelen támadt vágytól.
Amikor a férfi felfigyelt a gyilkos szándék elmúltára, elengedte a volt diákja karjait, és simogatni kezdte a lány hátát. Ujjai céltudatosan haladtak lefelé a gerince vonalán Hermione csipőjéig, ahol is kirángatta a lány betűrt felsőjét a nadrágjából, hogy közvetlenül a bőrét cirógathassa.

A következő mozzanat, ami eljutott Granger kába tudatáig, hogy a varázsló egy magabiztos mozdulattal levette róla a hosszú ujjú pólót, és egy szál melltartóban ül a férfin. A hűvös levegő valamennyire kitisztította az agyát, így most közvetlenül el tudta kapni Piton torkát; de ugyanebben a pillanatban a mágus is a boszorkány nyaka után kapott. Hosszú ujjai vaspántként tartották, nyelni is alig engedték, majd ismeretlen erővel maga mellé hajította az ágyra a lányt, hogy ő kerekedhessen felül rajta.
– Felőlem keményen is csinálhatjuk – suttogta a boszorkánynak, miközben harapdálni kezdte a vállát. Ahogy Hermione engedett a saját szorításán, a férfi is elengedte a lány nyakát, és helyette elkapta Granger karjait, hogy a feje mellé szorítsa őket a párnára. Ahogy kedvtelve lenézett az alatta megvonagló volt iskolaelsőre, már nem is utálta annyira az éjszakai buszozást.
– Mit akar tőlem?
– Pontosan tudod, mire számíthatsz – válaszolt Piton gúnyosan, majd ismét szenvedélyesen megcsókolta a lányt. Kis idő után megint elengedte Hermione kezeit, de az nem támadt rá újra. A mágus csókolgatni, harapdálni kezdte a dekoltázsát; félig lehúzta róla a melltartót, hogy csókokkal és további harapásokkal kínozza a volt diákját.
Granger egyszerűen megadta magát a férfinak, a belőle áradó határozottságnak. Fogalma sem volt, hogyan jutott el pár perc leforgása alatt a gyilkos dühtől addig az érzésig, hogy másra sem vágyott, csak arra, hogy Piton végre lerángassa róla a nadrágját, és úgy megdugja, hogy sikítson a gyönyörtől. Zavartan megremegett a puszta gondolattól is, miközben a férfi lassan lefelé araszolt a szájával a lány hasán. Ujjai villámgyorsan végig kigombolták a boszorkány nadrágját, hogy nehézség nélkül a bugyijába nyúlhasson.
Hermione felnyögött, amikor megérezte a férfi ujjait; Piton hajába túrt, a tarkóját masszírozta, és úgy a vállába kapaszkodott, hogy elfehéredtek az ujjbegyei. Teltek-múltak a percek, a lány nyöszörögve vonaglott az ágyon a mágus alatt, és amikor már nem bírta tovább, kicsit megemelte a csípőjét, és térdig lecibálta saját magáról a nadrágot és a bugyit, amennyire csak a csizmája engedte.
Perselus fekete, örvénylő tekintettel gombolta ki a saját nadrágját, a bal vállának döntötte a boszorkány égbe meredő lábait, néhány pillanatig a makkjával ingerelte még a csiklóját, aztán a lányba hatolt. Hermione lélegzet-visszafojtva várta, hogy a férfi lassan mozogni kezdjen benne.

A boszorkány görcsösen megmarkolta az ágytakarót, hogy ne sikítson fel hangosan, és ne vonja magukra a földszinten utazók figyelmét. A férfi hamar megtalálta az optimális ritmust az alatta mocorgó lánnyal. Szinte megbabonázta, ahogy lenézett a révetegen mosolygó Grangerre, aki minden nagyobb lökésnél önkéntelenül is felnyögött.
A Kóbor Grimbusz szerencsére egyenes sztrádán haladt, nem kellett sem hirtelen fékeznie, sem kanyarodnia, így nem zuhantak le az ágyról.
– Ez… túl jó – nyögte ki a volt iskolaelső, amitől Pitonnak valósággal nevetnie kellett. Kicsusszant a lányból, Hermione lábait lesöpörte magáról, a lányt a hasára fordította, kissé megemelte a csípőjét, majd hátulról ismét beléhatolt. Hermione felsikított, de a férfi ráfeküdt, és befogta a száját, nehogy felfigyeljenek rájuk.
Jobb kezével egy ideig a Granger csipőjét fogta, gyönyörködve a háta ívében és a fenekében; aztán inkább masszírozni kezdte a lány csiklóját. Hermione gyengéden beleharapott a férfi tenyerébe, nyögdécselt és mocorgott a mámortól. A lány izgatóan szűk volt és nedves, Pitonnak erősen koncentrálnia kellett, hogy ne élvezzen rögtön boszorkányba. Az ágyon túl megszűnt a külvilág, nem volt Kóbor Grimbusz, nem volt éjszaka, nem volt semmi egyéb; csak Perselus Piton és alatta a megváltásért könyörgő Hermione Granger.

A volt griffendéles nem tudta megmondani, csak pillanatok vagy órák teltek el, mire a férfi ütemes mozgása egyre gyorsabbá és gyorsabbá vált, majd Hermione nyakába harapva a lányba élvezett. A boszorkány hangosan felnyögött alatta. Piton teljes testsúlyával a lányra nehezedett, miután elernyedtek a megfeszített izmai. Játékosan Hermione kócos hajába fúrta az arcát.
– Legközelebb nem úszod meg ennyivel, ha meg akarsz ölni – morogta neki kielégülten. Nem látta, de Granger csillogó gondolatain keresztül érezte, ahogy a boszorkány kiszáradt szájjal levegő után kapkodva elmosolyodik.
– Pedig fél óra múlva meg akartam próbálni még egyszer – próbált némi nyálat erőltetni a szájába Hermione. Piton hosszú idő óta először jókedvűen elnevette magát.
– Fél óra múlva már az én ágyamban leszel az ágyrácshoz kötve, Granger… Tíz perc és leszállunk – csókolta a lány tarkóját, aztán lassan legördült róla. Hermione kérdőn a férfira nézett.
– De én nem is…
– De igen! – javította ki Piton. A tekintete olyan magával ragadó volt, hogy Hermione a világ végére is követte volna abban a pillanatban. Furcsa, ismerős, talán hamis biztonságérzet telepedett közéjük, de mindketten többet kívánva fürkészték a másikat.
– De igen – ismételte meg a lány mosolyogva.

3 megjegyzés: “Éjszakai utazás a Kóbor Grimbuszon

  1. Pffú hallod….nagyon jó lett! :))) Legalábbis nekem nagyon elnyerte a tetszésemet! 🙂

  2. Nóri on 2014-11-05 at 17:43 said:

    <3

  3. Elisorne on 2014-11-10 at 07:26 said:

    Ó de jó, megint egy remek írás 🙂

Post Navigation