A fekete egyetlen árnyalata

fanficFőszereplők: Hermione Granger és Perselus Piton
Tartalom: a háború utáni első tanév, Hermione büntetőmunkán.
Stílus és kategória: erotikus jellegű, felnőtt tartalommal fűszerezett mese
Műfaj: novella
Korhatár: +18!
Figyelmeztetések: felnőtt tartalom
Ajánlás: Emyke ötlete alapján készült
Egyéb megjegyzések: a történet nagyjából figyelmen kívül hagyja a JKR által írt 6. és 7. kötetét, mint ahogy nálam általában megszokott, a varázslóháború véget ért, Piton utána ismét a Roxfortban tanít, stb.
Egyéb megjegyzések 2:  a főszereplők többé-kevésbé ugyanazt csinálják, mint az irományaim legtöbbjében… Én szóltam. (:

Hermione Granger unottan rendszerezte a bájitalszertár polcain található legkülönbözőbb üvegcséket szavatosságuk és felhasználhatóságuk, valamint veszélyességük alapján. Órák óta szöszmötölt már, és noha a raktár háromnegyedével gyakorlatilag végzett, nem táplált túl sok reményt a mielőbbi szabadulásra, mert Piton professzor már előre megígérte neki, hogy az egészet újra át fogja pakoltatni a griffendélessel, ha nem tetszik neki a végeredmény. Az iskolaelső aznap már századszorra is megfogadta magában, hogy mostanában nem fogja felbosszantani a tanárát, különben kibírhatatlanul hosszú tanévben lesz része a barátai nélkül.

Néhány perc néma morgolódás után észrevett egy ismerős, sötétbarna csomagot a legfelső polcon. A jobb napokat átélt papírdobozt ugyan egy vastag bőrszíjjal tekerték körbe, de még pont kivehető volt a felirat, miszerint a Weasley Varázsvicc Vállalat egyik hírhedt terméke lapult Piton szertárában. Hermione szeme felcsillant, és a résnyire nyílt raktárajtóra sandított. Szerencsére egyedül volt a helyiségben, Piton az ajtó túloldalán, a tanteremben dolgozatokat javított, így bátorkodott lábujjhegyre állni, hogy elérje a barátai varázsdobozát.

Legnagyobb meglepetésére, amikor az ujjai megérintették a csomagot, a bőrszíjak önálló életre keltek, és félelmetes erővel a ládikához kötözték. Első riadalmában éppen csak felsikított, majd a sokkot követő percekben dühösen rángatni kezdte a varázslattól megmozdíthatatlan dobozt, ami ugyan ellenállt a lány akaratának, viszont az ugyanazon polcon található lombikok vészesen meginogtak az erőkifejtéstől.

Perselus Piton a sikoly hallatán a szertárba rohant, ahol először nem akart hinni a szemének, aztán fél kézzel ki akarta szabadítani Grangert a szíjakból, míg jobbjával elkapta és a helyére állította az egyik leesni készülő bájitalt.

– Mi az ördögöt művel már megint? – mordult a lányra, miután meggyőződött arról, hogy a Könyörtelen Koncentrátum biztos távolságba került tőlük, és nem fog rájuk borulni. Egy szempillantás múlva kénytelen volt rádöbbenni, hogy őt is magához bilincselte a varázsdoboz. – Granger, ez egyáltalán nem vicces! Engedjen el!

– Nem én csinálom, uram – nyögte ki Hermione hátrapillantva a válla felett. – Nem mondja, hogy maga is megfogta…

– Valaki ezért felelni fog!

– Én az ikrek lemészárlásával fogom kezdeni, az biztos – morogta maga elé a griffendéles. Éppen összegyűjtötte volna az erejét, hogy ismét megpróbálja kiszabadítani a kezeit a szíjak és Piton hűvös ujjai közül, de a tanár még idejében elkapta a lány vállát, és csírájában elfojtotta a magánakciót. Borzongás futott végig mindkettőjük gerincén a váratlan érintéstől.

– Granger, lehetőleg ne csináljon több ostobaságot, és ne rángassa a polcot, mert a nyakunkba szakad valami! Csak maradjon veszteg néhány percig, rendben?!

– Igen, uram – Hermione szíve a torkában dobogott a gondolattól, hogy Piton ijesztő közelségben állt mögötte. Ha egy kicsit koncentrált, érezte a férfi testének melegét. A helyzetet tovább rontotta, hogy másfél órája ledobta a talárját az egyébként levegőtlen szertár egyik sarkába, mert kimelegedett a munkától, így jelenleg mindössze egy rövid szoknyában és egy vékony blúzban nyújtózkodott a tanára előtt. A gondolattól, hogy esetleg Piton is észreveheti mindezt, elpirult.

– Ne legyen nevetséges, Granger, természetesen észrevettem, de nem fogom kommentálni! Nagyobb gondunk is van annál, mint a maga hiányos öltözéke – jegyezte meg mégis a bájitalmester. Hermione arca lángba borult. Mereven bámulni kezdett maga elé, miközben igyekezett minél tökéletesebben kiüríteni az agyát, és nem gondolni semmire, amit később nem akart visszahallani a legilimentor szép ívű szájából. Nem, a férfi ajkaira sem akart gondolni, inkább átkozni kezdte azt a mugli könyvet, ami kiváltotta belőle a legelső ilyen gondolatokat.

– Megtenné, hogy valóban a semmire fókuszál néhány percig, és elcsendesíti az elméjét, mert ilyen zsibongásban egyetlen nyomorult nyitóvarázslatra sem tudok koncentrálni?! – mordult rá halkan Piton.

– Én megtenném, de az nem segít, hogy a fejemben turkál. Egyáltalán mit keres a fejemben? Kívül tágasabb…

– És világosabb, így van – grimaszolt a férfi, majd szugerálni kezdte a kezüket foglyul ejtő dobozt. Nem akart a jobb kezével is hozzáérni, de az alapvető, néma nyitóbűbájok hatástalannak bizonyultak ellene.

– Mi a baj a feketével? – hümmögött a griffendéles alig hallhatóan, aztán a világosabb árnyalatok felé kanyarodott a fantáziája. Megint. El akarta hessegetni a gondolatot, hogy milyen egyszerű volna hozzásimulnia a férfihoz, hogy valóban érezhesse a testének melegét. Vajon hogy reagálna Piton, ha venné a bátorságot, és…

– Valószínűleg csúnyán elragadtatná magát, Granger, ezért ne kockáztassa meg! – suttogta a lány fülébe az előbbihez hasonló hangerővel. Lehelete csiklandozta Hermione nyakát, amitől az iskolaelső ismét libabőrös lett. Szánt szándékkal nem nézett hátra, nem akart Piton fekete íriszébe nézni, nehogy belevesszen.

A férfi nem akarta bevallani magának, de tetszett neki a szituáció komikuma, ahogy Granger akarva-akaratlanul is belebonyolódik saját kiszolgáltatott helyzetébe, és pillanatnyi, buja gondolatokkal imponál a mágus önbecsülésének.

A griffendéles nem szándékozott többet arra gondolni, hogy mi történt az általa olvasott történetben egy-egy kikötözős jelenet során, de egyszerűen nem tudta megfékezni a fantáziáját. Minél erősebben tiltotta magának, annál jobban esett rágondolni. Átkozott könyvek, átkozott olvasás.

– Tehát mugli ponyvaregényeket olvas szabadidejében? – kérdezte Piton halkan, gúnyosan. Hermione szája kiszáradt, és szüksége volt pár másodpercre, hogy visszatérjen a lélekjelenléte.

– Én itt sem vagyok – suttogta maga elé. – Egy perc és biztosan kiszabadulunk, csak el lazítani az izmainkat, és magától kioldódnak a szíjak. Nyilván csak akarnunk kell, hogy kiszabaduljunk…

– Valójában egész kellemes itt, nem? – folytatta Piton, majd látványosan körülnézett a raktárban. A mécsesek izgalmas félhomályában valósággal izgató volt Granger dübörgő szívverését hallgatni. Az egyik távolabbi polc szélén egy nagy csokor  száraz levendula lógott, halvány illata még ismerősebbé, otthonosabbá tette a varázslatos helyiséget.

– Nem fogom beismerni, nem-nem – rázta meg a fejét Hermione, csapdát sejtve a férfi szavai mögött. Eltökélt szándéka volt azonban, miután kiszabadult, megkeresi és a tanára asztalára dobja az ominózus könyvet, abban a reményben, hátha a varázsló majd belelapoz, és megérti a sületlen viselkedését.

– Sajnálom, nekem nincs annyi szabadidőm, hogy pornográf regényeket olvassak – szólalt meg Piton végül. – Az én szabadidőm griffendéles tanulók büntetőmunkái miatt vész ködbe, bár a mai kétségkívül érdekesebb, mint általában lenni szokott – varázspálcáját elővéve rákoppintott hármat a bal csuklóját leszorító szíjra, de ahelyett, hogy kiszabadultak volna, a kötél olyan erővel taszította el a pálcát, hogy az kirepült a férfi kezéből, és a hátuk mögött álló bájitalos polcra csapódott. Több fiola eltörött, a szétrepülő szilánkok miatt Piton szorosan maga elé húzta a diáklányt, nehogy megsérüljön.

Hermione lélegzete elállt, amikor megérezte maga körül a férfi karját, majd reszkető szájjal tudatosította magában, hogy tényleg hozzásimul a testéhez. Perselus szórakozottan megcirógatta jobb kezével a lány derekát, mire Granger önkéntelenül felsóhajtott.

– Ennyitől felnyögni azért túlzás, úgy gondolom – motyogta Piton önelégülten, de nem hagyta abba a griffendéles cirógatását. Meg-megremegő ujjai óvatosan eljutottak a blúz gombjaihoz, amelyek közül néhány át is bujtatott az adott gomblyukon, hogy közvetlenül a lány lángoló bőrét érezhesse. Néhány borzongató másodperc után már mindketten érezték, hogy ez a játék messzebb visz, mint amire gondolniuk szabad volna, de Hermione nem tiltakozott, Piton pedig nem húzta meg a vészféket, amikor tévútra ért. Valójában élvezte a pillanatot, és mindaddig nem is akart megállni, míg a diákja vissza nem táncol a szakadék széléről.

Granger azonban fojtott hangon nyöszörögni kezdett, és a férfi ágyékához simult. Félig lehunyt szempillái alól, pirongva nézett hátra a tanárára, hogy Piton cafatokra átkozza-e vakmerőségéért.

A varázsló azonban megkímélte a lány életét, sokkal inkább érzett kedvet arra, hogy megcsókolja a griffendéles nyakát. Az első, apró csókokat határozottabb, mélyebb harapások követték, amikkel párhuzamosan vált erősebbé Hermione reszketése, és hangosabbá egy-egy magába fojtott nyögése.

Piton keményen végigsimította az iskolaelső melleit a blúz alatt, majd inkább a hasát és a szeméremdombját kezdte masszírozgatni. Granger, ha lehet, még inkább lábujjhegyre állt az eddigiekhez képest is, noha már szinte görcsöt kaptak a lábizmai; mégis egyre közelebb és közelebb akarta érezni magához Perselus ujjait.

A férfi különösebb teketóriázás nélkül a lány szoknyája alá nyúlt, aztán határozottan körözgetni kezdett a csipkés alsónemű anyagán. A kellemes tapintású ruhadarab lassacskán átnedvesedett, míg ő csak egy-egy ujjal ismerkedett a csipke mintázatával. Hermione pihegve hajtotta hátra a fejét Piton vállára, barna szemeit szorosan lehunyva koncentrált a légzésre, és úgy általában az életben maradásra.

Amikor a bájitalmester megkönyörült rajta, és félrehúzta a bugyiját, halkan felsikoltott, ahogy közvetlenül találkoztak Piton ujjbegyei a bőrével. Néhány percnyi játék tökéletesen elfeledtette vele, hogyan is került ebbe a helyzetbe. Leszíjazott kezei valósággal reszkettek a férfi tenyere alatt. Izmai megfeszültek, alig tudta megtartani saját magát, olyannyira örvénylett a porcikáiban a vágy. Érezte a háta mögött, hogy Perselus is egyre izgatottabb lesz, és rendszertelenebbül veszi a levegőt, néha még az ujjai is megremegnek a lányban.

– Arról nem lehetne szó, hogy most már… – szólalt meg halkan, légszomjjal küzdve Granger.

– Nem, már így is nagy bajban vagyunk – suttogta rekedten Piton. Feketén izzó tekintete minden gondolatát elárulta.

– Annál nagyobb bajt el sem tudnék képzelni, minthogy ezt ne fejezzük be… rendesen – mosolygott halványan a griffendéles.

– Meg fogod bánni ezt a mondatodat – hümmögött maga elé somolyogva a professzor, aztán újra belecsókolt a diákja nyakába, miközben fél kézzel lehúzta a lány bugyiját. Lassan, ráérősen tovább kényeztette Hermionét, az iskolaelső szinte már vonaglott a kíntól. Amikor már Granger tekintete némán rimánkodott, akkor kigombolta a nadrágját és lefejtette magáról az alsónadrágot, hogy eleget tegyen a lány kérésének.

A következő pillanatokat nem tudta elraktározni Hermione agya, mert napokkal később is csak arra emlékezett Piton tartja meg a gyönyörtől félájult testét, majd egyszer csak kioldódnak a szíjak, és ha a férfi nem rántja szorosan magához, akkor bizony magára borította volna az alsóbb bájitalos polcok tartalmát.

Perselus azonban mindaddig keményen ölelte, amíg el nem bírták a saját lábai, és vissza nem kapta az irányítást a teste felett. Amikor Hermione révetegen megfordult, és a tanárára nézett, egy szót sem tudott kinyögni, csak a csuklóit masszírozgatta, ahol a húsába vágtak a kötelek.

– Minden rendben van – morogta neki halkan Piton.

– Semmi bajom, nem fogok sokkot kapni – mosolyodott el a griffendéles.

– Még szép, hogy nem. Fél perce estél túl az előzőn – sóhajtott fel a férfi. Nem volt ideje kitalálni, mit fog tenni vagy mondani a lánynak, miután kiszabadultak a szíjak fogságából. Talán csak törölniük kell az emlékeiket, és minden a helyére is kerül, mintha mi sem történt volna, de Hermione vidám tekintete megbabonázta. Egyszerűen odalépett a férfi elé, lábujjhegyre állt, majd leheletnyi csókot nyomott a szájára.

– Szeretnék javaslatot tenni egy közös zuhanyzásra, azt hiszem…

Piton sejtelmesen elmosolyodott.

– Rendben, akkor majd holnap befejezed a büntetőmunkádat.

3 megjegyzés: “A fekete egyetlen árnyalata

  1. Emyke on 2013-03-29 at 21:08 said:

    Kedves angel8!

    El sem hiszem, hogy végül megírtad a kósza ábrándot, amit kiötöltem! Ennél jobb nyuszit el sem tudok képzelni, igazán olyanra sikeredett, amibe belepirul az ember. Sikerült úgy megírnod, hogy a karakterek hűek maradjanak, az egész könnyed, nincs benne semmi erőlködés. Tetszett ahogy összehoztad úgymond őket. Hermione csapdába került, és onnan egyikünk sem akart volna szabadulni. Áldom az ikreket, hogy ilyen termékük is akad^^ Imádtam, ahogy piton a lány fejében turkált, így egyikünk sem tudta volna kiüríteni az agyát:D Igazi jó húsvéti ajándék volt, köszönöm, hogy megírtad nekem! *meghatott*

  2. angel8 on 2013-03-29 at 22:25 said:

    Nincs mit. 🙂 Örülök, hogy olvastad.

  3. Severus05 on 2013-03-29 at 22:42 said:

    Szia! 🙂

    Nahát, ez aztán az igazi, huh, erre talán most így hirtelen nem is találok szavakat, ami ritka nálam.:D Elképesztő mód hoztad őket össze egymással, tetszett nagyon az előjáték, és úgy önmagában véve az egész büntetőmunka, ha lehet így nevezni.:P csodálatos, ez volt eddig a legeslegjobb 18+-os Snanger amit valaha olvastam. *-* Még mindig a fic hatása alatt vagyok, azért hebegek-habogok itt így, nézd el nekem! Minden jót kívánok, és még sok-sok ilyet! Pussz; Severus05

Post Navigation