Macskalandok

Ha egy hidegvérű fakutya lennék, nyilvánvalóan semmi bajom sem volna a macskákkal. Vagy, ha mégis, akkor egyszerűen hagynám, hogy a nyakamba akasszanak egy táblát tüntetésképpen (“MACSKAMENTES ÖVEZETET A KUTYÁKNAK!”), ami nélkül ki sem mozdulnék, mikor sétálni megyünk.

De én a nyílt szerepvállalás híve vagyok. Vállalom a konfrontáció (és a sebesülés) veszélyét, amikor szembe találkozom egy macskával. Nem szeretem őket. Sunyik. Alattomosak. Lelapítják a fülüket, felborzolják a bundájukat, és fújnak rám. Nem szeretnek engem. Igaz, ilyenkor én sem vagyok barátságos.

Ma volt szerencsém találkozni egy különösen nagy és veszélyes példánnyal. Olyan dühösen villogott rám a szeme, hogy talán meg is ijedtem volna, ha nem vagyok ilyen bátor, és elkötelezett macskaellenzéki.

Az a girhes szőrkupac azonnal felvette a támadópozícióját, erre bezzeg nekem sem kellett több. Izmaim megfeszültek, és ugrásra, harcra készen lendültem feléje. Még szerencse, hogy a Gazda vissza tudott fogni, különben félve ismerem be, de nagyon elláttam volna az egérvadász pofáját.

Az a szennyes lelkű karmanyúz észrevette, hogy meddig enged a pórázom, ezért vakmerőn közelebb somfordált. Azt gondolta, hogy közelharcban felveheti velem a versenyt… A kis naiv.

Amikor dühösen felhorkantottam, elszántan pofozni kezdte a levegőt, fújtatva adva tudtomra, hogy mindezt nekem szánja. Nekem. NEKEM.

Ekkor a Gazdában is felébredhetett a titkok macskaellenes társulás tagja, mert vigyorogva engedett néhány centit a pórázomon, és közvetlen közelről figyelte dicső győzelmemet.

Váratlanul rárohantam a nyávogóra, aki erre ijedtében akkorát ugrott, hogy a Gazda hangosan felnevetett. Megharapni vagy alaposan megkergetni természetesen nem volt lehetőségem, mert elég teret nem kaptam egy efféle terv kivitelezésére, de egy kisebb szívinfarktust talán össze tudtam hozni a szőröskének. Reméljük, hogy az agyába véste a mai napot, és azt, hogy ez bármikor megismétlődhet, ha találkozunk.
Megfuttatni nem tudom majd, de egy ugrasztásra és egy kis feszültségkeltésre mindig kapható vagyok. (Hátha elviszi a szíve. Már, ha van neki.)

És ezt tudja meg minden macska. Én itt vagyok, és nem félek. Készen állok a harcra, éjjel és nappal, télen és nyáron. Bármikor. Ide nekem az oroszlánt is.

3 megjegyzés: “Macskalandok

  1. foltmacska on 2012-09-14 at 02:36 said:

    Nem a macskák szokták megölni a kutyákat, hanem fordítva történik meg a dolog. Jogos a macskák “előítélete”. 😉

    A kutyák néha engem is megtámadnak, amikor pedig tök békésen, meditálva (vágyálom a nagyváros felzúgó-morajló zajorkánjában) sétálgatok. Legutóbb a Boszorkányhegyen (a kelták szent hegyén) elmentem egy kutyás ember mellett, és a hamis dög egyszer csak teljesen váratlanul hátba támadott.

    Még hogy a macskák alattomosak… 🙁

  2. angel8 on 2012-09-15 at 12:22 said:

    A kutyák nem alattomosak, maximum a gazdáik, akik rosszul tartják őket. Egy macskát minimális mértékben tudsz nevelni, de a kutyád tökéletesen olyan lesz, amilyenre formálod. Sajnálom, hogy ilyen rossz élmények értek.

  3. foltmacska on 2012-09-17 at 11:55 said:

    Egy macskát nem kell nevelni, egy macska tud viselkedni. 😛
    Az a jó benne, hogy nem szükséges formálni, nem szolgalelkű, hanem szabad teremtmény.
    Egyébként a kutyát szeretem, de sajnos emeleten nem tarthatok, mert csak kínoznám vele.

Post Navigation