Sárkánymágia

Főszereplők: Rose Hathaway, Lissa Dragomir, Christian Ozera és Dimitrij Ozera
Tartalom: Rose váratlanul Lissa fejében találja magát.
Stílus és kategória: romantikus
Műfaj: novella
Korhatár: +14
Figyelmeztetés: nincs
Egyéb megjegyzések: a történet részben figyelembe veszi a Richelle Mead által írt sorozat cselekményeit, de nem mindet. Jelen szösszenet a második és a harmadik kötet közé tehető, kronológiailag innen származik / származott volna, ha nem csak én ábrándozom róla.

Egyéb megjegyzések 2: a történet a Vámpírakadémia.blogspot pályázatára íródott.

A Szent Vlagyimir Akadémia kora nyáron egészen élhető helynek bizonyult, legalábbis Rose jobban kedvelte, mint ősszel, amikor szürke és borongós köd borult a tájra, vagy télen, amikor általában jéghideg szél süvített át a kastélyon. A nyári időszak azonban kellemes, Montana a zöld különböző árnyalataiban pompázik, a nap melegen süt, és az iskolában is csak néhány diák marad.

Rose egykedvűen futotta a köröket a futópályán a többi dampyrral, miközben a nap egyre magasabbra hágott az égen. A lány az egyik pillanatban irigy volt a morákra, és persze köztük barátnőjére, Lissára, amiért neki nem kellett extra erőnléti órákat vennie, nem úgy, mint a magafajta félvámpíroknak. Voltak időszakok, amikor imádta ezt, hogy testőrt faragnak belőle, és megvédheti az utolsó Dragomir hercegnőt, akit gyakorlatilag a testvéreként szeretett; de azért még nyáron is korán kelni, és futóedzést tartani a napon… Izzasztó és felesleges túlzásnak tartotta, mégis fogcsikorgatva futott Dimitrij mögött néhány lépéssel lemaradva. Legalább a pasas látványa enyhített a nyomorán.

Tekintete néha el-elkalandozott a csábítóan hűvösnek tűnő erdő felé, de aztán igyekezte visszakormányozni a gondolatait magára, hogy egyik lábát miként rakja a másik után, de egyre kevésbé tudott koncentrálni, amióta megérezte azt a bizsergést a gyomrában. Az percekig nem erősödött fel, aztán szinte szétrobbant a testében, és Rose-t Lissa fejébe szippantotta.

Lissa Dragomir az iskola könyvtárában ült, és egy régi, idegen nyelvű könyvet olvasott, amit Rose nem értett, csak a barátnője izgatottsága ragadt át az elméjére. A mora hercegnő lapozott egyet, aztán felpillantott a vele szemben ülő Christianra. A fiú kérdőn fúrta tekintetét a lány zöld szemébe.

– Megtaláltad? – Ozera hangszínében ott volt ugyanaz a feszült várakozás, amit Rose Lissa zsigereiben is érzett.

– Azt hiszem, igen…

– Rose ki fog akadni, ha megtudja. Nagyon dühös lesz rád, engem pedig megpróbál majd megölni – vigyorodott el Christian, majd a barátnője mellé lépett, amitől Hathaway tenyere máris viszketni kezdett. Nem tudta elképzelni, milyen gaztetten törik a fejüket a barátai, de okkal gyaníthatta, hogy valami súlyos és galád tervet szőttek ellene.

– Igen, van rá esély, hogy egy kicsit magunkra haragítjuk, de ennyit megkockáztatok a boldogságáért… Viszont ki kellene próbálnunk, mielőtt bevetjük, nem? – kérdezte halkan Lissa. Christian Hullajelölt Ozera jókedvűen bólogatni kezdett, aztán a barátnőjére kacsintott.

– Nehogy homokszem kerüljön a gépezetbe… Tudnunk kell, hogy mivel állítjuk szembe őket.

Rose összeráncolta volna a homlokát, ha a saját testében tudja lereagálni az utolsó mondatot. Vajon kire gondolhatott a mora, amikor azt említette, hogy “őket”? Egyre dühösebb lett a barátaira, és rettentően vissza akart kerülni a saját testébe, hogy utána Lissáékra zúdíthassa haragját.

Lissa megfogott egy másik könyvet, valamit mormogott az orra alatt, amitől az ujjai között halványan izzani kezdett a kötet. Hasonló forróságot érzett Rose is a kötelékük másik oldalán, de egyelőre nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Arra már rájött, hogy a barátnője tiltott mágiát használ, aminek a végén ő fogja meginni a levét.

Miután a könyv néhány másodperc után elhalványult, és visszanyerte eredeti színét és tapintását, Lissa energiától túlcsordulva ragyogott a barátjára.

– Kész van. Szerintem érintsd meg, vagy nem tudom… – mosolygott Ozerára. A sötét hajú mora teljesen megbabonázva kapta ki a lány kezéből a könyvet, és szorította magához. – Érzed?

– Igen, határozottan. Megmagyarázhatatlanul vonz! Imádom.

– Nagyszerű, akkor add vissza a könyvet, gyorsan visszavonom a varázserejét, aztán mehetünk Rose-hoz – vette volna ki Christian kezéből a kötetet, de a fiú nem adta vissza neki. Villámcsapásszerű euforikus boldogság szaladt végig a gerincük vonalán, majd egy pillanat múlva vágytól fuldokolva estek egymás ajkának. Soha nem éreztek ehhez hasonló, ismeretlen mélyről táplálkozó szenvedélyt, mintha csak élő és lélegző tűz örvénylett volna az ereikben. – Úgy érzem, mintha neked teremtettek volna…

– Annyira szeretlek, hogy el sem tudom mondani… – súgták egymásnak levegő után kapkodva, hogy aztán ismét mámoros csókban forrjanak össze. Ahogy a másiktól megrészegülten, és türelmetlenül vetkőztetni kezdték egymást, Rose először gúnyosan nevetgélni kezdett magában, hogy a saját csapdájukba estek Lissáék, hiszen egy szerelmi bűbájt nem olyan könnyű megtörni, mint az elsőre tűnik; utána viszont dühösen ki akart szabadulni Dragomir kisasszony elméjéből, mert nem akart asszisztálni ahhoz, ami a könyvtárban most történni fog. Ő sem örült volna, ha bárki végignézné a szemén keresztül, hogy mit csinálna Belikovval, ha egy újabb esélyt kapna rá. Annak idején egy hasonló, gonosz varázslattal már egymás karjaiban kötöttek ki, de ők végül legyőzték a bűbájt, mielőtt beteljesedhetett volna szerelmük. Aztán persze Dimitrij bocsánatot kért, és utána úgy tett, mintha mi sem történt volna.

A torkában dobogott a szíve, ahogy eszébe jutott mindez, és még látta Lissa szemén keresztül Ozera meztelen felsőtestét, érezte annak csontos keménységét, de agya akarva-akaratlanul Belikovval cserélte fel. A köteléken újra és újra végighullámzó vágy a felszínre lökte a saját lelkében mélyre temetett érzéseit, hogy mennyire akarta a férfit, és mennyire vágyott utána napról napra. Utoljára még hallotta Lissa sóhaját, aztán egy újabb rántást érzett, mintha valaki váratlanul ölbe kapta volna, amitől visszakerült a saját testébe.

A nap kitartóan ragyogott az égen, az ég úgy hullámzott, akárcsak egy végtelen tenger. Rose kábán nyitotta ki a szemét, testében még ott cikázott minden átkozott vágy és sóvárgás, mintha a leghosszabb erotikus álmából ébredt volna. Dimitrij meleg, barna szeme titokzatosan tekintett le a lányra.

– Jól vagy? Elájultál… Felviszlek az orvosiba, maradj nyugton! – morogta neki halkan, mire Hathaway nagy nehezen összerakta a kirakóst, hogy tulajdonképpen azért hullámzott a föld és az ég, mert Belikov a karjaiban cipelte éppen. Ismét meglódult a szíve, szinte kiugrott a helyéről. Talán még Dimitrij is hallotta a dübörgését.

– Tudok járni, lerakhatsz – csattant fel Rose, és reszkető kezével letörölte az izzadtságot a homlokáról.

– Kétségkívül így van, de én nem kockáztatok. Valószínűleg napszúrást kaptál.

– Valószínűleg nem, de ebbe nem szeretnék belekezdeni – morgott a lány, de aztán nem próbált kiszabadulni a férfi szoros fogásából, hanem csak élvezte, hogy a testük összeér, és apró szikrákat csihol a bőrükön a vágy. Halkan felsóhajtott, majd ismét behunyta a szemét. Jó érzés volt néma csendben visszamászni egy pillanatra a tiltott álmok területére, ahol bármi megtörténhet. Vagy megtörténhetett volna.

– Megijesztettél, Róza… Ráadásul a nevemet suttogtad az előbb… – jegyezte meg halkan Dimitrij, amitől Rose szeme megint felpattant, és dühösen meredt a férfira.

– Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz, Belikov, de ne ábrándozz ilyenekről!

– Nem én ábrándoztam, hanem te, de ne aggódj, én nem húzom fel magam rajta, mint egyesek… – mosolygott a barna hajú férfi, aztán óvatosan, de határozottan még jobban magához szorította a lányt.

– Menj a pokolba, Belikov… Egyértelműen jelét adtad régen, hogy… hogy…

– De te mióta fogadod el a játékszabályokat, Róza?

 

Ide nem lehet megjegyzést írni.

Post Navigation