Kibaszottul

Hosszú napok óta azon rágódom, hogyan írjam le, vagy egyáltalán leírjam-e. Elhihetem-e, beletörődhetek-e, végignézhetem-e, aszisztálhatok-e hozzá. És nincs rá jó válasz, ez a legrosszabb a dologban. Még csak elfogadható válaszom sincs. Semmim sincs.

És mégis túl kell élnem. Levegőt kell vennem, amikor fuldoklom. Állnom kell, amikor nem bír el a lábam. Csendben kell maradnom, amikor üvöltenék.

Változást akartam, és kértem. Hullámhegyeket és völgyeket. És megint megkaptam, mert én mindig megkapom, amit szeretnék, ez az átok ül rajtam születésem óta.

Rengeteg versben azt olvastam, hogy amikor a hős szerelmeseknek összetörik a szívét, az megszakad, és belehalnak a fájdalomba. Ez egy faszság. Komolyan. Ha tényleg lenne ilyen, az a minimum, hogy bele kellett volna döglenem ezekbe a napokba. Na mindegy.

Ha lesz valami új koncepcióm, majd leírom.  Jelenleg semmim sincs.

2 megjegyzés: “Kibaszottul

  1. luxor on 2012-07-05 at 22:35 said:

    *Megsimogat* – tudom, nem segít igazán.

    “Tegnap a remény is eltört,
    Az utolsó árboc,
    Csupán a kétség kötött egy
    Gyarló deszka-szálhoz:
    Ma fölöttem és alattam
    Ég és tenger síma;
    Zöld ligetnek lombja bókol
    Felém, mintegy híva. – “

  2. angel8 on 2012-07-13 at 09:26 said:

    De jó, ez kitől van? Gyönyörű.

Post Navigation