Az utolsó lélekfestő / 8. fejezet

(Vigyázat! Újabb korhatáros fejezet!)

Perceknek kellett eltelnie, mire magamhoz tértem annyira, hogy megemeljem a fejem és végignézzek magamon. A teríték része voltam, rajtam szolgálták fel a gyümölcsöket: eperből, mangóból, kiviből, szőlőszemekből és ananászkarikákból állt az öltözékem, amit szemlátomást gyorsan pusztítottak a vacsorázók.

Luna jókedvűen a hasamra öntött egy adag sűrű, langyos csokiszószt, amibe aztán belemártogatta az ajkai között lévő epreket. Nem akartam elhinni, hogy mindez velem történik, csak feküdtem és néztem a szőke lányt, akitől talán félnem kellene. Hosszú hajzuhatagát egy laza, kócos kontyba fogta, karmazsin szín írisze még hidegebbé tették sápadt vonásait.
Nevetett, és én bármit megtettem volna, hogy még tovább részem legyen az örömében. A köldökömet nyalogatta, aztán szája feljebb csúszott a hasamon, egészen a melleim közé. Ha nem lett volna ezer és egy szemlélője a jelenetnek, valamint ha meg tudtam volna emelni a karom, biztosan magamra húztam volna a volt hollóhátast.
A Nagyteremben a vacsora zavartalanul folytatódott, a házak asztalainál a szokásos zsibongással ettek a diákok, ránk sem hederítettek. Tanárok helyett arctalan férfiak és nők értek hozzám: csókolgattak és nyalogattak, mintha csak a játékszerük, vagy az édességük lettem volna. Az egyik szelíd volt, a másik szenvedélyes, a sokadik egyenesen erőszakos, mégis mindegyik elképesztően jól esett. Egyedül az zavart, hogy Piton a bokámnál állt, és meg sem mozdult. Éjfekete tekintetével néha a szememet tanulmányozta, aztán erőt vett magán, és újra lábfejemet kezdte figyelni. Nem értettem a dolgot, hiszen annyira szerettem volna, hogy ő is garázdálkodjon a testemen, arra nem is találtam megfelelő szavakat. Órák telhettek el úgy, hogy néha összenéztünk, de egyikünk sem tett egyetlen apró mozdulatot sem. Vagy csak percek voltak?
Amikor elfogyott rólam minden ehető, Luna óvatosan felsegített. Olyan érzés volt felülni, mintha előtte napokig feküdtem volna mozdulatlanul, és a testem elfelejtette volna, hogyan kell használni az izmait.
Ahogy talpra állított, szorosan kellett tartania, nehogy visszazuhanjak az asztalra. Lassan, lépésenként hagytuk el a pódiumot, úgy éreztem, mintha ólomból volnának a végtagjaim.
– Gyere, megfürdünk… Jót fog tenni – mosolygott Luna, és ahogy irányított az ajtó felé, néhány lépés múlva a prefektusi fürdővé változott a Nagyterem.
Eltűnt a rengeteg diák, eltűnt a hatalmas, boltíves mennyezet, zuhanyfülkék és kisebb-nagyobb fürdőkádak vették át a hatalmat a helyiségben.

Luna beleültetett egy nagy kád forró vízbe, aztán ledobta a ruháit, és helyet foglalt velem szemben. Millió kérdést akartam feltenni neki, de nem tudtam kinyitni a számat és akár csak egyetlenegyet is megfogalmazni közülük.
Kedvenc szőke démonom vizet mert a vállaimra a két tenyerével, majd végigsimogatta a bőrömet a nyakamtól a könyökömig. Az agyamra boruló köd lassan oszlani kezdett, mozgatni tudtam végre a kezeimet. Megcsodáltam az ujjaimat, majd a két fehér térdemet. Nem is voltam csokimaszatos.
A tudatom kizárta magát a házból, de már kívülről dörömbölt az ablakon, hogy vissza akarja foglalni az agyamat. Ahogy Luna újra a nyakamhoz ért, összerándultam. Felizzott a két démonpecsétem, a cikornyás tetoválások égették a bőrömet. Piton dühösen felhorkantott a fürdő ajtajában. Továbbra is csak állt, és szemmel tartott minket, de nem jött közelebb.
Tekintetem ide-oda vándorolt a férfi és Luna szeme között, Piton nem reagált a néma kérdésemre, a barátnőm pedig csak nevetve megrántotta a vállát.
Egyre erősebbnek, valóságosabbnak éreztem a szívverésemet, a pulzusom felgyorsult, én pedig egyre izgatottabbá váltam, amikor realizálódott bennem, hogy anyaszült meztelenül ülünk a fürdőkádban.
– Kipirult az arcod – jegyezte meg Luna, aztán vizes kezeivel benedvesítette az orcáimat, és a homlokom. Ahogy odahajolt hozzám, az ördög bújt belém, mert a tarkójánál fogva húztam még
közelebb magamhoz, hogy megcsókolhassam.
Hetek óta vágytam erre a csókra, és most a feje tetejére állt a világ, amiért megkaphattam. Luna ajka készségesen szétnyílt, egy másodpercig sem tétovázott hasonló módon reagálni a támadásomra. Csókolt, harapott, simogatott, én pedig a világ összes démonát a földre eresztettem volna a boldogságtól. Nem számított semmi: haljak meg, pusztuljon el minden, csak még egy pillanatig legyen ilyen tökéletes ez az érzés…
Szája apró kis máglyákat gyújtott a húsomban, amerre haladt a nyakamon, majd a dekoltázsomon. Pontosan tudta, mennyire szorítsa ujjaival a derekam, milyen erővel zárja fogai közé a mellbimbómat, hogy felnyögjek.
Bal keze tudományos felfedező útra indult a fürdővízben, a combomon. Az idegpályáim valósággal üvöltöttek, amikor ujjbegyei ösvényt kerestek a testem belseje felé. Folyamatosan emlékeztetnem kellett magam, hogy ne felejtsek el lélegezni, mert hajlamos voltam figyelmen kívül hagyni a szúró tüdőmet, és a szemem előtt ismét elködösülő világot. Tenni akartam valamit, megízlelni Luna nyakát, megcsókolni a mellét, belemélyeszteni a fogaimat a belső combjába. Is.
Feltérdeltem, erre ő is mozdult: felállt, hogy kisegítsen a fürdőkádból, de éppen szájmagasságba került a szeméremdombja, így muszáj volt megcsókolnom. A forró vízcseppek égették a számat, de a pokolba tartó út mégis tökéletesnek tűnt számomra. Luna felsikított, én pedig felbátorodtam és olyan közel húzódtam hozzá, amennyire csak képes voltam rá.
Barátnőm jobb lábát felrakta a kád peremére, hogy minél nagyobb mozgásteret tudjon biztosítani nekem. Lávaként fortyogott a vér az ereimben, a szívemet talán a szomszédos járásokban is hallhatták a muglik. A szemem sarkából láttam, hogy Piton az egyik csaptelepet fixírozza.
Csókjaimtól Luna hangosan nyöszörgött, és én imádtam, ahogy megremegett a teste, vagy ahogy meghúzta a hajam, amikor szemérmetlenül közel rántotta a tarkómat. Reszkettem attól, ahogy válaszoltak a porcikái az érintéseimre. Izmai megfeszültek, sápadt húsa lüktetett a gyönyörtől. Amikor sikítva összecsuklott, és erőtlenül visszacsobbant a fürdőkádba, felnevettem. A démon viszont vörösen parázsló tekintettem megragadott, majd egy pillanattal később az ágyamban találtam magunkat.
Vizesen, habosan nyomott a párnák közé, a hűvös ágyneműtől borzongás futott végig a gerincemen. Luna a karomnál fogva tartott maga alatt, mialatt fölém térdelt és birtokba vette a számat. Rám feküdt, teljes súlyával a testemre nehezedett, én pedig kimondhatatlanul élveztem, ahogy egymásnak préselődött a mellünk, és összeért a medencecsontunk.
Mohó csókokkal borította be a mellem, aztán egyre lejjebb és lejjebb csúszott a szája, minden buja hajlatomat megtalálta, amit talán sosem csókolt azelőtt ember.
Két, belőlem feltörő nyüszítés között révetegen kerestem Piton tekintetét, és azt kívántam, hogy bárcsak ő tartana a karjában. A férfi gúnyosan rám mosolygott a szoba másik oldaláról, mintha csak a gondolataimban olvasott volna, de nem lépett közbe, nem követelt helyet magának a testemen, csak feneketlen mély íriszével végignézte, ahogy Luna előbb reszkető kínok közé, aztán súlytalan kielégülésbe taszít.

Akkor tértem magamhoz, amikor Piton éppen felnyalábolt és ágyba dugott. Ha azt állítottam valaha, hogy minden porcikám fáj, akkor az fel sem ért azzal, amit éppen éreztem. Összetörték minden csontomat, szétszaggatták minden izmomat.
– Örülök, hogy visszatértél, Granger – morogta halkan a férfi. Néhány határozott mozdulattal kényelmes pozícióba hajlította a végtagjaimat, mintha csak a játékbabája lennék, aztán elfordult kotorászni kezdett az íróasztalon. – Másfél napig feküdtél a szőnyegen eszméletlenül.
Kábán igyekeztem összeilleszteni a kirakós darabkáit, hogy hol is vagyok, és mi az ördög történt velem, de legfőképpen: hol van Luna; mire rádöbbentem, hogy csak álom volt, amit átéltem.
– Sokkal többnek és kevesebbnek tűnik – nyögtem ki rekedten. – A Roxfortban is voltam, és…
– Tudom, hogy mit álmodtál, ott voltam – sóhajtotta a megmentőm. Ha lett volna elég erőm elpirulni, biztosan megtettem volna. De csak falfehéren meredtem a volt tanárom hátára, aki néha visszanézett rám a válla felett, miközben ismerős alapanyagokat válogatott össze egy üstbe. – Több, mint hat órája véget ért a delíriumos álmod, és ugyanennyi ideje kizártál az elmédből. Attól tartottam, hogy a festményből kell végignéznem a halálodat…
– Ó – nyögtem ki végül. – Sajnálom.
– Ez a legkevesebb, Granger… Azzal, hogy előcsalogattál engem, egyre gyengébb leszek, míg végül a véredre fogok szomjazni. Amikor pedig iszom majd belőled, Luna érezni fogja, dühös lesz, és visszajön.
– Hmmm… – igyekeztem nem túlságosan elégedett arcot vágni, de a fájdalom ellenére tetszett a dolgok alakulása. Piton azonban olyan metszően nézett rám, mint még soha. Nem bírtam elviselni a tekintetét.
– Hogy tartsalak életben, amikor képtelen vagy felfogni a tetteid következményét? Ha felbosszantod Lunát, megölhet, és akkor vajon mi lesz a Roxfortból származó varázstárgyakkal, azon túl, hogy elöntik az utcát?
Felsóhajtottam és visszasüppedtem a párnák közé. Igaza volt Pitonnak, nem lett volna szabad ennyire szabadjára engednem magam. Percekig bámultam a belső szemhéjam, és igyekeztem lenyelni a nem kibuggyanó könnyeimet. Amikor kicsit összeszedtem magam, ismét a férfi hátát kezdtem figyelni.
Otthonosan mozgott a helyiségben, pontosan tudta, hogy milyen bájital hozzávalót merre talál, még akkor is, ha én esetleg az utóbbi időben átrendeztem a polcait. Az alapanyagokból kitaláltam, hogy erősítő főzetet készít.
– Alkalmi drogfogyasztóként már régen tudnod kellene, hogy tarts néhány életmentő bájitalt valamelyik szekrényben, ha esetleg rosszul sikerülne egyik-másik álomháborúd…
– Én a padlásszobáért is elkezdeném szívni a véremet, miért alakítottam át ennyire… – puffogtam alig hallhatóan, aztán megpróbáltam annyira összeszedni magam, hogy felüljek. A szoba még lassan forgott, de szerencsére a körhinta megállni készült velem. Ha a fejem, és az izmaim magukra találnak, egész jól fogom érezni magam.
Egyik lábamat a másik után raktam a szőnyegre, a puha szőnyegrojtok régi ismerősként üdvözöltek. Szerettem az érzést, hogy szabadon mozgathatom a végtagjaimat, a fájdalom ellenére is.
– Hova szöknél, Granger? Még nem bír el a lábad… – hümmögte Piton, mire csak megrándítottam a vállam, és megpróbáltam felkelni. A férfi persze odalépett hozzám, és a hónom alá nyúlt, mielőtt valóban összeeshettem volna. – Miért csinálod ezt mindig? – olyan szorosan tartott, úgy éreztem, ő fogja össze az életemet. Belenéztem a szemébe, és bájital nélkül is tökéletesen kiürült az agyam.
– Visszaülök – morogtam, majd hagytam, hogy Piton visszanyomjon az ágyra. Még egy pillanatot pazarolt rám az életéből, aztán újra az erősítő főzetre koncentrált. Mosolyogni akartam, de nem volt hozzá energiám. Természetellenes csend támadt bennem, lustán megolvadt a külvilág, aztán szétfolyt az érzékelésem horizontján, ahol semmi és senki nem maradt más, csak Perselus Piton. Reszketni kezdtem, izzadtam, a szívem fájdalmasan vergődött a mellkasomban. – Valami történik… – suttogtam a férfi felé.
– Ez történik, ha közvetlenül a szemembe néz az áldozat, amikor fizikálisan már le van gyengülve. Tanítottam sötét varázslatok kivédése órán – válaszolt szenvtelen hangon a volt tanárom. Igyekeztem összekaparni valamennyi információt az agyam különböző szegleteiből, de Piton szeme bennem kísértett, ami újra és újra szétrobbantotta a szívem. – Próbáld összeszedni magad, hamarosan elkészül az erősítő főzet.
Lehunytam a szemem, a légzésemre koncentráltam, és vért izzadtam, hogy némi nyálat erőltessek a kiszáradt számba. Ki akartam űzni a fejemből a férfi keltette sóvárgást.
– Milyen érzés démonnak lenni? – kérdeztem halkan, rá sem pillantva.
– Éhes és néha igazán émelyítő – válaszolt néhány másodperc gondolkodás után Piton. – Próbálok uralkodni az ösztöneimen, de egyre nehezebben tudok, ha minden alkalommal Lovegood karjaiba veted magad…
– Nem kellene a fejemben turkálni, miközben álmodom – összegeztem a problémám eredetét egyetlen mondattal.
– Pedig pont emiatt csupa móka és kacagás démonnak lenni. Ezt most idd meg! – nyomta a kezembe végül a hűvös fiolát a férfi. Megremegtem az ujjaim, ahogy Piton hozzám ért.
Az agyam úgy zakatolt, mintha egy gőzmozdony lett volna a helyén. Felhajtottam a bájitalt, és a fájdalom szinte rögtön enyhülni kezdett az izmaimban. Még két-három adagra lett volna szükség, hogy jól legyek, de nem kaptam többet.
A szédülés így is elmúlt, csak a gyomromban támadt bizsergés nem akart abbamaradni. Szerettem volna megérinteni a volt tanáromat, hozzásimulni és addig csókolgatni, amíg elő nem csalogatom belőle a szexdémont. Megijesztett, de le is nyűgözött a gondolatom, egyszerre volt öngyilkos hajlamú és sokat ígérő.
Aztán mégis inkább a menekülést választottam; feltápászkodtam és ki akartam osonni a fürdőszobába, de két méter megtétele után megint elkezdett összecsuklani a térdem. Piton mellettem termett, és sokadszorra is begyűjtött.
– Feltételezem, a fürdőszoba irányába indultál…
– Ühüm.
– Egy fürdés jót fog tenni – hümmögött a férfi láthatóan jó kedvvel. Emlékeztem valami hasonlóra az álmomból, emiatt éreztem, hogy az arcomba szökik a vér. Félszegen Pitonra sandítottam, aki miközben ráérősen elindult velem a fürdőszoba felé, szintúgy engem figyelt. Amikor találkozott a tekintetünk, számomra megállt az idő és befejezte a tágulást az univerzum.
– Annyira könnyű préda lehetek, hogy szégyellem magam – húztam ki harapófogóval magamból az utolsó mondatot, ami átfutott az agyamon, mielőtt hagytam beköltözni a fejembe a morajló sóvárgást. A volt professzorom halványan elmosolyodott, de nem fűzött semmit a megjegyzésemhez. Némán átsétált velem a konyhán, egy pillantást sem vetve a festményekbe tódult tömegre.
A fürdőben könnyedén talpra állított, majd elkezdett kihámozni a ruháimból. Reszketve néztem rá a bennem dúló káoszon át.
– Vetkőzz! – utasított szelíden, miközben kibújtatott a fekete pólómból, ami alatt nem viseltem semmit. Ujjaim babrálódtak ugyan a farmerem gombjaival, de nem igazán jutottam egyről a kettőre, így gyakorlatilag Piton térdre ereszkedve vetkőztetett bugyira.
– Ez még mindig az álom! Ez itt… Ez nem a valóság – morogtam magam elé, amikor kiléptem a nadrágom mindkét szárából, és a férfi ismét fölém magasodott.
– Ki foglak ábrándítani, Granger, mert ez nem álom… – rázta meg a fejét. Egy szempillantás alatt magába szippantott a démon örvénylő szeme, felnyögtem a zuhanás élményétől. Pontosan tudta, hogy az övé vagyok, és azt tehet velem, amit csak akar.
Azzal kezdte, hogy vércseként lecsapott az ajkamra, és megcsókolt.

2 megjegyzés: “Az utolsó lélekfestő / 8. fejezet

  1. Alun on 2012-05-28 at 11:28 said:

    Csak én érzem úgy, hogy mindig a legjobb résznél lesz vége…?!
    Bár azt hiszem bárhol fejeznéd be a részt, mindenhol ezt érezném, mert tetszik a történet:)
    Újfent köszönöm az ezt az élményt, jól esik néha egy kicsit máshol lenni és a történeteid megadják ezt:)

  2. jeeee 😀 Új rész <3 *-* 😀 Imádtam, de asszem kihagytam egy fejezetet XD kicsit fura volt a képből kint ácsorgó Piton szal tényleg kihagytam valamit O.o

Post Navigation