A Roxfort újraalapítása / 2. fejezet

A szerződés aláírását követően szabadon távozhattam a minisztériumból, így haza hoppanáltam. Végig akartam gondolni a rám váró feladatokat, hogy legközelebb, amikor Malfoyjal találkozom, tiszta fejjel tudjam elküldeni melegebb éghajlatra.
A ház mögötti bokrok közé érkeztem, ahol a szomszédok nem láthattak meg a fény ellenére sem. Még csak kora délután volt, a hőség ugyan nem tűnt elviselhetetlennek, de a környező fákon, bokrokon éreztette hatását. A növények kókadoztak, a fű foltokban megsárgult az esőhiány miatt.
Ahogy megkerültem az épületet, óvatosan körülnézve megszabadultam a taláromtól. Az utca unalmasan kanyargott a házak között, sem a kertekben, sem a járdán nem lehetett embereket látni. Egyedül a verandámon, az árnyékban álldogált Lucius Malfoy.

A felhőtlen égre emeltem a tekintetemet.
–  A kórházban mondták, hogy saját felelősségedre távoztál. Beszéltél a miniszterrel?
–  Igen, ugyanis egy aurort küldött elém.
–  Aláírtad a kinevezésedet?
–  Alá – morogtam, mire Lucius megkönnyebbülten elmosolyodott.
–  Akkor mehetünk is.
–  Hova?!
–  Először a Három Seprűbe, aztán pedig a roxforti birtokra, természetesen. Nincs felesleges időnk, Severus, szeptemberben el kell kezdődnie a tanításnak.
–  Malfoy! Még a házamba sem jutottam be, feltűnt?!
–  Ugyan már… Több mint egy hónapja nem voltál itthon, szerintem még kibírod egy darabig – legyintett. – Hoppanálni fogsz vagy velem jössz a zsupszkulccsal? – mutatott undorral a nyakában függő láncra, amit öt érme díszített.
–  Zsupszkulccsal? Tényleg bajban lehetsz, ha elvették a hoppanálási engedélyed…
–  Majd később beavatlak a részletekbe, de most irány Roxmorts!
–  Utállak, Lucius – grimaszoltam, majd visszasétáltam a ház mögé. A szőke szó nélkül követett, majd a tűzfal takarásában megragadta az egyik érmét a ronda nyakláncán, és egy rándulással eltűnt a szemem elől. Tudtam, hogy utál zsupszkulccsal utazni, mert az szerinte megalázó volt a Malfoy névre.
Kárörvendő vigyorral hoppanáltam utána. Emlékszem, heteken keresztül ekkor volt utoljára örömben részem.

Roxmortsban előbb visszatért az élet a normális kerékvágásba, mint a minisztériumban láttam. Az utcákon emberek voltak, az üzletek kinyitottak, és bár mindenki megbámult, amerre mentem, senki sem állt az utamba.
A Három Seprűben két auror ült a pultnál, Luciussal beszélgettek, de mikor elindultam feléjük, Malfoy elém jött. A két auror biccentett, de egyik sem szólt hozzám. Agyalágyult cimborám karon fogott, és elhúzott a két rendfenntartó közeléből.
–  A többiek már várnak minket – hümmögte.
Elhagytuk a kocsmát, az utcát, majd a várost. És senki meg sem kérdezte, hogy én szeretnék-e menni, vagy pihenni egy keveset, vagy csak meginni egy vajsört. Egyenesen a roxforti birtok felé haladtunk. Malfoy egy ideig beszélt hozzám a ránk váró teendőkről, a rövid határidőkről, de igyekeztem kizárni az agyamból az idegesítő orgánumát. Minden tudásomat bevetettem, hogy méltóképpen semmibe vegyem, és egy darabig működött is.
Ahogy átléptük a birtokhatárt, akarva-akaratlanul megrohantak az emlékek. Hiába, életem jelentős részét itt éltem, itt voltam boldog és boldogtalan egyaránt. A Roxfort az én igazi otthonom. Örültem, hogy újra megpillanthattam…

Amikor közel értünk a kastélyhoz, azt hittem, szívrohamot kapok. Tisztában voltam vele, mert már mondogatták korábban, hogy az iskola megsérült az utolsó összecsapás során, de elképzelni sem mertem volna, hogy ennyire.
Mintha sorozatos robbantások rázták volna meg az épületeket, romba döntve mindent, mert szinte csak a főfalak meredtek az égnek. A főtorony ledőlt, és romjai szétszóródtak az udvaron. Az óraszerkezet maradványai fémforgácsként hevertek szerte a törmeléken. Szinte alig maradt tető az épületszárnyakon, a csillagvizsgálót egy az egyben a földdel tették egyenlővé. Üvegszilánkok és hegyomlásnyi romok fogadtak minket, amerre mentünk.
Malfoy némán haladt előttem, meg sem tudtam szólalni a döbbenettől. Fájt ilyennek látni az iskolát.  Bele sem akartam gondolni, hogyan festhet a Nagyterem vagy esetleg a könyvtár belülről.
Lucius óvatosan végigsétált az udvaron, át egy kis, düledező kőkapun, hogy a hátsó udvarra érjünk. Ott szerencsére már egy fokkal rendezettebb képet mutatott a táj, mert hatalmas kupacokban állt az építőanyag, a legkisebb kavicsoktól a legnagyobb sziklákig.
A kupacok között egy régi, ütöttkopott Bambi Airstream lakókocsi pihent. Egykori csillogó fényezése mára csak emlék maradt a gazdája legnagyobb bánatára. Ahogy a lakókocsi nyikorgó ajtaja felpattant, Arthur Weasley dugta ki rajta a fejét.
–  Gyertek csak, gyertek! – szólalt meg mosolyogva, aztán visszahúzódott a kocsi árnyékába. Lucius egykedvűen előre ment, én még egyszer körbehordoztam a tekintetemet a romos tájon, majd követtem. Úgy éreztem, fel kellene robbannom a látványtól, és a rám nehezedő nyomástól, de képtelen voltam üvölteni Malfoyjal, amiért belerángatott. Annyira letaglózott ez a rövidke séta, hogy nem tudtam napirendre térni fölötte.
Szerencsére a lakókocsit megbűvölték, így az ajtóban kellemes, hűvös légáramlat fogadott. A tértágító bűbájjal felszerelt beltér valószínűleg nem volt szériatartozék, de legalább tucat embernek kényelmes élhetést biztosított.
A terem közepén egy hosszú asztal állt, ami étkezőként és tárgyalóként is szolgált. A konyhából némi csörömpölés hallatszott, de nem tudtam érdemben reagálni rá. Még fogva tartott a sokk. A helyiségből számos ajtó nyílt, úgy gondoltam, kisebb-nagyobb hálófülkék lehettek.
Az egyikből Xenophilius Lovegood lépett ki. Egyenesen odajött hozzám, megölelt, aztán megkínált a kezében tartott üvegből. Nem ismertem túlzottan ezt a buggyant, szőke hippit, mert annak idején egy évvel alattam járt a Roxfortba; és felnőttként is messze kerültük egymást; de hirtelen szimpatikus lett a Kunczogó Konyakjával.
Meghúztam az üveget, és jólesően tapasztaltam, ahogy a szesz végigfolyt a nyelőcsövemben, kellemesen megborzongatva a zsigereimet.
–  Örülünk, hogy csatlakoztál, Severus – ült le az asztalhoz Arthur. Molly Weasley kijött a konyhából, sápadtan biccentett nekünk, és leült a férje mellé. Szeme alatt mély karikák húzódtak, akárcsak a férjének. – Üljetek le! – kínált minket hellyel Weasley. – Itt vannak a vázlatok a Roxfort jelenlegi állapotáról – bökött az asztalon elterülő hatalmas térképre, ami sajnálatos módon gyászos kinézete ellenére nyomokban mégis a hajdan ismert iskolára emlékeztetett. Itt-ott apró tintapacák mozogtak, melynek során egy-egy épület rajza kezdett jobb állapotúnak tűnni, mintha renoválták volna őket. Valaki például lassan, egyesével felállította a felrobbantott vagy felégetett viadukt pilléreit, stabilizálta és biztonságossá tette a szerkezetet. Nem tudtam, ki dolgozhatott rajta, de nyilván rengeteg erejébe került az efféle precíz mágia használata.
Lucius egy ideig szótlanul bámulta a térképen mocorgó tintafoltokat, aztán elfordította a fejét.
–  Néhányan még mindig kint vannak, és megszállottként dolgoznak – jegyezte meg halkan Molly.
–  Nem kizárólag a teljes felújítás a célunk, bár még attól is messze vagyunk sajnos – sóhajtott izgatottan Arthur. – Mivel az iskolát úgymond újra meg kell alapítani, ezért az alapítóknak lehetősége van néhány új helyiség vagy funkció megálmodására. Elkezdtünk írni egy listát, hogy ki mivel bővítené a Roxfortot, természetesen az igazgató jóváhagyásával.
Rápillantottam az elém fordított papirosra, amin girbe-gurba felsorolás vált olvashatóvá. Egyik-másik ötlet majdhogynem érthető, megvalósítható volt, míg néhány egyenesen őrült.
–  Weasley Varázsvicc Stand? Egyiptomi Mumifikáló Terem? Acsarkafuttató Versenypálya?! Nem gondoljátok, hogy cirkuszt csinálunk az iskolából?! Ez a Roxfort! – csattantam fel némi hallgatás után.
–  Igen, tudjuk, Severus, viszont a gyerekek, akik éjt nappallá téve dolgoznak napok óta ezeken az életveszélyes romokon, így engedik ki a fáradt gőzt. Nem ugorhatsz a torkuknak egy kis fantáziálás miatt! – torkollt le Lovegood. Replikázni akartam, aztán mégsem tettem, elvégre végső soron úgyis én döntök vagy mi a szösz.
–  Milyen gyerekekról beszélsz? – A kérdésemből messze kihallatszott a sürgetés. Neveket és további adatokat akartam, hogy végleg átcsapjanak a fejem fölött a kétségbeesés hullámai.
–  Mivel a Roxfortot eredetileg négyen alapították, ezért a Minisztérium úgy döntött, hogy az újjáépítők sem lehetnek sokan. Közülük és a leendő házvezető tanárok közül kell kiválasztanod majd az új alapítókat – vette át a beszélgetés fonalát újra Weasley. – Odakint jelenleg a fiaink, Charlie, George és Fred, valamint Amos és Edward Diggory, Hermione Granger, és Luna Lovegood dolgozik. Minerva a szobájában pihen.
–  Micsoda?! Ennyien vagyunk erre a feladatra?! Tizenhárman?!
–  Ha kiválasztottad a tanári kar tagjait, valamint az alapítókat, többen leszünk – szólalt meg Lucius mellettem.
–  Hamarosan csatlakozik hozzánk Bill fiunk és Hagrid; de nekik egyelőre még tart a tárgyalásuk. Reméljük a legjobbakat – suttogta maga elé Molly.
–  Nem lesz baj, ne félj – küldött felé egy megnyugtató mosolyt Xenophilius, mire az asszony szeme könnybe lábadt. Nagyobb tragédiát sejtettem a háttérben, mint ami a szemem előtt zajlik, de nem akartam rákérdezni. Legalábbis nyíltan, mindenki előtt nem.
–  Egyelőre az a legfontosabb, hogy kiválaszd az új tanárokat azok közül, akik elküldték a jelentkezésüket. Ha már ők is itt lesznek, gyorsabban tudunk haladni – morogta Malfoy.
–  Nem gondolod, hogy hülyéket fogok interjúztatni, miközben itt végeláthatatlan munka várna? – fújtattam.
–  Nem gondolom. Igazából úgy terveztem, hogy az interjúztatás első körét átvállalom, ha már elvették a pálcámat, és nem varázsolhatok – vigyorgott a szőke.
–  Jut eszembe, Lucius, kölcsönkértem számodra egy építő-pálcát, amivel segíthetsz nekünk odakint – vigyorodott el Lovegood. Szemlátomást tetszett neki Malfoy gyilkos szemvillanása, és mulattatta, ahogy egy ér lüktetni kezd a halántékán. – A pálca erejét kifejezetten a romeltakarításra, és a falak felállítására korlátozták, szóval immár semmi sem állhat az utadba, hogy közénk állj és vállvetve varázsolj az iskoláért…
–  Én az iskolatanács igazgatójaként vagyok jelen, és egyelőre nem tudom, hogy mindez belefér-e a zsúfolt időbeosztásomba – sóhajtott színpadiasan Lucius. – Majd Severus dönt a szabadidőmről. Ha nem bánjátok, most megmutatom neki a szobáját.
Felálltunk, és követtem Malfoyt, ahogy egy keskeny ajtó felé indul, az asztaltól balra. Négy ajtó sorakozott előttünk, de a szőke a bal első felé vette az irányt. Ahogy benyitott, és félreállt, rálátást biztosított a helyiségre.
Nem sok tartotta, hogy hangosan felszisszenjek. Odabent mindössze egy egyszemélyes ágy, egy íróasztal és egy szék fért el. A falakon körben polcok roskadoztak, rajtuk csordultig zsúfolt mappák. Az íróasztalon a helyzet ennél is kaotikusabb volt. Alig látszott a szék háttámlája a pergamenhegy mögött.
Lucius dühös torokhangot hallatott, majd elmagyarázta, hogy egyszer már valaki szétválogatta az asztalon tornyosuló jelentkezéseket, de mivel Malfoy szerint vétek volt az önéletrajzokat szétteríteni az ágyon, ezért összeszedte, és visszakupacolta az asztalra. Hirtelen megnyugvást találtam volna, ha beverhetem a szőke képét. Valaki véletlenül tényleg segíteni akart nekem, erre ő a kényelmi szempontjaimat előbbre tartotta, és… Igyekeztem azzal nyugtatni magamat, hogy talán a csoportosítás sem volt megfelelő, ezért így is, úgy is az elejétől kellett volna kezdenem.
Szerencsére annyi segítségem volt, hogy előzőleg már kiszűrték a hozzánemértők pályázatait, és azokat a polcokon sorakozó mappákba lefűzték.
Ahogy beléptem a helyiségbe, egy azkabani magánzárka jutott eszembe az alapterületéről. Kibámultam a zsebkendőnyi ablakon, aztán leroskadtam a székre. Nem fogjuk tudni megcsinálni. Ez képtelenség. Talán, ha Dumbledore itt lenne, és segítene, akkor lenne esély… De így? Nélküle? Kizártnak tartottam, hogy szeptemberre elkészüljön az iskola, ismert legyen a tanári kar, készen álljanak az órarendek, és ami fontosabb, az elmék a tanulásra és a tanításra. Zsongott az agyam a káosztól.
–  Mi legyen? Pihensz egy kicsit a munka előtt? – kérdezte óvatosan Malfoy. Kedvesnek akart tűnni, ahogy mosolygott. Kétségem sem volt afelől, hogy tervez valamit.
–  Csak hozz egy kávét, aztán hagyj dolgozni! – mordultam rá. Összeráncolta a homlokát, és láttam rajta, hogy szívesen kioktatna egy Malfoy és egy házimanó fontosabb megkülönböztető jegyeiről, aztán vállat vont, és elindult a konyha felé.

Ide nem lehet megjegyzést írni.

Post Navigation