Részeredmények a Diablo III játékomból egy hét után

Két játékos típust lehet megkülönböztetni: az egyik, aki könnyedén, megerőltetés nélkül végig tudja csinálni az adott questeket, illetve vannak a balfaszok, akik jobbára csak szerencsétlenkednek pályáról-pályára. (Ha van egy csöpp mázlijuk, egy idő után összakaparnak annyi rutint, hogy vészhelyzet esetén melyik gombot kell megnyomni, hogy leküldjön a haldokló karaktere torkán némi mana potiont, hogy ezzel is meghosszabbítsa mindkettejük szenvedését még fél perccel.) Találjátok ki, hogy melyik csoportba tartozom… 😀

Az első tíz szint nagyon kemény volt, mire beletörődtem a karakterem nyújtotta előnyökbe és hátrányokba. (Démonvadász lettem, vagyis ez más RPG-kben a rangernek, rouge-nak, íjásznak/vadásznak felel meg nagyjából: a közelharcban rendre elvérzik, vagy éppen csak túléli az aktust, de távolról nevetve agyonlő bárkit, bármikor.)

Választhattam volna a barbár, a mágus, a pap és a boszorkánydoktor kasztból is, de a tank rettentően távol áll tőlem, pap (monk) vagyok / voltam az Order & Chaosban is elsőként [most ott is rangerrel nyomulok]; a mágus fel sem merült bennem, elvégre aki nem barbár akar lenni, az mindig varázsló lesz, mert az is erős harcos. Valószínűleg a második karakterem majd egy witch doctor lesz, de majd csak akkor, ha már valamire vittem a hunteremmel.

Jelenleg 15. szintű vagyok, az Act I vége felé haladok, tehát még bőven a negyedénél tartok a játékban. Direkt nem sietek, inkább kiélvezem a balfaszságomat, próbálkozom, tanulok, röhögök magamon, amikor megijeszt egy, a semmiből előkerülő szörny, és visítva kattintgatok az egérrel, hátha meg tudom ölni… Mostanában szerencsére egyre többször járok sikerrel, ami azért gyanús.

A pályákat igyekszem minél jobban bejárni, minél több genyót kinyírni, hogy növelhessem a tudásom, és egyre magasabb szintet érjek el, hogy ezzel is egy kicsit megalapozzam a későbbieket. Azt a csontváz királyt (fuckin’ skeleton king), amit mások nyolcas szintűként le tudtak győzni, nekem csak tizenegyesként sikerült, egy kőkemény tízperces csatában. Életemben nem vacakoltam ennyit ellenséggel soha… Mire rájöttem a technikára, hogyan is tudom teljesíteni a feladatot, és hogyan tudom saját magam, egyedül a gyakorlatba átültetni egy tutorial videóban látott FÉL PERCES harcot, konkrétan egy teljes napot rá kellett áldoznom. Persze tudom, ez az én hülyeségem, miért játszom ezzel, miért nem csinálok valami hasznosabbat, vagy egyszerűen csak miért nem hívtam valakit, aki segít leverni a csontit – a válasz pedig egyszerű: mert én akarom végigjátszani. Egyedül. Szerencsére sokat tanultam belőle, hogy mikor hogy halok meg, ha elcseszek valamit, és rossz gombot nyomok meg, vagy kapkodok, vagy kiesik egy pillanat, és tétovázom. 🙂

A játék grafikája gyönyörű, olyan tájakon vezet végig a történet, hogy néha azt kívánom, bárcsak tényleg ott lehetnék. A színek, a hangok, az animációk… Mintha csak nekem készült volna eredetileg is. Remélem, egy kicsit vissza tudnak adni belőle a képek, amiket csináltam eddig:

  

Ma még játszom egy picit, aztán valószínűleg már csak a hétvégén lesz rá időm. Talán addig még egyszer tudok szintet lépni.

2 megjegyzés: “Részeredmények a Diablo III játékomból egy hét után

  1. angel8 on 2012-05-21 at 21:31 said:

    Nem tudok szintet lépni már, a fejezet fő szörnyéig jutottam: le kell győznöm a Hentest. Tizenegyszer haltam meg másfél óra alatt, feladtam mára. Már látom az alagút végén a fényt, mert egyszer már egész jól elkaptam a fonalat, és el tudtam ugrálni a rohadék elől, de aztán elkezdett laggolni a játék, és szokásos módon Butcher megölt. Szopás.

  2. angel8 on 2012-05-21 at 21:31 said:

    Bocsánat a csúnya szavak miatt, legközelebb kipontozom a f.szba… 😀

Post Navigation