Arról szeretnék álmodni, hogy…

… a gardróbban állunk, egymás mellett, megérintem a vállad, és nem húzódsz el. Mosolyogsz. Nevetek. Megcirógatod a nyakam, csókot váltunk. Még a szánkban érezzünk az éjszaka ízeit: a vágyét és a kínét egyaránt – legszívesebben vissza is húználak a párnák közé, de nem lehet. Mennem kell, add rám a fűzőm! Meg is kérhetnélek, de csak azért sem fogom kimondani ezt a szót. Csak tedd a dolgod!

Szorítsd meg még egy kicsit! Még kapok levegőt – ennyire nincs szükségem… Majd nem reggelizek, nem számít.

És megteszed. Fuldoklom. És én szeretem ezt. Ahogy az ujjaid tudják a dolgukat, és egyre szorosabbra húzod a gonosz kis zsinórjaimat, mintha egy rossz marionettbábu lennék. Talán az is vagyok. A te öltöztetős babád. Öltöztess fel, majd este vetkőztess, és lökj az ágyba. Megint. És újra. És újra. És még egyszer. (De az majd tizenkét óra múlva esedékes.)

Egyelőre csak fűzz be, és harcolj meg a merevítőkkel az elégedettségemért!

Most jó. Elég lesz…

Mondom, elég! Hé! Megfojtasz! Lassan mozdulni sem tudok! Hagyd már abba! Lazítsd ki egy kicsit a zsinórokat! Megfulladok… A szekrénynek löklek a mozdulat hevében.

Inkább csókolj meg ahelyett, hogy makrancoskodsz. Látod, nem haragszom… Te se haragudj. Kérlek.

Kimondom, aztán te is kimondod. Nyomorúságos pillanat közeleg, a búcsúzás dühe az ajkadon ég. Porrá zúznám az időt és a teret, csak hogy maradhassak. Veled.

De nem lehet. Mennem kell, valami furcsa kötelesség hív, bár minden porcikám lázad ellene. Maradni akarok. De félek, hogy nincs elég időm visszakeresni és újra lejátszani a pillanatot.

A következő minutumban a gardróbban állunk, egymás mellett, megérintem a vállad, és nem húzódsz el. Mosolyogsz, én nevetek. Megcirógatod a nyakam, csókot váltunk. Még a szánkban érezzünk az éjszaka ízét: vágyét és kínét egyaránt, legszívesebben vissza is húználak a párnák közé, ezért hagyom, hogy maga alá gyűrjön az izgatottság. Birtokolni akarlak! Itt és most! Nem kell ágy, jó itt, a gardróbban!

A pokolba a fűzővel, a harisnyával, és a pokolba a világ minden egyes átkozott elemével, aki más véleményen van a közénk feszülő ruhadarabokról. Pusztuljon minden és mindenki, aki nem ért velünk egyet!

Csak te legyél és csak én, és csókok és ölelések. Sikolyok. Zihálás. Fognyom a vállamon.

Mosolyogsz. Nevetek. Megcirógatod a nyakam, beleborzongok századszor is. Csókot váltunk. Tudom, mi következik.

Ide nem lehet megjegyzést írni.

Post Navigation