Vers a könnyeim természetéről

Ha el tudnám mondani, milyen összetett dolog szeretni Téged, megtenném. De képtelenség úgy összeválogatni a szavakat, hogy hangzásukban és jelentésükben azt a harmóniát adják vissza, mint amely elönti a szívem, amikor belépsz az ajtón, és megállsz előttem.

Szeretem nézni, ahogy változik a szemed színe.
Szeretem nézni, ahogy nevetsz.
Gyönyörködtet a lelked ragyogása.
Felvidít bármelyik szó, amit kiejtesz a szádon.
Biztonságot ad szoros ölelésed, ahogy
Tested a testemnek feszül.
Szeretem ezt. Túlságosan is szeretem.
Szeretem azt, ahogy Te szeretsz.

El sem tudod képzelni, hányszor képzeltem el,
Hogy ismerlek, és így bújhatok Hozzád.

El sem tudod képzelni, mi játszódik le bennem,
Amikor szomorúan csillog a szemed.
Te nem látod az arcodat bánatosan –
Nem értékeled annyira a mosolyod,
Az ölelésed, vagy csókod – mint én.

El sem tudod képzelni, mióta kerestelek,
Ezért mekkora öröm, hogy besétáltál az életembe.

Talán nem tudok Rólad mindent. Talán sosem fogok.
De törekedni fogok rá, hogy lassan megfejtsem
Apró titkaidat, hogy magamba szívjam lelked rezdüléseit,
Hogy megmentselek az elmúlástól, hogy minél több,
Téged meghatározó szilánkot összegyűjtsek, és magamban
Örök halhatatlanná tehesselek.

Ide nem lehet megjegyzést írni.

Post Navigation