Mostanában ezeket olvastam

Melissa Marr: Veszélyes játék című könyve már régóta a polcomon, így végre vettem a bátorságot és belekezdtem az első tündéres YA regényembe. Érdekes és felvillanyozó sztori volt, kész felüdülés a vámpírok után.

Kifejezetten tetszett Aislinn karaktere, és az még inkább, hogy a tökéletes tündérkirály helyett a kívülálló Seth már a kezdetek kezdetén sokkal közelebb áll a szívéhez, sőt még tetézi is a dolgokat, hogy végig kitart a piercinges, halandó fiú mellett! (: A legjobb karakter talán mégis Donia volt, aki két tűz között rekedt (bár talán szerencsésebb volna az írni, hogy tűz és jég között), de végül ő is jól járt.

Könnyen felvettem a könyv ritmusát, hamar kiderült számomra, hogy ki kivel van, ki kinek az ellensége. A szereplők egy számomra idegen világba engedtek bepillantást nyerni, és egyfelől még tudtam volna olvasni erről a furcsa birodalomról, de ezzel párhuzamosan kicsit el is szontyolodtam, hogy még egy sorozatba botlottam. (Az írók képtelenek nem folytatásokban gondolkodni? Igen, most éppen kiszólt a gödörből a lyuk… De akkor is.) Mindenesetre örültem, hogy olvastam, mert megihletett ez a mese. A folytatások pedig fel vannak írva a képzeletbeli listámra.

 

 Ellen Schreiber: Vámpírcsókok – A kezdet című könyvéről már írtam pár gondolatot anno, hogy milyen vargabetű után sikerült beszerezni az Első Könyvsiker Kölcsönzőből. A sztori nem egy nagy durranás eddig, (természetesen ez a kötet is egy hosszú sorozat első része), egy tizenhat éves gót kislány beleszeret egy vámpírnak gondolt idegen srácba. Akiről a végén kiderül, hogy nem vámpír. Vagyis várjunk… de, mégis az. (:

Igazából olyan aranyos, Dawson és a haverok hangulata volt minden lapnak, és a saját, elcseszett középiskolás éveim jutottak néha az eszembe egy-egy apró kis mozzanatáról. Talán pont ezért volt könnyű elolvasnom, mert néha a saját kalandjaimba révedtem, és nem figyeltem eléggé az írónő stílusára. Tudom, hogy általában az kiabál a legjobban, akinek a háza ég, de ez a könyv nem éppen az írás magasiskolája. Nincs benne semmi kifejezetten rossz, félre ne értsetek, sőt, néhol igazán szellemes mondatok is vannak benne, de valahol mégis hiányzik egy kis plusz, amitől az olvasó letaglózva érzi magát.

Leginkább azért volt jó olvasni ezt a sztorit, mert “végignézhettem” a fejezetekben, hogyan válnak igazi testvérekké Raven és a kisöccse. Semmi extra, de engem szórakoztatott. (:

A borítóval kilóra megvettek, de a folytatás elolvasásához kétszer ilyen jó fedlapot kell összehozniuk és elém rakniuk.

 Marina és Szergej Gyacsenko: Alekszandra és a Teremtés Növendékei:

Egyszer már ódákat zengtem róluk, de most megint rázendítek egy kicsit. WOW!

Határozottan kegyetlen, isteni, ördögi, hideg és meleg, jó és borzasztó, elképesztő és elrettentő. Káprázatos. Fantasztikus könyv. Kicsit olyan, mintha hullámvasúton ültem volna, amíg olvastam Szaska történetét. Őrületes mélységeket és magasságokat éltem meg, talán mondjuk azért, mert a saját fejemmel és szívemmel voltam elfoglalva a tudatalattimban. Metafizika. Szavak. Élet. Halál. Remény. Innentől már csak magamat ismételném.

Nincs egy súlycsoportban a mai YA-tucatkönyvekkel. Soha nem is lesz.

Aki nem fél megismerni magát, olvassa el! (:

2 megjegyzés: “Mostanában ezeket olvastam

  1. Luna on 2011-08-09 at 10:16 said:

    Túl sok a sorozat mostanban, ez nekem is feltünt. Olyan mintha az írók képtelenek lennének kész, egész történeteket írni.

  2. angel8 on 2011-08-09 at 22:09 said:

    Igen, igazad lehet. (Ezért most mindenkit kinyírok a VH második részében, hogy ne legyen több folytatása…. Hehehe.) 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Post Navigation