Pár szó az OS X Lionról

Tegnap, ugye, lehúzták a redőnyt néhány órára az App Store-ban, ittak pár kávét a munkatársak, aztán visszaültek a gépek elé, hogy újra kinyissanak, és a sok hülye világszerte mániásan rá tudjon cuppanni az új operációs rendszerre vagy esetleg valamelyik feltuningolt gépre (Mac Mini és MacBook Air ráncfelvarrás történt).

Hetek óta próbálgatta a Balázs a Lion bétáját itthon, de az ő laptopján nem volt az igazi, én pedig úgy voltam a dologgal, hogy jó nekem a Snow Leopard (amivel eredetileg kaptam), maximálisan megfelel arra, amire én használom a gépemet, nem kell új rendszer. Minek… Aztán valahogyan mégis elkapott tegnap a gépszíj, és mégis beszereztem az App Store-ból. Kb. öt kattintás plusz egy bankkártyaszám, aztán pár perc múlva meg is érkezett a gépemre a Lion. A világ másik feléről 10 MB/s-sel töltöttem le négy gigát! (Azért ez már valami, Hölgyeim és Uraim!) Nagyjából fél óra / negyven perc alatt telepítettem a rendszert, aztán elkezdtem ismerkedni az újdonságokkal.

Régebben is volt lehetőségem több desktopot létrehozni, hogy szét tudjam válogatni a megnyitott alkalmazásokat, de az új Mission Controllal még látványosabban, még tutibban működik ez. Kicsit olyan, mintha hülyebiztosra csinálták volna (ami számomra külön előny). A Launchpadot nem igazán értem, miért kell annyira az iOS-hez hasonlóvá tenni az OS X-et, de biztos meg van annak is a titka – csak én még nem jöttem rá. Ugyanúgy egy (max. két) kattintással el tudok indítani akármilyen programot a Launchpad nélkül is, hiszen a Dockon van egy Applications mappa is, ahonnan bármit elő lehet bányászni… Szóval nem értem, de nyilván én vagyok a hülye. (:

Ami viszont nagyon szupi, hogy nem kell többé direkt mentenem, hanem automatikusan ment a rendszerem. Szerkesztett szöveget, képet, hanganyagot, mindent. (: Némileg megváltozott a Finder is, de ami a legjobb, hogy sokkal gyorsabb lett a laptopom, és kevesebb filozofál két művelet között. (: Délután meg fogom izzasztani egy kis videóvágással, hátha találok valami turpisságot… (Hehe, mocskos magyar mentalitás.) (:

Mi tetszik benne leginkább? Azok a szép apróságok, amik olyan futurisztikussá teszik a használatát. (Eltűnő gördítősávok, szép gombok és ikonok, jól összerakott dizájn.) Már csak a Felhőt kell megvárni, hogy tökéletes legyen az összhatás. (:

Ide nem lehet megjegyzést írni.

Post Navigation