A sellő

Énekem a vízbe csal, s bár tudod,
hogy általam örökre elveszel,
mégsem töröd meg bűvös dalom.

A mélybe hívlak, szerelmesem,
– halálod órája oly’ közel –
és karjaimban ringatom

gyönyörű szép testedet,
megcsókolom az ajkad,
mert pirongva engeded –

Látod a szememben a rontást,
mégis szomjazod dalom –
bele akarsz halni…
Jöjj karomba, angyalom!

 

Ide nem lehet megjegyzést írni.

Post Navigation