A szegény Kutyuló esete a gyümölcsös piskótával

Nem fogjátok elhinni, de megint megtörtént velem az a dolog… Rémséges, elképesztő, szőőőrnyűűű! A kedvetekért bátor leszek, és elmesélem a tegnapi esetet, bár nem lesz könnyű, érzem.

A gazda elment itthonról, én pedig bánatosan egyedül maradtam a lakásban. Nem találtam a helyemet, szomorkodtam, járkáltam. Nem volt egy perc harmóniám, békességem – ami nélkül képtelen vagyok álomba szenderedni. Mászkáltam a lakásban: konyha-folyosó-szoba-folyosó-konyha… És ekkor történt a gyalázat!

A konyhaasztalról rám kiabált a gyümölcsös piskóta, hogy miért is szomorkodok, amikor egy magam fajta csinos lányka ennél többet érdemel az élettől. Próbáltam elhallgattatni, nehogy véletlenül bűnre csábítson, rámordultam, de nem ijedt meg tőlem. Ekkor kibújt belőlem a kis ördög, mert nagyon meg akartam leckéztetni az alattomos süteményt. Két lábra álltam, és levettem az asztalról tányérostól-zacskóstól-konyharuhástól, és bevittem a szobába.

Letettem a szőnyeg közepére, de ekkor még mindig csak nevetett rajtam. Egyáltalán nem félt tőlem, ezért kicsomagoltam a zacskóból, félretúrtam az orrommal a konyharuhát, aztán beleharaptam, hogy sírjon. Természetesen ekkor már visított, és könyörgött az életéért, de már nem tudtam megálljt parancsolni a számnak. Elfogyasztottam mindet, mert finom íze volt.

Aztán megbántam, még magányosabb lettem, és sírva fakadtam. Rettenetesen el voltam keseredve, hogy most már örökre egyedül maradok, míg a gazda haza nem ér a boltból. Szégyelltem magamat az elkövetett csúfságért.

Amikor a gazda hazaért, elkerekedett szemmel figyelte a bizonyítékokat a szobában, majd meg akart dorgálni, de akkor én még mindig hüppögtem és nyüsszögtem, így megesett rajtam a szíve. Ebből is látszik, hogy mennyire összeillünk: ugyanolyan gyengék vagyunk mindketten. Én az édességet szeretem nagyon, a gazda pedig engem.

Nem büntetett meg, amiért rossz voltam, csak a szeme villámlott pár percig, de én azért a nap hátralévő részében lapítottam, és folyton a lábánál tébláboltam, feküdtem, ültem – el nem mozdultam volna mellőle semmi pénzért, hátha így ki tudtam engesztelni. Később még a Városligetbe is elvitt szaladgálni, ebből gondolom, hogy megbocsátott. (:

Ide nem lehet megjegyzést írni.

Post Navigation