Kutyafutta

Nagyon sok kalandot átéltem, mióta legutoljára elugattam a csínyemet. Hol is kezdjem? Hol is kezdjem? Á, megvan… Képzeljétek, elköltöztünk!

Emlékszem, különös nap volt, mert minden kacat dobozokban, és zsákokban hevert a lakásban; aztán egy nagyon korai reggelen emberek jöttek, és elkezdték kipakolni a holmit egy nagy kocsiba. Ekkor a gazda fogott engem, és levitt sétálni, hogy ne legyek láb alatt… Akkorát sétáltunk, hogy egyenesen átjöttünk az új lakásba. Akkor még nem tudtam, hogy mit jelent a költözés. Most már tudom. Az új lakás: új kutyakanapét, kutyafoteleket, kutyaszőnyegeket, új barátokat, és a Városligetet jelenti. Mert a világ körülöttem forog, és ez így van jól.

Rövid idő alatt belaktam a kéglit, próbaalvást végeztem a díványon, a fotelekben, a parkettán. (Az nem volt túl kényelmes, mondanom sem kell, ezért nem gyakoroltam sokáig.) A ház előtt van egy hosszú kutyafuttató, ahol új barátokat találtam. A kedvenceim Boci, Süti, Maci, Molly és Bögre lettek; de mostanában kifejezetten jókat játszom egy dagi beagle-vel, Kellyvel is. Nagyon-nagyon sok kutyuló van erre szerencsére, így mindig összefutunk valakivel.

Meg aztán ott van a Liget. Nagyon szeretem a Ligetet. Ott szabadon enged a Gazda, hogy kedvemre rohangáljak, kergetőzzek, játsszak mások kedvenceivel. Onnan leginkább a héthónapos boxer kölyöknek tudok örülni. Ha jól emlékszem, Lenny a neve, de egyelőre nem nagyon hallgat rá. Igazi kamasz, még megelőzi a popója, amikor rohan. Kedvelem, mert olyan, mint én.

Egyszer, a napokban a Gazda úgy gondolta, hogy kiránduljunk egyet, ezért kimentünk a NOÉ Állatotthonba, ahol szintén nagyon sok kutyulóval találkozhattam. Egész nap játszottunk, csacsit kergettünk, bohóckodtunk, és nagyon el is fáradtam, mire hazaértünk. Az nagyon különleges nap volt, sosem felejtem el.

Aztán olyan is volt, amikor idehoztak a lakásomba egy másik kutyát! Olyan volt, mint én: egy sárga színű boxos lány. Persze, nem volt olyan aranyos pofija, mert én megismételhetetlen vagyok; de azért édes volt a maga módján. Eleinte nagyon kedves volt velem, még emlékeztem rá a NOÉS napról, sokat játszottunk együtt. Aztán itthon már nem akart játszani, csak a helyemre pályázott a kutyaágyban (azt megkapta, abban úgysem szoktam aludni), a fotelben (ott eleinte nem sokat feküdtem, egye kutya, megkapod), a díványomon (héééé, azt már nem!). Aztán már a Gazdát is akarta. Sőt, azt is akarta, hogy én ne akarjam… Pedig a Gazda az én Gazdám… Rossz volt. Sokat morogtunk, és verekedtünk. Egy rémálom volt azaz időszak, pedig milyen jó is lehetett volna. Ha játszunk, és megosztozunk a fekhelyen, a nassolnivalón, a Gazdán. De nem, mert ő nem akart. Nem tagadom, néhányszor nagyon megvert; de én kemény kutyuló vagyok, elviseltem. Ekkor a Gazda úgy döntött, hogy ami nem működik, azt nem erőlteti – így elvitték a dühös vendéget. Én visszakaptam az Elsőszámú Kedvenc Hivatalos Kinevezésemet, az ágyat, a fotelt, a díványt, és a Gazdát. Még egy-két napig kicsit zavart voltam, mert féltem, hogy visszajön az a hisztérika; de úgy érzem, már megnyugodhatok.

Jelenleg a tengerimalac-tartás szenvedélyének hódolok, mert mióta a kis Disznó a parkettán él a ketrecében, (pont szem- és szájmagasságban nekem), azóta gyakran szemmel tartom a ténykedését. Sőt, néha bele is szundítok a műsorba, mert annyira izgalmas a látvány. (: Még szerencse, hogy a ketrec mellett van egy kényelmes kutyapárna, amin álomra hajthatom a kobakom.

Ó, és az egyik legújabb élményem (szintén a Ligetben történt), hogy találkoztam egy Igazi Munkakutyával. Marcipánnak hívták, egy gyönyörű, hat éves, golden retriver volt, aki egy fehér botos ember mellett sétált. Úgy tűnt, mintha ő vezette volna. Sosem láttam ilyet ezelőtt. Megszagoltuk egymást, nagyon szimpatikusak lettünk a másiknak, ezért a gazdáink elengedtek minket, hogy szaladgáljunk egyet. Marci elmondta, hogy sajnos a többi kutyulós Gazda kerüli őt, és a Gazdáját, mert dolgozó eb révén nem akarják “zavarni” a munkában; pedig néha nagyon jó kiengedni a fáradt gőzt, és kergetőzni egyet. Hihetetlenül mozgékony, és jókedvű volt. Fél szeme mindig a Gazdáján, és amikor túl közel rohantunk hozzá, mindig közénk játékosan, de határozottan közénk ugrott, hogy még véletlenül se tudjak nekimenni, vagy a játék hevében esetleg nekiugrani. Sokat tanulhatnék tőle, de én már csak ilyen szertelen vagyok. (: Remélem, mielőbb tudunk még találkozni, hogy megint játsszunk. A Gazda megígérte Marci gazdijának, ha látja a parkban, akkor bátran odamegyünk egy kis további kergetőzés reményében. Alig várom. Szerencsére gyakran járunk a Ligetbe, így talán hamarosan összefutunk.

2 megjegyzés: “Kutyafutta

  1. belizal on 2011-02-10 at 10:43 said:

    Kedves Angel8!
    Nem egészen témába vágó dolog miatt írok, csak nem találtam neki jobb helyet. Csak szerettem volna köszönetet mondani.
    Azzal, hogy kutyát adoptáltál és itt közzétetted a tapasztalataidat, bátorságot adtál, hogy merjek belevágni a kutya projektbe, amit már évek óta tervezgetek. Van egy 15 éves keverék kutyusom, aki kora miatt nem költözhetett velem, mikor eljöttem otthonról. Azóta vágyódom egy társ után. Eddig azért nem mertem belevágni, mert nem tudtam, bírnám-e egyedül az alfa-“hím” (Az én esetemben inkább alfa-nőstény, de ez részletkérdés.) szerepét. Látva, hogy te milyen odaadással és kitartással vagy a kutyád iránt és milyen szép eredményeket értél el (még ha Szamóca nem is szokott be hozzátok), én is bele merek vágni.
    Csak szerettem volna megköszönni, mert ezzel ösztönöztél és erőt adtál Nekem.
    Üdv: belizal

  2. angel8 on 2011-02-10 at 12:31 said:

    Kedves Belizal!
    Nagyon örültem, igazán jó volt olvasni a soraidat. Reménykedtem benne, hogy mások nem ábrándultak ki a kutyatartásból, vagy éppen az örökbefogadás gondolatából, csak mert sajnos nekem nem sikerült.
    Remek dolog állatot tartani, sétálni, játszani, beszélgetni vele, vagy csak éppen hozzábújni egy szomorú napon.
    Esetleg, ha adhatok egy tanácsot kutya-ügyben, és nem haragszol meg érte: szerintem állatotthonból, menhelyről, vagy gyepmesteri telepről válassz társat. Ott is vannak nagyon szép, fajtatiszta kutyulik (ha nem keveréket szeretnél), kölyökkutyák és idősebbek egyaránt.
    Azt elismerem, hogy ilyen helyeken általában nem a legjobb minőségű eledelt kapják az állatok, ezért néhány napig esetleg hasmenésük lehet még; de az biztos, ha örökbefogadsz egyet, akkor egy másikat is megmentesz. (Azt, aki a kutyulid helyére kerül, mert akkor ő már nem az utcán kóborol, éhezik, bántják, stb.; hanem lehetősége lesz neki is gazdát találni.)
    Az mentett kutyák leggyakrabban oltva, csipezve, sőt, az idősebbek már ivartalanítva kerülnek gazdához, ezért ezekre nem kell pluszban költeni.
    Ha tetszik az örökbefogadás gondolata, nézz körül a NOÉ Állatotthon, a Futrinka utcai Kutyavédő Egyesület, vagy pl. Illatos úti Menhely oldalain. (: És sok sikert kívánok, biztosra veszem, hogy nem bánod meg. 🙂

Post Navigation