Libba Bray: Rettentő gyönyörűség

Már régóta szerettem volna írni erről a kötetről, csak valamiért eddig kimaradt a szórásból. Igazi romantikus regény, a maga hőseivel és rémeivel, árnyaival és látomásaival. Nekem nagyon szimpatikus Gemma, a főszereplő viselkedése és általános hozzáállása az élethez, és különösen szeretem az alsószoknyás-fűzős-legyezős történeteket; talán ezért is bonyolódtam bele a sztoriba. Egy kis kedvcsinálónak:

“Gemma Doyle más, mint a többi lány, akinek kifogástalan a modora, csak akkor szólal meg, ha szólnak hozzá, tudja a helyét, és hanyatt veti magát, és Angliára gondol, amikor ezt kívánják tőle. A tizenhat éves Gemma önálló egyéniség. A londoni Spence Akadémiára akkor íratják be, amikor Indiában tragédia sújt le a családjára. Gemma, aki magányos, bűntudattal küszködik és hajlamos a jövőt illető látomásokra, amelyek kínosan valóra is válnak, hűvös fogadtatásban részesül az Akadémián. Ám nem teljesen magányos: egy rejtélyes fiatalember követi, aki óva inti, nehogy megnyissa a lelkét a látomások előtt. Gemma képessége ugyanis, amivel magához vonja a természetfelettit, itt, a Spence-ben teljesedik ki. Itt kerül kapcsolatba az iskola legbefolyásosabb leányklikkjével, és itt fedezi fel, hogy az anyja kapcsolatban állt egy Rendnek nevezett titokzatos csoporttal. És itt vár rá a sorsa…, amennyiben hisz benne. A Nagy és rettenetes szépség igazi, hátborzongató olvasmány a suhogó szoknyák, táncoló árnyak és éjszaka utunkba vetődő dolgok világának széles palettájáról. A viktoriánus kor élénk színekkel megfestett világát tárja elénk, ahol a lányokat arra nevelik, hogy gazdag férfiakhoz menjenek feleségül, de ahol egy lány más utat keres magának.”

Szerintem elég figyelmet fordított a szerző a helyszínek kidolgozására, és precízen végiggondolta, hogy hova akar a sztori végére kilyukadni – hogy valamennyire lezárja, de később mégis folytatni tudja. (És hála az Égnek, folytatja/ folytatta is.) A második rész már meg is jelent magyarul “Lázadó angyalok címmel, de sajnos még nem olvastam. A harmadik rész megjelenése egyelőre még várat magára, noha úgy gondolom, nem szükséges pánikba esnünk, mert ami késik, nem múlik.) 🙂

Leginkább talán a szavak íze tetszik, ahogy megfogalmaz egy-egy mondatot (és ez hasonlít Anne Rice: Lestat című kötetének olvasása közben érzett borzongásomra).

Gyorsan bemásolom az utolsó két bekezdést, hogy aki még nem olvasta ezt a rémmesét, gyorsan hozzáfogjon, és megtudja, hogyan is jutott idáig a főhősnő:

“Megváltozik a szélirány, és rózsaillatot hoz magával. Édes, erős illat. A vízmosás túloldalán meglátom a szárazon recsegő levelek között. Egy őz. Észrevesz, és eltűnik a fák között. Utánafutok, de nem igazán kergetem. Futok, mert futhatok, mert muszáj.

Mert szeretném látni, meddig juthatok, mielőtt meg kell állnom.”

Folytatásai:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Post Navigation