Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Jane Austen talán legismertebb regénye került a kezembe minap. (Oké, leesett a polcról, és gondoltam: “Ez egy jel! El kell olvasni megint, hátha valami megváltozott…”)

És meg is változott, csakhogy nem a regényben, hanem bennem. Valamiért eddig nem értékeltem túl sokra Austent, és a munkásságát – talán azért sem, mert felszínesen és foghegyről olvastam, amikor kötelező (vagy csak ajánlott? Hm… nem emlékszem) olvasmány volt a suliban. Szerencsére eltelt pár év, és már más szelek fújnak. Azt hiszem, többre értékelem a romantikát, és a szerzőre jellemző, enyhén ironikus derűt, mint régen. (Oké, azt azért elismerem, hogy nem teljesen változott meg a véleményem, és Janet még mindig látens perverznek, és szeretethiányos szobakukacnak tartom, aki nem merte átlépni, vagy csak gondolatban a saját korlátait – de ez az én dolgom. Az egy másik kor volt, amelyben ő élt és alkotott. Csoda, hogy eljutottak hozzánk az írásai, és egyáltalán az is, hogy volt lehetősége leírni mindazt, amit kigondolt.) De most visszakanyarodnék az eredeti témához.

Adott egy ötgyermekes család, ahol is az öt gyermek öt eladósorba cseperedett lányt jelent. Főhősünk, Elizabeth, szép, ámde éles nyelvű teremtés, aki kimondja, amit gondol. Nagyon szereti a szüleit, a testvéreit; de többet vár az élettől, mint gyors férjhez menetelt és családalapítást. Amikor a szomszéd birtokra Mr. Bingley beköltözik, Mrs. Bennet már jövendő vejét látja a jövevényben. A legidősebb lány, a derűs és gyönyörű Jane úgy tűnik, meghódítja Mr. Bingley szívét, és ami Lizzie-t illeti, ő megismerkedik a jóképű, látszólag igencsak dölyfös Mr. Darcyval, és máris kezdődik a nemek ádáz csatája.

Személy szerint a párbeszédek és a leírások miatt értékeltem újra a történetet. Nagyon megfogott, ahogy Austen bemutat egy-egy élethelyzetet, vagy egy kertrészletet, esetleg a szereplői szájába ad bizonyos szavakat. Talán én változtam, értem meg hozzá; talán csak régebben voltam figyelmetlen az efféle lányregények olvasása közben. (A hátamon állt a szőr az örök feladat, a férjfogás művészetének gyakorlása végett.)

A Büszkeség és balítélet (Pride and Prejudice) egyébként Austen második regénye. Első verzióját 1796–1797 között írta meg, akkori címe Első benyomások (First Impressions) volt. A végleges mű Büszkeség és balítélet címmel jelent meg 1813-ban. Azóta tucatszor vitték vászonra, mozifilm és sorozat egyaránt készült belőle.

Lejjebb különböző kiadású és küllemű kötetek közül válogathatsz, ha a klasszikus könyvformátumot preferálod:

Nekem egyébként az Ulpius Kiadós (balról az első) borító tetszik a leginkább, és nagy híve vagyok a puhakötésű könyveknek is, viszont azt kicsit túlzásnak tartom, hogy 3000 forintért lehessen beszerezni. (Ezért választottam anno a Lazi Könyvkiadó jóvoltából fellelhető, keménytáblás, szépen tördelt, és OLCSÓBB (!!!) (balról a második) variációt.)

Ó, és míg el nem felejtem, ilyen is van már – bezony-bezony, (Van, akinek semmi sem szent – mondanák az idősebb vénkisasszonyok, akiknek az Austen könyvek valóságos bibliák. Pedig nem olyan rossz, mint amennyire elsőre tűnik, noha csak beleolvastam… Megvenni nem fogom, de nevettem egy jót.) Aki egy kicsit más szemszögből szeretné nézni a történetet, annak mindenképpen ajánlom:

Ide nem lehet megjegyzést írni.

Post Navigation