Noés szombat

Ma egész nap havazott, de ez sem tántoríthatott el, hogy kimenjek a tizenhetedik kerületi Állatotthonba. Indulás előtt felszerelkeztem némi munícióval (kutyanasi, keksz, és egy kis elmaradhatatlan csokoládé), aztán BKV-val nekivágtam a nagyvilágnak, hogy teljesen átfagyjak, mire odaérek. (:

Körülbelül fél egyre értem oda, talán kicsit hamarabb – nem néztem az órát, inkább azon csodálkoztam nagyokat, hogy mennyi embert irányított (ilyen havazásban is) az állatbarát szíve a Noéhoz. Köszöntem néhány ismerősnek, megkérdeztem, hogy etethetem-e nasival az összes szembejövő állatot, aztán bele is vágtam a projektbe.

Először tényleg a szembekószáló jószág kapott pár jutalomrágcsát, miközben célirányosan haladtam a boxerkenelek felé. Pontosítok: a kedvenc kenelem felé. (Ott jelenleg nem álldogált senki a didergő lakók legnagyobb bánatára.) Pedig Bomba és Bélus nagyon várták a látogatókat: volt ám vidám farokcsóválás, ugrabugrálás boxer módra.

Először nasit adtam nekik, aztán végigetettem az egész kenelsort, hogy pár jutalomcsontot és egy kis simogatást mindenkinek tudjak adni, ezután visszatértem a kedvenceimhez a titkos csokifalatok kiosztása miatt. Két apró Sportszeletet osztottam el négy kutyulinak, mert a szomszédos box lakói is kaptak belőle. (Nem tudtam megállni, hogy ne adjak nekik is egy-egy kaffantásra valót, mert olyan szomorú volt a tekintetük. Az egyik egy fehér, közepesen nagy termetű talán kuvasz és retriver keverék lehetett, aki nagyon óvatosan vette el a kis adagját. Nem tolongott, nem hangoskodott, csak remegő lábbal várta a sorát, hátha neki is jut még egy… Nem úgy, mint a hatalmas, fekete keneltársa. Ő is nagyon barátságos eb hírében állt, bár ő egy kissé hangosabban adta a tudtomra örömét. Mindkettejüket azonnal a szívembe zártam.)

Bomba és Bélus nem hazudtolták meg fajtájukat, jókedvűen és nyálazva fogadták az édességet. Nassolás után elkértem Bélust sétálni, és kerültünk egyet az állatotthon területén. Végig kifogástalanul viselkedett, csak egyszer akart nekilódulni a végtelen hónak, de akkor (beidegződés) hangosan rászóltam, hogy “Kiara, hagyd abba! Csirkeee… Ne már!”, és azonnal abbahagyta. Pedig nem is az ő nevét mondtam… A saját kutyám általában ilyenkor még ugyanúgy húzott volna, mintha süket lenne, és csak a második felszólításra figyel fel rám, hogy a világon vagyok. (: (Ezt nem neveletlenségnek mondanám, inkább… saját akaratnak.) (: Bélus viszont azonnal visszavett a tempóból. (:

Bombát sajnos már nem volt időm megsétáltatni, mert amikor Bélussal mászkáltunk, hallottam, hogy (délután lévén) több kutyát nem szerettek volna kiadni. Úgy tervezem, hogy a jövő héten valamikor kimegyek, és pótolom a mulasztást. (:

Ezeket a nyári/őszi fotókat a Noé oldalán találtam, én sajnos nem vittem gépet, hogy megörökítsem őket. De Bélussal nagyon nagy szerelembe estem, mert egy nagyon figyelmes, barátságos tündérmaszat, akit szívesen elszállásolnék a kanapén. (: Azt hiszem, a mi kutyulónk is örülne egy hasonszőrű horkológépnek, bár erről később úgyis megkérdezem az érdekelteket.

Hazafelé nagyon jó dolgom volt, mert két kedves, új ismerősöm elhozott az Örs vezér térig kocsival; így nem kellett a buszon fagyoskodnom. Végigbeszélgettük az utat, és tökéletesen egyetértettünk abban, hogy ezek a röfi-töfi jószágok imádnivalóak. (Még egyszer köszönöm a fuvart, remélem, nem okoztam gondot.) (:

Szóval most ott tartok, hogy elhatároztam, olyan gyakran ki fogok járni a Noéhoz, amikor csak tehetem, mert ezek az állatkák igénylik, és megérdemlik a törődést. (:

2 megjegyzés: “Noés szombat

  1. admin on 2010-12-30 at 11:33 said:

    Jaj, nagyon köszi! 🙂 Már a tetszésemet is kinyilvánítottam az ügyben! 😉

Post Navigation