Árnyak birodalma 1.

Tartalom: Draco Malfoy tervbe veszi, hogy feltámasztja imádott keresztapját, ehhez meggyőzi Luciust, hogy segítsen neki. De a rítushoz másra is szükség van…

Kategória: sötét, komor, misztikus

Műfaj: novella

Szereplők: Lucius Malfoy, Draco Malfoy, Hermione Granger, Perselus Piton

Figyelmeztetések: HP7-továbbírás, 16-os korhatár

Egyéb megjegyzések: a halottidéző verseket én írtam, ezért kicsi az esélye, hogy a sírba kergetett szomszédon lenne bármilyen hatása…

Egyéb megjegyzések 2: a novella eredetileg az Assir et aviditas (Vér és vágy) sorozathoz készült prológus gyanánt, de a sorozat maga nem készült el. Még.

°°°

Draco vörös szemmel az apjára nézett. Látszott rajta, hogy 18 éves kora ellenére sírt. Szőke haja kócosan hullott a nyakába, de nem érdekelte. Igazság szerint már semmi sem érdekelte hónapok óta. Kivéve egyetlen dolgot.

– Apám, segíts nekem! Tudom, hogy régen csináltál már ilyet… Segíts… – kérte kétségbe esve az apját. Luciusra emelte fakó színű, boldogtalan szemeit.

A férfi az ablaknál állt, és a hófedte kertet nézte. Arca nem árult el érzelmeket.

– Mondtam már Draco, hogy az a kamaszkori kísérletünk nem járt sikerrel. Nem tudtuk azt a lányt feltámasztani a halálból, hiába próbáltuk… A nekromanciába nem lehet tudatlanul belevágni! – hangja egyszerre csengett határozottan, és talán szomorúan. – Tudom, hogy hiányzik neked Perselus, de…

– Nincs de! Vissza fogom hozni! Így vagy úgy; segítesz vagy sem; de visszahozom az élők közé! – szökkent talpra Draco a székéből. – Majd megoldom valahogy nélküled… Elég sokat tudok már a témáról. Nem kell a szentbeszéd – azzal csalódottan elindult az ajtó felé.

Lucius a tágas nappali másik oldaláról figyelte fiát. Felsóhajtott, a szeme elárulta volna a lelke viharait, ezért továbbra is a kertet bámulta. Neki is hiányzott Piton. Alig hitte volna, hogy Dracot is ennyire megviseli az elvesztése.

– Jól van, segítek. De csak azért, hogy legyen melletted valaki a szertartáson, aki két lábbal áll a földön – morogta. A szőke ifjú megpördült a sarkán, és felvidulva az apjára nézett.

– Köszönöm, apám – arcán hosszú idő óta először jelent meg mosoly. Lucius a fia felé fordult, aztán leült az íróasztalához. Várakozóan Dracora nézett. A fiú közelebb lépett az asztalhoz, de nem ült le.

– Mondd a részleteket! Nem érek rá egész nap – mondta kissé türelmetlenül. Draco szélesebbre húzta száját, egyre jobb kedve lett. Ismerte az apját, tudta, ha türelmetlen, akkor nagyon érdekli valami.

– Jövő csütörtökön, a téli napforduló éjszakáján lesz a szertartás. A Honestas-rítust tervezem elvégezni, a kellékek felét már beszereztem.

– Rendben. Szeretnék látni majd egy vázlatot, vagy egy könyvet; hogyan is épül fel a rituáléd! De előre szólok, hogy egyetlenegy kísérletet tehetsz csak. Ha Perselus lelke nem tér vissza az első órában, akkor nem bonyolítjuk feleslegesen az életünket! Ha Perselus nem tér vissza, akkor félbeszakítjuk a rituálét, és végre beletörődsz, hogy meghalt! Nem fogok inferust csinálni a barátomból…

– Értettem, apám. Egy lehetőség elég lesz…

– Szerezd be mielőbb a hiányzó holmikat! Hétfőtől újra és újra átbeszéljük a rítus bizonyos pontjait!

– Igen, ez jó ötlet – bólogatott Draco. Elindult az ajtó felé, aztán megtorpant, és visszafordult. – Lenne itt még valami, apám…

– Igen? Mi volna az?

– A szertartáshoz kell egy szűz vére. Az ártatlan már meg van, de ide kellene hoznom a kastélyba, hogy közel legyen hozzánk, és Perselus testéhez…

– Akkor hozd – morgott Lucius. – Nyiss ki neki egy vendégszobát! De nem szeretném meglátni, hogy a házamban sétálgat egy vadidegen. Ha éppen nincs rá szükséged, akkor maradjon a szobájában!

– Úgy lesz, apám.

– Perselus testét majd én elhozom a kriptából, te foglalkozz a többivel…

– Köszönöm.

Draco péntek délutánra minden szükséges alapanyagot, és kelléket beszerzett, ami a jövő csütörtöki rítushoz kell. Ráadásul megfigyelte a szüzet is, hogy mikor hagyja el az aurorképző épületét. Hermione Granger semmit sem változott, mióta nem látta – pedig fél év is eltelt az utolsó harcuk óta.

A lány fázósan összehúzta magán a kabátját, és szinte magához ölelte a válltáskáját, hogy esetleg még az is melegítse a fagyos szélben. A hó hangosan ropogott a lába alatt. Késő délután volt már, és lassan félhomályba burkolózott a város. Egy szemetes külvárosi utcában kapott helyett az aurorképző, ahonnan kisétált.

Lopva körülnézett, hogy hányan mászkálnak az utcán ilyenkor. Sajnos néhány ember pont egy kopott kocsiról vitatkoztak, így nem tudott azonnal a szüleihez hoppanálni a karácsonyi szünetre.

Morgolódva indult el az úton egy kihaltabb utcarész felé, ahonnan lebukásmentesen eltűnhetett. Alig tett meg néhány métert, mikor hirtelen valaki erőteljesen a karjába csimpaszkodott.

– Granger, micsoda meglepetés – suttogta a hang, mire Hermione ledermedt. Egy magas, fekete kabátos, eltakart arcú férfi állt mellette. A lány szíve hatalmasat dobbant. Meg akart szólalni, de az idegen egyszerűen magával rántotta a semmibe; a legkevésbé sem érdekelve a muglik közelsége.

Hermione tüdejében megakadt a levegő, úgy érezte, menten megfullad, ha egy másodperccel is tovább tart a hoppanálás.

Egy pillanattal később friss porhóba zuhant. Szíve összevissza kalimpált, és próbált levegőhöz jutni. Aztán összeszedte magát, és pálcát rántva az elrablójához fordult. Az ismeretlen lassan lehúzta a kabátcsuklyát a fejéről, majd letekerte arcáról a fekete sálat is.

Hermione sápadtan nyugtázta, hogy csak Draco Malfoy űzött vele gonosz tréfát. És a szíve…

– Mi az ördög volt ez, Malfoy? – rivallt a fiúra. A szőke vigyorogva nézett a lányra.

– Kihagyott a szíved, amikor melléd álltam! Kit vártál, Granger? – kérdezte gúnyosan. Hermione kezében megremegett a pálca.

– Megátkozlak, ha nem mondod meg, miért hoztál ide! – a hangja is reszketett. Körülnézett, de egy ismeretlen helyen találta magát. Fülsértően nagy volt a csend, és a félhomályban nem lehetett igazán kivenni, hova is kerültek. Távol a várostól, ez biztos. Sokkal tisztább, és élesebb volt a levegő. Egy havas, egyébként csodaszép kertben álltak a fák között. A közelben egy hatalmas ház nőtt ki a ligetből.

– Inkább azzal kezdeném, hogy a Malfoy-birtokon vagy. A házat és a kertet olyan bűbájok védik, hogy ne fordíthasd az itt lakók ellen a varázstudományodat. Sem varázspálcával, sem egyébbel… Szóval feleslegesen fenyegetsz, Granger – morogta Draco.

– Haza akarok menni! Takarodj az utamból! – fogta még mindig a fiúra a pálcáját.

– Nem mész innen sehova!

– Ez emberrablás! Nagyon meg fogod ütni a bokádat, Malfoy!

– Na persze… – vont vállat a szőke. Felsóhajtott, aztán a ház felé intett a lánynak. – Gyere utánam, perceken belül teljesen sötét lesz.

– Dehogy megyek utánad! Én csak hazafelé megyek! – azzal elkezdett hátrálni a fiútól.

– Innen nem tudsz hoppanálni, azt csak a kapun kívül lehet. Akárcsak anno a Roxfortból…

– Merre van azaz átkozott kapu?

– Semerre, Granger! Ne is reménykedj!

– Pertificus Totalus! – átkozta meg Dracot Hermione. A sóbálványátok azonban hatástalannak bizonyult. – Pertificus Totalus! – ismételte újra, eredménytelenül. Malfoy gúnyos mosolya után leengedte a pálcáját.

– Én szóltam, sárvérű… Gyere utánam!

– Az ki van zárva! Semmi közünk egymáshoz! Elmegyek! – azzal sietősen szedni kezdte a lábát a fák között Hermione. Draco elővette a pálcáját, és egy néma ártással elgáncsolta a lányt.

– Nem mész te sehova! Szükségem van rád egy szertartáshoz! Ajánlom, hogy kövess, különben kényszeríteni foglak! És hidd el, azt te sem akarod – sziszegte dühödten. Hermione lassan feltápászkodott, és kétségbe esve a fiúra nézett. Malfoy villámló szemekkel nézett le rá.

– Ezt nagyon meg fogod bánni, te szemét – suttogta halkan a lány, aztán a házigazda után indult.

Alig száz méterre tőlük a ház karácsonyi, fényűző kivilágítása elkápráztatta a szemét. A legerősebb átkokon gondolkodott, hogy miket szórna Draco Malfoyra, ha volna értelme; amikor beléptek egy hátsó ajtón a konyhába.

Odabent meleg és kellemes vacsoraillat fogadta őket. A berendezésről lerítt, hogy messze a legdrágább konyhabútor az északi féltekén.

Hermione szemforgatva nézett körül. A házi manók némán kivonultak a helyiségből, hogy az úr és a vendége egyedül maradhassanak.

Draco levette a kabátját, és a lányra nézett. Hermione még mindig görcsösen szorította a pálcáját, és egyáltalán nem akart megválni a kabátjától, sem a sáljától, sem egyéb holmijától.

– Megmutatom a szobádat – mondta a szőke.

– Haza akarok menni, Malfoy – ellenkezett türelmetlenül a lány.

– De nem mész haza. Itt maradsz a házban egészen jövő csütörtökig…

– Miért?

– Mint már mondtam, szükségünk van a véredre egy szertartáshoz.

– Azt már nem! – csattant fel Hermione. Malfoy mintha meg sem hallotta volna az ellenkezését.

– Azt nem kérdeztem eddig, de ugye még mindig apáca-életet élsz?

– Ez hogy jön ide? – kerekedett el a lány szeme.

– Szűz vérre kell a rítushoz.

– Én ezt nem hallgatom tovább… Itt sem vagyok – morogta a lány, és sarkon akart fordulni, hogy kimeneküljön a meleg konyhából, ami egyébként olyan jól esett a fáradt, fázós testének. Draco azonban elkapta a vállát, és visszarántotta az ajtótól.

– Nem mész sehova! Nem fogok többször ilyen gyengéd lenni hozzád, Granger! Gyere, megmutatom a szobádat! És vetkőzz már le…

Hermione el sem tudta képzelni, hogy miért nem szakadt a fiúra a mennyezet, hiszen olyan végtelen gyűlöletet érzett iránta. Lassan elkezdte kigombolgatni a kabátját, aztán a házigazdája után indult.

– Ezt nagyon meg fogod még keserülni… Én ugyan nem adom a vérem semmilyen szertartáshoz… Még akkor sem, ha megölsz, te rohadék… Merlinre, anyádnak nincs jobb dolga, mint a lakberendezés?

– Hallgass! Az anyámról egy szót se, Granger! – nézett a háta mögé Draco, ahogy végigvezette a lányt egy folyosón. A falakon szomorú és borús hangulatú festmények lógtak.

– Akkor sem fogok a beteges őrültségeidben segédkezni, Draco! Ezt jobb, ha elfelejted! – morogta a lány.

– Ha nem adod önként a véredet, akkor egyszerűen kivéreztetlek az oltáron. Mit szólsz? – pillantott vissza dühösen a vendégére. Hermione szeme fénytelenül meredt rá. Alig akarta elhinni, amit hallott. Draco örömmel nyugtázta, hogy szavai elérték a kellő hatásukat. – Egyébként maga Perselus ajánlott téged a feladatra. Sejtette, hogy még mindig félted az erkölcsödet… Szánalmas vagy.

– Micsoda? Piton professzor? Hiszen majdnem egy éve meghalt…

– Feltámasztjuk, Granger. Feltámasztjuk!

– Az lehetetlen, hogy én ebben a fekete rituáléban részt vegyek… Nem! Én sosem folyamodnék ilyesmire… Én nem segítek. Keress mást, Malfoy – ellenkezett megint a lány, ahogy kiértek az előcsarnokba.

– Fogd már be a szádat! – szisszent fel Malfoy. – Te csak egy eszköz vagy a rítusban, semmi több! Nem kérdeztem a véleményedet, nem kértem a beleegyezésedet… Csak csináld, amit mondok!

– De ez egyszerűen felháborító… Hogy mersz elrabolni egy embert London közepéről? – kérdezte mérgesen Hermione, ahogy elindult a fiú mögött a felfelé vezető lépcsőn. Draco megtorpant, pálcát rántott, és a lány felé fordult. Varázspálcáját egyenesen Hermione nyaki ütőerének szegezte.

– Nem tudsz varázsolni a házban, Granger. Nem tudod magad megvédeni. Szerinted tényleg az a megoldás ilyenkor, hogy engem bosszantasz? Ne hidd, hogy lelkiismereti kérdést csinálok egy fegyvertelen megkínzásából… Hallgass, ha mondom! – sziszegte közvetlen közelről. Hermione csak ijedten nyelt egyet. – Ha valaha ki akarsz innen jutni élve, ami egyébként mocskos sárvérűeknek eddig nem sikerült, akkor minden parancsomat teljesíted, világos? – a lány csak bólintott egyet válaszul.

Kezdte elhinni, hogy valóban nagy bajba került. A vendégszobába vezető emeleti folyosón egy lélek sem járt, Draco vidáman ment elöl, mutatva az utat.

Amikor megállt a hosszú folyosó egyik ajtaja előtt, a lányra nézett.

– Itt vagyunk – azzal benyitott a szobába. Odabent lakályos bútorok és színek fogadták őket. Ez a helyiség század eleji stílus szerint volt berendezve. Hermione felsóhajtott, aztán letette a táskáját, majd a kabátját is az egyik székre dobta.

Draco kedvtelve figyelte a mozdulatait.

– Nem akarlak bántani. Csütörtökig biztosan nem… Ha segítesz, és jól viselkedsz, akkor elengedünk, Granger… – morogta a lánynak.

– Apád mit szólt, amikor megtudta, hogy én leszek az áldozat? – kérdezte halkan Hermione.

– Nem tudta – szólalt meg egy dühös hang Draco háta mögött. Lucius Malfoy lépett be a nyitott ajtón. Egy pillanatra a fiára nézett, aztán visszafordult a vendégük felé. – De nem örül neki… – grimaszolt, majd a fiához lépett. – Egy sárvérűt hoztál ide, Draco? – kérdezte fojtott hangon Dracotól. – Ráadásul hány éves? Fogadni mernék, hogy már nem szűz…

– Piton ajánlotta Grangert… És nézz csak rá, biztosan nem volt még senkivel… – rázta meg a fejét az ifjú. Lucius dühösen felsóhajtott, és a fia kezébe nyomta a varázspálcáját. Hermione felé fordult, aki ijedt tekintettel figyelte az eseményeket, alig másfél méteres távolságból.

– Ms Granger, áldozott már a bujaság oltárán? – kérdezte hidegen az idősebbik Malfoy. Hermione csak felhorkantott válaszul, nem kívánt nyilatkozni a témában. Ekkor Lucius, szikrázó szemmel a lányhoz lépett, és elkapta a nyakát. Erőteljesen megszorította a torkát, és élvezettel nézte, ahogy a lány próbál elmenekülni előle.

Hermione minden igyekezetével el akart szabadulni a férfi kezei közül, de Malfoy a falhoz lökte a lányt, hogy ne tudjon feleslegesen mozogni.

Felhúzta a lány szoknyáját a combján, aztán hideg ujjaival a bugyijába nyúlt. Hermione feljajdult a könyörtelen érintéstől. Malfoy gúnyosan mosolyogva nyugtázta, hogy a foglya összeugrik a fájdalomtól; pedig igazán még bele sem mélyesztette az ujjait. Tekintetében ismeretlen fények gyúltak, Hermione undorodva figyelte a vidor lángocskákat. Mindkét kezével, egyre kétségbeesettebben igyekezett ellökni magától Malfoyt; de mit sem ért próbálkozásával. Lucius megvetette a lábát, és még erősebben szorította Hermione torkát. A lány szemébe könnyek szöktek; de összeszorította ajkát, nehogy még egy jajszó elhagyja száját. Nem akart további örömöket okozni a férfinak.

Lucius még egyszer, és egyelőre utoljára a lányba csúsztatta középső ujját; vágyakozva felsóhajtott. Elfojtott egy halk nyögést, majd elengedte a vendégét, és ellépett tőle. Megfordult, a fiához ment, elvette tőle a kígyófejes pálcáját.

– Szerencsénk van, Draco, valóban szűz – morogta mintegy mellékesen. – Negyed óra múlva vacsoraidő. Ne késsetek! – azzal kisétált a szobából.

Draco büszkén mosolyogva nézett apja után, aztán a lányhoz fordult. Hermione még mindig a fal mellett állt, és a nyakát dörzsölte, miután visszasimította magára a szoknyáját. A szőke hideg tekintettel figyelte Grangert.

– Most megtanulhattad, hogyan beszélj apámmal. Ne hívd ki magad ellen a haragját…

– Én nem… – suttogta elcsukló hangon Hermione. Még sajgott neki Malfoy érintése.

– Ha jót akarsz magadnak, messze elkerülöd őt. Csütörtökig biztosan nem fog bántani; de utána? Az csakis tőled függ. Láttam, hogyan nézett rád… És ez nem bíztató jel számodra – vigyorgott Draco. Hermione sápadtan lépett közelebb a fiúhoz. Remegett a szája.

– Én ezt nem akarom csinálni, Draco. Ölj meg most…

– Eszemben sincs megölni téged. Ne légy ostoba! – morogta a szőke. – Igyekezlek távol tartani az apámtól, de neked is jól kell viselkedned, hogy kegyes legyek…

Hermione csak kényszeredetten bólintott egyet. Kérdezni akart még valamit, de képtelen volt egyebet kinyögni. Legszívesebben elbújt volna valahova, vagy lefeküdt volna aludni; hátha mire felébred, rájön, hogy ez csak egy újabb rémálom volt, semmi más.

– Vacsora után megmutatom a könyvet, amelyben a rítust találtam. Este beszélek Pitonnal, holnap már te is találkozhatsz vele – szólalt meg Draco végül.

– Mármint a szellemével?

– Igen. A teste egyelőre elég… csúnya látvány. De ha kíváncsi vagy rá, vacsora után megmutathatom.

***

Hermione a vacsora alatt egy szót sem mert kinyögni. Lucius és Draco sem szóltak egymáshoz, csak némán elfogyasztották a fogásokat. Az idősebbik Malfoy gyilkos pillantásokat vetett a lány felé, ezért Hermione sokkal inkább a tányérjára koncentrált, mint amennyire valójában érdekelte volna a tartalma.

Asztalbontás után Draco egy fejbiccentéssel jelezte a griffendélesnek, hogy kövesse őt. Lucius csak hidegen végignézett rajta, aztán felállt, és kisétált a helyiségből. Hermione vett egy mély levegőt, aztán a szőke fiú után indult.

Draco a családi könyvtár felé vette az irányt. Felmenői óriási, fekete mágiával foglalkozó gyűjteményt hoztak össze egy hatalmas alapterületű szobában. Amikor Hermione belépett a helyiségbe, rögtön rájött, már csak a könyvgerincek szignumaiból, és a könyvek címéből is, hogy nagyon nagy bajban van. Mostanra végérvényesen tudatosult benne, hogy minden szavára és szemvillanására vigyáznia kell.

A polcok roskadásig tele voltak sötét varázslatokat tartalmazó könyvekkel, a piacon fellelhető és tiltott példányokkal együtt.

Draco már körül sem nézett, egyenesen az íróasztalhoz ment; amit a hónapok alatt már teljesen belakott. Könyvkupacok tornyosultak rajta, alig lehetett átlátni felette. Egy drága Tiffany-lámpán és egy üveggömbön kívül csak könyvek és jegyzetek borították. A szőke most nem ült le, hanem elvette a legfelső, nyitott könyvet a kupacról.

– Olvasd el, ilyen lesz a szertartás. Holnap este részt vehetsz a szeánszon, ha akarsz beszélni Pitonnal. Vasárnap mindannyian pihenünk, mert hétfőn elkezdődik a felkészülés, és a böjt. Hétfőn a húsvarázslatokkal helyreállítjuk Piton testét. Kedden jön a vérvarázslat, szerdán a szövet-helyreállítás. A szerda éjszakát mellette töltöd, hogy a levegő megteljen az ártatlanságoddal – vigyorgott Draco. Hermione elvette a könyvet, és bele-belepillantott; de elsősorban a fiú mondataira figyelt. Amikor meghallotta, hogy a szerda éjszakát a holttesttel fogja tölteni, elsápadt.

– Micsoda? Ott kell aludnom mellette?

– Nem muszáj aludnod… Felőlem virraszthatsz is, nem érdekel – vonta meg a vállát Malfoy. – Csütörtök reggel kezdődik az igazi felkészülés – folytatta inkább a rövid ismertetőt. – Addigra Piton teste már életre kész, csak a lelket kell visszahívni belé. Este kilenckor kezdjük a szertartást, és csak egy lehetőségünk lesz. Szóval ne szúrd el, világos, Granger?

– I…igen.

– Éjfélre tudni fogjuk a végeredményt. Van kérdésed?

– Mi lesz, ha inferust csinálunk belőle? Ha csak egy élőhalott-állapotig jutunk? – kérdezte halkan Hermione.

– Ez egyedül a te érzéseidtől függ, jobb, ha tudod. Ha nem akarod eléggé a sikert, nem is fog összejönni… Tehát akard, hogy Piton visszatérjen!

– És ha vámpírrá válik, mert a lelke megrészegül a vértől? Olvastam valami hasonlót egyszer…

– Ha vámpírrá válik, akkor te leszel az első vacsorája, Granger – szisszent fel Draco. Hermione nem tudott válaszolni, csak leroskadt egy fotelbe. A kezéből kihullott a könyv, de észre sem vette. Egyszerűen megfordult vele a szoba. Nagyon kell igyekeznie, hogy ne ő legyen Piton első áldozata.

Legszívesebben felpattant, és elrohant volna; ám nem volt hova menekülnie a házban. Nem ismerte a járást, csak azt az egy folyosót, ahol az ebédlőbe, és a szalonba lehet lejutni.

Draco felvette a könyvet, és villogó szemmel megint a lány kezébe nyomta. Hermione azonban képtelen volt akár egyetlen sort is elolvasni belőle. Úgy érezte, hogy a körülötte örvénylő sötét varázslatok valósággal megfojtják. Alig kapott levegőt, és nem tudott gondolkodni.

– Mi van veled, Granger? – mordult rá Malfoy. – Olvasd el, aztán menj a szobádba!

– Nem mehetnék ki innen? Nem vagyok jól… – nézett körül Hermione. A sötét és gonosz könyvek szinte morogtak a lányra a polcokról.

– Menj a szobádba! – sóhajtotta unottan Draco. – Legalább megtanultad, hogy nem minden könyvtárban tudsz békével olvasni… – villant át egy gúnyos mosoly az arcán. Hermione szinte kimenekült a helyiségből. Úgy tépte fel az ajtót, mintha kergetnék. A folyosó fényűző megvilágítása azonban hirtelen elvakította a könyvtári félhomály után, így egyenesen Luciusba rohant.

Szerencsétlenül megtántorodott, miután nekiesett a férfi mellkasának. A következő pillanatban már a volt halálfaló lábánál feküdt.

Lucius Malfoy hidegen nézett végig a lányon. Szája dühösen megrándult.

– Hova ilyen sietősen, kedves vendég? – kérdezte olyan éllel, hogy Hermione inkább visszasomfordált volna a gonosz könyvtárba.

– A szobámba – nyögte a lány, aztán megtapogatva a nyakát lassan felült. Lucius azonban előkapta a pálcáját, és a lányra szegezte.

– Valóban? – kérdezte fagyosan a férfi.

– Igen – sóhajtotta Hermione. Malfoyra nézett, mit sem törődve a rá irányuló pálcával.

– Milyen egyszerű is volna most megölnöm… Még egy korccsal kevesebb rohangálna a világban. Merlinre, milyen egyszerű is volna – morogta Lucius, mintha valóban hezitálna egy percig, aztán mégis eltette a pálcáját. Elfojtott egy sóhajt, aztán átlépett a lányon. – Még találkozunk, Ms Granger – azzal továbbment a folyosón.

Hermione remegő szájszéllel nézett utána. Kábán feltápászkodott, felvette az elejtett könyvet, aztán gyorsan megkereste a szobáját, és bezárkózott.

Egész este a rá váró szertartást olvasta. Minden tagja remegett, miután megtudta, hogy mit várnak tőle. Az, hogy vagdossa össze az ujjait, és csepegtessen vért Pitonra; még a kisebb gond volt. Előtte neki kell mágikus bemetszéseket végezni a halott mellkasán; és többek között rituális csókot kell váltania a résztvevőkkel. Körülbelül sejtette, hogy itt ért véget az élete. Ő ugyan képtelen lesz Lucius Malfoy szájához érni…

Lassan azt sem bánta volna, ha azonnal és váratlanul elhalálozik. A szobáján túlról kísérteties hangok törték meg a csendet. Egy ideig próbált nem figyelni rájuk, de a hörgés és suttogás áthatolt minden falon, ajtón és ablakon.

Hermione bezárta ugyan az ajtót, de tudta, hogy nem sokra megy vele. Szentül meggyőződött, miután vagy két órán keresztül hallgatta a vérfagyasztó zajokat; hogy nem csak a könyvtár gonosz, hanem az egész ház. Minden falat és termet átitatott az évszázadok alatt felgyülemlett fekete mágikus erő, és romlottság.

Hajnalig csak feküdt az ágyban, és a pálcáját szorongatta, hátha rá akar törni valaki, míg alszik. Kisebb varázslatokat el tudott vele végezni, például képes volt fényt, vagy tűzijátékot bűvölni, szélt okozni, vizet locsolni, és tárgyakat lebegtetni vele. Azon gondolkodott, hogy ezt vajon szükség esetén bevetheti-e Malfoy ellen. Akármelyik Malfoy ellen…

Ide nem lehet megjegyzést írni.

Post Navigation