Víz és vér

Főszereplők: Hermione Granger és Perselus Piton

Tartalom: hetedév, Roxfort, Hasonmás-varázslat

Stílus és kategória: Romantikus jellegű, kevés felnőtt tartalommal fűszerezett mese

Műfaj: novella

Korhatár: +16 év

Figyelmeztetések: minimális felnőtt tartalom

Egyéb megjegyzések: a történet figyelmen kívül hagyja a JKR által írt 6. és 7. kötetét, mint ahogy nálam általában megszokott, nincs varázslóháború, Piton nem ölte meg Dumbledoret, a bájitaltantanár a Roxfortban tanít, stb.

Egyéb megjegyzések 2: a főszereplők többé-kevésbé már megint ugyanazt csinálják, mint a korábbi irományaimban… Én szóltam. (:

Hermione Granger izgatottan tette a földre tányért, hogy a fiolából végre kiönthesse az ezüstösen örvénylő folyadékot. Még hónapokkal ezelőtt kapta Piton professzortól, aki ezzel a kis ajándékkal mintegy megvásárolta a lány hallgatását. A lány tudta, hogy talán túl sokáig várt a Hasonmás-víz felhasználásával, ezért nem is várt hatalmas eredményt a varázslattól. Kipróbálta volna korábban is, de akkor még nem volt birtokában a legfontosabb hozzávaló: a vér.

A bájitaltanárral kezdődött minden január elején, miatta dőlt el az első dominó, és sodorta magával a griffendélest az áradat.

Egy hideg, év eleji estén Hermione sokáig időzött a könyvtárban, majd miután a könyvtáros kitette a lány szűrét, hogy bezárjon; az iskolaelső nem a Griffendél-torony felé vette az irányt. Mivel engedély nélkül elhozott két könyvet, és reggelre a lehető legnagyobb titokban ki akarta őket olvasni, ezért elkezdett keresni egy alkalmas, kicsi, ablaktalan termet, ahol a lebukás veszélye nem fenyegette az éjszakai magánakcióját.

A lehetőségeit átgondolva a Roxfort pincéi felé indult. Tudta, hogy a nyirkos alagutak egyikében van egy pici különterem, amit régen a mardekáros tanulókör használt, de azóta a diákok felnőttek, és elballagtak. A mostani tanulók nem alapítottak felesleges diákklubot, így a helyiség azóta is kihasználatlanul porosodott.

Hermione próbált a lehető leghalkabban lépkedni, hogy lépteit ne visszhangozzák a kövek. Amikor a folyosó elfordult, még a lélegzetét is visszafojtotta, ahogy elosont a Mardekáros klubhelyiség ajtaja előtt. Azon gondolkodott, talán ki kellett volna ábrándítania magát, ha már tilosban jár, de ekkor halk nesz ütötte meg a fülét. Alig hallható, de ismerős nevetés volt.

Elkerekedett szemmel haladt a hang forrása felé, és az sem érdekelte, hogy közben túlment a kis különtermen. Az a hang úgy vonzotta, mint a mágnes. Milyen lány kacarászik éjnek évadján egy sötét pincében? Tudni akarta.

A torkában dobogott a szíve, amikor ismét befordult a kanyargó folyosón, és egy olyan keresztfolyosó felé igyekezett, amin túl még sosem járt. A lámpások gyéren világították be az utat.

A hangok szerencsére gyorsan erősödtek, így nem kellett túl messzi mennie. Most már úgy tűnt, hogy két lány nevetgélt, és beszélgetett egy ajtó mögötti teremben. Sem az ajtón, sem mellette a falon nem függött névtábla, vagy egyéb jelölés, így Hermione eleinte csak tétován nézelődött a folyosón, majd leguggolt, hogy belessen a kulcslyukon. Sajnos azt megbűvölték, így nem látott be a helyiségbe.

Odabent a lányok változatlanul csacsogtak, majd megszólalt egy hűvös férfihang:

– Még két óránk maradt.

A griffendéles felszisszenve rántotta hátra a fejét, ahogy felismerte Piton orgánumát. El sem tudta képzelni, mit csinálhat késő éjszaka két lánnyal a bájitaltanár.

– Valaki leskelődik az ajtó előtt – nevetett az egyik lány, majd szinte azonnal kinyitotta az ajtót. Hermionénak még felállni sem maradt ideje, viszont tökéletesen ráláthatott a bent folyó eseményekre. A varázsló a foteljében ült, míg előtte egy hosszú, szőke hajú lány térdelt. Kis, fehér kezeit a férfi combján nyugtatta, míg feje ütemes mozgásából azonnal kitalálta, mi is történik éppen. Ahogy felnézett az őt lebuktató lányra, az újabb döbbenettől tátva maradt a szája. Egy pillanat múlva már az ajtó másik oldalán állt Luna Lovegood és Perselus Piton is. Hermione csak habogva nézett a hármasra, jobbra-balra kapkodta a tekintetét, míg megállapodott a tanára sötét íriszén. Piton egyszerre tűnt idegesnek, és kissé zavartnak.

– Doppelganger – nyögte kétségbeesetten a férfinak. – Meg fogok halni!

– Ne képzelődjön, Granger – morogta Piton, majd berántotta a griffendélest a szobájába, és becsukta az ajtót. Az iskolaelső azt sem tudta, hova nézzen, mert egyrészt a bájitaltanár magánlakrészében találta magát; másfelől pedig a saját hasonmása állt mellette. Szakasztott olyan volt, mint ő. Ugyanolyan kezelhetetlen, hullámos haj, ugyanolyan barna szem, ugyanolyan arcvonások. Mintha csak tükörbe nézett volna. Teljesen elsápadt a látványtól. Luna nevetni kezdett a lány rémültségén. – Nem fog meghalni, mert ez nem doppelganger.

– Miről maradtam le? Ó, csak még egy Granger… Perselus, ez már beteges – fintorgott a fürdőszobából előbukkanó, félmeztelen Pansy Parkinson.

– Ez nem még egy, ez az igazi – kuncogott Luna. Az igazi Hermione kérdőn nézett a professzorára, és választ várt a fel sem tett kérdéseire.

xxx

– Ezek a lányok nem valóságosak, Granger, hanem a Hasonmás bájital jól sikerült végeredményei. Hallott már a bájitalról? – kérdezte Piton olyan hangon, mintha egy idióta hugrabugostól kérdezett volna valami nehezet.

– Természetesen. A bájital maga vízszerű, vízszínű anyag, de a reakció beindításához szükség van néhány csepp vérre… Honnan szerezte meg a véremet? – horkant fel a griffendéles, de mielőtt a férfi válaszolhatott volna, folytatta. – A múlt héten megvágtam magam bájitaltanon… És a többiek?

– Miért számít ez, Granger? – horkant fel a tanár, majd a hajába túrt, és távolabb lépett a lányoktól.

– Tényleg… Nem számít… De ez… ez…

– Undorító? Erkölcstelen? Perverz? – kérdezte a hasonmása nevetve. Ez volt olyan ismerős már messziről. A saját nevetését hallotta.

– Visszaélés… Jelentenem kell az igazgatónak – suttogta Hermione.

– Nem, nem kell. Pontosan tudja, hogy ezek a lányok nem az igaziak. Tudja jól, hogy azokhoz egy ujjal sem érnék, pontosan azért, mert a tanáruk vagyok – csattant fel Piton.

– De ez… ez így nem jó…

– Péntek este van, Granger. Miért nem megy, és csinál valamit maga is, mint minden normális diák? Ne rabolja az időmet!

– De mit fog csinálni velük?

– Azt pontosan tudja, mit fogok csinálni.

– Hidd el, nem varázslósakkot fogunk játszani – nevetett Pansy, majd megsimogatta lapos, fehér hasát. Hermione számára ebben a pillanatban állt össze teljesen a kép, miért is félmeztelek a lányok. Egy abszurd orgia első felvonásában találta magát. Ezért viselt a saját tükörképe mindössze egy sötétbordó melltartót, és egy aprócska szoknyát.

– Töröld a memóriáját, tedd ki, és folytassuk! – ajánlotta a hasonmás Pitonnak, miközben az igazi griffendéles a zavarával küzdött.

– Ne, Piton professzor, kérem, ne! Megígérem, hogy hallgatok… Tőlem soha senki nem tudja meg, mi történt itt – suttogta Hermione szemlesütve.

– Az már biztos – bólogatott Piton, miközben elővette a varázspálcáját.

– Várjon! Adjon egy fiolával a Hasonmás bájitalból, és akkor ugyanúgy bűnrészes leszek én is tiltott bájital használatban! Akkor nem kell törölnie az emlékeimet! Kérem… uram… – pihegte a lány, mikor a mágus ráfogta a pálcáját. Teljesen kétségbeesett attól, hogy esetleg elfelejtheti a ma este történteket, bár elsősorban a könyvtárban tett, korai stádiumú felfedezéseit féltette.

– Miért gondolja, hogy bízom magában annyira, hogy adjak a bájitalból, és ezzel is a saját lebukásomat kockáztassam? – kérdezte Piton. Hermione a tükörképére nézett, hátha súg neki valamit az ismerős arc. A hasonmás gúnyosan elmosolyodott, és ez elárulta.

– Mert így még izgalmasabb lenne – válaszolta a griffendéles a férfi szemébe nézve. – Talán titokban szeretné is, hogy valaki tudjon róla…

– Rendben, kap egy fiolával, de fogja be a száját! Soha, senkinek egy szóval sem említheti, mit látott!

xxx

Hermione, miután megkapta a kis lombikot, úgy rohant a Griffendél-toronyba, mintha halálfalók kergették volna. A klubhelyiségig meg sem állt, pedig rettenetesen szúrt a tüdeje a futástól. Leginkább attól tartott, hogy Piton meggondolja magát, és mégis a memóriatörlést választja.

Amikor lehuppant az üres klubhelyiség kanapéjára, egy ideig csak feküdt, remegő kézzel tartva a bedugaszolt fiolát. Nem csinált mást, figyelte, hogyan örvénylik az üvegcsében a ködszerű bájital. Mielőtt azon gondolkodhatott volna, hogy vajon felhasználja-e valamikor, és ha igen, kinek a vérét vegye érte; először is törhetetlenné bűvölte az üveget, aztán a táskája mélyére rejtette.

Gondolatai úgy cikáztak a feldolgozhatatlannak tűnő információk között, azon kapta magát, belefájdult a feje a rászakadó titkokba. Hosszasan rágódott Piton döntésén, és egyáltalán ezen a péntek esti magán-rendezvényén a hasonmáslányokkal. El sem merte képzelni, hogy a tanára miket művelhet velük azok után, hogy látta, mit csinált a fotelban Lunával. Újra és újra lejátszotta a jelenetet a lelki szemei előtt, és nem vallotta volna be magának, de egy idő után egyre jobban izgatta a fantáziáját a dolog. A néhány másodperc alatt, amit sikerült elkapnia a pincebéli akcióból, azt látta, hogy Pitonnak jól esett a hollóhátas kényeztetése. Az arca egészséges színben ragyogott, a ráncai kisimultak. A griffendélesnek tetszett az összkép, és az általa kiváltott kíváncsi vágyakozás. Tudta, hogy soha többé nem fog úgy tekinteni Pitonra, ahogy korábban tette. Lunát és Pansyt irigyelni kezdte, pedig a lányok igazából okot sem adtak rá. Életében először kezdett buja ábrándozásba, hogy a porcikáiban marasztalja a sóvárgást.

xxx

Ezt követően a hetek különös ritmusban teltek. Néha valósággal rohantak a napok a naptárban, néha alig vánszorogtak az órák. Piton professzor az incidens óta még annyit sem szekírozta a griffendélest, mint korábban. Egyszerűen jobbnak találta keresztülnézni a lányon, amit Hermione a szívére vett. Úgy örült volna, ha ugyanúgy üvölt vele, mint régen; vagy büntetőmunkára kárhoztatja valamilyen, el sem követett hibáért. De nem. Piton tartózkodott a szélsőséges megnyilvánulásoktól az iskolaelső mellett.

Hermione már azon kezdett gondolkodni, hogy ezt vajon a közös kis titkuk váltotta-e ki a férfiból, vagy csak a tavasz közeledte van rá ilyen hatással. Nem értette a változást. Néhanapján azon kapta magát, hogy a tanárát fürkészi, hogy felfedezze Piton mozdulataiban, vagy éppen feneketlen tekintetében a választ. Eleinte kissé zavarban volt a férfi óráin, aztán hamarosan túljutott az elpirulós, kézremegős időszakon. Halvány mosolyra késztette a tudat, hogy valami olyan titok birtokában van, amire talán soha senki nem jön rá. Sejtette ugyan, hogy súlyos önáltatásban szenved, mégis közelebb érezte magát Piton szívéhez, mert gyanítani kezdte: a mágusnak is van efféle nélkülözhetetlen szerve. Abban bízott, hogy téved, és mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ábrándozott róla.

Először csak a mágus motivációi érdekelték, majd többszöri spekulációs folyamat után csak a magányosságot, és a hiánypótlást tudta válaszul adni arra az éjszakára. Ezután elkezdett Piton szívével foglalkozni, lassan boncolgatni az ismert tényeket, és légvárakkal betömni a hatalmas lyukakat az elméleten. Az álomkép legyártása után, mivel egy teljesen ismeretlen ember állt a lány képzeletének közepén, inkább kiradírozta a saját ábrándjaiból komponált részeket, és megint ott állt, ahonnét elkezdte az egészet.

Nem ismerte Pitont, pedig egyre inkább vágyott rá. Olyan volt, mint egy nehezen megfejthető egyenlet, mint egy kiismerhetetlen illatú bájital, amelynek elveszett a receptje. Figyelte őt az étkezéseknél, amikor hajlandó volt feljönni az alagsorból, és a Nagyteremben vacsorázni; figyelte a folyosón; figyelte az órán. Itta a mozdulatait, a szeme villanását.

Tudta, hogy minden egyes alkalommal, amikor csak a férfin gondolkodott, egyre mélyebben zárkózott be a saját agyába.

xxx

Hogy teljesen meg ne bolonduljon, Hermione néha a környezetében ügyetlenkedő fiúkat figyelte, hogy akarva-akaratlanul összehasonlítsa őket a bájitaltanárral. Esélytelen volt meggyőznie magát, hogy egy diák vérével szeretné kipróbálni a Hasonmás bájitalt. Tudta, mit akar. Piton vére kellett neki – legalábbis néhány csepp, ami reakcióba lépne a tiltott főzettel. Nem tudta, mit kezdene a hasonmással, de már attól is repesett a szíve, hogy egyáltalán kettesben maradhatna vele. Talán csak nézhetné büntetlenül.

Hosszasan igyekezett kitalálni, hogyan juthatna néhány csepp vérhez, de két sikertelen laborkatasztrófa sem hozta meg számára a kívánt eredményt. Piton még véletlenül sem sérült meg hála Merlinnek, sem Neville szerencsétlenkedése, sem az iskolaelső partizánkísérlete során. Viszont amikor Hermione felrobbantotta a saját üstjét, neki sikerült néhány kisebb égési sérülést szereznie.

– Granger?! Mit művel már maga is?! Elment az esze?! Kit akart megölni ezzel a robbantással? – rivallt rá Piton hosszú idő után. A griffendéles lány kormosan, megszeppenve állt az üstje helyén tátongó lyukkal. Egy percig azt sem hallotta, hogy hozzá szóltak, mert füleiben még mindig a robbanás visszhangzott.

A tanteremben gomolygott a füst, a diákok fulladoztak, majd sorra nyitották a kicsi pinceablakokat, de nem tűnt hatásos megoldásnak még a huzat sem.

– Elnézést, tanár úr, kiesett a kezemből a…

– Nem érdekel, Granger! Szedje össze magát! Nem fogadom el mentségnek, hogy holnaptól tavaszi szünet lesz, nem érdekel, ha szerelmi bánata van, sőt, az is hidegen hagy, ha sírásra görbül a szája! Takarítson fel, aztán menjen a gyengélkedőre! – tajtékzott a professzor, majd a diákjaira nézett. – Szellőztessenek már ki! Így nem lehet dolgozni!

xxx

Hermione ismét úgy hagyta el az alagsort, mintha kergetnék. Nemcsak megszégyenülve, de sajgó fájdalommal kísérve sietett a gyengélkedő felé. Abban bízott, hogy Madam Pompfrey tud segíteni legalább az egyik baján. Az öreg javasasszony behívta a lányt a kenőcs-szertárba, és megkérte, hogy vegye le azon ruháit, ahol a sérülései vannak.

A griffendéles grimaszolva dobta le a talárját, a kardigánját, és kezdte kigombolni az ingjét. A szemét forgatta, miközben igyekezett egy kicsit körülnézni a szertárban. Észrevette, hogy az asszony egy ideig keresgél a polcok között, majd egy vörös folyadékot tartalmazó fiolával tér vissza a lányhoz. A cimke szerint Hermione vérét tartalmazta az üvegcse. Amikor rákérdezett, Poppy készségesen elmagyarázta, hogy legkönnyebben mindenkit a saját vérével kevert főzetekkel és kenőcsökkel lehet meggyógyítani, ezért minden Roxfortosnak van egy saját lombikja.

Megnézte a lány karján és dekoltázsán keletkezett sérüléseket, aztán átcsoszogott a másik helyiségbe, hogy összekeverje a gyógyír hozzávalóit. Hermione ez idő alatt magához bűvölte a bájitaltanár nevével ellátott fiolát, és a táskájába dugta. Ha nem remegett volna a szája, még egy diadalittas mosolyt is megengedett volna magának.

Este a barátai hosszasan sajnálkoztak, amiért a lány úgy döntött, néhány nappal tovább marad a kastélyban, míg az égési sérülései elmúlnak a kenőcstől. A fedőtörténet az volt, hogy nem akarta megrémíteni a szüleit a sérüléseivel, és csak akkor megy haza, amikor azok begyógyultak.

xxx

Másnap a Roxfort szinte teljesen kiürült. alig maradt két-három tanuló az iskolában. Estére az iskolaelső teljesen felvidult, miután a könyvtárban órákat töltött a Hasonmás bájital és várható hatásának tanulmányozásával, nehogy kellemetlen meglepetésben legyen része. Úgy döntött, hogy még takarodó előtt bezárkózik a prefektusi fürdőbe, és ott fogja kipróbálni a varázsszert. Aznap nem látta Pitont, így még nagyobb várakozással tekintett a kísérlet elé. Mert ugyanis eldöntötte, hogy nem fog téves következtetéseket levonni, nem fog illúziókat kergetni, csak a tényekre koncentrál.

Ahogy a földre tette a tányért, az halkan megcsörrent a fürdő kövezetén. Felsóhajtott, majd a tányérba öntötte az örvénylő vizet, aztán a sötétvörös fiola tartalmát is óvatosan belecsepegtette. Egy ideig úgy tűnt, nem történik semmi, aztán a víz és a vér lassan keveredni kezdtek.

Hermione a biztonság kedvéért hátrébb lépett, nem szerette volna, ha esetleg az arcába robban a bájital. Néma másodpercek teltek el azzal, ahogy a tányérban örvénylő és növekvő folyadékot csodálta. A bájital komótosan sűrűsödni kezdett, nőttön nőtt, hogy elérje Piton testmagasságát. A ráérős forgószélként keringő anyag jócskán a lány fölé magasodott, és elkezdett testet ölteni, majd hamarosan egy meztelen férfi állt a lánnyal szemben. Hermione szeme elkerekedett, ahogy végignézett a tanárán.

– Ez lesz a kedvenc varázslata, igaz, Granger? Bűvöljön rám ruhát, aztán menjünk… – morgott a hasonmás, mire a griffendéles automatikusan engedelmeskedett, és egy néma bűbájjal fekete talárt kanyarított a férfi köré.

– Hova akar menni? – kérdezte végül, amikor a férfi elsétált mellette. Hermione tátott szájjal figyelte a jelenést. Próbálta az emlékezetébe idézni, hogy mi a teendő a túl rámenős, és önállosulni akaró hasonmásokkal, de nem jutott eszébe semmi.

– A bájitalszertárba, hogy… Mindegy, késő – állt meg Piton néhány lépés múlva. – Miért engem, Granger?

– Nem igazán értem, uram – habogott a lány.

– Miért engem duplázott meg, és nem mást?

– Ki mást válaszhattam volna? Rengeteg kérdésem van…

– Granger, ha válaszokat akar, egyszerűen álljon elém, és kérdezzen! Ezt a varázslatot nem társalgásra találták ki! Hohó! Egyáltalán hogyan jutott eszébe, hogy egy ilyen nehéz, és harminc éve betiltott bájitalt használjon? Maga készítette el?

– Ööö… nem.

– Gondolhattam volna! Honnan szerezte?! Ki adott magának belőle?

– Maga, uram… Illetve az eredetije. De mivel ez az én varázslatom, így én kérdezek, illetve én parancsolok!

– Ne legyen nevetséges, Granger!

– Nem vagyok nevetséges, uram! – fortyant fel Hermione. – Ha akarom, most azonnal el is tüntethetem!

– Akkor bizony elpazarolt egy nagyon értékes bájitalt, és ezt maga is tudja… – morgott a hasonmás. A griffendéles látta, hogy a jelenés lassan ritkulni kezd, de nem értette az okát.

xxx

Egy másodperc múlva megfagyott az idő a fürdőben. Hermione és az egyre átlátszóbbá váló férfi megmerevedett, mikor is elfordult az ajtózárban a kulcs, és az igazi Piton lelépett a helyiségbe. Grimaszolva csóválta meg a fejét, majd eltüntette a hasonmásról a bűvölt talárt, és a sziluettjébe lépett. Igyekezett felvenni a tökéletes testhelyzetet, hogy ne lógjon ki a lassacskán szellemalaknak is beillő hasonmás testéből, aztán szabadjára engedte az időt, hogy tovább teljenek a percek.

– Mi történik magával? – kérdezte halkan a lány. – Túl sokat vártam a bájitallal, igaz? Vagy a vér volt régi? Sajnálom, uram… – sóhajtotta Granger. A szürkülő férfi lassan lenézett magára, figyelte, ahogy légneművé válnak a vonalai. Amikor végleg elillant volna, viszont csoda történt, és tömörebb, megfoghatóbb anyagúvá lett. – Merlinre… Én ezt nem értem. Nem így írták le a könyvek…

– Nagyon sokat kell még tanulnia erről a bájitalról, Granger – morgott Piton.

– Igaza lehet – mosolygott halványan a griffendéles.

– Nem csak lehet, hanem igazam is van. Mit akar csinálni? A fürdőben? – nézett körül a párás helyiségben a férfi.

– Semmi különöset, csak szükségem volt egy helyre, ahol nem zavarnak.

– Akkor menjünk le… a könyvtárba!

– De az ilyenkor már zárva van.

– A tanára vagyok, Granger, be tudunk menni – forgatta a szemét Piton.

– Helyesbítenék, uram. Csak úgy néz ki, mint a tanárom, de nem ő… Mi lesz, ha összefutunk valakivel a folyosón? Vagy akkor mi lesz, ha az igazi Piton professzorral futunk össze?

– Akkor kegyed nagy bajba kerül. Reménykedjen, hogy nem így történik! Induljunk!

– Álljon csak meg, uram! – horkant fel Hermione, mire a mágus megrökönyödött. – Én adok utasítást magának! Én hús-vér ember vagyok, míg maga egy varázslat!

– Tényleg – húzta el a száját a férfi. – Akkor?

– Le tudunk menni a könyvtárba?

– Granger, maga tényleg idegtépő tud lenni…

xxx

Egymással szemben ültek a könyvtárban, Piton a lányt figyelte, ahogy az a tiltott részlegről származó könyveket lapozgatta.

– Nem hiszem el, hogy erre használta fel a bájitalt. Ez nevetséges.

– Nem, egy cseppet sem az.

– Ha már itt vagyok, beszélgessen velem! Kérdezzen!

– A fürdőben leteremtett, amiért kérdezni akartam. Szó szerint idézem: “Granger, ha válaszokat akar, álljon elém!” Ezt a varázslatot nem társalgásra találták ki… És tényleg – sóhajtott Hermione szomorúan. Csodálkozva figyelte, ahogy a vele szemben ülő egy pillanatra gúnyosan elmosolyodik.

– Vegye úgy, hogy meggondoltam magam. Mit akar tudni?

– Tulajdonképpen úgy sem tud válaszolni a kérdéseimre, szóval…

– Azért csak tegyünk egy próbát!

– Hát jó… Maga szerint miért duplázott meg engem Piton professzor januárban? Csak a szex miatt? – kérdezte halkan a griffendéles. Piton szeme elködösült a lány hangszínétől.

– Tartok tőle, arról sem volna szabad tudnia, hogy kegyedet duplázták. Miért? Nem tudom. A válasz nyilván nem egyszerű.

– Vagy éppen nem bonyolult. Biztos csak én fújtam fel a dolgot. Biztos nem jelentett neki semmit… Amennyire maga nem az igazi Piton, úgy annyira az én hasonmásom sem én voltam. Ezért ne haragudjon meg… De mégiscsak az én testem volt… És Pansyé, és Lunáé… Én… azt hiszem, összezavarodtam.

– Ha jól értem, a saját hasonmására féltékeny?

– Még szerencse, hogy nem tudja elmondani senkinek… – borult a könyvére Hermione.

– Miért nem kérdez meg engem a történtekkel kapcsolatban?

– Most kérdeztem…

– Úgy értem, az eredetimet.

– Ahogy tegnap kiabált velem, azt hiszem, mostanában kihagynám azt az interjút.

– Csak azokkal kiabálok, akikkel foglalkozom.

– Aha. Előtte hetekig rám sem nézett.

– Biztos arra is volt indokom.

– Mi az ördög maga? A kerítője? – prüszkölt a griffendéles. – Inkább adjon tanácsot, hogyan tudnám lemásolni ezt a könyvet az elejétől a végéig.

– Mit képzel?

– Figyeljen, momentán azt is kérhetném, hogy pucéran járjon előttem körtáncot, szóval egyelőre még igen visszafogottan kértem bármit is…

– Én ezt nem hallgatom tovább – állt fel Piton az asztaltól. Méltóságteljesen elindult a könyvtár kijárata felé. Hermione úgy ugrott fel, mintha tűz égette volna meg. Szikrázó szemmel loholt a tanár után.

– Most mégis hova megy? Nem hagyhat itt… Egyáltalán nem mehet nélkülem sehova! Lebukunk! Engem kicsapnak, Piton fegyelmit kap, aztán megkeres, és kinyír. Tehát ne kezdjen önálló akcióba, ha kérhetem…

– Nem kérhet.

– Merlinre… Nagyon nehéz magával…

– Higgye el, velem könnyű. Három hasonmáslánnyal sokkal nehezebb.

– Nekem nem úgy tűnt. Valószínűleg csak utasítgatta őket erre-arra, és a lányok készséggel megtettek mindent – morgott Hermione, kissé lemaradva a férfi mögött.

– Biztosan így is volt, kivéve egyiküket.

– Én feladom. Merre megyünk? – sóhajtott a lány. Piton egy pillanatra sem lassított volna a léptein, hátra sem nézett.

– Én az alagsorba megyek, mert dolgom van.

Az iskolaelső összeszedte magát, és a férfi elé lépett. Elkapta a két felkarját, erősen tartva a tanárt. A düh és a rémület kettőse villogott a szemében.

– Elég! Nem tudom, hogy mit forgat a fejében, de ha lebuktat Piton előtt, azonnal eltüntetem magát a föld színéről! Nem akarok bajba kerülni! – sziszegte halkan. A professzor halvány mosollyal a szája szegletében nézett le a griffendélesre.

– Nem bízik bennem?

– Hogy tehetném? Nem tudom uralni… Nem nekem való ez a bájital.

– Azt tanulja meg, hogy bízzon a saját döntéseiben! Valamint soha ne mondja ki, hogy nem tudja uralni a kialakult helyzetet – jegyezte meg Piton. – Most pedig menjünk az alagsorba!

xxx

A bájtaltanár óvatosan kinézett az egyik pincefolyosón, majd elindult a lakrésze irányába.

– Jöjjön nyugodtan, nincs itt egy lélek se – szólt hátra a lánynak. Mulattatta az este, de főképp Hermione Granger esetlen ragaszkodása. Ezer éve nem érezte ilyen jól magát. Sosem gondolta volna, hogy ilyen kellemesen is alakulhat a tavaszi szünet.

– Ugye nem arra készül, amire gondolom? – suttogta a diák. – Nyomatékosan megkérem, hogy ne törjünk be a professzorhoz! Fordított esetben én sem örülnék neki! Sőt!

– Nem kell betörnünk, tudom a jelszót.

– Végrendeletet kellett volna írnom…

– Túldramatizálja.

– Azt gondoltam, ismeri saját magát, uram…

xxx

Hermione kíváncsian állt meg a férfi szobájának közepén. Legutóbb, amikor utoljára itt ácsorgott, hasonlóan zavart pillantásokkal méregette a helyiséget. Tetszett neki a sötétszürke fal árnyalata, és a bútorok letisztult, minimalista vonalvezetése. Semmi díszítés, semmi túlzás. Egyetlen kép lógott a falon, egy visszafogott, külvárosi tájkép volt. Precíz realizmust sugallt. A lány egy pillanat alatt magába szívta a festmény színeit, kontúrjait, hangulatát.

– Mondtam, hogy a dolgozószobájában lesz – jegyezte meg Piton, miközben leült a kedvenc foteljébe. A griffendéles elhúzta a száját, majd a férfira pillantva elvörösödött. – Mi az?

– Deja vu.

– Nézzen körül bátran, ott a könyvespolcom, feküdjön az ágyamba, nézzen be a fürdőbe! Érezze otthon magát! – ajánlotta a varázsló a lánynak.

– Miért csinálja ezt? – kérdezte halkan az iskolaelső.

– Válaszokat akart, Granger. Ha a kérdéseit nem meri nekem feltenni, talán a lakásomból megtud valamit rólam.

– Köszönöm – mosolyodott el halványan Hermione. Felragyogott Piton válaszától, és felbátorodva kezdett nézelődni a helyiségben. Végignézte a férfi könyvespolcait, kinyitotta a ruhásszekrényeit, bekukkantott a fürdőszobájába, megszagolta a markáns arcvizét, majd leült az ágya szélére. Megszédült.

– Hamar feladta. Csak ennyit akart tudni? – kérdezte gúnyosan Piton.

– Nem, csak fel kellene mennem a Griffendél-toronyba a kenőcsömért. Irtóan fáj a bőröm – hümmögött Hermione.

– Milyen krémet használ?

– Madam Pompfrey adott egy hűsítő kenőcsöt, de nem használ olyan gyorsan, mint szeretném… – Piton ezalatt felállt, és odament a lányhoz. Elkezdte legombolni róla a talárt, aztán az inget. – Mit művel?

– Megnézem az égéseit – gombolgatta tovább hidegvérrel a griffendéles ingjét. Már a dekoltázsánál tartott, de nem hagyta abba, teljesen szétgombolta a diákja blúzát. Valóban csúnya, hólyagos foltok borították a lány fehér bőrét.

– De…

– Maradjon csendben egy pillanatra! – morgott a férfi, majd bement a fürdőszobába. Rövid idő múlva egy szórófejes flakonnal tért vissza. – Vegye az ingjét, Granger, hogy megmutassa a karját is! – Hermione némán teljesítette az utasításokat, és hagyta, hogy Piton bepermetezze lángoló bőrét. – Ettől mindjárt elmúlik…

– Honnan tudta, hogy égési sérüléseim vannak? És honnan tudta, hogy mivel kezeljen? – kérdezte alig hallhatóan, lehunyt szemmel a lány. Nem láthatta, hogy Piton egy pillanatra zavarba jött. – Ja, tudom… Biztosan kiváló megfigyelő, és látta, hogy ritkábban használom a bal vállamat… Ó! Ez tényleg jobb, mint az a kenőcs… De honnan tudta, hol keresse az üveget? Ennyire a megszokások embere volna? Egyébként köszönöm.

– Túl sokat beszélsz, Granger.

– Zavarban vagyok – ismerte el a lány. Piton még fújt egy utolsó adag gyógyírt a lány keblére, ami szinte azonnal beszivárgott a bőre alá, és végleg regenerálta azt. Ezután letette főzetet az éjjeliszekrényre, és visszafordult a lányhoz. Valósággal gyönyörködött a kipirult griffendéles arcában. Tetszett neki a szivárványos írisze, ritmusosan emelkedő-süllyedő melle, amit fehér, szatén melltartó takart, és valósággal beleveszett sápadt bőrének látványába. – Miért bámul? – kérdezte rekedten Hermione. Reszketnie kellett a fölé tornyosuló férfi szemétől.

– Mondanom kell valamit.

– Igen? – mosolyodott el a griffendéles. Nem tudta, hogy ébren van, vagy éppen álmodik, de élete legizgalmasabb momentumait élte át, ahogy Piton tekintetébe feledkezett.

– Inkább megcsókollak – somolygott a férfi, majd magához húzta a diákját, és szenvedélyes csókkal fojtotta Grangerbe a szót. Hermione kis híján összerogyott. Ha Piton nem öleli szorosan, a mágus lába elé borult volna; de így a férfi lassan az ágy felé kezdett araszolni vele. Ahogy a griffendélest a párnái közé nyomta, őt is deja vu érzés kerítette hatalmába.

Hosszasan csókolóztak, miközben Piton élvezte, ahogy a lány a tarkóját cirógatja, a hajával babrál, vagy a nyakát simogatja. Ő maga teljesen belefeledkezett Granger szájába, fülébe, nyakszirtjébe.

– Annyira jó így… Annyira valóságos… – pihegte Hermione, amikor éppen levegő után kapkodott.

– Így van ez, amikor ébren van az ember – vigyorodott el Piton.

– Kicsit aggódom, késő van…

– Attól félsz, hogy az igazi tanárod ránk nyit, vagy arra, hogy mikor tűnök el?

– Mindkettőtől. Nem így terveztem ezt az estét…

– Hanem? – könyökölt fel a lány arca mellé a férfi.

– Körülbelül úgy, hogy a testet öltésed után beszélgetünk egy kicsit, aztán tíz-tizenkét perc múlva köddé válsz. Régi volt a bájital, ez irreális, hogy még itt vagy… – babrált a férfi hajával játékosan.

– Igen, irreális.

– De nagyon örülök neki, hogy idáig fajultak a dolgok. Ha nem vagy ennyire határozott, én még mindig a fürdőben kuksolnék.

– Rájöttem.

– Ez azért van, mert megijedek a váratlan fordulatoktól.

– A váratlan eseményeket én sem szeretem.

– Azért néha jól is alakulnak. Mint például tegnap, amikor…

– Megijedtem, hogy bajod esett a robbanásban – suttogta a férfi a lány nyakába. Hermione azonnal megmerevedett a mondattól. Vadul kutatni kezdett az agyában, mikor említette a tegnap okozott balesetet, de nem ugrott be neki. Lassan oldalra fordította a fejét, hogy Piton szemébe nézhessen. Élvezte ugyan a közelségét, mert biztonságérzetet adott, ahogy egymáshoz simultak, de a gyanú árnyéka befészkelte magát az idillbe.

A férfi áthatóan figyelte a lány arcát, és a hasát simogatta, miközben a griffendélesben egyre nőtt kétely. Már szinte megmozdulni sem bírt. – Tudod.

– Persze, hogy tudom.

– Akkor te… ön… izé… nem a hasonmás… uram?

– Félek, hogyha erre a kérdésre őszintén válaszolok, megrémülsz.

– Ennél jobban? Nem hinném… Tehát igazam van? A hasonmás még… a fürdőben szertefoszlott – temette a tenyerébe az arcát Hermione.

– Igen.

– Akkor ez a színjáték mi volt?

– Segíteni akartam.

– Segíteni?

– Jó tervnek tűnt.

– Jó terv is volt, de aztán levetkőztetett, és megcsókolt!

– Lehetőleg ne tégy szemrehányást, mert végig azon járt az agyad, hogy bárcsak az eredeti Piton tartana a karjában… Tessék, teljesült a kívánságod – gördült a hátára a férfi. Egymás mellett feküdtek, a plafont bámulták. A mágus messziről hallotta, hogy zakatolt Granger szíve a mellkasában. Tetszett neki az üteme.

Hermione egy idő után a férfira nézett. Remegett a hangja.

– Mit csináljak? Elmenjek?

– Nem kértem.

– Bajban vagyok?

– Január óta.

– Akkor ugyanabban a cipőben járunk.

XXXXX

Vagy tíz percig hallgattak, aztán Hermione felült az ágyon.
– Ez így nem jó – jelentette ki halkan. Óvatosan a férfira nézett, nem tudta pontosan, hogyan adja elő kérését, elvégre teljesen ismeretlen fejezete kezdődött a magántermészetű kapcsolatuknak, amiből Piton bármikor könnyedén visszakozhatott egy emléktörlő, vagy módosító bűbáj segítségével. A griffendéles nem akart olyan messze menni, hogy akaratlanul is erre kényszerítse a tanárát. Tetszett neki ez a bizonytalan végkimenetelű kaland, aminek akkor sem látná most a befejezését pontosan, ha minimum várakozáson felüli volna jóslástanból.
– Mire gondolsz? – kérdezte Piton összehúzott szemöldökkel.
– Szeretnék egy újabb adag bájitalt. Vagyis kettőt.
– Milyen célból? Mindkettőnket meg akarod duplázni?
– Igen, meg szeretném figyelni, hogyan viselkednek egymással – bólogatott a lány.
– Elárulom, Granger, pontosan úgy, mint mi. Macska-egér harcot játszanak, aztán a hasonmás Granger elunja a dolgot – fintorgott Piton, aztán ő is felült az ágyon. Hermione úgy nézett rá, mintha halálos ítéletet olvasott volna a fejére. Többféleképpen is értelmezhette a hallottakat, de nem tudta, melyik lehet a jó válasz. – Rendben, megmutatom… Nem hiszem el, hogy ezt csinálom a tavaszi szünet első napján. Mi az ördögért nem tudok a dolgozószobámban ülni, és olvasni…

XXX

Piton fogott két tálkát, amiket a szoba közepére helyezett. Hermionénak adott egy fiolányi főzetet, hogy készítse el az ikrét, míg ő lemásolja saját magát. A griffendéles hitetlenkedve, de boldogan tett eleget a férfi utasításainak. Kiborította a főzetet, majd kis sebet ejtett a kezén a varázspálcájával, hogy a vérét tudja adni a kísérletéhez. Legnagyobb megdöbbenésére a friss bájital, és friss vér kombinációja nem az általa ismert lassú vegyülési és materializálódási folyamatot indította el, hanem villámgyors, szinte szélvészhez hasonlító testet öltést eredményezte. Alig keveredett össze a vér a vízzel, máris a meztelen hasonmása állt vele szemben.
Piton mása is egy pillanat alatt elkészült, aki gyanakodva kezdte el szemlélni a felöltözött egyéneket.
– Mibe hagytad belerángatni magadat? – kérdezte a pucér hasonmása az igazi Pitontól. – Tudod, hogy mi a véleményed erről… Én is tudom.
A két Hermione zavartan figyelték a jelenetet, majd az iskolaelső ruhát bűvölt a másik lányra. A bájitaltanár gúnyosan elhúzta a száját, egy pálcasuhintással felöltöztette a tükörképét, aztán tüntetőleg leült a foteljébe. A két hasonmást figyelte, miközben megköszörülte a torkát.
– Ismerkedjetek, hogy megfigyelhessünk benneteket! – adta ki a parancsot a férfi, majd egy egyszerű fotelt bűvölt a sajátja mellé, és szótlanul odaintette Grangert, hogy üljön le. Hermione jókedvűen foglalt helyet a férfi mellett.
– Köszönöm.
– A kálváriád csak most kezdődött, Granger…

XXX

A két hasonmás egy ideig csak figyelték az eredetiket, aztán egymást kezdték el szemlélni. Piton dühösen felhorkantott, majd keresztbe fonta karját.
– Fogadni mernék, hogy ez miattad van – morogta a lánynak kedvetlenül. Hemione megharapta az alsó ajkát, ahogy félelmében szokta.
– Én ezt nem értem… Miért kellünk ide, ha itt vannak ők is?
– Mert éppen kísérleteznek rajtunk, Granger, teszem hozzá, nyilvánvalóan az eredetid miatt.
– Honnan vagy biztos ebben?
– Mert magamat csak a legritkább esetben duplázom – hümmögött a férfi.
– Ahogy gondolod – vont vállat a lány, aztán elfordult, és odasétált Piton könyvespolcához, hogy körülnézzen rajta. Az igazi Hermione a tenyerébe temette az arcát, míg az eredeti Piton gúnyosan krákogni kezdett, aminek a hangzása kísértetiesen hasonlított arra, hogy “Még a másolat is mániás.” Az iskolaelső kitüntetettnek érezte magát, amiért a férfi remekül mulat mellette.
A hasonmás Piton dohogva leült az ágyra, miközben hol az eredetiket, hol a tükörkép griffendélest nézte.
– Ahhoz a könyvhöz lehetőleg ne nyúlj, mert kétszázötven éves lesz jövőre, és szeretné épen megérni – sóhajtotta a lánynak, amikor Granger lábujjhegyre állt, hátha úgy elér egy magason lévő ősöreg kódexet. Ahogy kinyújtott karral próbálta elérni a könyv alját, a derekán felcsúszott az ing. A két Piton kedvtelve figyelték a jelenséget. – Még egyszer, utoljára kérlek, hogy lépj távolabb a polcomtól! Valószínűleg úgy sem találsz rajta semmi olyat, amit megértenél…
– Sajnálom, hogy ilyen kevésre tartasz… Illetve mégsem – mosolyodott el a lány, amikor felfigyelt egy alsóbb polcra dugott vékonyka könyvre. A borítója ismerős sötétbarna volt, bár a szerző neve idegenül csengett a többi név között. Hermani Ronegger. Egyértelműen álnév. – Mi a véleményed erről? Tetszett? – bökött rá Hermione, mire a férfi arca megrándult.
– Példátlanul felesleges tanulmány az Időugró Főzet elkészítéséről. El sem hiszem, hogy egyáltalán kiadták… Időugrót nem lehet főzni, ugyanis réges-régen elveszett a hiteles recept, ami az összetevőket felsorolta. Következtetni ugyan lehet egyes hozzávalóira, de minden adalékot pontosan kikísérletezni egy élet is kevés volna… Ilyen könyvet csak kezdő, ábrándozó, naiv lelkű bájitalmesterek írnak.
– Valamiért mégis megvetted, és a polcodra raktad… – ellenkezett Hermione.
– Igen, mert az alapgondolat tetszett, és elméleti szinten talán még össze is lehet állítani egy hasonló főzetet; de maga a szerző is elárulta, hogy nem próbálkozott még a bájital elkészítésével, egyelőre csak a helyes ösvényt keresi. Kérdezem én, a kiadó miért foglalkozik egy olyan varázsszer népszerűsítésével, amelyről leggyakrabban ostoba mesekönyvekben írnak csupán?
– Szerintem a kiadónak tetszett a szerző stílusa – felelt a lány, mire az igazi Granger büszkén hümmögni kezdett.
– Az lehet, de ettől még butaság volt kiadni. Bele sem gondoltak, hogy hány és hány idióta olvashatja, akik pont az ilyen könyvecskék hatására úgy gondolják, hogy tudnak bájitalt főzni, pedig nem, és ezáltal felrobbantják a házukat?
– Ó… Ezen még nem is gondolkodtam…
– Egyedül abban reménykedhet az író, hogy az irománya nem lesz annyira sikeres, hogy megérje a második kiadást.
– De igen, legyen annyira sikeres! – tajtékzott Hermione. Paprikavörös volt az arca a dühtől, amiért Piton így kioktatta. Pont őt. Hermione Grangert.
– Mi az, Granger?! Csak nem egy rajongó veszett el benned? – gúnyolódott a férfi.
– Nem, én írtam a könyvet!

 

7 megjegyzés: “Víz és vér

  1. Ez valami csudijó! Alig várom a folytatást!

  2. Tb on 2010-12-06 at 23:12 said:

    Nekem is nagyon tetszik, és hasonlóan tűkön ülök! 😀 Pusz, Tb

  3. Alun on 2010-12-07 at 10:09 said:

    Szerintem is nagyon jó, remélem folytatod:)
    Amúgy a bájitalt felírtam a Jézuskának (Merleinnek?) szóló listám elejére:PPP (természetesen a Prof. vérével együtt XD) (hátha ő képes beszerezni:))

  4. admin on 2010-12-07 at 23:32 said:

    Örülök, hogy olvastátok, és tetszett. 🙂

    A folytatása is hamarosan elkészül.

  5. Szia!

    Jaj, nagyon-nagyon jó lett. Imádom az ilyen félreérthetős szituáción alapuló ficeket! Lesz folytatási is? Remlem, remélem!

    puszi

    SSR

  6. Pingback: Egy hét múlva karácsony! « Angel8

  7. Szia Angel!

    Először is BÚÉK! Nagyon tetszett a folytatás. Remélem, még folytatodik tovább a történetük, kíváncsian várom.

    puszi

    SSR

Post Navigation