Rohadtul takarítani kéne, rohangálni százfelé, bevásárolni, postára menni, de nem csinálok semmit, csak ülök és süttetem a hófehér bokámat a napon, és marha jó így. (Gyönyörűen virágzik a mai napig a nefelejcsem, szerintem nagyon elnézte a naptárat ez a növény, de nem szeretnék szólni neki, mert iszom a kis kék virágfejek látványát. Az árvácskák is dicséretet érdemelnének, rendíthetetlenül burjánzanak és nyílnak ők is.) A levendula magoncok viszont beadták a kulcsot, nem tudom, miért. Egy ideig próbálkoztak az életben maradással, aztán meggondolták magukat és a pusztulást választották. Ez van. Majd újra próbálkozom néhány mag ültetésével a hétvégén, hátha az jobban sikerül.

A konyhaablakban elért sikereimről talán még nem beszéltem. Két hete voltam az Ikeában, és vettem egy Örtig nevű növénycsomagot, ami három zacskó magot, és három-három poharat, valamint kókuszrost-tablettát tartalmaz.

Itthon szétszedtem a poharakat, mindegyikbe raktam egy tablettát, felöntöttem két deci vízzel, amitől megdagadt a cucc, és élhető aljzatot biztosított a magoknak. Kakukkfű, bazsalikom és koriander volt a zacsikban, amiket az istenek segedelmével elültettem. A csodára nem kellett túl sokat várni, két-három nap múlva kibújt az első bazsalikom, aztán jöttek a többiek is. Folyamatosan fotóztam a növekedésüket, szeretnék egy gifet csinálni a képekből, ha kicsit nagyobbak lesznek és több fotóm is lesz majd.

Kezd kényelmetlen lenni ez a szék, szóval lehet, hogy visszateszem a bázisomat a kanapéra. Ki kell találni egy jó kis hétvégi projektet, nehogy unatkozni kezdjek, de most megnézem, hol tartottam a Diablóban. Imádom ezt a napot, nyehehe.

Onnan kezdődött a történet, hogy az új Starking magazin utolsó oldalán volt egy kép, amit ha kivágunk ollóval, és leteszünk valahova (vagy esetleg valaki más kezébe nyomjuk, hogy ne legyen genyó, és fogja már meg), valamint, ha a Starking appot letöltjük, és elindítjuk az Augmented Reality menüpontot, akkor a kivágott képre fókuszálva nem a papírlapot fogja látni a készülékünk, hanem egy új iPadet. Érdekes apróság, amivel egyszer elszórakozhat az ember, szóval miért ne próbálná ki bárki, akinek van rá néhány fölösleges perce… (:

Tehát ott tartottam, hogy a Stáb nagy erőkkel kivonult a helyszínre, majd vad ötletelésbe kezdett, mit és hogyan kellene felvenni. A film maga nagyjából húsz-huszonöt másodpercesre lett tervezve, amit este fél tizenegyig bőszen rögzítettünk is: statív felállít, iPhone rászerel, alkalmazást kiválaszt, szereplőket instruál, és eseményeket rögzít.

Jómagam két feladatot is elláttam: egyrészt kézmodell voltam, mert én vágtam ki a filmben a virtuális tablet képét, valamint egyszer a fényeket kellett kitakarnom egy magazinnal, hogy ne csillogjon a kamerába a lámpa. Egyik sem volt megerőltető, bár ha belegondolok, hogy Angelina Jolie mennyi pénzt kért / kapott volna ennyi szerepvállalásért, és még ráadásul Brad Pitt a férje… Na jó, ebbe most ne menjünk bele. =)

Amíg a fiúk vadul dolgoztak, én gyártottam saját felhasználásra több tucat werkfotót, hátha egyszer még jók lesznek valamire. És tényleg. Néha amilyen fejeket vágtak magyarázás és humorizálás közben, egy teljesen más típusú képregényhez is fel tudnám használni… De nem teszem, mert rendes vagyok. Szumma szummárum jó kis esti program volt ez tegnap, nagyon sokat nevettem / nevettünk, és mindemellett még valami kis kreatív dolgot is összehoztunk. Ezért jó ez a csapat.

A végeredmény hamarosan publikus lesz.

A 23. sorszámot sikerült megcsípnem, szóval egy büdös szavam sem lehet, mert 300-400 papirost osztottak ki, és sokaknak nem fél egykor ért véget a sorbanállós-várakozós-mivanadobozbanizgulós parti. (:

Az 576-os srácok gyorsan és precízen lezongoráztak minket, láttam a tüzet lobogni a szemükben: az örömöt, hogy plusz élményt adhatnak a szobájukból kicsalogatott kockáknak, a lelkesedést, hogy egész éjjel talpon lehetnek szegények és a megnyugvást, hogy akinek éjjel nem volt ereje kivárni a játékot, az a mai naptól reggel tíz helyett kilenctől veheti meg náluk a hosszabb nyitvatartás miatt. Őszintén sajnálom őket, és igyekszem pozitív vudu-energiákat küldeni hozzájuk, egy emelettel lejjebb… (Valami nekem is az agyamra mehetett, muhahaha.)

Fél (Vagyis inkább háromnegyed) kettőre otthon voltam, kettőre elkészült a kakaóm és hálóingben nekieshettem a játéknak. (Csak, hogy kipróbáljuk, nem fake kódot kaptam-e… Hát nem. Taps.)

Hajnalban lefeküdtem aludni, reggel felkeltem és jöttem vissza dolgozni. Aki nagy csodát vár ma tőlem, támogasson egy nagy adag kávéval.

1) másfél hónap után kitakarítottam az akváriumot, így végre belátni az üvegen;

2) vettem egy új növényt, amit idővel megehet a csiga. (:

Egyébként a halam, Csiki egy elképesztő szemét jószág, mert akváriumtakarítás közben folyamatosan cseszegetett, és MORGOTT, hogy hagyjam el a territóriumát, mert az ott az ő grundja, ne nyúljak a vízbe, és ne dühítsem tovább, különben széttép! Halálosan kemény volt, de én azért összeszedtem minden bátorságom, aztán befejeztem a takarítást…

Természetesen amint végeztem az új növény beültetésével, és visszaraktam a régit is az aljzatba (véletlenül elszabadult, ahogy kivettem a  nagy követ és a vasfát), az én kedvenc harcsám már ott volt, és rendezkedett is: az aljzat túl sima, kell bele néhány árok; a gömbmoha rossz helyre került, arrébb kell löködni; a beültetett vízinövényt pedig csak ki kell túrni, mert olyan kedve van Őfelségének. (Megnyugtatásul mondom, hogy a gazt másodszor is visszaültettem, sőt, ráhúztam a nagy követ is, hogy ne tudja olyan könnyen kitépdesni ez a kis szemétláda.) Miután nőtt még pár centit a dög, tutira harcsapaprikást csinálok belőle, és jóízűen elfogyasztom.

A sétám során megdöbbenve tapasztaltam, hogy újra nyitva áll a kedvenc antikváriumom, ahova az utolsó két könyves túránk során sajnos nem jutottunk be. Mélységesen elszontyolodtam anno, hogy a legjobb, legtitokzatosabb, legrumlisabb (ezt a szó legszentebb értelmében értsétek) boltocska adta be a kulcsot, és soha többé nem látom a faltól-falig, parkettától plafonig érő és valóságos kincseket rejtő könyvespolcokat… Aztán ma mégis akkora szerencsém volt, hogy beléphettem az ajtaján. =)

Körülnéztem alaposan, beszívtam a kötetek illatát – esküszöm, itt van a legjobb antikvárium-illat a világon. Edgar Allan Poe-t ugyan nem találtam a verseskötetek között, de a fantasy és sci-fi részlegen rengeteg gyönyörűséget találtam. Míg válogattam, fülszövegeket olvasgattam, hallottam, ahogy érdeklődők bejönnek, könyveket keresnek, a boltvezető pedig fejből tudja, hogy van-e és ha igen, azt hol találják… Tutira fotografikus memóriája van.

És ráadásul nagyon kedves. Percekig beszélgettünk a Lem – Asimov – Clarke szentháromságról. Ő inkább Asimovot szereti, míg én nem igazán tudok választani, mert mindegyiket másért szeretem. (Bár talán Clarke áll hozzám a legközelebb, mert Lem és Asimov sokkal keményebb, nehezebben emészthető, elgondolkodtatóbb regényeket írnak, viszont pont ezért szeretem őket olvasni. Nem tudok dönteni. Tényleg nem.)

Mindenesetre ajánlotta, hogy olvassam el Asimov: A halhatatlanság halála című történetét, mert egyszer muszáj elolvasni, és szerinte az egyik legjobb, amit csak írt. Az biztos, hogy előre veszem a várólistán, sőt, mielőbb ráhajtok egy e-könyv verzióra is.

Rettentően boldog vagyok, hogy ma ott jártam. Egy igazi varázsélmény volt megint. Igyekszem minél hamarabb menni megint, és minél több pénzt otthagyni…

Egy Panasonic GD50 volt az első telefonom, tizennégy éves koromban kaptam. Akkor már az osztálytársaim felének volt mobilja, Alcatel meg egyéb szörnyek. (: Elpusztíthatatlan kis készülék volt, a végén odaadtuk a nagyinak, amikor én kaptam egy kisebbet / okosabbat, talán még ma is működik.

A második telefonom a tesóm első, megunt telefonja: egy Nokia 5110-es. Fekete-fehér bocimintás előlapja volt, és ezen már lehetett játszani. Imádtam, de már nem tudom, mi lett vele.

Ezután jött nagy a váltás, mert rádöbbentem, hogy hozzám inkább a kinyithatós telefonok illenek, ezért az egyik győri GSM boltban vettem egy LG-t. (Talán becseréltem a Nokiát, nem emlékszem.) Még ez is monokróm kijelzős volt, viszont több beépített hátteret / témát állíthattam be rajta, illetve meg lehetett változtatni a kijelző háttérvilágításának színét. Ekkoriban (2000-2001) dúlt a kinek-milyen-polifónikus-csengőhangja-van láz. (: Nagyon szerettem ezt a telefont is, hogy ezüst színű, hogy kinyithatós, hogy lila / kék a háttérvilágításom, nem pedig a szokványos zöld. Egy vitorlás volt beállítva háttérképnek, és amikor ki-bekapcsoltam, akkor egy animációval elúszott a képernyőn. 

2003 körül volt a második minőségi ugrás a telefonhasználatomban, mert megkaptam az első színes kijelzős (sőt, dupla kijelzős), szintén nyithatós Motorola V220-t. Ekkor kezdtem el “fotózni”, mármint pixelháborút megörökíteni icipici képernyőn, (kb. 640×480-as lehetett). Ezen a telefonon már volt néhány színes játék, WAP, és a külső, még monokróm kijelzőn láttam, hogy éppen ki keres, így már beállíthattam úgy a telót, hogy kinyitáskor automatikusan felvegyem. Nagyon sokáig vigyáztam rá, mert abszolút hülye- és Anitabiztos ketyere volt, ráadásul gyönyörű: fekete dizájn kívül-belül.

Az utódja szintén Motorola lett (MS 600 RAZR Z), ezt nagyjából négy év múlva vettem. Ez már szétcsúsztathatós volt, még mindig fekete, még mindig strapabíró. Erre már zenéket is lehetett tölteni, ha jól rémlik, akkor 256 MB memóriája volt, amire már néhány dal simán ráfért.

Uhh, mire megtaláltam ezt a képet: (végig kellett néznem a Motorola teljes listáját, mert elfelejtettem a telefon nevét, és csak arra emlékeztem, hogy csúsztathatós fajta…) Ezt a telefont egyébként 2010 januárjában tettem le, mert akkor adta meg magát a töltője. (Valószínűleg az akksi a mai napig bírta volna.) Anya használta még egy darabig, aztán vett magának egy egyszerűbbet, (pedig ez sem volt egy bonyolult jószág). 

2010 óta pedig érintőképernyőre váltottam, és nem bántam meg. =)

Amit sajnálok, hogy kimaradt az életemből: Nokia N-Gage, és valamilyen, az oldaláról szétcsúsztatható Motorola, aminek már nem tudom a nevét, de nincs az az Isten, hogy megkeressem a listán… Oké, talán egyszer kipróbálnék egy rohadt sok gombos Blackberry-t is.

Ingyen letölthető e-könyvek

Bugyit felkötni, mert tényleg rohadt sok kötetről van szó. (: