Category Archives: Általános

Hat hónapos a kisfiam

Pont kilenc kiló és 69 centi, van már két foga, (most növeszti a harmadikat), mindent megrág, mint egy rossz kiskutya; nagyon szereti például az almát banánnal, a sütőtökös csirkét, vagy a görögdinnyét. Elkezdtük bevezetni a glutént, szétmorzsázza a fél lakást (szerencsére Kiara felporszívózza utána a maradékokat), sokat mosolyog, még többet nevet, ráadásul mostanában kezd rájönni, mekkora a hangja, ezért a lépcsőházban folyton kiabál, hogy HEEEEEEEi! Izeg-mozog, fordul, a kúszás előtti arcon csúszásnál tart, de egy kis segítséggel már szépen üldögél. A babaúszást nagyon élvezi, a hosszú séták (és autóutak) alatt mindig bealszik.

Nem gondoltam volna, hogy valaha tudok jobban szeretni annál, amit korábban éreztem; de fél éve folyamatosan cáfolom a régi tézisemet. Most már csak attól félek, hogy a következő gyerekemet nem tudom ennyire szeretni, mint a kisfiamat.

  

Szombaton lesz öt hete,

hogy megszületett Szabolcska.

Szülés után egy hétig ramatyul voltam, aztán a második hét végére valamennyire elkezdtem jobban lenni. Akkor már nem volt rossz tükörbe nézni, lassacskán felszívódott a bevérzés a szememből, illetve a vérvételek nyoma is erősen halványodott.

A harmadik hét végére szinte ugyanolyan voltam kívülről, mint a terhesség előtt / elején. A mérleg is már csak 63-62 kilót mutatott, ami körülbelül a szeptemberi súlyomnak felel meg, de nagyságrendileg eltűnt majdnem tíz kiló rólam, és többé-kevésbé a régi testemet látom a tükörben. Öt kiló plusz maradt rajtam, bár ez nem zavaró, azért biztos el fog tűnni ez is, amint elkezdek mozogni.

Szabolcska is biztos segíteni fog ebben, mert már majdnem öt kiló és nagyon szereti, ha cipelgetik a kis hátsóját, és hétről hétre érzem, ahogy erősödnek a karizmaim.

Continue Reading →

Tíz nappal ezelőtt megszületett Szabolcs

Nem is tudom, hol és hogyan kezdjem az utóbbi tíz nap történetének leírását. Túl sok minden történt, túl sok érzelem rohant át rajtam ilyen rövid idő alatt.

Igyekszem röviden, szinte epigrammaszerűen írni a szülésről magáról, hátha olyan is olvassa ezeket a sorokat, aki nem szereti a véresebb kórházas sorozatokat nézni, és szívesen kihagyja a küszködős jeleneteket egy-egy könyvben.

Elvileg december 31-ére voltam kiírva, amely dátum ugye nem jött be, ezért 2017-ben már minden másnap kellett ctg-re menni a kórházba, hogy még mindig minden rendben van-e a gyerekkel odabent. Január hatodikán, pénteken a doki választás elé állított, hogy megindítják aznap a szülést, vagy aláírok egy papírt, hogy a saját felelősségemre otthon tölthetem még a hétvégét, és akkor hétfőn kezdődik a kaland.

Volt némi etikai problémám ezzel, mert mi van akkor, ha eredetileg a szülés várható dátumát számoltuk mégis rosszul, és december helyett mégis január 6-7-8-9-e környékén kellett volna szülnöm, és akkor így most gyakorlatilag kikényszerítjük szegény babát a világba. Igyekeztem elhessegetni ezt az érzést, de néha a mai napig itt motoszkál bennem. Szerencsére ez nem fog már kiderülni. Talán jobb is.

Na de vissza a lényeghez. Pénteken délután egy körül kaptam egy méhszájtágító ballont (elég kellemetlen a cucc), estig azzal léteztem hálóingben, köntösben a szülőszobán; aztán mivel nem esett ki magától, ezért kihúzatták egy súllyal (ez már kellemetlenebb volt a felrakásnál is), utána burokrepesztés. Kaptam branült és infúziót, majd éjfélig vártunk, hogy spontán is elindulnak-e és eléggé felerősödnek a fájásaim. Mivel ez nem történt meg, kaptam oxitocint intravénásan, aztán onnantól az eléggé kellemetlen érzés átváltott borzasztóba. Nagyon küszködtem, baromi nehéz menet volt (akit érdekelnek a hervasztó részletek, írjon és privát elmesélem), de végül öt óra harmincegy perckor természetes úton megszületett Szabolcs.

3440 gramm és 51 centi. Nagyon elfáradt ő is szegényke, meg én is persze, de azért örültünk nagyon egymásnak. Ott feküdt rajtam, és csak nyöszörgött.

Néhány órát még a szülőszobán töltöttünk, pihengettünk, aztán engem kitoltak pisilni, ahol elájultam. Szerencsére gyorsan összekanalaztak, de ezután engem pihentettek még egy kicsit, majd letoltak a szülészetre, ahol kaptam egy ágyat egy üres kórteremben. Egész nap feküdtem és kómáztam, alig emlékszem a szombatra. A baba jó ideig a csecsemő osztályon volt, ott vigyáztak rá, míg késő délután érte nem tudtam botorkálni.

Igazi meglátni és megszeretni érzés fogott el, amikor hozzávetőleg ép ésszel a karjaimban tarthattam. Nagyon aranyos, nagy szemű, nyugodt, csendes babaként mutatkozott be.

Vasárnapra hőemelkedésem lett, hétfőre lázam, így a keddi hazamenetelt elfelejthettük. Helyette kaptam egy új branült, antibiotikumot, lázcsillapítót, fájdalomcsillapítót, és plusz napokat a kórházban. A vérvételek során összesen tizenháromszor szúrtak meg, mire találtak rajtam használható vénát, a branültől is begyulladt és kipirosodott egy tenyérnyi rész a bal alkaromon. Tele voltam (vagyok) kék-zöld foltokkal és tűszúrások nyomaival, mint valami masszív droghasználó.

Szerencsére szerdára jobban lettem, így kaptam egy ígéretet, hogyha nem lesz semmi szövődmény, akkor hamarosan kiengednek minket.

Péntek tizenharmadika volt a szerencsenapom, mert összepakolhattunk és hazajöhettünk; azóta itthon lábadozok. A gyermek szerencsére jól van, őt nem viselte meg semmi, eszik-alszik üzemmódban van egyelőre. Néha mosolyog, néha bömböl; igazi kisbaba.

Éjszakánként még mellettem / mellettünk alszik ő is az ágyban, így könnyebben átalussza az éjszaka azon részét, amikor éppen nem enni / pelenkázni kell. A saját kiságyát egyelőre nem preferálja, de majd idővel átszoktatjuk oda – csak még nagyon pici, nyilván jobban szeret a közelünkben lenni, mint egyedül.

Szépen lassan kialakul az új életünk, de ahogy a dolgok most állnak, nem hinném, hogy nagy krízisek lennének a családban. Az első rohangálós, ügyintézős időszakot leszámítva szerintem pár hét alatt beleszokunk az új életritmusba, amit a gyerek diktál, aztán a továbbiakat úgy  alakítjuk majd, hogy mindenkinek jó legyen.

Nem egyszerű, de a végeredmény szempontjából nagyon jó változás.

Szabolcs miatt mindenképpen megérte ez az egész egyhetes őrültek háza.

Amit a terhességről nem szoktak leírni TOP 8:

(Legalábbis én nem találkoztam vele sehol) (Nem biztos, hogy végig akarod olvasni ezt.)

1. A bőröm olyan száraz lett, mint egy rinocérosznak, hiába kenem bármivel, hiába iszom meg 2-3 liter folyadékot egy nap.

Continue Reading →

2017

Oké, most már komolyan, tavaly ellustálkodtam a dolgot, de idén majd szülök valamikor egy gyereket. Egyelőre még nem most, de napok kérdése és intézem.

További fogadalmaim közé tartozik, hogy életben is tartom majd, továbbra is sokat sétálok a kutyával, megpróbálok minél többet mozogni, sokat szeretnék kirándulni a családdal, kipróbálnék új, általam korábban nem kóstolt kultúrák konyháit, és talán végre befejezném legalább az egyik irományomat. Jó volna visszamenni lőni is valamikor.

Ma valamikor végigpörgetem a 2016. évet, hogy mit sikerült összehozni a tavalyi listából. (Mondjuk kétségkívül a gyerek viszi a pálmát, mert az olyan volt, mint a spanyol inkvizíció: senki sem számított rá.) (Le kéne szoknom a nagyon rossz viccekről.) (De nem fogok.)

Szerk.: Visszakerestem a tavalyi listát: a verseskötet befejezésén kívül mindent ki tudok pipálni gyakorlatilag, mert kipróbáltam a kickboxot is, júniusig nagyon sokat mozogtam (futottam, falat másztam, jógáztam, hullahoppoztam, kutyáztam), június után már csak megfontoltan, óvatosan, de még pl voltunk lézerharcolni a kollégákkal, kirándultunk, abszolváltam egy költözést, túléltem egy nagy munkahelyi konfliktust, olvastam egy tucat jó könyvet, festettem olajjal, megismertem két nagyszerű embert, megházasodott a tesóm, eladta a régi családi házat anya és sikerrel vett egy másikat, és az igazi hab a tortán, hogy utánunk fél évvel a tesómék is bejelentették a várható gyermekáldást. Szóval érzelmi és mentális, fizikális értelemben nekem ez egy elég erős, néhol hullámvasút jellegű, de pozitív év volt – az aktuálpolitika ellen pedig úgysem tudok tenni sajnos.

BUÉK!

Elvileg a célegyenesben vagyunk

Már ami a terhességi heteket illeti. Kedden voltunk megint CTG-n, ha szombatig nem születne meg a szilveszteri kisded, akkor szombat délelőtt mennem kell megint, és attól kezdve kétnaponta fognak ellenőrizni.

Tegnap még simán levágtam a lábkörmeimet, ami elsőre nevetségesen hangzik, pedig a 40. héten rohadt nagy achievement, próbáljátok majd ki! (:

Még egész ügyesen sétálok a kutyával, bár az egyensúlyérzékem néha elhagy, illetve szétkapcsol az agyamban a térészlelés és a látás funkciója, de a testem ilyenkor megáll: ha nem tudom elsőre megállapítani, hogy az még egy lépcsőfok előttem, vagy csak a szemem káprázik, akkor nem hagy lejjebb lépni az agyam. Nagyon szórakozottá tesz ez a gyerek. (Pedig egyelőre kifogástalanul alszom, nem vagyok fáradt, nem vagyok nyűgös.)

Szóval itt és most még minden jó.

Ma reggeli csetelés a tesómmal: 
Én: Képzeld, Peti, tegnap sem szültem.
Tesóm: Mert egy lusta szar vagy.
Én: Szerintem mikor fogok? Mondj egy napot!
Tesóm: Szerintem idén nem, csak jövőre.
Én: Csak jövőre? Miért?
Tesóm: Mert egy lusta szar vagy.
Én: Nem tudom, miért állok veled szóba. Majd visszakapod mindezt júliusban!

37. hét terhességi hét (+5. nap)

Többé-kevésbé precízen végigdokumentáltam (fotóztam, irogattam) a terhességem főbb állomásait, hogyan változott a testem: nőtt a hasam, tűnt el a derekam (és az esetleges izmaim).

A “Bővebben / Continue reading” link után megosztok néhány képet, hátha érdekel valakit, milyen érdekes (szerintem), ahogy +13 kiló átalakít mindent. (Csak erős idegzetűeknek!) (Haha.)

Continue Reading →

Dátumok

December 14: Telihold

December 21: Yule

December 24-25-26: Szenteste és Karácsony

December 31: Szilveszter, Szülés

Három hét alatt elég sok dolog történhet még, én is tudom, de eléggé igyekszem mesterséges kómában tartani az agyam, hogy ne kezdjek el kapkodni és pánikolni (Úristen, nem is vettem ajándékokat! Úristen, biztos hiányzik valami a gyerek starter packból! Úristen, mennyire utálom a karácsonyi nyomorgást a városban!), szóval egyelőre minden szép és jó.

A lelkem mélyén már eldöntöttem, hogy idén leginkább süteményeket fogok sütni és azt visszük vendégségbe / haza, és csupa apróságokat fogunk ajándékozni, mert sem időm, sem pénzem, sem hangulatom kifürkészni és beszerezni semmi olyat, ami szép, ünnepi, de teljesen funkciótlan és csak a szekrény aljában végezné valahol. Nagydarab ajándéknak ott leszek én, lehet engem etetni sütikékkel és rántott hússal, ha már beülök a karácsonyfa alá a hab testemmel.

Szerintem idén még a saját karácsonyfához sem ragaszkodunk, majd jövőre, amikor már a gyerek tud gyönyörködni a fényeiben és színeiben.

Az a tavalyi karácsonyi hajtás, ami a plázában ért engem / minket (éljen a kereskedelem), most szerencsésen elkerül, elvégre nem kell dolgoznom, és így azért összehasonlíthatatlanul nyugodtabbak és harmonikusabbak a mindennapjaim. Idén is tervezem, hogy sütök mézeskalácsot, illetve linzert; valamint viszek majd a kollégáknak is, ha már nekik nincs rendes kibújó indokuk a karácsonyi meló alól. (Bezzeg nekem…)

A babák elég kis százaléka születik meg pontosan arra az időre, amit az orvosok megállapítanak; így ezt a szilveszteri szülőszoba-látogatást inkább csak egy hozzávetőleges dátumnak tartom. Ettől függetlenül persze vészesen közeledik. Buli van.

Péntektől lehet jegyet rendelni Marilyn Manson júliusi koncertjére

12 éve várom ezt a bulit. Addigra vennem kell fekete rúzst, mert a régi már évekkel ezelőtt megdöglött és kidobtam. #MIT #VEGYEK #FEL #OMG

Július 20, július 20, július 20!

(Ugyanitt kisgyermek bérbeadó július 20-ára, a koncert idejére, alig használt, fél év garival.)

EDIT: Megvannak a jegyeink, kb. 16-17 perc alatt elfogyott az összes. Jegyüzérnek kellett volna mennem és többet rendelni, mint amennyire valóban szükségem van, aztán drágán eladni a koncert előtt egy héttel. Hohohohó.

35. terhességi hét

Az utóbbi nyolc hónap valóságos álomterhesség volt számomra, mivel ennyire könnyen fizikai változást (változásokat) még nem tapasztaltam magamon. (A mentálisokról inkább a környezetemet kéne kérdezni, ők objektívabban tudnak nyilatkozni.)

Az eleje azért volt jó, mert nem hittem el, hogy gyerekünk lesz, mivel nem émelyegtem, nem hánytam, nem voltam rosszul reggelente. A terhesség közepe azért volt jó, mert nem zabáltam össze-vissza mindent, nem kívántam meg összepárosíthatatlan ételkombinációkat; elég sok energiám volt élni a mindennapjaimat, orvosokhoz mászkálni, aztán otthon, csendben kipihenni a várótermekben látott kismama-hisztiket. Hiába kezdett el növekedni a hasam, belefértem a szokásos ruháimba, és néha még mindig nem hittem el, hogy gyerekünk lesz.

A harmadik trimeszter is szerencsésen alakult, mert bár most már eléggé pocakos vagyok, nem lettem visszeres, nem dagadtak be a bokáim és nem nőtt több cipőméretet a lábam. Mondjuk, a mai napig sokat sétálok a kutyával (meg nélküle is), a fitbitem a megmondhatója, hogy nem tunyultam el; valamint elég sok folyadékot iszom, ami elvileg szintén használ a vizesedés ellen.
Külön szerencse, hogy a hasamon nem jelentek meg terhességi csíkok, foltok, és a tetoválásom szépen egyben maradt. (Kenegetem is precízen napjában többször, hogy puha és rugalmas maradjon a bőröm mindig.)

Egyelőre 11,5 kilót híztam, pedig aztán mindent megeszek, amit csak megkívánok – bár elég nagy mázli, hogy javarészt zöldségekbe és gyümölcsökbe, valamint tejtermékekbe tudnék belefulladni. Volt két hét, amikor narancs és mandarin nem maradt meg másnapra a lakásban, mert ami csak átkerült a küszöbön, arra pusztulás várt (általam). A sajtokkal ugyanez a helyzet: a legegyszerűbb dolog kilós tömbsajtokban gondolkodni bevásárláskor, mert akkor néhány napig biztosan van ellátmány a hűtőben… (:
Persze amíg jó idő volt, gyakran fagyiztam. Mostanában a forró csoki, vagy reggelente a kávét felváltó meleg kakaó a sláger. Illetve a koffeinmentes teák: új szerelmem a vörösáfonya, de erősen tartja magát a mai napig a hársfatea is.
Táblás csokit, vagy bonbonokat viszont hónapok óta nem ettem. Furcsa módon gumicukrot sem, pedig azokat nagyon szeretem.
Édességből a kakaós csiga, a csokis croissant, vagy esetleg a fánk csúszik le néha; de inkább a sós ízvilágú péksütemények: szinte bármi jöhet, ami sajtkrémes.

Még körülbelül 1-1,5 kilóra számítok pluszban, hacsak el nem kap a gépszíj és fel nem zabálom a környék cukorkészletét a következő néhány hétben. A múltkor teljesen váratlanul összefutottam egy volt évfolyamtársammal, aki nem tudta, hogy terhes vagyok, és én sem árultam el neki, csak megjegyezte a rövidke beszélgetésünk alatt, hogy végül én is meghíztam. Hát így megy ez. (Pedig egy két és fél kilós gyerek rumlizott éppen a nagykabátom alatt.)

A rövidtávú terveim között szerepel, hogy lassan már elhiszem, hogy gyerekünk lesz.
A jövő héttől hetente CTG (kardiotokográfia), magzati szívműködést ellenőrző vizsgálatra kell járni, illetve majd szeretnék még egy baba elsősegélytanfolyamot, vagy előadást végighallgatni. (Szülésfelkészítőn már voltam, arra fel lettem készítve.)
Elég hihetetlen egyelőre, hogy nagyjából öt hét (de ez lehet akár kevesebb is) és bővül a család. Hihetetlen, de izgalmas. Arra azért nagyon kíváncsi leszek, hogy bejön-e az orvos által jósolt december 31-ei szülés. Szerintem nem, de ki tudja.