Category Archives: Technikaaa

Néhány sztori e-könyvolvasóra

LordBlendi alias Nóri volt olyan kedves és rendes, hogy pár történetemet átkonvertálta e-book reader kompatibilissá.

Csinálok egy listát itt, valamint a verseket megtaláljátok majd az irományaim, a ficeket pedig a fanfics menüpontok alatt is.

Köszönöm szépen és örök hálám! (:

Álmodom az életről (versek)
– iOS verzió: Versek .epub
– Kindle verzió:Versek.azw3Versek.mobi

Nefelejcs és Holló (fanfiction)
– iOS verzió:Nefelejcs_es_Hollo.epub
– Kindle verzió:Nefelejcs_es_Hollo.azw3Nefelejcs_es_Hollo.mobi

Perselus Piton és a karma bilincse (fanfiction)
– iOS verzió:Karma_Bilincse.epub
– Kindle verzió:Karma_Bilincse.azw3

Perselus Piton és a háromszoros áldás (fanfiction)
– iOS verzió:Haromszoros_Aldas.epub
– Kindle verzió:Haromszoros_Aldas.azw3

A történetek letöltés és kitömörítés után olvashatók. Egészségetekre! (:

Haladás

Hihetetlen, hogy egy középszerű versből kiindulva a steampunk fogaskerekek csodálatán át alig több, mint egy óra alatt eljutok a legfuturisztikusabb félelmemig, mely szerint visszafordíthatatlanul megváltozunk és kiirtjuk magukból azt a csöpp szikrát, amiért még érdemes embernek lennünk, aztán mégis szerelembe esek ezzel a jéghideg jövőképpel, ráadásul olyannyira, hogy szomjazni kezdem a sci-fi filmekre méltán jellemző disztópiás látványvilágot.

Néha komolyan úgy gondolom, hogy abszolút összeegyeztethetetlen vagyok saját magammal.

  

  

A képek forrása: CoolVibe.com

Attól, hogy a kezembe adtak egy fényképezőgépet, még nem tanultam meg fotózni

Csak próbálkozom vaktában, bár kétségkívül igaz, hogy rettentően élvezem a felfedezés fázisának különböző momentumait. A matuzsálem korú iPhone-om és a megapixelek létezéséről mit sem sejtő iPod Touchom tökéletesen megfelel számomra, hogy hirtelen lefényképezzem, amit elém sodor az élet és ilyen egyszerű módon megörökítsem az utókornak. Sosem tanultam fényképezést, látszik is a technikámon (ami gyakorlatilag nincs is), jobbra-balra dőlnek a képeim, fogalmam sincs, hogyan kell és (mire kell) fókuszálni, egyszerűen csak csinálom, ahogy érzem, illetve ahogy a szerkentyűim lehetőségei engedik.

Viszont hétvégére kaptam kölcsön egy Canon PowerShot SX40 HS fotómasinát, amivel most van lehetőségem komolyabban (?) megismerkedni. Oké, halvány lila gőzöm nincs a harmincötszörös ultrazoom használatáról (és még rá sem jöttem, hogyan kell a gépet effélére rákényszeríteni), de néhány próbálkozásom egészen tetszik.

(A gyenge idegzetű fotóművészek, mielőtt kiborulnának rajtam, kérem, takarják el a szeműket, valamint hagyják el a weboldalt! Köszönöm.)

Szóval van egy olyan beállítási mód ezen a gépen, hogy dioráma effekt, ami lényegében a kép felső és alsó részét elmossa, viszont a középső sávot gusztustalanul élesen hagyja. És ez nekem piszkosul megtetszett ma, csináltam is pár fotót így:

Az a furcsa ebben a gépben, hogy egészen máshogy látja és másképp is kezeli ugyanazt az általam megszokott és ezerszer lefényképezett épületet, udvarrészletet vagy fasort, viszont egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e az összhatás. Merőben szokatlan olyan részleteket észrevenni, amelyeket két év alatt eddig nem sikerült. (: (Egyébként pedig őrületes, 4000×3000 fotókról van szó.)

A további képeket automatára állítva készítettem:

Holnapig utánaolvasok a különböző záridők jelentőségének, aztán kipróbálom a gyakorlatban is. Az biztos, hogy én nem leszek a digitális fotózás koronázatlan császára / császárnője, de jól esik új dolgokat megismerni. [Valamiért még mindig többre tartom az analóg fényképezőgépeket, ráadásul gyerekkori álmom egy régi Polaroid. (: De azt azért meg kell hagyni, hogyha egy digitális géppel sem boldogulok, akkor mi lenne velem, ha igazi tudás nélkül egy analóg masinával kéne dolgoznom… Jó sok, ocsmány képet készítenék. Akár esküvőkön is. Pénzért.]

A holnapi viszontlátásig:

StarKing Allee / Apple Premium Reseller – A nagy nap

Október közepén – végén volt egy éve, hogy a StarKingnál dolgozom, az Allee-ban található üzlet egészen a múlt hétig Authorised Resellerként működött, aztán péntek este lehúztuk a rolót, szombaton végrehajtottunk egy közepes méretű csodát, majd vasárnap kinyitottuk az új boltot, ami jelenleg Magyarország legnagyott APR-je lett.

A péntek a régi bolt összecsomagolásáról, míg a szombat az új üzlet berendezéséről és az esti auditról szólt. Nem igazán volt idő semmi egyébre, mint kidobozolni a rengeteg árut, mindennek megtalálni a vélt vagy valós helyét, kirakni a demópultokra a kipróbálható kütyüket a legnagyobb Mac Prótól és iMactől kezdve az Apple teljes kínálatán át a legkisebb third-party iPod dokkolóig. Jó volt látni, ahogy szépen lassan a helyére kerülnek a kirakós darabkái, és a végére kulturált formát ölt az eladótér.

Vasárnap ismét nagyon-nagyon korán keltünk, (én aperitifként még egy órát rohangáltam reggel a kutyával a Városligetben, hogy azért Kiarának is meg legyen a megfelelő mennyiségű, napi kilométere), a boltban és a raktárban is pakoltunk, takarítottunk és még egy kicsit pakoltunk, előkészültünk, jaaa és pakoltunk is, majd 11 óra 11 perckor elkezdődött az igazi ESEMÉNY. (: Felhúztuk a rácsot, és a kacskaringós embersorok beözönlöttek a folyosóról. Innentől teljesen összemosódnak az élményeim: egyetlen kellemes, rohangálós, dobozolós, raktárban keresgélős, számlaírós, mosolygós massza majdnem egészen zárásig. Arra emlékszem, hogy rettenetes sokan voltunk és nagyon meleg volt, de ettől függetlenül mindenki jól viselte a sorban állást és talán a vásárlók legjava elégedetten távozott. (És azóta sem szedett össze semmilyen késő őszi nyavalyát, ha esetleg izzadt háttal, halántékkal hagyta el a bevásárlóközpontot.)

Zárás után megünnepeltük a cég huszonegyedik születésnapját, az új bolt nyitását és úgy általában a nap sikerét. Mindenkin látszott, hogy becsülettel elfáradt. (: Én viszonylag hamar hazaindultam, mert itthon várt a kutyulovam és még három munkanap zsinórban.

Azóta már olvasható egy összefoglaló cikk a boltnyitásról a Mobilaréna oldalán, kezdenek szivárogni a vasárnap készült fotók, és elkészült a videó is.

  

  

Ez van, ilyen képcímeket is ki tudok találni, ha elég pihent oder fáradt oder both vagyok hozzá. Mindenesetre a hétvégén csak és kizárólag pihenni fogok, mert a lakást már megint élhető állapotig kitakarítottam. Egyébként nagyon jó érzés visszanézni a nyitás képeit, át lehet érezni általuk a nap hangulatát.

(A fotókért külön köszönet a készítőknek, megjelölném a forrásokat, de inkább megyek és csinálok egy kávét.)

StarKing Augmented Reality videó

A művészi képkivágás egyszerűen hibátlan! Nem hiába én csináltam, valósággal fantasztikus, ahogy az ollót használom. Oscar-díjat érdemelne a kezem! Minimum kettőt!!! 🙂

AR in the AR

Tegnap este, a bolt zárása után cirka másfél-két óra alatt egy rövid videót forgattunk az üzletben, hogy bemutassuk az új iPadet egy kiterjesztett valóság segítségével. (Az augmented reality egyébként a valóság valamilyen virtuális kibővítése, amikor a kameránk / telefonunk / készülékünk olyan dolgokat is láttat velünk egy bizonyos pontra fókuszálva, amelyek a saját szemünkkel nem láthatóak, (mert fizikálisan nincsenek is ott), de virtuálisan plusz információval lát el minket.)

Onnan kezdődött a történet, hogy az új Starking magazin utolsó oldalán volt egy kép, amit ha kivágunk ollóval, és leteszünk valahova (vagy esetleg valaki más kezébe nyomjuk, hogy ne legyen genyó, és fogja már meg), valamint, ha a Starking appot letöltjük, és elindítjuk az Augmented Reality menüpontot, akkor a kivágott képre fókuszálva nem a papírlapot fogja látni a készülékünk, hanem egy új iPadet. Érdekes apróság, amivel egyszer elszórakozhat az ember, szóval miért ne próbálná ki bárki, akinek van rá néhány fölösleges perce… (:

Tehát ott tartottam, hogy a Stáb nagy erőkkel kivonult a helyszínre, majd vad ötletelésbe kezdett, mit és hogyan kellene felvenni. A film maga nagyjából húsz-huszonöt másodpercesre lett tervezve, amit este fél tizenegyig bőszen rögzítettünk is: statív felállít, iPhone rászerel, alkalmazást kiválaszt, szereplőket instruál, és eseményeket rögzít.

Jómagam két feladatot is elláttam: egyrészt kézmodell voltam, mert én vágtam ki a filmben a virtuális tablet képét, valamint egyszer a fényeket kellett kitakarnom egy magazinnal, hogy ne csillogjon a kamerába a lámpa. Egyik sem volt megerőltető, bár ha belegondolok, hogy Angelina Jolie mennyi pénzt kért / kapott volna ennyi szerepvállalásért, és még ráadásul Brad Pitt a férje… Na jó, ebbe most ne menjünk bele. =)

Amíg a fiúk vadul dolgoztak, én gyártottam saját felhasználásra több tucat werkfotót, hátha egyszer még jók lesznek valamire. És tényleg. Néha amilyen fejeket vágtak magyarázás és humorizálás közben, egy teljesen más típusú képregényhez is fel tudnám használni… De nem teszem, mert rendes vagyok. Szumma szummárum jó kis esti program volt ez tegnap, nagyon sokat nevettem / nevettünk, és mindemellett még valami kis kreatív dolgot is összehoztunk. Ezért jó ez a csapat.

A végeredmény hamarosan publikus lesz.

  

  

Mobiltelefonjaim

A ma reggeli múltidézésemet folytatva úgy döntöttem, hogy készítek egy listát, milyen telefonjaim voltak eddig a cirka 15 év alatt. Igazából nem volt sok, mindre emlékszem, sőt egytől-egyig mindet szerettem is.

Egy Panasonic GD50 volt az első telefonom, tizennégy éves koromban kaptam. Akkor már az osztálytársaim felének volt mobilja, Alcatel meg egyéb szörnyek. (: Elpusztíthatatlan kis készülék volt, a végén odaadtuk a nagyinak, amikor én kaptam egy kisebbet / okosabbat, talán még ma is működik.

A második telefonom a tesóm első, megunt telefonja: egy Nokia 5110-es. Fekete-fehér bocimintás előlapja volt, és ezen már lehetett játszani. Imádtam, de már nem tudom, mi lett vele.

Ezután jött nagy a váltás, mert rádöbbentem, hogy hozzám inkább a kinyithatós telefonok illenek, ezért az egyik győri GSM boltban vettem egy LG-t. (Talán becseréltem a Nokiát, nem emlékszem.) Még ez is monokróm kijelzős volt, viszont több beépített hátteret / témát állíthattam be rajta, illetve meg lehetett változtatni a kijelző háttérvilágításának színét. Ekkoriban (2000-2001) dúlt a kinek-milyen-polifónikus-csengőhangja-van láz. (: Nagyon szerettem ezt a telefont is, hogy ezüst színű, hogy kinyithatós, hogy lila / kék a háttérvilágításom, nem pedig a szokványos zöld. Egy vitorlás volt beállítva háttérképnek, és amikor ki-bekapcsoltam, akkor egy animációval elúszott a képernyőn. 

2003 körül volt a második minőségi ugrás a telefonhasználatomban, mert megkaptam az első színes kijelzős (sőt, dupla kijelzős), szintén nyithatós Motorola V220-t. Ekkor kezdtem el “fotózni”, mármint pixelháborút megörökíteni icipici képernyőn, (kb. 640×480-as lehetett). Ezen a telefonon már volt néhány színes játék, WAP, és a külső, még monokróm kijelzőn láttam, hogy éppen ki keres, így már beállíthattam úgy a telót, hogy kinyitáskor automatikusan felvegyem. Nagyon sokáig vigyáztam rá, mert abszolút hülye- és Anitabiztos ketyere volt, ráadásul gyönyörű: fekete dizájn kívül-belül.

Az utódja szintén Motorola lett (MS 600 RAZR Z), ezt nagyjából négy év múlva vettem. Ez már szétcsúsztathatós volt, még mindig fekete, még mindig strapabíró. Erre már zenéket is lehetett tölteni, ha jól rémlik, akkor 256 MB memóriája volt, amire már néhány dal simán ráfért.

Uhh, mire megtaláltam ezt a képet: (végig kellett néznem a Motorola teljes listáját, mert elfelejtettem a telefon nevét, és csak arra emlékeztem, hogy csúsztathatós fajta…) Ezt a telefont egyébként 2010 januárjában tettem le, mert akkor adta meg magát a töltője. (Valószínűleg az akksi a mai napig bírta volna.) Anya használta még egy darabig, aztán vett magának egy egyszerűbbet, (pedig ez sem volt egy bonyolult jószág). 

2010 óta pedig érintőképernyőre váltottam, és nem bántam meg. =)

Amit sajnálok, hogy kimaradt az életemből: Nokia N-Gage, és valamilyen, az oldaláról szétcsúsztatható Motorola, aminek már nem tudom a nevét, de nincs az az Isten, hogy megkeressem a listán… Oké, talán egyszer kipróbálnék egy rohadt sok gombos Blackberry-t is.

 

Fényképezőgép koncepciók

Világ életemben úgy voltam a fotózással, hogy nagyon drága hobbi, (hivatásnak hosszabb távon mondjuk talán megtérül, de valószínűbb, hogy nem), ezért inkább csak messzebbről figyeltem / figyelem a háromkilós objektívvel rohangáló emberkéket. Azóta fotózgatok, amióta az aktuális telefonomon van kamera (nagyjából tíz éve kezdődött ez az ösvény egy Motorola V vagy W szériás mobillal. Emlékszem, az első Motorolám még kinyithatós volt, de aztán átnyergeltem egy szétcsúsztathatósra, amit három éve cseréltem le iPhone-ra). E nagy váltásra tehető, hogy élvezhető(?) minőségű fényképeket kezdtem készíteni, mert a matuzsálem korú telefonom két megapixeles kamerával bír. E mellé csapódott a jóval frissebb iOS-szel felszerelt iPod Touchom, amire viszont tucat fotós appot tudtam / tudok letölteni, így alapszinten ki tudom élni magam a fotózás terén. Nekem nem igazán kell több, nem vagyok fotós, nem tanultam semmi effélét, hogyan és hogyan ne fényképezzek, de annyi már megmaradt bennem, hogy nappal szemben fölösleges, mert a végeredmény szar lesz. (: Van itthon egész jó kis gép amúgy, csak elemet kéne rakni bele, de egész egyszerűen lusta vagyok belerakni azt a két ceruzaelemet, és magammal cipelni bárhova a táskát, a telefonom+iPodom meg mindig nálam van, belefér a farzsebembe, szóval… ennyit a profizmusra törekvésről. Ezeket nem féltem, nem nehezek, már kitapasztaltam a gyengéiket, egy csapatot alkotunk.

Viszont találtam három olyan koncepciót terjedni a neten, amitől leesett az állam. Nem is tudom, melyik tetszik jobban – de az egyikre csak be kéne ruházni, ha véletlenül megvalósulna: a legolcsóbbtól kezdem és igyekszem haladni a legdrágább felé, bár a harmadikra nagy a sansz, hogy csak egy szürreális álom marad.

Néhány hete bemutatta az Ikea a saját tévéjét, és ezután pár nappal a kartonpapír borítású fényképezőgépét. A Knappa névre keresztelt gép lencséjét egy régebbi (2006-2007-es) telefonéhoz hasonlítja, tehát olyan 1-2 megapixel körüli lehet. Kettő darab AAA elemmel működik, mindössze két gomb van rajta és egy aprócska led, ami a töltöttséget és a készenlétet mutatja. Mivel nincs kijelzője, így nem lehet tudni, hogy milyen borzasztó fotót készített az elkövető, az csak a számítógéphez csatlakoztatáskor derül ki. Nagyon retró, nagyon jópofa, környezetbarátnak is tűnik a papír miatt, de vajon elég tartós-e? Esőben biztos nem merném használni, csak ernyő alatt. (: A világ legolcsóbb digitális kamerájaként mutatták be, egyelőre csak Svédhonban kapható bennfenteseknek (mocskos mázlisták!!!), viszont találtam a svéd Ikea oldalán egy használati útmutatót, ahol MEGTALÁLTAM A MAGYAR NYELVŰ LEÍRÁSÁT IS! Szóval van remény. (:

Az utóbbi időben dúló Instagram-láz átterjedt a kütyük világára is, mert egyesek szeretnék megvalósítani az Instagram fotómasinát, aminek már volna digitális kijelzője, és a Knappánál egy gigával nagyobb tárhelye (a Knappa 15, az Instagram 16 GB flash tárhelyet ad a képeknek a gépeken), de emellett van egy izgalmas megoldása is: rögtön ki is nyomtathatjuk a fotókat, mintha csak egy Polaroid gépünk lenne. Az apszolút pluszpont viszont az alkalmazás ikonjára hasonlító dizájn.

Harmadik indulónk és soha meg nem érkezőnk az Apple iCam koncepció, amit egy unatkozó, a fotózáshoz és a PS-hez értő ember talált ki. (: Egy nem létező iPhone-nak tervezett egy külső kamera héjat, amin egy csinos objektív is helyet kapott. Amikor igazán jó minőségű fotókat szeretnénk készíteni, a telefonunkat csak bele kell pattintani a szerkezetbe, és máris kompakt fényképezőgépként tudjuk használni. Jó lenne, de rohadtul drága lenne, ráadásul még ez a külsejű telefon is kéne hozzá, tehát gyakorlatilag nem nulla, hanem -1 az esélye, hogy valaha is lesz ilyen – de ettől függetlenül gyönyörű szerintem. (:

Arról persze már szót sem ejtek, hogy mennyi “fotózáshoz értő, mert van pénze megvenni ezt az újabb almalogós kacatot” típusú ember jelenne meg a világon. (Nem mintha nem lenne belőle így is elég…) XD

Munkahelyi aranyköpések / 2. rész

Kolléga rámnéz: Övéj vagy…
Én: Mi az öreg isten vagyok?!
Dávid: El vagy menve a csetről!
Én: Away?! Basszus…

Vásárló bejön a boltba, kérdezgeti a kollégát, mi mennyibe kerül, de minden nagyon drága, végül megszólal:
– John Apple forogna a sírjában!

Az egy szinttel lejjebb található Lush üzletből felsétált hozzánk egy fiú, és hozott öt papírtáskát, benne minden földi jóval: kézzel készített szappannal, színezett ajakápolóval, egyebekkel. Megkérdezett, hogy hányan dolgozunk a boltban, mert ajándékot szeretne adni nekünk. Annyira meglepődtem ezen, azt sem tudtam kinyögni, hogy megkérdezzem, miért? A kezembe nyomta a táskákat, aztán távozott, mire felocsúdtam:
– Most ez azt jelenti, hogy büdösek vagyunk? Vagy csak egyikünk, de nem merték megmondani, ki; így inkább mindenkinek adtak?

(Egyébként pedig hálásan köszönöm a srácok nevében is, tényleg nagyon kellemes illatúak az ajándékok, bár egyelőre csak szagolgattam őket. A tényleges tesztelés este várható. Már ha megfürdök, haha.) xDDD

Munkahelyi aranyköpések / 1. rész

Az olyan alap elszólásokat már ki sem fejtem bővebben, hogy “itt vagyok az iPhone-boltban” , “itt vagyok az iPad-boltban”, “itt vagyok az Almásboltban” (jó, hogy nem a zöldségesnél), de a meredekebb vásárlókról muszáj most megemlékeznem egy picurkát. (Kinek nem inge, ne vegye magára…) (:

A karácsonyi forgatagban egy nénike jött be anno a boltba:
– Látom, magunk mindenféle elektromos kütyüket árulnak, tessék mondani, vezeték nélküli kapucsengő van?

Két hete egy másik néni jött be az üzletbe, és “bökdösőt” keresett a tabletjéhez. Jót mosolyogtam magamban a kreativitásán, aztán megmutattam neki a ceruzákat az érintőképernyőhöz. (:

Egy hónapja lehet, hogy (bocsánat, de egy rossz arcú) manus besétál a boltba az iPhone 4S telefonjával, feltesz néhány keresztkérdést a Sirivel kapcsolatban nekem, nem hiszi el a válaszokat, megkérdezi a kollégát is, de ugyanazt a választ kapja, tehát a Sirinek nincs alapértelmezett magyar nyelve, illetve nem tud magyarul kommunikálni a virtuális aszisztenssel, satöbbi. Megkérdezzük tőle, hogy megmutassuk-e a telefonján, hogy igazunk van, mire ő:
– Mutassátok meg a tieteken! Az enyémhez nem kell hozzányúlni… Mutassátok csak meg!
Kollégám vesz egy mély levegőt.
– A kolléganőmnek egy régebbi modellje van, amin még nincs Siri; nekem pedig … telefonom van.
– Miért is lenne új iPhone-otok, végül is csak egy iPhone-boltban dolgoztok! – rivall ránk, aztán dühösen kiviharzott a boltból. Mondanom sem kell, napokig ezt az idiótát emlegettük… (:

Érdeklődő telefonál, nem köszön, rögtön a lényegre tér:
– Mennyiért van a boltban az iPhone?
– Nem árulunk iPhone-t, csak viszonteladók vagyunk, nincs rá jogosultságunk.
– Akkor maguk minek vannak ott?

Egy nagyon magas hölgy bejön, köszön, látványosan körülnéz, aztán kérdez:
– Tulajdonképpen számítógépet nem is árulnak?
– Ööö, de, gyakorlatilag a demópultunk mellett áll, oda vannak kipakolva…

Egy középkorú hölgy besétált a boltba, és a Mac-agyakról kezdett el beszélni, kérdezni. Mi meg csak álltunk a kollégával, és fogalmunk sem volt, hogy mire gondol, miről beszél. Kérdezgettük, hogy Mac-agy alatt melyik részét érti a gépeknek: vincsesztert, képernyőt, vagy körülbelül mégis mit. Mac-agyak így, Mac-agyak úgy, olcsók, megbízhatóak, gép-de-mégsem-gép, blablabla…
Amikor rádöbbentem, hogy így sosem fogjuk kitalálni, inkább körbevezettem kétszer a boltban, hogy mutasson rá, mégis mi a pokol az a Mac-agy, mire végül megtalálta és rámutatott a Mac Minire, ami a legolcsóbb és legalapabb Mac gépünk (mivel nincsenek hozzá kiegészítők, csak az alapgép maga, se monitor, se egér, se bill.) Tehát ez egy gép-de-mégsem-gép. (: Negyed óra activity…

Egy kételkedő tekintetű úr bejön, éppen egyedül ülök a pultban, mert a kolléga a raktárban matat.
– Jó napot kívánok, egyedül van? – kérdezi az ügyfél.
– Ebben a pillanatban igen, tudok segíteni valamiben?
– Technikai problémám van, amit az egyik férfi kollégájának meg kell oldania.
– Mi volna az a probléma, én nem tudok segíteni?
– Nem, magácska nem ért hozzá…
– Tegyen próbára, kérem! – ilyenkor még mosolyogni szoktam általában.
– Ramot kell cserélni, és az egyik kollégájával már átbeszéltük a folyamatot…
– Én is ramot tudok cserélni a gépekben, ha rám bízza a dolgot, szívesen megcsinálnom.
– De ahhoz szét kell csavarozni, és…
– Nem lesz gond. De ha szeretné, megvárhatja a kollégát, rögtön jön…
– Nem, én hiszek magának, ha maga mondja, hogy meg tudja csinálni. Csak az ember nem gondolná, hogy a hölgyek is képesek erre.