Category Archives: Programajánló

Tetoválók éjszakája 2014 (videó)

Zene: Ocho Macho – Mucho Tiempo

Tetoválók éjszakája 2014

Anya, kezdődik! 🙂

19:01 Koncertek is vannak ám

IMG_5656.JPG

21:08
Készülnek a műalkotások #stop #art #tattoo

IMG_5752.JPG

22:11
Idén is elkaptam az Urat 🙂

IMG_5679

22:40 SÖRT IDE!

23:01  El fogok fáradni ennyi bájitaltól.

IMG_5776

 

23:44 Fotók inkább holnap jönnek. Én inkább iszok még valamit. (:

Ma este: Tetoválók Éjszakája 3!

te3

A kihívásos novellákról és óévi terveimről

Tegnap, hazafelé a vonaton a történetek egyharmadát elolvastam, háromból kettő meglepő módon nagyon tetszett. Ma este (meló után) elolvasom a másik hármat, aztán kezdődhet az első adag kritikaírás. (Nem felkerülési sorrendben olvasom őket, nehogy téves következtetéseket vonjatok le ebből a bekezdésből…) (:

Az első néhány sztori már olvasható a bázisoldalon:
1. Let it Snow
2. Újra igazi karácsony
3. Hópelyhek tánca

Idén végezni szeretnék az interjúkérdéseim megválaszolásával is (nem felejtettem el azt sem), csak holnapután Tetoválók Éjszakája, és azzal még elég sok munka van szintén. (Kitaláltam, hogy streamelni is szeretnék. Élőben. Ide. Komolyan.)

Ma este próbaadás várható.

Interjú Aidemerával, a Winter Wonderland Kihívás egyik szervezőjével

1. Mikor és hogyan találtátok ki a Winter Wonderland Kihívást? Először rendeztek ilyet, vagy már volt korábban hasonló? Ki volt az ötletgazda?

November elején a Hírverő facebookos fórumán olvastam shanon widow kérdését, hogy nincs-e kedve valakinek harry potteres karácsonyi kihívást szervezni. Először azt válaszoltam, szorgalmazom az ötletet, hogy valaki megszervezze, és szívesen jelentkezem én is. Aztán eltelt néhány óra, és azon kaptam magam, hogy Bellindát kérdezgetem, lenne-e kedve megszervezni velem. Ő pedig azonnal igent mondott, és át is jött hozzám (néhány háznyira lakunk egymástól). Még aznap este összeálltak az alapok, de háromnapos munka kellett még, mire tényleg minden a helyére került. Nem nagyon akartuk húzni az időt a meghirdetéssel, hogy még karácsonykor publikálhassunk. Ez az első kihívás, amelyen szervezőként részt veszek, habár Bellindával néhány évvel korábban tervezgettünk egy kihívást, amit végül nem bocsájtottunk az útjára.


2. Mióta olvastok Harry Pottert és HP-ficeket? Melyik a kedvenc könyvetek és filmetek?


A köteteket először 11-12 éves koromban vettem kézbe először, egy barátom adta kölcsön, de akkor még nem igazán tudott lekötni. Aztán mikor 19 éves lettem, újra kézbe vettem az elsőt, és azonnal magával ragadott, azóta pedig csak kisebb időszakokra ereszt a varázsvilág. A hetes könyvet még nem adták ki, mikor a végére értem a sorozat megjelent részeinek, és mivel már hallottam pletykákat a történetről, meg arról, hogy fenn kering valahol a világhálón egy kalózfordítás, keresgélni kezdtem, így bukkantam fanfictionökre.
Kedvenc könyv? Talán az ötös és a hatos kötet, mert ott már komplexebb volt a történet, a kezdő kötetek meseszerűek. Az ezekből készült filmeket ezért is karácsony környékén régebben mindig elővettem, még úgy is, hogy a köteteket nem olvastam. (Igen, előbb láttam az első három filmet, mint ahogy a köteteket olvastam.)
Kedvenc filmet nem igazán tudok megnevezni, mert mindegyik másért tetszik. A legvarázslatosabb az első és a harmadik számomra, igazi mesevilág. A négyeset szoktam elővenni, ha nem tudok dönteni, mit nézzek. A hatos volt rám a legnagyobb hatással, és a befejező rész van a legjobban kivitelezve mind színjátszás szempontjából, mind technikailag, még a zene is abban a leghatásosabb szerintem.

3. Vannak-e kedvenc karaktereitek, jeleneteitek?

Abszolút kedvenc Perselus Piton, de a nők között is van néhány erős karakter, akiket kedvelek, és egy kicsit magamra ismerek bennük. Ilyenek Hermione Granger és Minerva McGalagony.
A kedvenc jelenetem a könyvből az, amikor Harry először belép a varázsvilágba, az Abszol útra.

4. A ficek olvasása mellett írtok is történeteket? Ha igen, hol lehet találkozni velük?

Határozottan igen. A legtöbbel a számítógépemen lehet találkozni, de néhányat közzé is tettem. A publikálást még az IEPP-n kezdtem, de most már a Merengőn van fenn a legtöbb írásom.

5. A HP univerzumon kívül más fanficekkel foglalkoztok-e, mi a véleményetek a crossover ficekről? Vannak-e kedvenceitek?

Crossovert sosem olvastam még, talán azért, mert nem igazán hoz lázba.
Harry Potter fandomon kívül az elmúlt években elkeveredtem egy-két másikba is, sok időt töltöttem James Bond fanfictionök között, le is fordítottam néhányat. Volt egy időszakom, amikor olvastam néhány Princess Diary Clariss-Joseph történetet is.

6. Mit lehet tudni rólatok? Hány évesek vagytok, mivel foglalkoztok az életben, mit csináltok szívesen a szabadidőtökben?

Nehezen tudok válaszolt adni az ilyen kérdésekre, az az ember vagyok, aki hagyja, hogy megismerjék, ha úgy gondolja, van értelme (amikor nincs, akkor nagyon jól tudom tartani a két lépés távolságot úgy, hogy az illető rá sem jön). De lássuk csak… azt érdemes tudni rólam, hogy közvetlen, nyugodt nő vagyok, és nehezen lehet kihozni a sodromból, ha mégis sikerül valakinek nagyritkán, akkor sem az az üvöltözős típus vagyok, hanem inkább szarkasztikus. Huszonhat éves vagyok, és kutatóként dolgozom, és ehhez hozzátartozó dolgokat teszek (tanulmányt írok, konferenciaturizmust folytatok, könyvet szerkesztek, tanítok). Mivel ez azzal jár, hogy sokat vagyok embertömegben, ha tehetem, akkor a szabadidőmben elvonulok, olvasok, filmet nézek, gyakran járok haza a családomhoz vidékre.

7. A kihíváson túl hogyan várjátok a karácsonyt?

Hatalmas karácsonyimádó vagyok, a legjobb az lenne, ha Kifalván élhetnék, és akkor én lennék Cindy Lou ☺ Az évente változó, mikor kezdek el karácsonyra készülni, volt, hogy az utolsó 1-2 hétben, de akadt már olyan is, hogy még novemberben. A készülődésről: leginkább a szokásainkat, a hangulatot szeretem, azt, ahogy a családomtól megtanultam azt megteremteni. Ehhez hozzátartozik a kakaótól/forralt bortól a zenén át a közös tervezgetés, sütés-főzés, fadíszítés, dekorálás, habár csak az elmúlt néhány évben kezdtem sajátkészítésű díszeket gyártani.

8. Mit vártok a kihívástól a klassz történeteken kívül, persze. (:

Már meg is kaptam, amit vártam. Az elmúlt 1-2 évben nem sokat foglalkoztam a Harry Potter-világgal, és szerettem volna kicsit visszarázódni, újraélni néhány dolgot, amit adott nekem. Azt is szeretném, ha jól sikerülne ez az egész Winter Wonderland Harry Potter-módra, jól éreznék magukat az írók, olvasók, és örömmel meg sok tapasztalattal tudnék belevágni jövőre is a szervezésbe.

Köszönöm az interjút, folyt. köv. hamarosan! (:

Őszi fotók

Annyira szeretem, hogy végre-valahára igazi őszünk van: nincs se hideg, se meleg, nem kell még fűteni, de délutánonként még ki lehet nyitni az erkélyajtót, mert még melegek a nap sugarai – de ahogy fordul a Föld, és eltakarnak az árnyak, máris kell a kabát… Esténként köd van, hullanak a fákról a levelek, a sünök esténként hangosan csörtetnek a bozótosokban.
Gomba! Színes levelek Megint gomba!
Ezt imádom
Októberi fák A kőris Napfény

Ezek pedig ma készültek:

Tabán
Kiara asszony visszanéz
Távoli Szabadság...
Pest túl messze van

Esti programajánló

Csillaghullás-figyelés!
Perseidák!
Ma éjjel!
(Telihold és fényszennyezés által homályosan)

Micsoda éjszaka, micsoda másnap

Tegnap délután elsétáltunk Kiarával a Récseibe, stop.
Vettünk ezt-azt a Fressnapfban, aztán észrevettem a könyvvásárt szemben, a Líra boltjában, stop.
Muszáj volt bemenni s venni néhány könyvet, nehogy az történhessen, hogy összes pénzemet az esti HIM koncert után eligyam, stop.
Előrelátásom bölcs öregasszonnyá fog majd tenni, stop.
Van négy új könyvem, de olyan fáradt vagyok, hogy nem tudok értük kimászni az ágyból, így a szoba másik végén várakoznak az íróasztalon, stop.
A koncert fantasztikus volt, az azt követő kalandokról nem is beszélve, stop.
Megyek aludni, mielőtt végelgyengülök, stop.

Nem nekem való ez már, stop. (Dehogynem, stop.)

HIM01

HIM02

HIM666

HIM koncert a Budapest Parkban ma este!!!!4!

#mitvegyekfel #mitvegyekfel #bekellbaszni #nagyonvárom #nagyonjólesz

Tetoválók Éjszakája 2013 (pillanatképek)

IMG_3403 IMG_3432 IMG_3462

IMG_3465 IMG_3470 IMG_3527

IMG_3489 IMG_3508 IMG_3513

IMG_3323 IMG_3517 IMG_3634

IMG_3584 IMG_3550 IMG_3568

IMG_3544 IMG_3314 IMG_3336

IMG_3383 IMG_3442 IMG_3597

Valamint egy kis ráadás, néha én is feltűnök a képeken:

IMG_3653 IMG_3658

VÉGE