Category Archives: Olvasnivaló

Vers a könnyeim természetéről

Ha el tudnám mondani, milyen összetett dolog szeretni Téged, megtenném. De képtelenség úgy összeválogatni a szavakat, hogy hangzásukban és jelentésükben azt a harmóniát adják vissza, mint amely elönti a szívem, amikor belépsz az ajtón, és megállsz előttem.

Szeretem nézni, ahogy változik a szemed színe.
Szeretem nézni, ahogy nevetsz.
Gyönyörködtet a lelked ragyogása.
Felvidít bármelyik szó, amit kiejtesz a szádon.
Biztonságot ad szoros ölelésed, ahogy
Tested a testemnek feszül.
Szeretem ezt. Túlságosan is szeretem.
Szeretem azt, ahogy Te szeretsz.

El sem tudod képzelni, hányszor képzeltem el,
Hogy ismerlek, és így bújhatok Hozzád.

El sem tudod képzelni, mi játszódik le bennem,
Amikor szomorúan csillog a szemed.
Te nem látod az arcodat bánatosan –
Nem értékeled annyira a mosolyod,
Az ölelésed, vagy csókod – mint én.

El sem tudod képzelni, mióta kerestelek,
Ezért mekkora öröm, hogy besétáltál az életembe.

Talán nem tudok Rólad mindent. Talán sosem fogok.
De törekedni fogok rá, hogy lassan megfejtsem
Apró titkaidat, hogy magamba szívjam lelked rezdüléseit,
Hogy megmentselek az elmúlástól, hogy minél több,
Téged meghatározó szilánkot összegyűjtsek, és magamban
Örök halhatatlanná tehesselek.

Edgar Allan Poe: Egyedül

Edgar Allan Poe: Alone

From childhood’s hour I have not been
As others were – I have not seen
As others saw – I could not bring
My passions from a common spring.
From the same source I have not taken
My sorrow, I could not awaken
My heart to joy at the same tone,
And all I loved, I love’d alone.
Then – in my childhood – in the dawn
From ev’ry depth of good and ill
The mistery which binds me still:
From the torrent, or the fountain,
From the red cliff of the mountain,
From the sun that ’round me roll’d
In its autumn tint of gold –
From the lighting in the sky
As it pass’d me flying by –
From the thunder and the storm,
And the cloud that took the form
(When the rest of Heaven was blue)
Of a demon in my view.

Edgar Allan Poe: Egyedül

Gyerekkorom óta más vagyok,
Mint mások. Mást láttam, és máshogy,
Mint mások. A szenvedélyemet
Nem az átlagos tavaszok hozták,
Bánatom nem közös forrásból eredt,
Nem tudtam boldog szívvel kelni;
És sohasem tudtam mást, mint,
Szeretni, egyedül szeretni.
Akkor régen – gyerekkoromban –
Egy viharos élet hajnalán,
A varázs a lelkemre feszült,
És azt örökre megkötötte;
Erejét minden jónak, s rossznak
Őrült mélyéből kölcsönözte:
Zuhatagból vagy kis patakból,
Hatalmas vörös sziklaszirtből,
Ezer ölelő napsugárból,
Az ősz véréből s aranyából –
Repített a szikrázó égen,
Villámok és szélroham hegyén,
(S míg a menny kapuja felfénylett)
Egy démonfelhő intett felém.

Edgar Allan Poe: …-nak

Edgar Allan Poe: To –

I heed not that my earthly lot
Hath little of Earth in it –
That years of love have been forgot
In the hatred of a minute: –
I mourn not that the desolate
Are happier, sweet, than I,
But that You sorrow for my fate,
Who am a passer by.

Edgar Allan Poe: …-nak

Engem nem bánt e földi rengeteg,
Hogy nekem kevés jutott belőle,
Hogy az évek szerelme elveszett,
Egy pillanat gyűlölség megölte.
Én nem gyászolom, hogy az elhagyott
Boldogabb, Édesem, mint én – nem –
De hogy a szívedet szomorítod
Velem, koldusod végzetével…

2008. március 22.

Edgar Allan Poe: Egy álom

Sötét éjek látomása:
Álmodtam eltűnt örömmel –
Fény s élet: éber álom mása,
Itt hagyott a törött szívemmel.

Ó, nem is álom az nappal,
(nem úgy, mint sötét éjen)
Ki elszökik a pillanattal,
Hogy megint a múltba nézzen?

Jaj, szent álom – ez szent álom,
Míg szidott az egész világ,
Mint fénysugár, volt a barátom,
Vigasztalt oly sok éjen át.

Sötéten és viharon túl,
Most is bennem remeg;
Az igazság napcsillagát
Más nem láthatja meg?

(saját fordítás)Deep

Edgar Allan Poe: A Dream

 

In visions of the dark night
I have dreamed of joy departed –
But a waking dream of life and light
Hath left me broken-hearted.

Ah! What is not a dream by day
To him whose eyes are cast
On things around him with a ray
Turned back upon the past?

That holy dream – that holy dream,
While all the world were chiding,
Hath cheered me as a lovely beam,
A lonely spirit guiding.

What though that light, thro’ storm and night,
So trembled from afar –
What could there be more purely bright
In Truth’s day-star?