Miért is nem akarom használni a facebookot?

Mert a korábbi, minden logikát, helyesírást mellőző gyakorikérdések.hu olvasó- és kérdező tábora a különböző fb-csoportokban talált új menedéket magának!! A legnagyobb bajom mondjuk az, hogy egyik-másik igazán rossz tanácsot, amivel konkrétan veszélyezteti a kisbabákat 🙁 azokat már be sem illesztem, mert semmi vicces nincs abban, ahogy azt tanácsolják, hogy adagolják túl a gyerekgyógyszert :(((

Nagyon szomorú ez, nagyon szomorú 🙁



Tegnapelőtt kilenc hónapos lett a kisfiam

Sajnos nagyon megritkultak a posztjaim, két bejegyzéssel lejjebb még csak hat hónapos volt a gyermek. Nem azért nem írok, mert nem történik velem / velünk semmi; hanem egyszerűen nincs  időm sem a minőségi, sem a mennyiségi blogolásra. (Legalábbis eddig nem volt, de letöltöttem a telefonomra egy appot, amivel elvileg ide is tudok irogatni majd, micsoda váratlan fordulat az iOS11 érkezésével!!)

Szabolcska már egy tízkilós, négy fogú mosolygombóc, aki kúszik, mászik, röfög, kurjongat, kutyát idomít és még hosszasan sorolhatnám. Nagyon értelmes (feje van), szeret és tud is kommunikálni,  ugyanúgy értem a mondanivalóját, ahogy Kiara viselkedéséből is tudom, mit akar éppen. Még mindig odáig van a különböző lámpákért, színes és villogó fényekért; de gyakorlatilag bármiért tud lelkesedni a vízcsobogástól kezdve a szalámis szendvicsemen keresztül a kutyaugatásig. Egyelőre nem fél az idegenektől, eleinte csendben szemléli őket, aztán néhány perc elteltével, ha feloldódott, akkor őket is bevonja a kommunikációjába, magyaráz nekik, játszik velük. A kortársait inkább csak izgalommal szemléli, de még nem játszik velük. Azt vettem észre, hogy ebben a korban egymás mellett játszanak a babák egyedül, és csak beszélgetnek, vagy játékot cserélnek közben; de a nagy, elmélyült együttjátszások kora még nem jött el. A babaúszást élvezi, az előtte-utána öltözéskor nagyon figyeli a többi babát; így többek között emiatt is fogunk jövő hónaptól babaklubba járni, mert igénye van a kortársaira.

Nagyon sokat foglalkozunk egymással, így a lakás romokban hever. Egy mosogatás két napig tart főzés után, mert csak abbahagyni tudom, de befejezni nincs időm. Záros határidőn belül szeretnék egy mosogatógépet, mert bele fogok zakkanni a mosatlan edény hegyekbe fél éven belül.

Olaj után elkezdtem akrillal is festeni, de ennek egy külön posztot szánok, ezért annyira nem is részletezném. Elég jó, de egyelőre közel sem olyan jó, mint a youtube-os videókban. Alakul. Az biztos, hogy durván festékigényes ez a folyékonyra hígított, öntögetős technika.

Augusztusban elkezdtem rúdtáncolni, jól esett belevágni valami újba, bár újfent meg kellett jegyeznem magamnak, hogy nehezen áll rá az agyam teljesen új mozgásformák megtanulására. Mindenesetre élveztem, és el is tudnám képzelni, hogy sokáig, akár évekig is tanulgassam, csináljam, csak nagyon nehéz erre is elég időt szakítani, plusz kétszer fél óra utazással is számolni kell alkalmanként. Ahogy kihagytam egy hetet, máris nem tudtam eljutni odáig, hogy két héttel később bejelentkezzek, mert mindig van valami, amitől nem tudok csak úgy három órára kiszakadni az életemből, a bébi mellől.

Ezért is volt egy kisebb trauma, amikor a múlt héten kiderült, hogy a szerdánként tartott jógaóráknak vége, mert az oktató nem tudta még csak nullásra sem kihozni a terembérlést sajnos. Kicsit reménykedem benne, hátha talál a környéken egy másik termet, és tudjuk folytatni ezeket a kis csoportos jógákat; de ha esetleg mégsem, akkor a hatha jógáról ashtangára fogok váltani, mert az van itt a közelben, ahova öt perc alatt lesétálok. Meglátjuk.

Folyt. köv., csak felébredtek a vadak. 🙂

Szoptatásos off topic

Dolgok, amiket a kisfiam szoptatás közben a szájába próbált eddig gyömöszölni:

  1. a hüvelykujja
  2. a mutatóujja
  3. a mutató- és a középső ujja egyszerre
  4. a párna csücske
  5. a takaró csücske
  6. a Cimbi csörgő füle
  7. a cumija
  8. a mai kedvencem: a nagy lábujja. (MIÉRT? MINEK? HOGYAN GONDOLTA?)

És nem jön rá, hogy így nem fog működni a fizika, és egyébként sem fogom hagyni, és legközelebb is ugyanúgy próbálkozik, mintha mi sem történt volna korábban. (:

Hat hónapos a kisfiam

Pont kilenc kiló és 69 centi, van már két foga, (most növeszti a harmadikat), mindent megrág, mint egy rossz kiskutya; nagyon szereti például az almát banánnal, a sütőtökös csirkét, vagy a görögdinnyét. Elkezdtük bevezetni a glutént, szétmorzsázza a fél lakást (szerencsére Kiara felporszívózza utána a maradékokat), sokat mosolyog, még többet nevet, ráadásul mostanában kezd rájönni, mekkora a hangja, ezért a lépcsőházban folyton kiabál, hogy HEEEEEEEi! Izeg-mozog, fordul, a kúszás előtti arcon csúszásnál tart, de egy kis segítséggel már szépen üldögél. A babaúszást nagyon élvezi, a hosszú séták (és autóutak) alatt mindig bealszik.

Nem gondoltam volna, hogy valaha tudok jobban szeretni annál, amit korábban éreztem; de fél éve folyamatosan cáfolom a régi tézisemet. Most már csak attól félek, hogy a következő gyerekemet nem tudom ennyire szeretni, mint a kisfiamat.

  

Az első két olajfestményem

Már tíz éve annak, hogy a főiskolán festészet-grafika spec. koll.-ra jártam, de ott a pasztellkrétákba és a tustintákba voltam szerelmes, emiatt a festékek kissé háttérbe szorultak. Amikor mégis festettünk, akkor is valamilyen adott témát jártunk körül; arra például jól emlékszem, hogy egyszer mindenkinek a saját festékét kellett legyártania: tojástemperát kotyvasztottunk.

Lehet, hogy használtunk anno olajfestéket is, de nem hagyott mély nyomot bennem; így tíz évvel később, most voltam képes csak felfedezni, hogy ez mennyivel jobb, mint a tempera. A művészellátóban vettem egy kis kezdő csomagot egy éve (vagy talán már másfél), aztán sokáig csak vártam a nagy ötletet, hogy mit is pingáljak az első vászonra. Impresszionista tájakban és precíz fantáziaképekben gondolkodtam, amelyek megtervezése sok-sok időt igényelnek.

Mivel Szabolcska mellett ilyen úri huncutságokra jelenleg nincs időm, ezért az absztrakt ábrázoláshoz (aka PACSMAGOLÁShoz) fordultam, részben azért, mert ez anyagismeretként is felfogható, hogyan lehet keverni az olajfestékek színeit, hogyan tudom higítani és oldani, javítani az esetleges hibákat.

Az első képen látszik a teljes fogalom nélküliség, de legalább élénk színű lett. Körülbelül ötször húsz perc alatt készítettem a bejárati ajtónktól balra kint, a gangon, miközben a kisfiam a művészetemtől másfél méterre ringatózott és ítélkezett a pihenőszékében.

Az első (45×45 cm, oil on canvas, wehehe)

A második esetben már volt némi koncepcióm (“legyen valamilyen csíkos”), erre körülbelül 7-8 alkalommal szántam 20-25 percet. (Amennyit a kisfiam éppen kibírt súlyos “magányában” a levegőzés közben a belső udvaron, miközben a mellette napozó, nézelődő kutyát zaklatta.)

Pávacsíkos (35×50 cm, oil on canvas, mert így könnyeben ég)

Sajnos a fotók nem adják vissza elég jól az árnyalatokat.

Nagyon kellemes időtöltés, biztosan fogok még próbálkozni, már csak azért is, mert szerencsére drága a feszített vászon, és csak úgy elégetni az ezreseket nem illik. Vagy lehúzni a pénzt a vécén. Vagy kidobni az ablakon.

Ráadásul kitaláltam, hogy a következő nagyobb projektem egy akrilkép lesz, ami pohárból öntögetős technikával fog készülni. (Nem azért, mert nincs pénzem ecsetre; bár lassan ez is határeset lesz.)

Stay tuned, Anita eldöntötte, hogy híres író mellett híres absztrakt festő is lesz. Lehetőleg a halála előtt!!!

  

A Zállatorvos

Találtam egy nagyon klassz youtube csatornát, ahol fontos állategészségügyi problémákat, betegségeket mutat be / magyaráz el / boncolgat egy állatorvos. (Nyugi, állatot nem boncolgat…) (mééég)

Kezdetnek itt egy videó, ezt nézzétek meg, aztán úgyis rákaptok a többire is. Velem is így volt, aztán már mindent tudok az evolúcióról és a bolhákról, hogy a xilittől megmakkanó kutyákat ne is említsem.

Oktatóvideóként biológiaórán lehetne vetíteni a kisfilmeket, mert annyira szabatos és érthető, hogy a mai fiatalok is könnyebben befogadnák az infókat, mint a tankönyv száraz anyagát.

 

Egyébként pedig Beltane (:

113 napos a kisfiam <3

Csak ismételni tudom magamat, hogy mennyire nyugodt, kedves baba alapvetően. Lassan kezdi felfedezni saját magát, a két kezét már megismeri, a hátáról már a hasára fordul (vagyis már nem marad ott, ahova leteszem), tökéletesen látszik, hogy igazi örökmozgó lesz és nem fog a kis seggén üldögélni, amint ura lesz a testének.

Tegnapelőtt kikapta a szendvicset a kezemből, két marokra fogta és begyömöszölte a sarkát a szájába. Már ráharapott a fogatlan kis ínyével, mire ki tudtam imádkozni belőle. (:

Illetve tegnap hangosan cuppogott a saját öklén, mert az nagyon finom; Kiara odament megnézni, hogy mit is eszik tulajdonképpen és ha úgy alakul, kaphat-e belőle egy falatkát. A gyerek elkezdett gagyogni a mancsával a szájában, Kiara közelebb hajolt, hogy megszagolja, ekkor a bébi lecsapott: elkapta a kutya fejét, és beleharapott a kutya pofájába. Kiara felsóhajtott és hagyta, hogy mammogjon a szakállán/szőrén, míg a fiatalember jóízűen összenyálazta a jószágot.

Semmi és senki nincs biztonságban! Ennél szebb nyaram sosem lesz talán.

Szombaton lesz öt hete,

hogy megszületett Szabolcska.

Szülés után egy hétig ramatyul voltam, aztán a második hét végére valamennyire elkezdtem jobban lenni. Akkor már nem volt rossz tükörbe nézni, lassacskán felszívódott a bevérzés a szememből, illetve a vérvételek nyoma is erősen halványodott.

A harmadik hét végére szinte ugyanolyan voltam kívülről, mint a terhesség előtt / elején. A mérleg is már csak 63-62 kilót mutatott, ami körülbelül a szeptemberi súlyomnak felel meg, de nagyságrendileg eltűnt majdnem tíz kiló rólam, és többé-kevésbé a régi testemet látom a tükörben. Öt kiló plusz maradt rajtam, bár ez nem zavaró, azért biztos el fog tűnni ez is, amint elkezdek mozogni.

Szabolcska is biztos segíteni fog ebben, mert már majdnem öt kiló és nagyon szereti, ha cipelgetik a kis hátsóját, és hétről hétre érzem, ahogy erősödnek a karizmaim.

Continue Reading →

Tíz nappal ezelőtt megszületett Szabolcs

Nem is tudom, hol és hogyan kezdjem az utóbbi tíz nap történetének leírását. Túl sok minden történt, túl sok érzelem rohant át rajtam ilyen rövid idő alatt.

Igyekszem röviden, szinte epigrammaszerűen írni a szülésről magáról, hátha olyan is olvassa ezeket a sorokat, aki nem szereti a véresebb kórházas sorozatokat nézni, és szívesen kihagyja a küszködős jeleneteket egy-egy könyvben.

Elvileg december 31-ére voltam kiírva, amely dátum ugye nem jött be, ezért 2017-ben már minden másnap kellett ctg-re menni a kórházba, hogy még mindig minden rendben van-e a gyerekkel odabent. Január hatodikán, pénteken a doki választás elé állított, hogy megindítják aznap a szülést, vagy aláírok egy papírt, hogy a saját felelősségemre otthon tölthetem még a hétvégét, és akkor hétfőn kezdődik a kaland.

Volt némi etikai problémám ezzel, mert mi van akkor, ha eredetileg a szülés várható dátumát számoltuk mégis rosszul, és december helyett mégis január 6-7-8-9-e környékén kellett volna szülnöm, és akkor így most gyakorlatilag kikényszerítjük szegény babát a világba. Igyekeztem elhessegetni ezt az érzést, de néha a mai napig itt motoszkál bennem. Szerencsére ez nem fog már kiderülni. Talán jobb is.

Na de vissza a lényeghez. Pénteken délután egy körül kaptam egy méhszájtágító ballont (elég kellemetlen a cucc), estig azzal léteztem hálóingben, köntösben a szülőszobán; aztán mivel nem esett ki magától, ezért kihúzatták egy súllyal (ez már kellemetlenebb volt a felrakásnál is), utána burokrepesztés. Kaptam branült és infúziót, majd éjfélig vártunk, hogy spontán is elindulnak-e és eléggé felerősödnek a fájásaim. Mivel ez nem történt meg, kaptam oxitocint intravénásan, aztán onnantól az eléggé kellemetlen érzés átváltott borzasztóba. Nagyon küszködtem, baromi nehéz menet volt (akit érdekelnek a hervasztó részletek, írjon és privát elmesélem), de végül öt óra harmincegy perckor természetes úton megszületett Szabolcs.

3440 gramm és 51 centi. Nagyon elfáradt ő is szegényke, meg én is persze, de azért örültünk nagyon egymásnak. Ott feküdt rajtam, és csak nyöszörgött.

Néhány órát még a szülőszobán töltöttünk, pihengettünk, aztán engem kitoltak pisilni, ahol elájultam. Szerencsére gyorsan összekanalaztak, de ezután engem pihentettek még egy kicsit, majd letoltak a szülészetre, ahol kaptam egy ágyat egy üres kórteremben. Egész nap feküdtem és kómáztam, alig emlékszem a szombatra. A baba jó ideig a csecsemő osztályon volt, ott vigyáztak rá, míg késő délután érte nem tudtam botorkálni.

Igazi meglátni és megszeretni érzés fogott el, amikor hozzávetőleg ép ésszel a karjaimban tarthattam. Nagyon aranyos, nagy szemű, nyugodt, csendes babaként mutatkozott be.

Vasárnapra hőemelkedésem lett, hétfőre lázam, így a keddi hazamenetelt elfelejthettük. Helyette kaptam egy új branült, antibiotikumot, lázcsillapítót, fájdalomcsillapítót, és plusz napokat a kórházban. A vérvételek során összesen tizenháromszor szúrtak meg, mire találtak rajtam használható vénát, a branültől is begyulladt és kipirosodott egy tenyérnyi rész a bal alkaromon. Tele voltam (vagyok) kék-zöld foltokkal és tűszúrások nyomaival, mint valami masszív droghasználó.

Szerencsére szerdára jobban lettem, így kaptam egy ígéretet, hogyha nem lesz semmi szövődmény, akkor hamarosan kiengednek minket.

Péntek tizenharmadika volt a szerencsenapom, mert összepakolhattunk és hazajöhettünk; azóta itthon lábadozok. A gyermek szerencsére jól van, őt nem viselte meg semmi, eszik-alszik üzemmódban van egyelőre. Néha mosolyog, néha bömböl; igazi kisbaba.

Éjszakánként még mellettem / mellettünk alszik ő is az ágyban, így könnyebben átalussza az éjszaka azon részét, amikor éppen nem enni / pelenkázni kell. A saját kiságyát egyelőre nem preferálja, de majd idővel átszoktatjuk oda – csak még nagyon pici, nyilván jobban szeret a közelünkben lenni, mint egyedül.

Szépen lassan kialakul az új életünk, de ahogy a dolgok most állnak, nem hinném, hogy nagy krízisek lennének a családban. Az első rohangálós, ügyintézős időszakot leszámítva szerintem pár hét alatt beleszokunk az új életritmusba, amit a gyerek diktál, aztán a továbbiakat úgy  alakítjuk majd, hogy mindenkinek jó legyen.

Nem egyszerű, de a végeredmény szempontjából nagyon jó változás.

Szabolcs miatt mindenképpen megérte ez az egész egyhetes őrültek háza.