Időjáték

Ez a kötet jelenleg is megvásárolható az Underground Kiadó boltjában, kattints ide a részletekért!

Útra kelünk

Angyalaim, ördögeim,
Démonaim, tündéreim,
Készüljetek –
Készüljetek,
Útra kelünk.

Itt hagyjuk az árnyékvilágot,
S még tompább fényű vidéket
Keresünk új otthonnak,
Hol az álmok még mélyebbek, fájóbbak
Lesznek, mint valaha voltak.

Angyalaim, ördögeim,
Démonaim, tündéreim,
Készüljetek –
Készüljetek,
Útra kelünk.

Nem riaszthat minket senki,
Hiszen tőlünk rettegnek és
Rémálmodnak mások,
Az új világ árnyai is mi leszünk,
Éles, véres pillantások.

Angyalaim, ördögeim,
Démonaim, tündéreim,
Készüljetek –
Készüljetek,
Útra kelünk.

Nem marasztalhat e táj,
Hazug és hitetlen föld –
Nekünk pogány, babonás vidék kell,
Ahol még megremeg a szív,
Sápadt, teliholdas éjjel.

Angyalaim, ördögeim,
Démonaim, tündéreim,
Készüljetek –
Készüljetek,
Útra kelünk.

Szerencsétlen ördögeim,
Itt az idő, útra kelünk,
Keresünk egy kis, homályos zugot,
Ahol tovább élhetünk –
Itt nem maradt helyünk,
Itt már nem hisznek
A kis, rémes csodáinkban.

 

Feketében

Nézd meg jól a kíséretem,
Csupa visszajáró, halott lélek,
Merengők, búsak – engem kísérnek –
Szomorú szívű, néma holtak ők,
Nekik idegenek a temetők,
Ők sosem nyugodhatnak.

Nézd meg csendes kíséretem,
Én látom magam mindük szemében,
Táncolunk halálos pengeélen,
Gyászruhát öltök, temetem magunk:
Ha meghalok, jaj, mind – mind meghalunk,
S elfelejtenek minket.

Nézd meg gyászos kíséretem,
Nem fog rajtunk a pokol hatalma,
Az elmúlás a szívünk kimarta.
Én is e gyötrelmes üdvért teszem,
Szeresd őket, ahogy én szeretem,
Mint kísértő álmokat.

 

Az utolsó a régiek közül

„Benned látom, s így hívom magamat…”
(Michelangelo)

A szerencsétlen, aki itt maradt,
Akit nem vittek el,
Akit nem vittek magukkal,
Mikor a tündérek elhagyták
Ezt a kopár vidéket.

Egyedül járom az utam,
Lábam nyomán kiégnek a virágok,
A pusztuló természetben bujkálok,
Keresztutak és hegyek hívnak,
Mikor a hold a tündérek
Álmáról, otthonáról dalol…
Majd én is – majd én is
Meghalok valamikor,
Én, az utolsó a régiek közül.

 

Paranoia
Néha már érzem a fákon
A szeszélyes ősz leheletét – nyáron is.
Ők rettegnek tőle, mégis várják,
Mikor és hogyan ölt alakot újra
Az elmúlás ködös, csípős gyanúja.

 

Vétkeztem
Oldozz fel, Anyám, mert vétkeztem:
Elfelejtettem követni az álmaimat,
Elkóboroltam kitaposott utak felé,
Elhagytam az idegen vadont, mi hívott,
És beálltam a tömegbe, hogy egy legyek
A sok arctalan, lélekben holt bábbal.

 

Hópehely és vér

Hópehely és vér:
Legalább a pihéket
Elfújja a szél.

Itt marad a vér,
Vörös folt a hófehér,
Jéghideg földön.

Vérszínű börtön:
Fagyott rabod vagyok, ki
Nehogy kitörjön.

 

Mentsd magad

Különben bántani foglak különben kínozni foglak
különben azon poklokig űzlek amikben nem is hiszel

Mentsd magad menekülj előlem és kis szerencsével
beleunok a hajszádba és életben hagylak végül

Mentsd magad mielőtt ellopom lelked kincseit és
szétszórom hogy ugyanolyan üres légy mint én vagyok

Mentsd magad mert meggyógyítani nem tudsz de én
megfertőzlek időtlen boldogtalansággal mentsd magad

Különben megölöm szép reményű jövőd különben
megmérgezlek magammal különben sosem szabadulsz

 

Magamnak, emlékeztetőül

Ha szenvedésem Előtted
Kedvesnek bizonyulna,
Hűségem és magányom
Egy következő életben
Teremtsd meg újra