Útmutató
Lord Alfred Tennyson:
Shalott kisasszonya
(részlet)

S mindazt, mi tükrében lebeg, szövétnekében őrzi meg: gyakran, mikor más szendereg, temetni indult bús sereg tartott Camelotba. S máskor magasban járt a Hold, tükrébe ifjú pár hatolt, „Emészt világom árnya” szólt Shalott kisasszonya.
[tovább]

üzenőfal

On-line lelkek

lélek olvassa a lapot.



Violentus

 

Tartalom: A varázsvilágban véget ért a háború, Harry Potter elbukott és meghalt. Voldemort győzedelmeskedett, kiirtva a fehér mágusokat. Piton az egyik leghűségesebb embere. Örömmel segített a Sötét Nagyúrnak a tisztogatásokban. Hermione Granger a férfi rabszolgája. Piton maga sem értette, miért kímélte meg a lány életét…

Szereplők: SSHG

Kategória: sötét

Műfaj: novella

Figyelmeztetés: erőszak, testi bántalmazás, durva beszéd, szereplő halála

Egyéb megjegyzések: Meneküljenek az érzékeny lelkek – ma távol maradtak tőlem a Múzsák és az Angyalok… Egyébként Sarah McLeod: He doesn’t love you című dalára írtam ezen irományomat. Tessék neki panaszkodni, amiért ezt hozta ki belőlem.

 

Hermione Granger kábán ébredt a pamlagon. Még sajgott az előző esti pofon, amit Lucius Malfoytól kapott, amikor az meglátogatta Perselus Pitont. Igyekezett összeszedni magát, és gyorsan felébredni, felvértezni magát az új napra. Minden éjszaka azzal feküdt le, hogy még egy nappal fogyott a földi kínja; és talán sosem lesz újabb ébredése.

Ezen a borongós hajnalon sem volt szerencséje. Piton még a másik szobában horkolt, hallotta, ahogy elhaladt a szobája előtt. Immáron négy hónapja tartott ez a rémálom, hogy Pitont szolgálta… Életben maradt ugyan, de milyen életben?!

A Főnix Rend Dumbledore halála utána egyre gyengült, és már nem tudta felvenni a harcot Voldemorttal. Harry Potter a végső összecsapás folyamán az életét vesztette a nyáron. És ennek már négy hónapja…

Az ablakon túl a késő novemberi fagy szedte az áldozatait. Minden fa és virág meghalt már. A nap hosszú ideje nem bújt elő a felhők és a ködfátyol mögül. Hermione felsóhajtott, és összeszedte magát. Tudta, hogy Piton mindjárt felkel, és a kávéját fogja követelni.

A konyhában gyorsan megfőzte a reggeli kávét, közben folyamatosan kattogott az agya. Ha lenne bátorsága megölni Pitont, akkor rögtön véget érnének a szenvedései. Nem lenne több megalázó szituáció, nem lenne több verés, nem lenne több fájdalom.

Igaz, Piton csak egyetlenegyszer ütötte meg; a gyakran nála vendégeskedő Malfoy azonban legkevesebb hetente kétszer felpofozta, vagy megverte a lányt. Lassan már kezdett beleszokni, hogy valamiért mindig megtalálja a szőke férfi, amiért bánthatja.

Letörölte a könnyeit, felsóhajtott; aztán kitöltötte a lefőtt kávét egy csészébe.

Sajnos nem volt pálcája, nem tudott varázsolni. Néhány apró varázslatot tudott ugyan némán, és feltűnő mozdulatok nélkül, de azok nem menthették meg a helyzetéből.

Piton az óvatosság híveként minden kést, ollót, és egyéb szúró- és vágóeszközt gondosan elzárva tartott a lánytól. Nyilván nem szeretett volna arra ébredni, hogy Hermione megpróbálja elvágni a torkát…

Igaz, hogy az életét köszönhette a férfinak, de inkább nem kért volna ebből a segítségből. Bárcsak hagyta volna meghalni, bárcsak megölte volna. Inkább a halál, mint még egy nap ebben az átkozott házban.

Már a saját öngyilkosságán is gondolkodott, de mindeddig nem volt hozzá elég bátorsága. Még reménykedett, hogy egyszer csak helyre áll a világ rendje. Voldemort és csatlósai meghalnak, Malfoy-jal és Pitonnal az élen.

Tiszta szívből gyűlölte a férfit, amiért beleavatkozott az életébe, és a házába hurcolta, hogy a rabszolgája és a játékszere legyen. Legszívesebben nekiesett volna, hogy puszta kézzel fojtsa meg – de az egy hónapja sem sikerült a lánynak. Akkor kapta az ominózus pofont Pitontól.

Hermione megremegett, amikor meghallotta kinyílni a konyha ajtaját. Piton mogorván belépett rajta, és leült az asztalhoz, a szokott helyére. Várta, hogy a lány eléje rakja a kávéját. Rá sem nézett, hozzá sem szólt. Hermione elhúzta a száját, aztán kiszolgálta a férfit. Piton felmordult, belenézett a csészéjébe, majd megkóstolta a tartalmát.

- Ez a kávé nem elég meleg – jegyezte meg kritikusan. Hermione keze megremegett, és el akarta venni a férfi elől, Piton azonban elkapta a kezét. – El ne vedd előlem, te ostoba! – lökte el a lány kezét. Hermione értetlenül hátrébb lépett, és igyekezett minél távolabb megállni a férfitól.

- Sajnálom – suttogta.

- Azt elhiszem – morogta Piton. – Azt sajnálod, hogy nincs mérged, amit belekeverhettél…

Erre Hermione nem tudott mit mondani, így csak hallgatott búsan. Gyűlölte a férfit, és gyűlölte azt is, hogy nincs titka előtte. Piton a veséjébe látott.

A halálfaló megitta a kávéját, aztán felállt. Hermione legszívesebben a falba olvadt volna. Piton az asztalon hagyta a bögréjét, és egyenesen a lányhoz lépett.

- Mit találjak ki mára, Granger? –suttogta gonosz közelségből Hermione fülébe.

- Nem tudom, uram… - remegett a lány szája. Teste minden porcikája tiltakozott a férfi ilyen, bizalmas közelsége ellen.

- Szeretem, hogy sosem feledkezel meg a tiszteletről…

- Add meg a császárnak, ami a császáré… - suttogta Hermione, aztán inkább lehajtotta a fejét, mielőtt Piton szemébe kellett volna néznie. A férfi így is sötét toronyként magasodott föléje. Tudta, hogy minél kevesebbet ellenkezik vele, annál kegyesebben viselkedik vele Piton is. Már amennyire tud egyáltalán kegyes lenni ő. Így talán nem kell büntetőmunkának is kiváló feladatokat megoldania, reménytelenül kevés idő alatt.

Piton elmosolyodott, aztán elkapta a lány állát, és felemelte, hogy a szemébe nézhessen.

- Délelőttre nem találok semmi különöset… Gyere a dolgozószobámba! – tartotta szorosan a lány állát. Hermione remegett, amikor Piton végigsimította a combját.

A férfi elkapta a lány karját, és maga után vonszolta a dolgozószoba felé. Hermione ijedten lépkedett utána. Csak reménykedni tudott, hogy nem az fog következni, amit eddig sikerült kivédenie…

Piton behúzta a lányt a helyiségbe, majd bezárta az ajtót, és eltette a kulcsot. Hermione lehunyt szemmel állt meg a könyvespolcok között. Tudta, hogy gyorsan ki kell találnia valamit, különben…

- Vetkőzz! – mondta ellenvetést nem tűrő hangon Piton. Hermione nem moccant. Semmi sem jutott eszébe, mit vethetne még be a férfi ellen, a múltkoriak után. – Azt mondtam, vetkőzz, Granger!

Hermione összerezzent, amikor Piton megállt mögötte, és megszorította a nyakát.

- Minden nap az életeddel játszol, amikor bosszantasz, ugye tudod?! - morogta a lány fülébe, majd elengedte végre a torkát. Hermione alig kapott levegőt, és a saját nyakát fogva térdre esett.

Piton megkerülte a lányt, majd leült a foteljébe, és várt. Hermione a könnyeivel küzdött, és azzal, hogy sikerüljön nyelnie egyet, vagy kettőt.

- Vetkőzz már, mert elvesztem a türelmemet! – kiáltott rá Piton dühösen. A mai napja is rosszul kezdődött. Először a langyos kávé, most meg ez az értetlenség… Lehet, hogy Luciusnak igaza volt abban, hogy időpocsékolás betörni a lányt.

- Miért mentett meg? Hogy maga nyomorítson meg? Hogy kínozzon, és megöljön? – nézett fel a maradék harciasságával és önbecsülésével Hermione a férfira.

- Már én sem tudom, hogy minek mentettelek meg, te ostoba… Vetkőzz! A francba, ne mondjam többször! Kíméld meg magad attól, hogy én tépjek le rólad mindent… - sziszegte Piton vészjóslóan.

- Számítana valamit, ha könyörögnék, hogy ne tegye? – kérdezte halkan a lány.

- Már nem. Imperio! Vetkőzz! – kapta elő a pálcáját, és átkozta meg Hermionét. A lány érezte, hogy hatni kezd a varázslat, és legszívesebben teljesítette volna az utasítást; de az izmaiban valami kegyetlenül ellenállt a parancsnak. Márpedig ő nem fog megalkudni, csak azért is ellen áll… Piton szeme elkerekedett a gyötrődő, még mindig térdeplő lánytól.

- Próbáltam kegyes lenni hozzád, hogy befogadtalak ide, Granger; de te nem bizonyultál méltónak erre az adományra… - pattant ki a fotelból magából kikelve a férfi. A lányhoz ugrott, és egyetlen mozdulattal letépte róla az inget. Hermione ijedten akart szabadulni Piton karjaiból.

- Miféle kegyelem ez? Ahol bántják az embert?! – ütötte-verte a férfi mellkasát. Meztelen felsőtesttel Pitonnak préselődött, ahogy a halálfaló magához rántotta. Már csak egy vékony nadrág volt rajta, már nem volt több mentsvára. Piton elvigyorodott, ahogy a mellkasán érezte a lány feszes kis melleit.

- Mindenki azt kapja, amit megérdemel, Granger… - hideg ujjaival végigsimította a lány meztelen hátát. Hermionén olyan undor futott végig, hogy még az üres gyomra is felkavarodott. Amióta Piton házicselédje volt, jócskán lefogyott, és az ereje is megcsappant. Nem hiába nem adott neki Piton változatos és tápláló étkeket; nehogy sok ereje legyen védekezni ellene…

- De maga nem szeret engem… Engedjen el… - próbált szabadulni Hermione. – Nem is kedvel… Hogy lenne képes így…

- Jól mondod, Granger, nem szeretlek, nem kedvellek… Magamat viszont szeretem… - suttogta Piton a lánynak, majd beleharapott a nyakába. Olyan erősre sikeredett a harapás, hogy kiserkent Hermione vére. Foglya felsikoltott, és még vadabban igyekezett elszabadulni a karjaiból.

Piton azonban sokkal erősebbnek bizonyult nála. Szorosan ölelte, csókolta és harapta a fehér, reszkető kis testet. Lassan elindult az íróasztala felé a lánnyal. Végre… Mióta vár már erre a pillanatra, hogy Granger beletörődik a sorsába. Eleinte még próbálta megkedveltetni magát a lánnyal, hogy ne kelljen ilyen módszerekhez folyamodnia; ám Granger rendületlenül gyűlölte őt, akármit tett, vagy éppen nem tett. Mintha az nem is számítana, hogy megmentette az életét…

Hermione néhány pillanatig vadul ellenkezett, aztán megtört. Egyszerűen folytak a könnyei, és hagyta, hogy Piton az asztalához cipelje. Körül sem nézve felültette a lányt az asztallapra, majd tovább csókolta a nyakát. Kezei lefogták Granger kapálózó kezeit. Gyorsan eldöntötte az asztalon, majd úgy szorította le a kezeit, miközben Hermione melleit marta-csókolta.

Hermione felnyüszített a fájdalomtól. Könnyes szemein át meglátott maga mellett egy csillogó tárgyat. Piton levélnyitó kése volt az.

Gyorsan elrántotta a fejét, és inkább a férfit kezdte nézni.

- Kérem, ne… Kérem… uram… - nyöszörögte hiába. Piton felemelte a fejét, és a lányra nevetett.

- Szeretem, ahogy könyörögsz… De tudod, túl régen várok erre… - azzal visszahanyatlott a foglyára. Fogai nyomán halványpiros harapásnyomok éktelenkedtek Hermione mellein. Szája lassan lesiklott a lány lapos hasán. Ott sajnálatos módon akadályba ütközött, az átkos nadrágba. Egyik kezével elengedte a lányt, hogy valamennyire lehúzza Granger nadrágját. A vékony len-ruha pillanatok alatt engedett, és hangosan recsegve megadta magát, majd leszakadt a lányról.

- Ez így nem lesz jó – sóhajtott Hermione. Taktikát váltott, letörölte a könnyeit. Piton érdeklődve nézett rá.

- Mit akarsz ezzel mondani?

- Teljesen eltépte a nadrágomat… - morgott a lány, majd kissé felemelte a csípőjét, hogy Piton kihúzhassa a feneke alatt maradt ruhacafatot. Elengedte a lány mindkét kezét, és csodák csodájára Hermione nem akarta lelökni magáról, vagy eltaszítani, vagy esetleg megfojtani. Csak nézett a férfira kétségbeesett, és ártatlan szemekkel. Ettől Piton mindig elgyengült.

- Megígérem, hogy nem fog fájni – suttogta a lánynak, aztán fölé hajolt, hogy megcsókolja. Szája hideg volt, ám különösképpen szelíd. Hermione azt hitte, belehal a gyűlöletbe. Megborzongott. Piton felsóhajtott, majd szétnyitotta a lány combjait, hogy szájával felfedezőútra induljon Hermione szemérmében. Kezeivel szorosan tartotta a lány csípőjét, és mivel nem vette volna észre, hogy Granger kezei megmozdultak volna, és védekeztek volna ellene; egyszerűen belefeledkezett a lány ölébe.

Hermione nyelt egy nagyot, hogy visszafojtsa utolsó könnyeit. Nincs miért maradnia. Nincs miért élnie. Ezért a kegyetlen, és reménytelen sorsért végképp nem…

Remegő kézzel a levélnyitó késért nyúlt, és egyetlen erőteljes vágással átvágta a saját torkát. Azonnal elvesztette az eszméletét, már nem érte meg, hogy Piton értetlenül felnézzen rá a ráfröccsenő folyadékot megérezve magán.

Piton felnézett, hogy mi terítette be, mit öntött rá az a halált érdemlő, nyomorult liba… Amikor meglátta, hogy Granger nyaka és teste vérben úszik; megrökönyödve állt fel, és szemlélte a jelenséget. Nem erre számított. Azt várta, hogy a lány majd őt próbálja megölni, nem saját magát. Elvégre egyszer már nekiugrott, hogy megfojtsa… Erre most inkább a könnyebb megoldást választotta. Bátor, de könnyű megoldás volt – egyszerűen így megszabadulni az érintésétől.

Piton megmozgatta, megszemlélte a vértől ragacsos ujjait, amelyekre serkent Hermione vére. Felsóhajtott. Így még senki sem irtózott tőle, hogy öngyilkos legyen… Különös volt. Az még különösebb, hogy Granger még így is, vérben fekve is, szép volt és kívánatos. Ahogy szaladt a mély sebből a vére… A vörös színű tenger üdén és lendületesen folyt a fehér bőrön, megfestve azt, és az asztal szinte összes tárgyát.

Talán még meg tudná menteni. El tudná állítani a vérzést, sőt talán még a vérképző bűbáj is segíthetne a lányon, hogy újratermelje a szervezete az elvesztett mennyiséget. Piton egy pillanat alatt a pálcája után kapott, aztán mégsem emelte a lányra. Egy pillanatra elbizonytalanodott.

- Azt hiszed, nyertél, és elengedlek… - morogta Piton, aztán eltette a pálcáját. Majd a másodperc töredéke alatt előkapta, és mégis Grangerre szegezte. A néma bűbáj azonban hatástalannak bizonyult, akárcsak a következő. – De én nem tudlak elengedni, Granger… Stimula! Ébredj!

A lány azonban elvérzett, és soha többé nem engedelmeskedett Piton parancsainak. Csak feküdt az asztalon, és nem mozdult.

Piton idegesen járt-kelt a dolgozószobában. Ez így nem történhet meg… Ez nem így lett betervezve… Granger megszegte a játékszabályokat azzal, hogy megölte magát. Az ostobája… De milyen szép, nyúlánktestű ostobája…

A férfi vett egy mély levegőt, aztán a lányhoz lépett. Lecsókolta a szomorú arcról a könnyeket, aztán kivette a kezéből a levélnyitó kését. Granger nem húzódott el.

Meghalt. Valóban meghalt. Pedig ő volt az egyetlen, akit egy szemernyit is kedvelt, és megtűrt maga mellett. Azt szerette benne, ha lehet ilyet állítani, hogy félt tőle. Kimondatlanul, de érezhetően félt tőle. Minden más érzést háttérbe szorított a félelem és a gyűlölet. Piton hiúságát legyezgette, amikor mégis felülkerekedett magán, és ellenkezni merészelt vele. Sosem tudhatja már meg, milyen is lett volna, máshogyan alakul… Talán összecsiszolódtak volna. Talán várnia kellett volna még azzal

Talán sosem történt volna másként, elvégre a lány mindenáron szabadulni akart tőle. Ennyi volt hát… Mégiscsak Granger nyert.

Köszöntő
Figyelmeztetés
Az oldal felnőtt tartalommal bír, ezért csak saját felelősségedre böngéssz az irományok között, nehogy megsérüljön a lelked! :)

eligazító

az oldal
Nyitás: 2008. okt.
Admin: angel8
× még több oldal info ×
Böngésző: MF
Mail: katt ide
Buttonom:
[több]

bölcsesség


[Made on a Mac | angel8 © 2006 - 2010]