Útmutató
Lord Alfred Tennyson:
Shalott kisasszonya
(részlet)

S mindazt, mi tükrében lebeg, szövétnekében őrzi meg: gyakran, mikor más szendereg, temetni indult bús sereg tartott Camelotba. S máskor magasban járt a Hold, tükrébe ifjú pár hatolt, „Emészt világom árnya” szólt Shalott kisasszonya.
[tovább]

üzenőfal

On-line lelkek

lélek olvassa a lapot.



Varázsital, bájital és vérvarázslat (hermetikus könyvtár)

 

A boszorkánykenőcs használata. - Egy megkínzott boszorkány vallomásai. - A boszorkány varázslatok titkai. - A boszorkányság egy furcsa magyarázata. - Cigányok, a boszorkánykenőcs feltalálói. - Hogyan jöttek létre a boszorkányok látomásai? - Egy deák kalandjai. - A boszorkánykenőcs összetevői. - Egy modern kísérlet vele. - Veszélyes kísérletek. - A bájitalok hatása. - Összetevői. - Az indiai varázsképletek. - A vérvarázslatról. - Végső megjegyzés.

A "Simplicius Simplicissimus" című regényben azt mesélik, hogy egy szolgálólány egy titokzatos kenőccsel kente be magát, és ezután a levegőben elrepült. Gyakran említik meg a boszorkánykenőcsöt a régi aktákban. A legkülönfélébb gondolatokat is kifejezték róluk anélkül, hogy egy általánosan elfogadott határozatot hoztak volna. A középkori tudósok úgy vélték, hogy a kenőcsöt az ördög segítségével borzasztó alapanyagokból készítették, és állítólag képesek voltak arra, hogy a használata után nyomban a boszorkák gyülekezőhelyére repítse az embert.
Például egy Lippe Geseckében (Westfália) élő parasztasszony a sok kínzás után bevallotta, hogy használta a kenőcsöt és nyomban elrepült. Nem félt, még csak nem is szédült. A boszorkagyülekezőnél először a mise kigúnyolása kezdődött, utána táncolni kezdtek egy kialudt tűzhely körül, miközben a résztvevők három kört alkotva megfogták egymás kezét és hátat fordítottak a tűzhelynek. Ezután egy sor szörnyűséges dolog következett.
Száz, sőt ezer ilyen beszámoló létezett. Mit is gondoljunk akkor erről? Azt feltételezhetnénk, hogy akkoriban egy szellemi járvány haladt végig, hogy a "fél emberiség megbolondult". Azonban ez nagy túlzás. Csodálkozásunkra viszont a legfanatikusabb boszorkányégetők részben értelmes és éles eszű emberek voltak, és olyan írásokat hagytak maguk után, amik miatt becsülhetjük őket. Hogyan rímel ez; őrültség és eszesség, őrült fantázia és józan tudósság.
Az újkorban egy új felfogást találtak erre a problémára, ami nagy valószínűséggel egyszerű és meggyőző magyarázattal szolgál a boszorkányságra és a kenőcsre. Akkoriban ugyanis a cigányok hozták be a maszlagot és új társadalmi rétegekkel ismertették meg a használatát. A cigányok, akik a Közel-Keletről jöttek, már ismerték az ópium és a hasis hatását. Kellett köztük lennie erős drogfüggőknek, akik, miután már nem tudták megszerezni a napi adagjukat, akkor mással helyettesítették - mint a paraszt akinek nincs pénze és kifogyott a dohányból és helyette diófalevelet szív el. Csavargásaik során az erdőben és a mezon, legelőn és mocsárban nagyon odafigyeltek a növényvilágra, és nagyobb ismeretük volt ilyen téren, mint más parasztnak vagy polgárnak, akik mindent, amit nem lehetett felhasználni, vagy megenni azt "dudvának" hívtak. Kétségtelen, hogy sok mérget és azok hatásait is ismerték. Ismerhették akkoriban a maszlag narkotikus, vagyis kábító hatását. Nem sokkal ezután rájöhettek, hogy a növényből olyan készítményeket lehet létrehozni, amelyek helyettesítették a szeretett és fájóan hiányzó ópiumot. Belsőleg nem volt tanácsos használni, mivel gyorsan mérgezett; maguktól jöttek rá a kenőcsre, amit a bor beszívott, és létrehozta a kívánt hatást. Nem létezik olyan nép, amely ne használna hallucinogéneket - a leggyakoribbak az alkohol, a nikotin, a morfium és a kokain, melyek használata során elfelejti az ember a fájdalmat és a bánatot. Ehhez nem csak a maszlagot használták, hanem más növényeket is. A kenőcs hatására kellemes álmok és élénk víziók jelentkeztek. Nem sokára híre kelt és minden faluban tudtak róla az öregasszonyok, a kuruzslók, a lódoktorok és legfőképp a bakók.
Lépjünk tovább. Az álomvilág kusza képekből áll, aminek mindig valami látott vagy hallott az alapja. Természetesen, mivel az ilyen kenőcsöket csak titokban lehetett beszerezni, és mindig titokban és félve használták az emberek, ezért a kábultnak azok a képek ugranak be, amikről a vénasszonyok meséltek, és amiknek a megjelenésére már előre vártak. Az önbefolyásolásnak persze nagy szerepe van, és ha nem álmodott az ember semmit, akkor ébredésnél azt képzeli, mintha lett volna látomása.
Ezzel meg van oldva az egész boszorkány história.
Mutassa meg egy elbeszélés, hogy nézeteink mennyire igazak.
Egy Tronco nevű deák - valószínűleg spanyol, mert a "tronco" fatörzset jelent - aki a herborgi egyetem diákja volt (ma Hessen), nem hitt az ilyen boszorka - és varázsmesékben. Ezeket teljesen nyíltan elmesélte egy öregasszonynak, aki az ilyen mesterséget dicsérte, és ezért megvetette őt. A vénasszony viszont utána elkeseredett, mert a "hírneve" forgott kockán és hevesen leszólta. Ezután, mikor az összes deáktársa egyedül hagyta a fiatalembert, mert ok hittek a boszorkányságban, Tronco fogadást kötött velük ebben az ügyben. Össze-vissza vitatkoztak, majd egyre hevesebb lett a hangulat. Tronco azt állította, hogy amíg a saját szemével nem látta ezt a boszorkányutazást, addig nem fogja elhinni a mendemondákat, semmilyen meggyőző bizonyíték ellenében sem. Erre a többi deák betoppant a vénasszonyhoz, hogy mutassa meg nekik a tudományát, hízelegtek neki, pénzt is ajánlottak, míg végül az asszony megenyhült. Ezután bezárták az ajtót, és a no elővett egy zsíros kenőcsöt, amivel bekente a testét, ezután lefeküdt egy padra és nyomban elaludt. Csodálatos dolgok nem történtek közben. Miután felkelt elmesélte, hogy hogyan repült a levegőben, hogy hogyan látott, hallott és milyen örömöt érzett. A deákok elmagyarázták neki, hogy meg sem moccant - erre elkeseredett és ragaszkodott a véleményéhez.
Ebből tisztán látni, hogy önámítás áll fent. Tronco megnyerte a fogadást, és ezután mulattak egy jót az öreg, egy dalból nagyon jól ismert "Lahn melletti fogadó"-ban, Marburgban. - Ehhez hasonló történeteket tucatjával tudnék még említeni.
A boszorkánykenőcs zsírból, nadragulyából, farkasgyökérből és ebszőlőből készült, persze más titokzatos, de mégis hatásos hozzávalóra is szükség volt, mint például denevérvér, bagolyhamu stb. Egy kiváló tudós, Kiesewetter, annak érdekében, hogy tisztább képet kapjon a boszorkánykenőcs hatásáról, a saját borén próbálta ki, és a következőket írja a tapasztalatáról: "Miután egy saját magunk által készített hioszciamin oldattal bekentük a mellkasunkat, álmokat észlelhetünk, amiben élénken repkedünk körbe-körbe, mintha egy forgószélbe keveredtünk volna. Ha a kenőcsből kihagytam a nem kívánt alkotórészeket, és azzal bekentem a mellkasom, hónaljamat, ágyékot és fejtetőmet, akkor este nagyon mélyen aludtam, és a következő reggel mindenféle utóhatás nélkül ébredtem fel; ellenben a következő estéken nagyon élénk és villámgyors utazásokról álmodtam, vasúttal vagy hajóval gyönyörű, trópusi tájakon." Hogy Kiesewetter miért nem álmodott a boszorkány zarándoklatról az azért van, mert az álmaiban ismert képzetei voltak, és a XX. században a gőzhajók és a mozdonyok ismertebbek, mint a boszorkányok. "Az is előfordult, hogy álmaimban egy pagoda tetején láttam magam állni, ami egy hegy tetején volt; a völgyben pedig egy város terült el, ahol kocka alakú, több emelet magas épületek voltak, aminek az eggyel följebb levő emeletei egyre kisebb kockák voltak". A tudós valószínűleg ó-mexikói építészettel is foglalkozhatott azelőtt, amik az álom közben újra eszébe jutottak. "Papként beszéltem az összegyűlt néphez? A fent említett anyagokból alkohol tartalmú tinktúrákat készítettem, és elalvás előtt mindig vettem belőlük. Az eredmény először egy ólom nehéz alvás, és az ébredés után narkotikus mérgezés volt tapasztalható szívbántalmak megjelenésével, pupillatágulással, a torok kiszáradásával (vizet akartam inni, és a zsebórámat szopogattam, habár tisztában voltam ennek a cselekvésnek az értelmetlenségével), az arc pirosodásával stb. Főleg az volt számomra furcsa, hogy minden mozdulatnál azaz érzésem támadt, mintha a kezem vagy a lábam a végtelenségig nyúlna. Az állapot, - miközben sok feketekávét vagy ecetet ittam - fájdalmas javulások mellett estig megmaradt. A következő esték már nyugodtabban teltek, leszámítva néhány szívfájdalom miatt megszakított estét. A következő estéken élénk és szimbolikus álmaim voltak. A pupilláim még sokáig tágak és a fényre nagyon érzékenyek voltak (igen ismert tulajdonsága a nadragulyának). Igaz látomást nem értem el a próbálkozásaim során, mivel a további kísérletektől a dolog veszélyessége és a rákövetkező rosszullét visszatartott."
Kiesewetter azt mondja továbbá, hogy levélben sokszor megkérték már, hogy magyarázza el, hogyan kell ilyen kenőcsöket készíteni, de nem adott róla közléseket. Csak inteni tudunk mindenkit az ehhez hasonló kísérletektől. A hatások annyira részletesen le vannak írva, hogy mindenki készíthetne arról magának egy képet; a szerencsétlen kísérletek hosszú betegségeket vagy akár halált is okozhatnak. Kémiai ismeretek nélkül is nehéz lesz ilyen szereket készíteni. - A hasis és az ópium használata nem ide tartozik, mivel az kivételesen az okkultizmusba hajlik át.
A boszorkánykenőcsön kívül még a szerelmi bájitalok jelennek meg a középkori irodalomban. Főleg Európa romantikus tájain voltak használatban. Wagnernek ez adta alapját híres operájának, aminek a címe "Trisztán és Izolda".
Ezeket a bájitalokat a személynek - akinek a szerelmét meg akarták szerezni - a tudta nélkül adták be, például ételhez vagy italhoz keverték hozzá. Különböző szerek vannak, amik az érzékeket egy pillanatra felingerlik, de mind nagyon ártó, és mértéktelen vagy vigyázatlan használat következményeként maradandóan nem élvezheti a szerelmet. A középkorban nem ismerték a valódi természetét ezeknek az anyagoknak. Ezért olyan dolgokat használtak, amik látszólag az említett céllal kapcsolatban álltak, de valójában semmi értékük nem volt.
Kedvelt növények voltak a keserűfű, a vasfű, a borostyán, a mályva és a ciprus. Állati részeket is felhasználtak, például békáét, varangyét, nyúlét, galambét és verébét vagy bizonyos időpontokban mágikusan preparált pergamenre képleteket írtak, elégették a leveleket és azok hamuját használták. Sokszor még mágnes port is alkalmaztak, mert ugye ennek vonzó hatása van úgy, mint a borostyánkőnek. Ma - hamisan- hasonló hatást írnak a spárgának, a zellernek, az osztrigának, a ráknak is. Középkori bájitalreceptek nem maradtak ránk, és amit a nem rég kiadott könyvekben lehet olvasni, az gyakorlatilag csak fantáziálás. Ezeknek az "afrodiziákumoknak" - a szerelem istennő Aphroditéról elnevezve - a hatásos alkotórészei az úgynevezett spanyol légytől származtak. Sokszor komoly mérgezést, halált vagy őrületet okoztak az ilyen italok, főleg Olaszországban, Spanyolországban és Dél-Amerikában. Néhány évvel ezelőtt, talán még ma is, lehetett Olaszországban kis bájszerként szolgáló cukorgolyókat venni, amiknek a neve "diavoletti", kis ördög.
Mostanában, hogy a tudósok figyelme az okkultizmus felélesztése miatt az indiai irodalomra terelődött, megjelent nyomtatásban az indiaiak fő műve a szerelemről, Vatsíapana "Kama-Sutra"-ja. Be szeretnénk mutatni a legérdekesebb varázsszereket, amiknek az összeállításából kiderül, hogy hogyan gondolták ki, állították össze ezeket a bájitalokat, mit gondoltak hatásosnak, és mennyire feleltek meg az elvárásoknak. Azonban úgy látszik, az indiainak ez esetben meg van a saját véleménye, mert az egyik résznél azt mondja: "Szépség, erény, fiatalság és bőkezűség alkotják a varázslatot.", - egy kijelentés, amihez csatlakozni lehet. Továbbá: "Egy kenőcs a Tabernaemontana coronaria, Costus speciosus (arabicus) és Flacontia cataphracta leveleiből nagyon elbűvölően tud hatni. Miután jól összedörzsölték őket, szemkenőcsöt készítenek belőlük emberkoponyában." Egy másik indiai amulett: "Hordjunk egy arannyal bevont páva vagy hiénaszemet a jobb kézben, ez elbűvöl". Egy második: "Hordjunk kínai datolyabogyót egy kagylóban amulettként, ami az Atharva-Veda szabályai szerint fel lett szentelve". Sok más dolog felsorolása után, aminek az idézésére nincs szükség, mert a szóban forgó növényt csak a botanikusok ismerik, arra következtet: "Ne használjanak olyan szereket, amik kétesek, testi panaszokat okozhatnak vagy akár egy élőlény halálát vonhatják maguk után, s tisztátalan dolgokból állnak. Olyan szereket lehet csak használni, amiket az érintett nem helytelenít és a brahmanok és barátaik jól fogadnak, miután ünnepélyesen szentesítik azokat." Egy német varázsige így szól: "Egy tavaszi pénteken vegyél a véredből, hagyd, hogy a tűzhelyen egy kis fazékba megszáradjon, vegyél egy galambmájat. Őröld porrá az egészet. Adjál belőle annak a személynek, akit kinéztél magadnak egy fél drachmát (1 drachma = 4,376 gramm), és ha elsőre nem sikerül, akkor próbáld meg még kétszer, és utána sikerülni fog."
Ez most a varázsszerek egy másik területére vezet minket - a vér jelentősége titkos italokban, és kenőcsökben, - a vérvarázslathoz. Azt gondolták, hogy az élet a vérben van, emiatt nagy és intenzív erőket tulajdonítottak neki. Így minden szövetséget az ördöggel vérrel kell kötni; Goethe azt mondatja az ördöggel: "A vér nagyon különleges lé". Az alkímisták rubinok előállítására használták, amiket most már elektronikus módon elő tudunk állítani anélkül, hogy véráldozatra lenne szükségünk. A nép sokszor mesélt vérző szentképekről, és a zarándoktemplomok papjai, akik a hívok pénzére mindig számítottak, erősítették őket ebben a hitben. Még most is előfordulnak ilyen kápolna nevek, hogy "Szentvér", vagy valami ehhez hasonló, néha viszont az ereklyékre vonatkozott ez a név. Húsvétkor Rómában egy híres vércsodát mutatnak be, - az egyik szent megalvadt vére folyékonnyá válik. A rémisztő, úgynevezett rituális gyilkosságok még fel nem göngyölített területéről csak említést teszünk. A vérvarázslat tanulmányai az emberi tévhit legsötétebb területeire vezetnek, és jó, ha azt, amit a legjobb elfelejteni, mely alapból annyira fölösleges és senkinek sincs abból haszna, a múltra hagyjuk.

* * *

A talizmánokba és amulettekbe vetett hit még a mai napig sem halt ki - ellenkezőleg. Nem hasznos fanatikusan küzdeni ellene, mert mint minden dolognak a földön, ennek is megvan a két oldala. Amióta ismerjük az önbefolyásolás tényét, azóta az ember, aki ismeri az emberi lelki életet, inkább barátságosan tekint az amulettekre, mint ellenségesen. Félénk természetű emberek gyakran egy jelentéktelen dologban találtak segítséget oly annyira, hogy az egész bizalmukat belefektették. A talizmánjaik erejében bízva bátran fogtak munkához, és olyan célokat értek el, amilyenek azelőtt elérhetetlennek tűntek számukra.
Mi van akkor, ha egy orvos, egy ideges embernek, aki a panaszaival terheli, egy ártatlan port vagy színezett vizet ad? Ösztönzés. A beteg hinni kezd a szerben és meggyógyul - az ösztönzés által. Amikor az orosz katonáknak a mandzsúriai hadjáratok és a világháború kezdetén szentképeket adtak, mi volt az, ha nem talizmánok használata! Ilyen nyomokat mindenhol lehet találni, az egyik ebben hisz, a másik abban. Sportolók György érmét hordanak maguknál, a szerencsejátékosok lóherét; szerencsét hozó medálokat minden ékszerész vitrinjében látunk.
Még ma is megvan az öreg Paracelsus Bombastus szavainak az értéke, amikor egy varázsszerről készített tanulmány végére ért: "Ha Szent Péter ereklyéjében nagyon erősen bízol, akkor teljesen lényegtelen, hogy igaz-e vagy sem - segíteni fog!"

 

Forrás: www.hermit.hu

Köszöntő
Figyelmeztetés
Az oldal felnőtt tartalommal bír, ezért csak saját felelősségedre böngéssz az irományok között, nehogy megsérüljön a lelked! :)

eligazító

az oldal
Nyitás: 2008. okt.
Admin: angel8
× még több oldal info ×
Böngésző: MF
Mail: katt ide
Buttonom:
[több]

bölcsesség


[Made on a Mac | angel8 © 2006 - 2010]