Útmutató
Lord Alfred Tennyson:
Shalott kisasszonya
(részlet)

S mindazt, mi tükrében lebeg, szövétnekében őrzi meg: gyakran, mikor más szendereg, temetni indult bús sereg tartott Camelotba. S máskor magasban járt a Hold, tükrébe ifjú pár hatolt, „Emészt világom árnya” szólt Shalott kisasszonya.
[tovább]

üzenőfal

On-line lelkek

lélek olvassa a lapot.



Tűzgyújtó

Tűzgyújtó

 3. rész

 

A napok csigalassúsággal teltek. Hermione számára minden ébredés valóságos kínszenvedés volt, nemcsak a kényelmetlen kádban töltött órák, de az ereiben lüktető érzéki álmok miatt is. Betegesen került mindenkit, még Harryék elől is bujkált. Képtelen volt bejárni az órákra, nem tudott figyelni semmire, amíg meztelen fiúkat és férfiakat látott maga körül. Egyedül a kastély dermesztő hideg udvarában tudott némelyest összpontosítani, de akkor is csak azért, mert a jeges szél szinte megfagyasztotta a lányt. Hosszú és kimerítő sétákat tett, körbe-körbe a kastély hátsó kertjében, valóságos ösvényt gyúrt a jéggé fagyott hóba.

Szerencsére senki sem volt kifejezetten kíváncsi rá, a barátai is kerülték, így több-kevésbé össze tudta magát szedni annyira, hogy délutánonként visszamerészkedjen a kastélyba. Ilyenkor általában mindössze annyi időt töltött a többiekkel, amíg szemlesütve felbandukolt az általa kisajátított, emeleti, prefektusi fürdőbe, ahol egyedül töltötte a nap további részét.

Csütörtökön McGalagony professzor zavarta meg rendes, délelőtti, udvari elfoglaltságát; és vastag, prémes, téli talárban lépegetett Hermione mellé.

- Van egy rossz hírem, Miss Granger – köszörülte meg a torkát a tanárnő.

- Nem mehetek haza a téli szünetre, igaz? – kérdezte halkan a griffendéles.

- Pontosan. Meg kell értenie, nem vállalhatunk ekkora kockázatot, amíg nem találunk valamiféle megoldást a problémájára.

- Megértem – morogta egykedvűen Hermione. Már régen lemondott a téli vakációról, és a karácsonyi forgatagról, a családi vacsoráról. Mindenről lemondott. Nem tudja megölelni a barátait, a szüleit. Nem lehet együtt a szeretteivel. Egyedül kell lennie karácsonykor… Csak azért, mert az a nyápic, elkényeztetett Draco Malfoy megmérgezte őt, hogy elcsábítsa. Egy pillanat alatt elködösült a tekintete, de aztán ugyanilyen gyorsan el is ült a vihar a lelkében. Ha így kell lennie, akkor így lesz. Nem gond. Túléli valahogyan.

- Csodálom a kitartását, Miss Granger – biccentett McGalagony. – Mindenesetre a többi diák holnap reggel elutazik. Ha szeretne beszélgetni velük, vagy elbúcsúzna tőlük, azt mielőbb tegye meg…

- Hogy legyen ideje Madam Pompfrey-nak meggyógyítani az esetleg általam okozott sérüléseket? – húzta el a száját az iskolaelső. – Kihagyom, köszönöm.

- A barátaitól sem szeretne elköszönni?

- Inkább nem. Mindenkinek jobb lesz így.

- Ahogy gondolja, Miss Granger… Remélem, nem felejtette el, hogy holnap délután Madam Pompfrey várja a gyengélkedőn…

- Nem felejtettem el.

McGalagony, látva Hermione szófukarságát, csak bólintott egyet, aztán magára hagyta a diákját a hidegben. A griffendéles mélyeket lélegzett, és igyekezett megőrizni az önkontrollját. Előbb csak leült, majd el is feküdt a hóban, hogy minél nagyobb felületen le tudja hűteni a testétől átmelegedő kabátját.

Szugerálta magát, hogy nem gyűlöli az embereket, nem gyűlöli a férfiakat, akik ilyen szerencsétlen, kiszolgáltatott helyzetbe keverték; és legfőképpen nem akarja megölni Draco Malfoyt, vagy Perselus Pitont.

Még mindig azt állította, ha Piton adott volna neki az átkozott csucsorléjéből, akkor mindez nem fajult volna idáig. Vagy, ha a csucsorlé valóban nem megoldás, akkor is biztosan tudott egy másik lehetőséget a férfi, csak nem akarta elárulni a lánynak. Mert gonosz, és gyűlölte őt.

Magában fortyogva kereste elő a laposüveg formájú bájitalos üvegcséjét, és nagyot kortyolt a benne tárolt méregerős lázcsillapító szirupból.

 

Péntek délután, miután leellenőrizte Hermione Granger állapotát, Madam Pompfrey egyenesen McGalagony professzorhoz sietett. A griffendéles házvezető tanár éppen Perselus Pitonnal tárgyalta Hermione ügyét.

- Ha az én véleményemet kérdezik, szerintem ez a lány meg akar halni! – jelentette ki a javasasszony. – Gallonszám issza a szirupokat, nem eszik, és képtelen pihenni.

- Dehogy akar meghalni, csak az időt húzza – vont vállat Piton.

- Megoldást keres a problémájára, ami érthető – bólogatott Minerva.

- Akkor feküdjön össze valakivel, és szempillantás alatt elmúlnak a gondjai!

- Perselus! A kis kedvenced csínye miatt került jelen helyzetébe Miss Granger! Igazán lehetnél tapintatosabb!

- Ez nem tapintat kérdése, Minerva.

- Való igaz – sóhajtott Madam Pompfrey. – Két teljes hete kínlódik az a szerencsétlen lány a lázzal. Ha napokon belül kap ellenszert, félek, belehal a mérgezésbe…

- A Roxfortban ilyen nevetséges dolog miatt nem szoktak meghalni a diákok! – mordult fel Piton.

- Ez nem nevetséges, Perselus!

- De az! Granger csak makacskodik, és kelleti magát!

- Ezt te sem gondolod komolyan, igaz?! Hermione Granger egy tudatos, és okos, fiatal lány, aki nem akar azonnal befeküdni valaki ágyába. Egyelőre azt hiszi, találhat más megoldást. Reméljük, így is lesz.

- De nem ez így működik, Minerva! Nincs más megoldás! A Granger által kotyvasztott szirupok még egy hétig teszik elviselhetővé a lázát, aztán a szervezete végleg hozzászokik a folyamatos fogyasztásukhoz, és onnantól már nem csillapítanak rajta, sőt! Hermione Granger a saját prűdségébe fog belehalni.

- Azt nem engedhetjük, Perselus – sóhajtotta a javasasszony.

- Nem bizony. Nem engedhetjük – helyeselt McGalagony is.

- Mit tehetnénk szerinted? Álljunk be kerítőnek, és szerezzünk egy fogára való ficsúrt az eminensednek? – sziszegett Piton.

- Nem… Fogalmam sincs, mit tehetnénk… De nem hagyhatjuk meghalni…

- Én nem fogom pátyolgatni, az biztos – jelentette ki a férfi.

- Nem is ezt kérem, csak készíts neki más hatóanyagokból egy új lázcsillapítót. Amit még nem próbált, arra egyelőre nem lehet immunis a szervezete… Így nyerhetünk majd még néhány napot.

- Remek…

 

Péntek délután Hermione felmerészkedett a Griffendél-toronyba, hogy lehozza a szobájából a fontosabb tankönyveit, amelyeket eddig elhanyagolt. A számmisztikának annyira megörült, amikor a kezébe vette, az érintésével kissé megperzselte a kötet borítóját. Ettől pánikba esett, s futva hagyta el a toronyszobát, a klubhelyiséget, nehogy mást is lángba borítson. Ahogy becsapta maga után a Kövér Dáma festményét, újabb és újabb szikrákat szórt a keze. A Kövér Dáma hangosan visítva rohant át egy másik képkeretbe, hogy a tűzbajos banya az életére akar törni, és adjanak neki menedéket. Hermione meg sem próbálta csitítani a kiabáló asszonyt, inkább megszégyenülten visszamenekült a prefektusi fürdőbe.

            A könyveit a fürdő márványpadlójára dobta, törölgette a könnyeit, átlépdelt a felhalmozott bájital-alapanyagokon, valamint kész, és félkész főzeteken. Utat vágott a még vagy már üres bájitalos üvegek tengerében, majd szinte letépte magáról a ruhákat, úgy sietett, hogy elmerülhessen az előkészített, hűvös vizű, hatalmas fürdőkádban.

Egész késő estig a kádba ücsörgött, a bőre teljesen kiszáradt a hosszúra nyúlt fürdőzéstől. Gondosan bekente magát egy zsíros, hidratáló kenőccsel; majd felvette a tűzállóra bűvölt, lenge nyári hálóingjét; és befeküdt az egyik üres, ágynak használt kádba. Egy halk bűbájjal eloltotta a világító lámpásokat, s próbált viszonylag kényelmesen elhelyezkedni szűk helyén.

Amikor eszébe jutott, hogy elfelejtette kinyitni a legközelebbi ablakot, nyögve tápászkodott ki alkalmi fekhelyéről. A félhomályban tapogatva indult el az ablak felé, de felrúgott egy halom üres bájitalos üveget. Szerencsétlenségére, néhányra még rálépnie is sikerült, véresre metélve a bal talpát.

- A pokolba! Ezt nem hiszem el!

 

Perselus Piton apró, fényes szikrákra lett figyelmes a folyosó kövén, ahogy késő este az üres kastélyban járőrözött. Lehajolt, hogy jobban megfigyelhesse a jelenséget, de mire a pálcájával hozzáért volna, a szikra eltűnt. Legalábbis egy kisebb vérfolttá változott.

A férfi érdeklődve fedezte fel, hogy bizonyos távolságokban hasonló szikrák világítanak végig a folyosón. Összeráncolta a homlokát, és gyanakodva indult el a fénylő foltok mentén.

A gyengélkedő előtt néhány helyen a szikrák valósággal még arasznyi magasságú lánggal égtek. Madam Pompfrey birodalmából ismerős hangok hallatszottak ki.

- Ezt nevezem én tüzes vérnek… Nyugodjon meg, Miss Granger, ez a kenőcs perceken belül behegeszti a sebet, és megszünteti a lángoló vérzést.

- Köszönöm.

- Keressek némi fájdalomcsillapítót?

- Merlinre, csak akkor, ha meg akarja ölni – fordult be a gyengélkedő nyitott ajtaján Perselus Piton. Az idős asszony ijedten fordult a férfi felé, míg Hermione lehunyta a szemét, és mélyeket szippantott a megváltozott illatú levegőből. Eddig még észre sem vette, hogy kedvenc bájitaltanára körül izgalmasan hűvös aromájú kölni érezhető. Ahogy a férfira nézett, érzékei kiélesedtek Piton meztelen látványától. Igyekezett megfékezni a elkalandozó gondolatait, ahogy újra és újra végigsiklott tekintete a mágus ruhátlan testén. Be kellett vallania magának, hogy tetszett neki a a férfi szoborszerű fehérsége, és szőrtelen, csontos alakja. A messziről kirajzolódó Sötét Jegy pedig csak hozzátett a veszélyes imizshez, semmint elijesztette volna a lányt.

A férfi, amikor észrevette, hogy diákja milyen egyértelmű szándékkal mustrálja, megengedett magának egy gúnyos mosolyt, de nem takarta el magát. Hermione azonban zavartan kapta el tekintetét a tanáráról.

- Piton professzor, megijesztett – sóhajtott Madam Pompfrey, aztán visszafordult az ágy szélén ülő diáklányhoz, akinek még mindig lángolt a bal talpa. Piton fejcsóválva figyelte a bizarr látványt.

- Milyen érzés lángolni?

- Valahol félúton az idegesítő és a csiklandós között.

- Mindjárt jobb lesz – próbált mosolyogni a javasasszony. Nem is tévedett, alig egy perc múlva a Hermione talpán éktelenkedő seb behegedt a rákent kenőcstől, és a vérzés megszűnt. Már csak a padlóra hullott vércseppek lángoltak a lány lába alatt, aztán azok is elhamvadtak, majd narancsos színben parázslani kezdtek. – Most már elhagyhatja a gyengélkedőt…

- Csodás – grimaszolt a lány. Felállt, és félig leengedve a pilláit, nagy ívben kikerülte Pitont, majd az ajtó felé sántított. – Köszönöm. Jó éjszakát.

A férfi előbb csak a tekintetével követte a lányt, aztán biccentve Madam Pompfrey-nak, a diákja után indult. Néhány méter után be is érte a félhomályos folyosón.

- Rossz bőrben van – jegyezte meg a griffendélesnek.

- Köszönöm a bókot.

- Nem bóknak szántam, Granger. Ha nem kapja össze magát, meghal.

- Ugyan…

- Nézzen magára! Szó szerint ég a vágytól! Lázas!

- Nem számít.

- Ne legyen gyerekes. Itt már régen nem a féltett ártatlanságáról van szó!

- Senki sem beszélt éppen a valaha volt ártatlanságomról, Piton professzor – morogta Hermione, miközben egyre gyorsabban és gyorsabban lépegetett, hátha megszabadulhat a kényelmetlen beszélgető partnerétől. Persze, nem a férfi illata, vagy kisugárzása volt taszító, sőt, nagyon is vonzónak találta Pitont a sötét falak mentén, a kietlen kastélyszárnyban. El sem tudta képzelni, miért nem vette észre eddig, hogy a tanára ennyire férfias és izgató jelenség. Csak a téma nem volt Hermione ínyére, ezért igyekezett kimenekülni a szituációból.

Természetesen Piton könnyedén lépést tartott a lánnyal.

- Ha így áll a helyzet, ahogy mondja, akkor miért nem kapott már el egy hetedévest, Granger?! Az idő maga ellen dolgozik.

- Nem érdekel. Nem fogok olyan embert az ágyamba engedni, akire nem bíznám rá az életemet…

- Pedig előbb-utóbb rá kell szánnia magát, ha nem akar meghalni. Mondja csak, miért is tiltakozik ennyire?

- Ez magánügy, uram.

- Ez már régen nem magánügy. A saját és a társai testi épségét veszélyezteti, hogy az iskola jó híréről már ne is beszéljek. Tudja, hogy a halálával mennyi ostoba kérdésre kellene felelnie Dumbledore-nak?

- Nem fogok meghalni. Kitalálok valamit.

- A mérgezést nem tudja megszüntetni. Találjon egy fiút, aki örömet tud okozni magának…

- Ugyan… Örömet? Nekem? Különben is… most már mindegy… Az iskola üres, én pedig nem mehetek sehova – sóhajtott fel Hermione. – Nem maradt itt senki.

- Na végre, felfogta!

- Akkor meghalok – vont vállat a lány, miközben elkezdett lefelé lépcsőzni. Halkan felsóhajtott, miközben belegondolt kétségbeejtő helyzetébe. – Meghalok…

- Dehogy fog meghalni!

- Hiszen senkinek sem kellek. Csak Malfoynak kellettem volna, de előbb halok meg, semmint… fúj…

- Megint ott tartunk, ahonnét elindultunk… Igen, Granger, jelen állás szerint előbb hal meg, semmint lefeküdjön Malfoyjal, vagy bárki mással. Viszont, ha sokat elmélkedik a problémán, a halála be is fog következni!

- Nem érdekel – prüszkölt Hermione, aztán összeszedve minden erejét, futásnak eredt a folyosó végén lévő prefektusi fürdő felé. Úgy érezte, megfullad a rá törő, különböző érzésektől, ha még egy percig Piton mellett marad.

Amint bemenekült a rejtekhelyére, hangosan vágta be maga mögött az ajtót, és reménykedni kezdett, hogy a férfi nem követi. Elbotorkált az üres fürdőkádjáig, vigyázva, nehogy belelépjen még egy bájitalosüvegbe. Úgy vetette bele magát az üres fürdőkádba, hogy hangosan koppantak a csontjai a kád oldalán. Halálosan fáradtnak érezte magát, sokáig mégsem tudott elaludni.

Hajnalig csak feküdt, megmozdulni sem volt kedve. Úgy érezte, a könnyei régen elfogytak, hogy a helyzetén keseregjen. Próbált belenyugodni, hogy talán tényleg meg fog halni egy ilyen gonosz, gyerekes csínytől. Igyekezett elképzelni, milyen lehet a halál, mit mondhatnak a szüleinek, vagy a barátainak, ha tényleg átköltözne a másvilágra.

Harryék biztosan kinyírnák Malfoyt, amit talán meg is érdemelne az a nyomorult mardekáros, de utána a griffendéleseknek felelniük kellene a tettükért – amit Hermione a szívére vett volna. Eldöntötte, ha törik, ha szakad, életben marad. Kell, hogy legyen valami iható ellenszere Malfoy mérgének…

 

Másfél napig szinte megállás nélkül keresgélt a könyvtárban, noha szinte óránként megpörkölte magát, vagy az aktuális olvasmányát. Elővigyázatosságból tűzálló igézetet szórt a könyvespolcokra, és a saját ruháira is. Félóránként figyelemfókusz bűbájjal kényszerítette magát a további összpontosításra, és úgy itta a lázcsillapító szirupot, mint más a vajsört.

Vasárnap délután aztán végre talált egy régi, bonyolult vágycsillapító tinktúra receptet. Nem bajlódott a leírásával, egyszerűen kitépte a könyvből a szükséges oldalt, és életében először rendetlenséget maga mögött hagyva, kirohant a könyvtárból.

Miután a folyosón ismételten átfutotta a szükséges hozzávalók listáját, valósággal betört az iskolai bájitalraktárba, hogy megszerezze a hiányzó dolgokat.

            A prefektusi fürdőben igyekezett minél elővigyázatosabban és gondosabban előkészülni a tinktúra elkészítéséhez, de kénytelen volt egy jeges fürdőt venni, mert nem bírta el a lába.

Alig fél óra múlva Piton dühöngve törte a lányra az ajtót. Hermione még a jégkásás vízben ücsörgött, és kék szájjal vacogott, élvezte, hogy kitisztul a látása, és lecsillapodnak a dübörgő gondolatai.

- Mégis, mit képzelt, Granger?! Hogy merészelte berobbantani a raktár ajtaját? Azt gondolta, hogy az állapotára való tekintettel nem fogom megbüntetni?

- Nem, uram… Elnézést – sóhajtott mosolyogva Hermione. – Megtaláltam a megoldást.

- Ez nem menti fel a büntetése alól.

- De nem fogok meghalni.

- Nocsak, már ennek is örül?

- Igen.

- Mit fog elkészíteni?

- Az időtlen vágycsillapító tinktúrát. Ott a recept a bal oldali könyvkupacon… - mutatott balra a lány. Piton elfordult, majd rápillantott a megsárgult papirosra, aztán visszanézett a griffendélesre.

Hermione éppen felállt, és hang nélkül a törölközőjéért nyújtózott, hogy mielőtt a férfi visszafordult volna hozzá, ne ruha nélkül álljon előtte, de elkésett. Piton elhúzta a száját, odalépett a lányhoz, és elvette tőle a törölközőt.

- Szemrevaló a meztelensége, Granger.

- Ezzel nem vagyok egyedül, uram. Az én szememmel mindketten ruhátlanok vagyunk… - suttogta lehunyt szemmel Hermione. Piton elvigyorodott, majd óvatosan bebugyolálta a törölközőbe a lányt.

- Ugye tudja, hogy a főzet, amit meginni készül, az örökre megfosztja minden testi vágy érzetétől?

- Igen – bólintott a griffendéles.

- Sosem fog érezni vágyat, szenvedélyt senki iránt.

- Tudom. De még mindig jobb lesz így, mint holtan… - nyitotta ki résnyire a szemét Hermione.

- Amit eldobni készül magától, az hatalmas ajándék, Granger.

- De túl sok bonyodalommal járna a halálom. Legalábbis ezzel próbálom igazolni magam.

- De ez akkor sem a helyes ösvény.

- Momentán nincs más ösvény, uram… Olyan dolgokat érzek, amiket nem volna szabad… Ebben a pillanatban is meggyulladna rajtam a törölközőm, ha nem állnék térdig a jeges vízben. Ez nem helyes.

- Az nem helyes, hogy elfojtja magában az ösztöneit. Szálljon ki a kádból!

- Csak lépjen távolabb, kérem…

- Nem. Szálljon ki, és érintsen meg! – parancsolt a lányra Piton. Hermione megszeppenve tett eleget a férfi szavainak. Megállt a professzora előtt, aztán a fejét lehajtva érintette meg Piton mellkasát. – Nézzen rám, Granger! – emelte fel a griffendéles állát a férfi, hogy egymás szemébe tudjanak nézni. – Milyen érzés megérinteni valakit?

- Izgalmas.

- És még?

- Kicsit ijesztő.

- És még?

- Finom… Nagyon jó.

- Ettől a borzongástól fosztja meg magát, ha elkészíti a tinktúrát.

- Igen, köszönöm, most már ezt is tudom.

- Akkor ne válassza ezt a lehetőséget! – kezdte el cirógatni a lány nyakát, majd arcát Piton. Maga sem értette, miért esik jól neki is, hogy megérinthet valakit. Talán csak akut nőhiány, vagy a karácsony közelsége…

- Pedig nincs más.

- Keressen egy alkalmas személyt, és…

- Honnan? Az iskola üres, és innen különben sem kellene senki… Illetve… eddig nem kellett senki…

- Mire céloz, Granger?

- Magára célzom, uram… - sütötte le a szemét Hermione elpirulva.

- Most lehet, hogy félreértettem valamit, Granger.

- Ó, nem hiszem, uram. Persze, szigorúan életmentő szexről lenne szó… ha beleegyezne… - suttogta felbátorodva a griffendéles, pedig úgy érezte, elsüllyed szégyenében.

- Szigorúan életmentő szexről? Én a tanára vagyok! Örüljön, hogy nem szólok a házvezető tanárának erről a párbeszédről, mert nem szeretnék magyarázkodni senkinek! Mit merészel?! – dohogott Piton, majd elengedte a lányt, és viharos sebességgel kimenekült a fürdőből.

- Sajnálom.

- Két nap alatt el tudja készíteni a főzetét – morogta félhangosan a férfi, majd a diákjára vágta az ajtót. Hermione csak állt villámsújtottan, majd a háta mögé lökte a vállán meggyulladó törölközőjét.

 

Piton napokig megmagyarázhatatlanul mogorva és kedvetlen volt. Senki sem akart a közelébe menni, még McGalagony sem, pedig ő mindenképpen értekezni szeretett volna az iskolaelső állapotáról.

A bájitaltanár tudta csak, mitől viselkedett dúvadként, de nem akarta senkinek sem az orrára kötni a titkát. Hermione Granger személye és ajánlata rémisztette meg, bár elsősorban az, hogy ő már sokkal előbb eljátszott a gondolattal, semmint a lány fejében megfordult volna ez a lehetőség. Tudta, elismerte, hogy vonzódott a griffendéleshez egy ideje, de másnak be nem vallotta volna még az élete árán sem.

Kedd estére olyan feszült lett, hogy órákon keresztül árnyékként rótta a kastély folyosóit, hátha szembetalálkozik Grangerrel, és esetleg lebeszélheti a tinktúra megivásáról. Azonban egyetlen lélekkel sem találkozott az alkonyi őrjárata során, így visszaindult az alagsorba.

A csarnok lépcsőjén McGalagony professzorba botlott.

- Valami fejlemény Hermione Grangerrel kapcsolatban? – kérdezte fojtott hangon, szűkszavúan a boszorkánytól.

- Ó, igen. Éppen tőle jövök. Öngyilkossági kísérletettel próbálkozik az udvaron – mosolyodott el halványan Minerva.

- Micsoda?! És ezt csak így közli? – csattant fel a férfi.

- Hermione megígérte, hogy tízre már a fürdőben lesz…

- Ez paradoxon! – morogta Piton, majd az udvar felé vette az irányt a pince helyett. Futva hagyta ott McGalagonyt a lépcsőn.

 

Piton levegő után kapkodva állt meg a hóban fekvő Hermione mellett. A lány érdeklődve nézett fel a férfira.

- Jól van? – kérdezte halkan a griffendéles.

- Nem! Mi ez a gyerekes megfutamodás az öngyilkossági kísérlettel?!

- Ó, ez csak egy vicc volt.

- Nem nevettem, amikor Minerva említette.

- Elnézést…

- Induljon fel a fürdőbe! Nem maradhat itt.

- Talán kihűlök?

- Hagyja abba a humorizálást, Granger! Nincs jó kedvem.

- Ma van a csillaghullás, uram. Megbeszéltem McGalagony professzorral, hogy megnézhetem. Ha van egy kis szerencsém, egy meteorit éppen a fejemre esik, és megoldódnak a gondjaim… Ha nem, akkor tízre felmegyek a fürdőbe, ígérem…

- Nem érdekel.

- Uram… Kérem…

- Elkészítette a tinktúrát?

- Igen.

- Bevette már?

- Nem, elrontottam és ki kellett öntenem… Az utolsó fázisnál elaludtam, és túlfőztem.

- Remek. Nézze, ott suhan egy hullócsillag.

- Valóban... De szép!

- Ha látta, akkor elárulom, hogy minden hullócsillag ugyanolyan. Ha egyet látott, akkor mindet látta. Most pedig álljon fel, és induljon el a kastély irányába! – mondta a férfi ellenvetést nem tűrő hangon.

- De uram…

- Meg se álljon az alagsorig, Granger! – fordult sarkon Piton, és magában imádkozott, hogy a lány kövesse. Hermione értetlenül felállt, és lassan, fáradtan a férfi után imbolygott.

- De miért? – kérdezte halkan, de választ nem kapott.

 

Amikor beértek a csarnokba, kellemes meleg csapta arcon az udvarról érkezőket. Hermione úgy érezte, teljesen feleslegesen fagyasztotta meg magát odakint, ha a kastélyban pillanatok alatt visszaforrósodott a teste. Igyekezett megszabadulni a kabátjától, de csak fáradtságos küzdelem után tudta leküzdeni magáról, pedig be sem volt gombolva.

Kóválygott a feje, és majd megőrjítette Perselus Piton meztelen hátának és hátsójának látványa. Tudta, hogy a szervezete megszokta a lázcsillapító szirupot, viszont már nem volt ereje egy újfajta gyógyír elkészítésébe belefogni. Minden mozgósítható energiáját a vágycsillapító tinktúrába ölte, de azt elrontotta. Átkozta is érte magát.

-  Hat még a lázcsillapítója? – kérdezte halkan Piton, majd megérkezve a magánlakrésze elé, kinyitotta a bűbájokkal védett szobaajtót.

- Nem – sóhajtott a lány. A férfi előrement, és egy pálcasuhintással felgyújtotta a hangulatos gyertyákat, amelyek irreálisan bevilágították a helyiséget. Intett a lánynak, hogy kövesse.

Hermione zavartan lépett be Piton birodalmába. Egyszerű, stílusos bútorok, ágy, szekrény, kanapé, és egy egészen kicsi ablak határozta meg a helyiséget. Hermione egész napja álomszerű, és szédelgős volt, de ezt nem akarta bevallani senkinek, már meg sem lepődött volna semmin. Ez már biztosan a vég.

- Készítettem egy újat, üljön le, rögtön hozom – morogta a férfi, majd eltűnt bal oldali ajtón.

A griffendéles mélyeket lélegezve vetette le magát a fekete lyukként tátongó, tüzet talán sosem látott kandalló elé. Ledobta a kabátját, de még a pulóverétől is megszabadult. Letépte magáról a cipőt, s a zoknit, hogy forró talpait a kellemesen hűvös kandalló márványának nyomhassa. Elfeküdt, és hagyta, hogy a hideg végigáramoljon a gerincén, kissé lehűtve a testét.

Miután Piton visszaérkezett a szobába, leült a kandalló elé, a kanapéra. Kedvtelve figyelte, ahogy Hermione a kandalló előtti hideg márványon fekszik, és legyezi magát.

- Ettől kicsit jobban leszel, idd meg – váltott a férfi bizalmas tegezésre. A lány kinyitotta a szemét, majd elvette a felé nyújtott üvegcsét.

- Legalább gyorsan ható méreg?

- Nem.

- Kár.

- Én is így gondolom – mosolyodott el Piton. – Idd meg!

Hermione felsóhajtott, majd kissé felemelte a fejét, és egy szuszra kiitta a fiola tartalmát. A folyadék kellemesen mentolos ízű volt, és szinte azonnal jegesre hűtötte a nyelőcsövét. A lány valósággal élvezte, ahogy a szer elterjed a gyomrában, majd az ereiben.

- Ez tényleg hat… Mennyit ihatok meg belőle egy nap?

- Ez olyan erős, Granger, hogy egy hétig nem ihatsz belőle többet, sajnálom.

- Akkor holnap nagyon fog fájni a fejem…

- Az biztos. Kérsz egy kis bort?

- Bort?

- Igen.

- Miért is?

- Holnap karácsony reggel. Tehát ma este szenteste volna, igaz? Egyedül szeretnéd tölteni, vagy inkább velem?

- Nehéz a választás – kuncogott halkan a griffendéles.

- Gondolom. – Piton elővette a varázspálcáját, és egy háromlábú asztalkát varázsolt a kanapé mellé, egy üveg borral és két gyönyörű talpas pohárral.

- Milyen a bor? Én a vörös, félédeset szeretem leginkább. Egyáltalán ihatok a lázcsillapítóra?

- Édes, vörös. Egy kevés igazán nem fog megártani – Piton mindkét poharat félig öntötte borral, majd a kezébe vette őket. Megvárta, míg Hermione felül, hogy a lánynak adhassa az egyiket. – Egészségedre!

Amikor összeért a kezük, a giffendéles bőre szikrázni kezdett.

- Ó, sajnálom – morogta Hermione.

- Mit is? A vonzalmat?

- Hát… igen. Nem szeretném kényelmetlen helyzetbe hozni, uram. Lehet, hogy jobb volna, ha inkább felmennék a…

- Granger, éppen próbálok kellemes, bizalmas hangulatot teremteni a szigorúan életmentő szex előtt, de elrontod a magázódással.

- Ó, bocsánat.

- Ne kérj folyton bocsánatot!

- Rendben…

- Tényleg szeretnéd, ha megtörténne?

- Nagyon szeretném – száradt ki a griffendéles szája. El sem akarta hinni, amit Piton szájából hallott.

- És valóban velem szeretnéd?

- Másra még csak gondolni sem tudok hetek óta…

- Nocsak… Ez érdekes.

- Igen, egyetértek – pirult el Hermione. Halkan a férfiéhoz koccintotta a poharát, majd megkóstolta a bort. Zamatos volt, és édes, mint egy finom méreg.

- A tetoválásom sem zavar?

- Egyáltalán nem. Már figyelem egy ideje…

- Egyre érdekesebb…

- Csak azt szeretném megkérdezni… mi lesz holnap, ha felébredek? – közelebb hajolt Pitonhoz, hogy ne kelljen hangosan kimondania a szavakat.

- Mit gondolsz? – kérdezett vissza suttogva a férfi.

- Memóriatörlés, és mehetek, amerre látok?

- Ezt akarod?

- Nem!

- Túl gyors volt a válasz. Lebuktál.

- Akkor mi lesz?

- Nem tudom, ezt majd inkább holnap vitassuk meg, rendben? – ajánlotta Piton rekedten.

- Rendben.

- Boldog karácsonyt, Granger – morogta a férfi, aztán szenvedélyesen szájon csókolta a diákját. Vékony, hűvös ajka felborzolta Hermione érzékeit, míg ujjaival végigbarangolta a lány hátát, derekát és hasát.

Granger halkan felnyögött a testén szabadon átáramló vágytól. Mohón a férfi szája után kapott, marta-csókolta, ahol csak érte, és ha nem remegett volna annyira a keze, még a talárt is sikerült volna legombolnia Pitonról. De mivel túlságosan régóta vágyott a bájitaltanárra, inkább a gyorsabb megoldást választotta: egyszerűen leszaggatta a sötét ruhadarabot a megmentőjéről. Piton gúnyosan mosolygott a megrészegült lányra, aztán hasonlóképpen járt el a griffendéles blúzával, és melltartójával.

Piton a forró, kis testet a hideg márványra nyomta, majd fölé hajolva, pár tüzes csók közepette leigézte magukról az összes ruhát. Granger szinte belebolondult az éhes mozdulatokba, és érintésekbe; a férfi tekintetében lángolva fedezte fel önmagát. Hosszú percekig kínozták egymást és magukat, Hermione bőre valósággal izzott a vágytól, ahol Piton végigcsókolta a testét…

 

Hermione másnap kényelmesen kinyúlva ébredt egy puha ágyban, selymes párnák és takarók között. A napsütés alig hatolt be a kör alakú pinceablakon, álmos félhomály uralkodott a szobán.

A lány tágra nyílt szemmel nézett körül a helyiségben, majd villámgyorsan a másik oldalára fordult, hogy megbizonyosodjék mindarról, ami csak az emlékeiben élt az előző éjszakáról. Amikor megpillantotta az oldalán fekvő, és hangosan szuszogó, meztelen Perselus Pitont, boldogan elmosolyodott. Arra gondolt, hogy bárcsak több fény jutna be az ablakon, hogy jobban szemügyre vehesse kitakarózott tanárát. Alig gondolta végig, bal karján izgatott borzongás futott végig, amitől érdeklődve emelte fel a kezét – egy pillanat múlva hangtalan lángocska táncolt a tenyerében, diszkrét fénybe vonva a környezetét. Hermione elmosolyodott, de nem lepődött meg a jelenségen. Két kezét összedörzsölve elaltatta a csöpp fényforrást, mert tudta, hogy bármikor képes megismételni a varázslatot. Óvatosan betakargatta az alvó férfit, aztán óvatosan a hátához bújt, és hagyta, hogy a félhomály visszaédesgesse még egy kicsit az álmok földjére.

 

 

 

Köszöntő
Figyelmeztetés
Az oldal felnőtt tartalommal bír, ezért csak saját felelősségedre böngéssz az irományok között, nehogy megsérüljön a lelked! :)

eligazító

az oldal
Nyitás: 2008. okt.
Admin: angel8
× még több oldal info ×
Böngésző: MF
Mail: katt ide
Buttonom:
[több]

bölcsesség


[Made on a Mac | angel8 © 2006 - 2010]