Útmutató
Lord Alfred Tennyson:
Shalott kisasszonya
(részlet)

S mindazt, mi tükrében lebeg, szövétnekében őrzi meg: gyakran, mikor más szendereg, temetni indult bús sereg tartott Camelotba. S máskor magasban járt a Hold, tükrébe ifjú pár hatolt, „Emészt világom árnya” szólt Shalott kisasszonya.
[tovább]

üzenőfal

On-line lelkek

lélek olvassa a lapot.



Tűzgyújtó

Tűzgyújtó

2. rész

 

Madam Pompfrey meghallgatta Hermione panaszait, de nem akart hinni a hallucinációknak, ezért nem adott gyógyszert a diáknak. Még nem bocsátotta meg a griffendélesnek a múltkori mérgezés-vaklármát. Hermione dühösen hagyta el a gyengélkedőt, és megfogadta magában, hogy oda már csak akkor fog visszatérni segítséget kérni, ha hozzák. Magától egy lépést sem tesz még csak az épület ezen szárnya felé sem.

A könyvtárba ment, és parázsló szemmel akart valami praktikus megoldást találni a problémájára. Talált is egy hallucinációtörő bájitalt, amit viszonylag könnyen, két óra alatt el lehet készíteni. Viszont gyilkos csucsorlé is szükséges hozzá, amit a saját hozzávalókészletében nem talált.

Szórakozottan körbekérdezett néhány, bájitaltanból jó diákot, hátha van csucsorlevük, amit kölcsönkérne; ám senki nem tartott tiltott alapanyagot, így a bájitalfőzés reménytelennek tűnt. Végiggondolta a lehetőséget, hogy esetleg kifoszthatná Piton professzor szertárát, de jobban félt attól, hogy a férfit meztelenül lássa, mint hogy a tanára esetleg rajtakapja és megbüntesse, így eltekintett az ötlettől.

 

Kedd reggel, bájitaltan óra helyett felkereste a házvezető tanárát, és mindent elmondott McGalagony professzornak, Draco bájitalos mérgezését, a meztelenség hallucinációkat, Madam Pompfrey hitetlenségét, a hőhullámokat, mindent. A tanárnő elképedve hallgatta a kedvenc diákját, amikor Frics kopogás nélkül berontott, és maga után rángatott egy ötödéves griffendéles fiút. Hermione felsikított a váratlan látogatóktól, és a szeme elé kapta a kezét, kis híján sírva fakadt. Hagridon kívül Frics és Dumbledore látványától akarta megkímélni a lelkét, ha már Flitwicket nem tudta kivédeni… Erre a gondnok mégis beront a képbe. Nincs isten.

- Frics úr, kérem, haladéktalanul távozzék, nagyon fontos ügyet kell átbeszélnünk Miss Grangerrel! – utasította a gondnokot McGalagony, aki a szigorú hangnem ellen még csak ágálni sem mert. Halkan morogva kivonszolta a kezei közül szabadulni akaró diákot, és magukra hagyta a tanárnőt és az iskolaelsőt.

- Azt hiszem, kezdem elveszíteni a józan eszemet… és ez az örökös forróság… - legyezte magát egy pergamennel Hermione. – Mit csináljak, tanárnő?

- Először is visszamegyünk Madam Pompfreyhoz, aztán kitalálunk valamit. A helyzetet mindenképpen kezelni kell…

 

Természetesen a javasasszony sem tudott mit tenni, így a helyzet alapjában véve nem változott. McGalagony igazolást adott a lánynak azokra az órákra, ahol férfi tanárok tartották az órákat, hogy Hermionét ne érje újabb és újabb felismerés a tanáraival kapcsolatban. Időközben olyan szinten megemelkedett a testhőmérséklete, hogy szinte állandóan láz kínozta. Tövig rágta a körmeit, gallonszám itta a vizet, a nyugtató teát, a lázcsillapító főzetet, és várta a megváltást.

A második mérgezett hétvégén már tökéletesen használhatatlannak érezte magát, nem tudott tanulni, nem tudott írni, nem tudott még csak koncentrálni sem. Remegő ujjai közül rendre kiesett a toll. Végtelenül idegesítették a lányok, és még inkább a meztelen fiúk. Bujkált mindenki elől. Két idegroham között magában reszketett és sírt a könyvtár egy eldugott sarkában, a polc tövében.

Minden erejére szüksége volt, hogy magára mondjon egy figyelemfókusz bűbájt, hogy tovább tudjon kutatni valamiféle megoldás után. Még mindig ott volt a lehetőség, hogy betörjön Piton szertárába a csucsorléért, bár lehet, egyszerűbb volna szimplán elkérni azt a néhány csepp hozzávalót.

Szombat estefelé, remegő kézzel és lábbal imbolygott az alagsorba, hogy segítséget kérjen a bájitaltanárától. Ha valaki, akkor ő biztosan tud segíteni rajta, hiszen elismert bájitalmester, neki mindenre lennie kell valamilyen főzetének. Ha már McGalagony, Madam Pompfrey és az, azóta beavatott Bimba professzor sem tudtak semmit tenni a lány érdekében…

Kellemes hűvös csapta meg Hermionét a pincében. Pár pillanatra még az egyik falnak is nekidőlt, hogy valamennyire lehűtse forró testét. Azon imádkozott magában, hogy most találkozzon össze Malfoyjal, úgy megátkozza a mardekárost, hogy Madam Pompfrey nem fogja összerakni a darabjait. Egy hét folyamatos kínzásért legkevesebb kétszáztíz ártás és átok jár…

Azonban Draco nem jött szembe egy alagsori folyosón sem, így Hermione párbaj nélkül eljutott Piton professzor dolgozószobájáig. Igyekezett összeszedni magát, elmormolt még egy figyelemfókusz magára, letörölte a verejtéket a homlokáról, aztán bekopogott. Amikor a férfi végre kinyitotta az ajtót, ismét Hermione orrába kúszott az a kellemes, bizsergető illat, amitől azóta sem tudott megszabadulni.

- Igen? – kérdezte Piton bizalmatlanul. Hermione csak egy pillanatig mert a férfi szemébe nézni, aztán erőszakot tett magán, és lehunyta a szemét.

- Elnézést a zavarásért, uram, de… van egy kis gondom…

- Befelé – morgott a tanár. Hermione szinte csak a lába ujjait merte nézni, egy centivel sem fókuszált volna feljebb. – Mi a gondja? – kérdezte a férfi, miután hangosan becsukta a lány mögött az ajtót. Hermione remegni kezdett. Izzadt és könnyezett egyszerre. – Egy hete nem láttam az óráimon.

- Tudom, és nagyon sajnálom, uram… Azért jöttem, mert… gyilkos csucsorlére volna szükségem egy bájitalhoz… - törölgette az arcát a lány.

- A gyilkos csucsorlé, mint az maga is tudja, a diákok számára tabu alapanyag. Egyébként meglehetősen irritál, hogy a feje búbjához beszélek…

- Nagyon sajnálom, uram, de jó okom van arra, hogy nem nézek önre… Higgye el, pontosan tudom, hogy a csucsorlevet nem szabad használnia kiskorú varázslónak és boszorkánynak, de… a helyzetem elég bonyolult, uram…

- Granger, maga valamilyen függőségben szenved? Mitől remeg ennyire? És, Merlinre, nézzen rám, ha hozzám beszél! – emelte fel a hangját Piton, amitől Hermione még inkább összerezzent. Igyekezett lefogni a kezeit, hogy ne remegjenek látványosan, és igyekezett visszafogni a túlzott nyáltermelését, amit a férfi illata váltott ki belőle. Egy pillanatra Piton szemébe fúrta a tekintetét, majd ugyanolyan gyorsan le is hunyta a szemét, és visszahajtotta a fejét, hogy a parkettát kémlelje.

- Nem vagyok függő… Nagyon szépen kérem, uram, nekem mindenképpen szükségem van arra az átkozott csucsorra…

- Mihez kell az magának?

- Egy hallucinációtörő bájitalhoz… Nagyon meleg van itt… Nem tudna kinyitni egy ablakot? – pihegett Hermione. Úgy érezte, megfullad a férfi illatától és közelségétől.

- Nem tudnék – mordult fel Piton. – Minek magának egy hallucinációtörő bájital? Talán hallucinációk gyötrik?

- Többek között, uram… - sóhajtotta Hermione. Egyik lábáról a másikra állt, érezte magán, hogy a figyelemfókusz igézet ereje egyre gyengül. Egyre előrébb tódultak a gondolatai között azok a képek, amiket még sosem látott. Perselus Piton meztelenül… Csak fel kellene néznie, és láthatná. Akkor nem kellene magától elképzelnie, hanem valóban láthatná. Láthatná teljes életnagyságban, vágyott pucérságában. Léleküdítő volna talán. Legalábbis álmaiban az volt.

Megdörzsölte a szemét, és próbált mélyeket lélegezni, mire Piton egyszerűen a lány álla nyúlt és felemelte a fejét, hogy a griffendéles kénytelen legyen a szemébe nézni.

Hermione felsikított a szabotázstól, és villámgyorsan hátat fordított a férfinak. Mindkét izzadó kezével eltakarta a szemét.

- Mi az ördög van magával, Granger?!

- Nem fogja elhinni, uram… Vagy ha mégis elhiszi, dühös lesz rám…

- Ezen ne problémázzon, megnyugtatom, már most dühös vagyok magára. Ha nem mondd el mindent azonnal, Merlinre, levonok tíz pontot a Griffendéltől! És azonnal forduljon vissza! Nézzen rám, és mondja el a baját végre! – sziszegte Piton. Hermione megsemmisülten fordult vissza, és nézett a tanárára. A férfi, akárcsak a többi hímnemű lény, meztelenül állt a lánnyal szemben. Csontos, szikár megjelenésében ugyanúgy tekintélyt parancsolt, akárcsak ruhában.

- Draco Malfoy a múlt pénteken megmérgezett. Nem igazi, halálos méreg volt, de bár az lett volna… Csak egy ostoba szerelmi bájital volt, uram – Hermione szeméből úgy potyogtak a könnyek, hogy alig látta tőle a tanárát. – A többiek már el is felejtették a múlt hétvégi kalandokat… én meg… én meg… hallucinálni kezdtem…

- És miket lát?

- Meztelenséget, uram… Minden élő és mozgó, valamint holt, ám mozgó férfiúi lelket anyaszült meztelenül látok, uram… Ráadásul lázas vagyok, képtelen vagyok tanulni, figyelni, nem tudok enni, sem aludni… túl meleg van itt, uram…

- Szóval maga azt állítja, hogy minden férfit ruha nélkül lát? Engem is? És, hogy ennek Draco Malfoy az okozója? Egy szerelmi bájitallal mérgezte meg magát? Ez a világ legrosszabb meséje, Granger! Takarodjon a szemem elől, amíg büntetőfeladatot nem adok magának! – kiabált a lányra Piton. Hermione először meg sem tudott mozdulni, aztán viszont úgy rohant ki a dolgozószobából, mintha tűzzel kergették volna. Valójában tűzzel kergették, ugyanis azt érezte, mintha lángot kapott volna a hátán a vizes blúz. Az alagsorból egyenesen a földszintre rohant, ahol kirontott a főbejáraton, és belevetette magát a hóba.

Először keservesen sírt, hogy Piton nem hitt neki, és nem adott a bájitalához csucsorlevet, aztán lassan elfogytak a könnyei, és megnyugodott. Több mint egy órán keresztül feküdt odakint a hóban, mire annyira összeszedte magát, hogy emberek közé merészkedjen. Utálta, hogy miután visszatért az iskola épületébe, és végighaladt a forgalmasabb folyosókon, a diákok tátott szájjal bámultak utána.

Felment a Griffendél-toronyba, ahol is felnyalábolta a fürdéshez szükséges kellékeit, és bezárkózott a prefektusi fürdőbe. Ott vette észre, hogy a hátán kormos lett az ingje… Vett egy jeges fürdőt, aztán menekülésszerűen belevetette magát az ágyába, és igyekezett elaludni. Talán ez az egész csak egy rossz álom, talán fel lehet belőle ébredni… Legszívesebben mindent elfelejtett volna, kivéve talán Piton professzor pucérságát. És azt a hívogató kölni illatot…

 

Másnap a gyengélkedőn ébredt, és olyan kábának érezte magát, mint még soha. McGalagony professzor elmondása alapján tűz ütött ki a hálószobájukban, ami valószínűleg Hermione ágyából terjedt át a függönyökre, és a könyvespolcra. A felébredő lányok lélekjelenlétének köszönhetően nem történt nagyobb baj, a tüzet megfékezték, Hermionét is eloltották, de felébreszteni nem tudták, ezért is szóltak a tanárnőnek, aki átszállította a gyengélkedőre.

- Hermione, ne ijedjen meg, de megégett mindkét keze, ezért be kellett kötni őket. Madam Pompfrey bekente a sebeit bőrhámlasztóval, valamikor a délelőtt folyamán megnézi, és átkeni bőrnövesztő kenőccsel. Nem fognak megmaradni az égési sérülései… Viszont úgy döntöttünk, hogy el kell különítenünk a diákoktól éjszakánként. Nem kockáztathatunk meg még egy ilyen balesetet… A barátai mindenképpen be szeretnének jönni meglátogatni, mit mondjak nekik?

- Nagyon fáradt vagyok… Nem tudom…

- Akkor majd délután bejöhetnek magához, addig pihenjen.

- Jó… - suttogta Hermione. Ahogy a tanárnő elhagyta a helyiséget, megmagyarázhatatlan egyedüllét fogta el. Elmondhatatlanul örült volna annak, ha van valaki mellette. Akár fiú, akár lány az illető. Akárki jó lett volna. Akár még Draco Malfoy is… Óvatosan felemelte a könyékig bekötött kezeit, és megszemlélte a vastag, fehér kötéseket. Felgyújtotta volna magát? Nem emlékezett másra, csak arra, hogy Pitonról álmodott valamit… De már az álom történetét sem tudta felidézni, csak azt, hogy a bájitaltanára szerepelt benne.

 

Az egész vasárnapot a gyengélkedőn töltötte. Délután lefárasztották a barátai, és estére még megfigyelés alá helyezték, így aludni sem térhetett vissza a Griffendél-toronyba. Különben sem aludhatott volna a szobatársaival egy szobában, de akkor is frusztrálta a gyengélkedő légköre. Egyedül annyi előny érte, hogy egész éjszakára nyitva hagyhatta az ágya melletti ablakot, hogy állandóan érje a hideg szél az arcát. Így legalább nem volt annyira elviselhetetlen a csillapíthatatlan láza.

Hétfőn délelőtt Madam Pompfrey levette a lány kötéseit, és valóban eltűnt minden égési sérülés a kezeiről. Hermione vett egy jeges fürdőt, aztán kiment tanulni az udvarra. Hideg szél fújt odakint, és vagy mínusz öt fok volt, ő mégis egy vékony pulóverben ült az egyik fa tövébe. Valamennyire tudott koncentrálni az olvasmányára, de gondolatait elsősorban a rohamosan közeledő téli szünet kötötte le. Attól félt, nem talál megoldást a gondjára, mire hazautazhatna – és talán haza sem mehet, ha nem tud uralkodni magán.

Ebédidőben is kint maradt, nem akart senkivel beszélni, mert így nem tudták megbontani a viszonylag tartós figyelmét. Szinte kényszerítette magát, hogy olvasson, és legalább jegyzeteljen a könyvből, ha az órákon nem lehet jelen.

Ebéd után azonban Draco Malfoy sétált oda a lányhoz. Pökhendien a griffendélesre nevetett, miközben a kabátjához dörzsölve kifényesített egy almát.

- Hallottam a nagy égésről, Granger. Elgondolkodtatott. Engem is feltüzel a tudat, hogy elviselhetetlen fájdalmaid és vágyaid vannak, de azért nem ennyire… Velem is felgyújtod az ágyat, ha elhagyjuk végre a gátlásainkat, és egymásnak esünk? – vigyorgott a szőke. Hermione soha nem érzett ilyen kirobbanó haragot, amit a mardekáros közelsége váltott ki belőle. Felpattant, és tágra nyílt szemmel meredt a fiúra.

- Tényleg azt szeretnéd, hogy hagyjam el a gátlásaimat, és neked essek? – kérdezte halkan. Draco nyálcsorgatva bólogatni kezdett, mire Hermione alsó ajka megremegett. Pillanatok alatt leizzadt, és érezte, hogy elönti egy új, kontrollálhatatlan düh. Malfoy megérezte a vesztét, és először csak egy lépést hátrált a lány elől, aztán amikor Hermione el akarta kapni a grabancát, egyenesen elszaladt a griffendéles elől. – Ugyan, Malfoy, állj meg! Tudom, hogy erre vágysz… - kiabált az iskolaelső a fiú után. Soha életében nem kergetőzött azért, hogy végül megfojtson valakit, de kedvére való volt a mozgás. Draco úgy futott előle, mint egy fürge nyúl, ám Hermionét nem lehetett lerázni.

Malfoy szélsebesen menekült vissza a kastélyba, de a csarnokban a griffendéles utolérte, és le is terítette. Ahogy elkapta a mardekáros talárját, az érintésétől azonnal lángba borult az anyag, ám ezt hirtelen egyikük sem érzékelte. Draco csak menekülni akart a nevetséges helyzetéből, hogy egy griffendéles lány üldözi, Hermione pedig szeretett volna eleget tenni ama sokszor megfogalmazott vágyának, hogy megfojtsa és elássa a pokolra való szőkét.

Piton professzor azonban megmentette Malfoy életét. Elkapta Granger lángoló karját, és egyszerűen lerántotta a lányt az alatta üvöltő Dracoról. Eloltotta a keresztfia talárját, és Hermione karjait vékony jégréteggel burkolta be.

- Mégis mit képzelnek, hol vannak? – kiabált a diákjaira a bájitaltanár. Hermione remegő szájjal fújtatott maga elé, egyelőre a légzéssel küzdött; Draco pedig hálásan vigyorgott a férfira.

- Granger egyszerűen nem bírt magával, és nekem esett. Nem gondoltam volna, hogy ennyire ellenállhatatlan vagyok, Piton professzor.

- Egyszer elkaplak, Malfoy, de akkor az isten sem ment meg tőlem… - sziszegte Hermione. Karjairól szinte elpárolgott a jég, és a tenyerei ismét izzani kezdtek. – Aztán majd megtudod, hogy mennyire vagy ellenállhatatlan…

- Miss Granger, befogná a száját? – mordult fel Piton, aztán egy újabb, vastagabb jégréteget bűvölt a lány karjaira. – Próbálja fékezni magát, ha kérhetem, és induljon el a dolgozószobám felé! Mr. Malfoy pedig sürgősen térjen vissza az elfoglaltságaihoz, és lehetőleg messze kerülje el Miss Grangert! A többiek pedig oszoljanak, ha nem akarnak büntetőmunkát kapni délutánra!

 

Hermione alig jutott le az alagsori lépcsőn, mire a professzor hangtalanul beérte, és szinte elsodorta a lányt.

- Hogy képzelte ezt, Miss Granger? Azt hittem, ennél magának több esze van! Szedje a lábát, nem érek rá egész nap… - mordult vissza az iskolaelsőre, aki mögötte ténfergett. Némelyest segített a griffendélesen, hogy a karjai jéggé voltak fagyva, és hogy hideg kézfejét a nyakához, és az arcához nyomhatta. A pillanatnyi lehűlés is enyhet adott neki.

Főként most lett volna szüksége a tiszta elméjére, ugyanis Piton illata, és pucér hátsójának látványa beleégett a lány gondolatmenetébe. Minden második pillantása a tanára sápadt fenekére vándorolt, aminek köszönhetően irtózatosan zavarba jött, miután Piton kinyitotta a dolgozószobája ajtaját, és beviharzott rajta. Mire a lány utolérte, a férfi szinte elbújt az íróasztala fedezékében.

Hermione remegő lábakkal lépett be a helyiségbe.

- Csukja be az ajtót, aztán üljön le! – intett neki a férfi. A lány gépiesen követte a professzor utasításait, miközben igyekezett kivonni magát a fűszeres kölni hatása alól. – Nézzen rám!

A griffendéles bűnbánó szemmel fürkészte Piton vonásait. Tudta, hogy sosem fogja elfelejteni a férfi hátának ívét, vagy a szikár vállizmait, és ettől önkéntelenül mosolyognia kellett. Valószínűleg ő az egyetlen, aki többet látott a valódi Perselus Pitonból, mint a Roxfortban bárki más.

- Koncentráljon, ha kérhetem – sziszegte Piton villogó szemekkel. – Mutassa a kezét, hogy van?

- Kezdek megőrülni, uram, egyébként jól… - sütötte le a szemét Hermione. A remegő, kiolvadó kezeit a férfi asztalára tette. – Sajnálom, hogy elvesztettem a fejemet… Én csak tanulni szerettem volna… Malfoy jött oda hozzám, és idegesített fel… Tudom, hogy ez nem mentség, de…

- Pontosan, Miss Granger, ez nem mentség! Nézzen rám! – Piton megvárta, míg a diákja összeszedi magát, és megint ránéz, csak azután folytatta. – Meg is sebesíthette volna Mr. Malfoyt! Legszívesebben eltanácsoltatnám az iskolából, ám jelen állapotában erre aligha van esély… Nem mehet muglik közé, amíg minden apróság miatt lángra lobbant valamit, ezt nyilván maga is belátja!

- De a karácsonyi szünet…

- Véleményem szerint a szünetet a Roxfortban lesz kénytelen eltölteni, míg végleges megoldást nem találunk a gondjára. McGalagony professzor osztja a nézeteimet, noha valószínűleg még személyesen is fog beszélni magával – Piton hűvös orgánuma, és izzó tekintete összeegyeztethetetlenné tette a közölt üzenetet a lány számára. Valójában azt sem tudta, hogy örüljön, vagy sírjon, hogy nem utazhat haza.

- Kérdezhetek valamit, uram?

- Igen – fanyalgott a professzor.

- Most, hogy már hisz nekem, most már adna a csucsorléből? Visszaadnám, vagy megfizetném…

- Granger, maga javíthatatlan! Nem kap abból a csucsorléből egy cseppet sem! Ha utána olvasott volna a felhasználásának, akkor tudná, hogy többek között a maga által ostoba módon megivott bájital okozta hallucinációkra semmiféle hatással nincs! Csak megmérgezné magát…

- De akkor… mi lesz velem?

- Kerítsen egy bárgyú hetedévest, aki hajlandó megszabadítani magát a szánalmas helyzetétől - vont vállat Piton.

- Hiszen rájuk sem tudok nézni…

- Akkor hunyja le a szemét közben, Merlinre! Ne nekem kelljen tanácsokat adnom!

- De…

- Ne ellenkezzen, hanem kezdjen el gondolkodni, hogy kit akar behálózni!

- Előbb halok meg, mint ilyen alantas indokkal engedjek valakit az ágyamba! Még a feltételezés is sértő, hogy bárkit is behálózzak, és kihasználjak, hogy… - pattant fel Hermione a székéről. – Nem is kell a segítségük! Maguk semmit sem tudnak erről, mind elmehetnek a fenébe a mérhetetlen jó szándékukkal! Majd én találok valami megoldást, nem hiszem el, hogy ebben a nyomorult iskolában nincs egy könyv, amiben ne volna egy halvány utalás, ami használhatna… - kiabálta a griffendéles, aztán dúvadként kirontott a férfi dolgozószobájából, hangosan becsapva maga mögött az ajtót. Piton megdöbbenve nézett a lány után. Nagyon nehezen tudta feldolgozni a tényt, hogy vele kiabáltak, és hogy szinte kitépték a kedvenc ajtóját a keretéből.

Felugrott, és a lány után rohant, hogy legalább száz pontot levonjon a Griffendéltől, de alig kellett kilépnie a folyosóra, máris találkozott vele. Hermione a kőpadlón kuporgott, és igyekezett minél kisebbre összehúzni magát, mert körülötte minden lángokban állt.

Piton először egy hőhűtő bűbájt hintett a tűzre, aztán bevetett egy lánglassítót, majd odaugrott a lányhoz, és kiragadta az égő pokolból.



- Annyira sajnálom – suttogta Hermione, miután magához tért Piton karjaiban. Kellemes, jól eső érzés volt, ahogy a tanárához bújhatott, a mellkasához préselhette a mellét, és biztonságos ölelésben ringatták. Néhány pillanat múlva rájött, hogy nem ringatják, hanem viszik valahova. A férfi a gyengélkedőre tartott vele, dühösen nézett le a kába griffendélesre.

- Sokra megyek a sajnálatával. Az nem oldja meg a gondját! – mordult a lányra, aztán a gyengélkedő előtt lerakta a diákját. Hermione térde megroggyant, és ha Piton nem nyúl a hóna alá, összecsuklott volna a férfi előtt. Ahogy futólag hozzáért a lány melléhez, Granger felnyögött, és lehunyta a szemét. Érezte, hogy az érzékei letompulnak, és zakatolni kezd a szíve. Hirtelen nem volt más a világon, csak a feszítő vágy, és Piton különös, kellemes érintése.

A férfi nem akart hinni a szemének. Olyan váratlanul engedte el a diákját, mintha kihirdették volna, hogy minden griffendéles fertőző betegséget terjeszt. Hátrébb is lépett, nehogy Granger valami meggondolatlanságot csinálhasson.

Hermione a rászakadó önállóságban megszédült, de megkapaszkodott a gyengélkedő ajtajában, így nem esett el. Kinyitotta a szemét, és szüksége volt néhány pillanatra, hogy összeszedje magát. Úgy érezte, képes volna hamuvá égetni bármit, ezért feltépte a gyengélkedő ajtaját, átvágott a helyiségen, berohant a gyengélkedőhöz tartozó fürdőbe, beugrott az első zuhanyfülkébe, és a legnagyobb sugárban magára nyitotta a hideg vizet. Alig kapott levegőt, remegett keze-lába, valamint alig tudott eligazodni a gondolatai között, de talán megelőzött egy újabb tűzkitörést.

Piton érdeklődve haladt végig az üres gyengélkedőn, hogy megálljon a fürdőajtóban. Úgy nézett Grangerre, mintha sosem látta volna azelőtt.

- Megismétlem magamat, ez nem oldja meg a gondjait! Keressen magának egy fiatalembert!

- Nincs rá szükségem, ura vagyok a helyzetnek – reszketett Hermione a hidegzuhany alatt. Teljesen átázott a ruhája, vizes haja a nyakához, és a vállához tapadt, de legalább kezdett kitisztulni az elméje.

- Nekem nem így tűnik – jegyezte meg Piton.

- Pedig így van! – morgott a griffendéles, mire a férfi vállat vont, sarkon fordult, és elhagyta a gyengélkedőt. Hermione még percekig állt a hideg vízsugár alatt, aztán hosszasan álldogált a zuhanytálcában, hogy minimálisan annyira megszáradjon a ruhája, hogy ne hagyjon tócsákat, amerre megy.

Szerencsére Madam Pompfrey nem bukkant fel, így a lány el tudott osonni anélkül, hogy a javasasszony megint megvizsgálhatta volna. Egyenesen a prefektusi fürdőbe ment, és vett egy kellemes hűtőfürdőt, hogy lenyugtassa zsibongó hormonjait.

A kádban ülve döbbent rá, hogy közvetve vagy közvetlenül, de mindig Piton okozta az érzelem- és tűzkitöréseit, leszámítva a Malfoy-affért a csarnokban. Eldöntötte, ezentúl igyekszik távol maradni a férfitól, és akkor talán elmúlnak az új keletű vágyai. Pedig mennyire finom érzés volt, ahogy a hóna alá nyúlt, és véletlenül hozzáért a melléhez… Hátradőlt a kádban, és kábultan játszotta vissza újra és újra a jelenetet.

 

Köszöntő
Figyelmeztetés
Az oldal felnőtt tartalommal bír, ezért csak saját felelősségedre böngéssz az irományok között, nehogy megsérüljön a lelked! :)

eligazító

az oldal
Nyitás: 2008. okt.
Admin: angel8
× még több oldal info ×
Böngésző: MF
Mail: katt ide
Buttonom:
[több]

bölcsesség


[Made on a Mac | angel8 © 2006 - 2010]