Útmutató
Lord Alfred Tennyson:
Shalott kisasszonya
(részlet)

S mindazt, mi tükrében lebeg, szövétnekében őrzi meg: gyakran, mikor más szendereg, temetni indult bús sereg tartott Camelotba. S máskor magasban járt a Hold, tükrébe ifjú pár hatolt, „Emészt világom árnya” szólt Shalott kisasszonya.
[tovább]

üzenőfal

On-line lelkek

lélek olvassa a lapot.



Tűzgyújtó

Tűzgyújtó

 

Tartalom: Egy szerelmi bájital, egy dühös mardekáros, egy kitartó griffendéles, egy értetlen tanár, és egy lángokba boruló Roxfort…

Szereplők: vajon? xD (Perselus Piton, Hermione Granger, és a többiek)

Kategória: általános, romantikus

Műfaj: novella

Korhatár: kb. +12 év

Egyéb megjegyzések: a történet figyelmen kívül hagyja JKR 6-7. kötetét, Voldemortot, a háborút – és úgy általában mindent. A 7. tanévben járunk, Dumbledore él, Piton bájitaltant tanít.

 

¤¤¤

 

- Granger, ugye, milyen kellemes íze volt a sütőtöklének, amit ittál? Mintha inkább eperlére hasonlított volna, nem? – nevetett fel hangosan Draco Malfoy, a nagyterem ajtaján kilépve. Hermione arca falfehérré változott, ahogy meghallotta a háta mögött nyekergő mardekárost. Általában igyekezett oda sem figyelni Malfoyra, ám most tényleg sokkal finomabb volt a sütőtöklé, mint szokott lenni. Hermione szeme előtt lepergett az élete, egy pillanat alatt átfordult vele a kastély. Mintha egy üvegbúra alól hallotta volna a diákok zsivaját. Mindenki felszabadultan nevetett, és örült a pénteknek. Már csak két órát kellett kibírniuk a hétvégéig.

Hermione megperdült, és villámló szemmel nézett a mardekárosra.

- Mit tettél a kancsóba? Mivel mérgeztél meg, te szemét?

- Nem, a szó szerinti értelmében vett méreg, nyugalom… Annyira nem gyűlöllek, hogy a halálodat akarjam, sárvérű… - vigyorgott Malfoy. Hermione sápadtan bámult a fiúra.

- Ezt megkeserülöd… Figyelem, griffendélesek! Aki ivott az asztal végére tett sütőtök-leves kancsóból, az haladéktalanul menjen fel a gyengélkedőre! Malfoy valamit beletett a kancsóba… - kiáltott fel a lány. Ron azonnal felpattant, és kirohant az ajtón; Dracot kergetve. Harry utána szaladt. A griffendélesek hüledezve indult el a gyengélkedő felé, a többi tanuló nevetgélve, kíváncsian nézett a morgolódó csoport után.

Azt várták, hátha két fejük nő az áldozatoknak, de míg kiértek a nagyterem ajtaján, semmi szemmel jól látható változáson nem estek át.

Hermione émelyegve indult el a gyengélkedőre, egész nap szomjas volt, így három pohárral is megivott a mérgezett sütőtökléből. Átkozta magát, és átkozta Malfoyt is. Hogy fordulhat elő, hogy a manók hagyták, hogy valaki mérget csepegtessen a kancsóba…

 

Madam Pompfrey gondosan megvizsgálta az egész társaságot, de senkinél sem talált mérgezésre utaló nyomokat, így elbocsátotta a griffendéleseket. Hermionét alaposan ledorongolta, hogy ezzel segített a hetedéveseknek lógni a gyógynövénytan óráról. A lány hiába esküdözött égre-földre, hogy Malfoy tényleg megmérgezte őket, csak annyit ért el, hogy a javasasszony csalódottan kirakta a gyengélkedőről.

A péntek délután, eztán csak még szerencsétlenebbül folytatódott, ugyanis McGalagony elkapta a megmérgezett griffendéleseket, és az ötlet kitalálóját büntetőmunkával sújtotta. Így Hermione egyes-egyedül kitakaríthatta az átváltoztatástan szertárt.

Este nyolcra végzett, de addigra már meglehetősen frusztráltan érezte magát. Lehet, hogy Malfoy mégsem mérgezte meg őket, csak ezzel etette meg, hogy ő, Hermione pánikot keltsen?! És, hogy utána megbüntessék… Ezek után még jobban utálta a mardekárost.

 

Nem ment le vacsorázni, úgy érezte, inkább elbújik a könyvtárban a gúnyos tekintetek elől. Más sem hiányzott neki, mint, hogy szembetalálkozzék Pitonnal, aki újabb pontokat vonjon le a Griffendéltől, amiért megrágalmazta Malfoyt.

 

A mágikus betegségek polc alatt keresett egy kényelmes helyet, és módszeresen elkezdte átnézni a mérgezésekkel foglalkozó könyveket. Alig olvasott negyed órát, amikor a polcok között feltűnt Draco Malfoy. Sápadt vonásain gúnyos, lesajnáló mosoly ült.

- Mi az, Granger, reménykedsz, hogy valamilyen ellenméreggel ki tudod magadat kezelni? – kérdezte, aztán leült a lánnyal szemközti asztalhoz. Hermione halványan emelte rá a tekintetét.

- Szóval mégiscsak megmérgeztél minket… Pedig már kételkedtem magamban… Mindig megkérdőjelezem a megérzéseimet, én, naiv - morogta maga elé, aztán újra a könyvbe mélyedt. Tüzetesen átvizsgálta a tartalomjegyzéket, de mivel nem tudta mit keressen, hamarosan becsapta a könyvet.

- Pedig abban volt. Várj, kikeresem neked… Úgy sem tehetsz ellene semmit… Mármint ellenméreggel nem - vigyorgott Draco, majd valóban megkeresett egy oldalt, és a lány orra alá dugta. – Tessék.

- Ez egy szerelmi bájital, te ostoba - nézett a lapra Hermione, aztán összevont szemöldökkel a fiúra bámult.

- Bizony. Egy napon belül mindenkit a hatalmába kerít egy megmagyarázhatatlan vonzódás. Egy kiadós dugással egyszerűen lerendezik a dolgot, aztán minden visszatér a normális kerékvágásba… Mit csináljunk holnap délután, Granger? – kacsintott a lányra Malfoy.

- Mármint… Hogy te meg én? Hogy… Na, azt már nem… Te undorító, szemét kis féreg! - kiabált Hermione a fiúra, aztán felpattant, és az ominózus könyvvel a kezében kiviharzott a teremből.

Az ajtóban szinte fellökte Piton professzort, aki csak kifürkészhetetlen arccal a diák után nézett. Valószínűleg hallotta Granger kifakadását, aztán szemtanúja lett annak is, ahogy Draco elősompolyog a polcok közül, ahonnan a lány kimenekült.

Malfoy illedelmesen köszönt a kedvenc tanárának, aztán, mint aki jól végezte a dolgát, elhagyta a könyvtárat.

 

Hermione egész éjjel félálomban forgolódott, és kósza álomképek között rimánkodott, hogy Malfoy csak egy újabb mocskos viccel tegye próbára az idegeit, és valójában ne szerelmi bájitalt adjon be neki. Azt sem tudta, hogy ébren van, vagy álmodik. Különös vágyat érzett arra, hogy puszta kézzel megfojtsa a mardekárost; de más, egyéb irányú vágyat, vagy vonzódást nem tapasztalt magán.

Hajnalban ziláltan ébredt, egy férfias parfüm illatával az orrában. Mintha már valaha érezte volna… Valahol… De vajon hol és mikor… Kellemes vágott fű, dohány és valamilyen keleti fűszer illata kevergett az emlékezetében, és a zsigereiben. Azonnal játékos vágyat érzett, hogy megtudja, kitől származik az illat; aztán mégis átfordult a másik oldalára, és inkább visszakergette magát az álmok birodalmába.

 

Szombat estére már szinte pattanásig feszültek az idegei. Egész nap a hajnali illat tulajdonosát hajszolta, de sehol sem lelt rá a fiúra, vagy férfira. Megint kételkedni kezdett saját magában, hogy talán nem volt valóságos az illat – és csak álmodta.

Mivel egész nap vadul csókolózó, és roppant szerelmes griffendéleseket kellett kerülgetnie, így megint a könyvtárban talált menedéket. Fáradtan dőlt az egyik, szélső asztalra. Érthetetlen gondolatok, és érzések doboltak az agyában. Megrögzötten meg akarta találni a parfüm tulajdonosát, a hormonjai semmire sem vágytak jobban.

Tehát elkezdett hatni Malfoy átkozott mérge… Még hogy szerelmi bájital… ez a legrosszabb dolog, ami csak történhet… ilyen ostoba, nevetséges módon csapdába kerülni… és bent ragadni…

- Szervusz, Granger. Már megint itt? Csak nem bujkálsz előlem? – nevetett a polcok között felbukkanó Malfoy.

- Már megint te… Istenem, miért büntetsz… - morogta Hermione maga elé.

- Na, benne vagy végre egy menetben? – állt meg a lány előtt a mardekáros. Nem szeretett köntörfalazni. Egyedül a sárvérű nem volt meg neki a hetedik évfolyamból, és ez nagyon zavarta a büszkeségét.

- Nem! Ezt azonnal felejtsd el, Malfoy! – csattant fel a griffendéles. – Szánalmas vagy, hogy így akarsz felszedni… Ez undorító! Takarodj a közelemből!

- Nem értem, miért vagy odáig… Néhány nap múlva könyörögni fogsz, hogy lefeküdhess velem, sárvérű! Addigra a bájital teljesen elveszi az eszedet…

- Azt lesheted, hogy könyörögjek… Az én eszem abszolút a helyén marad! Semmiféle hatással nincs rám az a méreg… Ne is reméld! – azzal Hermione felállt, hogy otthagyja a szőkét.

- Valóban? Nem hiszek neked… a többiek különös módon, majd’ felgyulladnak a szerelemtől… vagyis a vágytól… Ma este nyilván sokat lehetne tanulni a Griffendél-toronyban, ami az anatómia- korrepetálást illeti… - vigyorgott Draco. – Egyedül te kéreted magad, Granger… De én nem bánom… Holnapra legalább kezesebb leszel… Vagy hétfőre talán már hallucinálni is fogsz… Addigra biztosan megjön a jobbik eszed…

- Ha a jobbik eszemre vagy kíváncsi, akkor figyelj! – azzal előrántotta a varázspálcáját, és a mardekárosra fogta.

- Miss Granger, ugye, kétszer is meggondolta, hogy milyen varázslatot hajt végre a könyvtárban? – kérdezte egy hűvös hang a lány háta mögött. Hermione halványan elmosolyodott, mert megérezte a vágyott parfüm illatát az orrában. Közvetlen közelről áramlott az orrába. Amikor megfordult, legnagyobb megdöbbenésére Piton professzor állt mögötte. Szigorú tekintettel nézett végig a keresztfiára pálcát fogó griffendélesen.

Hermione mosolygott, és vett egy mély lélegzetet az orrán át, hogy minél több illatfoszlányt elraktározhasson magában.

- Ez a keleti fűszerezés… - suttogta maga elé elvarázsoltan, és önkéntelenül is nyelt egyet. Draco felnevetett mellette, Piton értetlen arcot vágott.

- Meg kellene büntetnem. Mit képzel, akárkire pálcát ránthat a könyvtárban? – morgott tovább, de egyetlen szava sem jutott el Hermione tudatáig. Malfoy oldalba lökte a lányt.

- Még, hogy rád nem hat a méreg? – nevetett tovább gúnyosan a mardekáros. Hermione elsápadt, aztán lángoló tekintettel a fiúra nézett.

- Nem is hat, világos? – kiabált rá, aztán dühösen otthagyta a mardekáros kompániát.

- Dehogynem hat, Granger! Ki vagy éhezve valakire! – kiabált a menekülő lány után Draco. Piton még mindig bosszúsan állt a polcok között. Hogy lehet az, hogy már senki sem figyel rá?! Hogy mellette csak úgy elrohanhatnak a diákok?! Hogy semmibe vehetik?!

Megvillant a szeme, aztán kedvenc diákjára mordult.

- Mégis mi volt ez, Draco? Adj magyarázatot! Azonnal!

- Nem történt semmi, csak beszélgettünk Grangerrel… - vont vállat Malfoy.

- Akkor milyen mérgezésről beszéltetek? – húzta össze a szemöldökét Piton.

- Csak egy gyerekes bájitalon vitatkoztunk, semmi komoly – legyintett Draco. A tanár megunta a saját keresztfia faggatását, így egy rövid biccentéssel elengedte. A szőke vigyorogva oldott kereket.

 

Vasárnap estére a Griffendél-toronyban teljesen lenyugodtak a kedélyek, minden tanuló visszatért az elfoglaltságaihoz, és csak egy-egy fellángolásnak titulálta a szombati szerelmét. Minden tanuló, kivéve Hermione Granger. Ő pontosan tudta, hogy megmérgezték – és akkor sem lett volna hajlandó más karjába omlani, ha az eszét veszti a vágyakozástól. Senki ember fiát nem akart megtűrni maga mellett, nehogy mégis kísértésbe essen; ezért ki sem mozdult vasárnap a hálószobából. A szobatársai a klubhelyiségben, valamint a kastély ezer másik termében élvezték a hétvégét; kint hógolyóztak a friss hóval lepett udvaron; nevettek, szórakoztak – ő pedig egyedül ücsörgött a hálószoba ablakában.

Először valami ellenmérget keresett a szerelmi bájitalra, de semmi használhatót nem talált a könyveiben; utána már csak unottan bámult kifelé az ablakon. Órák teltek el azzal, hogy nem csinált semmit. Kedvetlen, és mégis tettre kész órák.

Folyamatosan Piton professzor járt a fejében. Hihetetlennek tűnt a számára, hogy eddig észre sem vette a férfi kölnijét… De legalább annyi bizonyossá vált, hogy Piton az illat jogos tulajdonosa…

Estefelé már szörnyen éhes volt, így eldöntötte, hogy mindenképpen lemegy vacsorázni a nagyterembe, még akkor is, ha fiúkkal, vagy magával Piton professzorral fog összetalálkozni akármelyik folyosón.

Hermione szíve egy kicsit erősebben dobbant meg, amikor a tanára képe furakodott előre az agyában. Akarva-akaratlanul kigombolta a blúzának felső két gombját, hátha így jobban fog tetszeni az ellenkező nem tagjainak, netán a bájitaltan professzorának…

Igaz, az is közrejátszott a kivetkőzésnek, hogy egész délután irtózatosan melege volt; de egyelőre nem tulajdonított nagyobb jelentőséget a dolognak.

 

A nagyteremben semmi különös vagy szokatlan esemény nem történt. Hermione gyorsan szerzett magának az esti péksüteményből, aztán igyekezett minél gyorsabban eliszkolni a fiúk közeléből. Minél jobban igyekezett, hogy ne nézzen senki szemébe, annál jobban akarta és kívánta a társaságot. Szeretett volna valakivel beszélgetni, vitatkozni – a többire szándékosan igyekezett nem gondolni.

Még azaz átkozott Draco Malfoy is megtette volna, hogy legalább kicsit kidühöngje magát. Érezte, ahogy zsibongani kezdenek a testrészeiben a hormonok. A szőke mardekáros, mikor észrevette a szinte menekülő lányt, diadalittasan emelte a lányra a poharát. A körülötte ülő többi mardekáros egytől egyig felnevetett, ahogy meglátták Hermione elsápadó arcát.

Na nem… Malfoyt inkább mégsem… Csak azért sem… ha belehal, sem fogja megkívánni…

Micsoda? Megkívánni??? Soha, senkit sem fog megkívánni… Szerelmi bájital ide vagy oda… Soha – senkit… Ő, Hermione Granger nem fog lealacsonyodni az állatok szintjére… Még, hogy egy kóbor kaland… Egyéjszakás szerelem… Ki van zárva…

 

Ahogy becsapta maga mögött a nagyterem ajtaját, fellélegzett. Egyedül még minden sokkal egyszerűbb volt. Nem volt olyan égető az a lángocska a lelkében, nem volt olyan hangos a belső súgás, hogy keressen végre valakit magának… Még elnyomható volt, még lehetett nem odafigyelni rá.

Mély sóhajok közepett indult fel az egyik lépcsőn, hogy minél előbb visszatérhessen a Griffendél-toronyba, amikor Piton professzorral találkozott a lépcsőfordulóban.

- Nocsak, Granger, miért nem a vacsoráját fogyasztja a nagyteremben? – kérdezte a tanár hűvösen.

- Szereztem egy darab kalácsot – szólalt meg a lány, rövid hallgatás után.

- Nem ezt kérdeztem. Miért nincs a többi diákkal? – vonta össze a szemöldökét Piton.

- Nem vágyom mások társaságára ma este – morgott a lány. Ismételten megérezte a férfi különleges parfümjét, és önkéntelenül elmosolyodott.

- Minek örül? – mordult rá Piton, ám hatástalannak bizonyult a griffendéles lány esetében.

- Semminek, uram – mosolygott tovább Hermione. Összefutott a nyál a szájában, és mélyeket szippantott a levegőből, ahol megérezte a férfi kölnijének illatát.

- Különösen viselkedik, már-már ijesztően… Menjen fel a gyengélkedőre!

- Már voltam, de elküldtek, uram – sóhajtott a lány. Igyekezett kitérni a férfi elől. Valami ijesztően mocorogni és remegni kezdett Hermione gyomrában. – Bocsásson meg… - rohant el Piton mellett. A tanár grimaszolva nézett a lány után. Eldöntötte, amint lehetősége lesz; ezt kamatostul leveri a diákján. Elvégre Perselus Piton professzort akárki nem hagyhatja faképnél…

 

Hermione egész éjszaka álmatlanul és vágyakozva forgolódott. Reggel gyűrötten ébredt, ami rányomta a bélyegét az egész napjára. Változatlanul forrongott a lelkében a düh, amit Draco Malfoy látványa egyre táplált. A mardekáros felsőbbség teljesen nézett le mindenre és mindenkire, aki megközelítette őt és társaságát, amikor pedig Hermione Granger elhaladt mellettük, még gúnyosabban nevettek a griffendélesre, mint azelőtt. A lánynak össze kellett szednie magát, és önuralmat kellett gyakorolnia, nehogy rárontson a szőkére, és a puszta kezével ölje meg.

Alig tudott összpontosítani az órákon, mert állandó testhőingadozás zavarta. Voltak percek, amikor úgy érezte, mindjárt meggyullad rajta a ruha. Folyamatosan izzadt, máskor kis híján megfagyott. Ráadásul minden második, kicsit is szimpatikus fiúról akaratlanul is fantáziálni kezdett, hogy vajon milyen lehet ruha nélkül, hogyan csókolhat, milyen lehet a karjaiban feküdni, és egyebek. Az ebédszünetben, akármilyen éhesnek is érezte magát, képtelen volt enni, viszont két liter folyadékot megivott, mert irtózatos szomjúság gyötörte.

Az i-re a pontot mégis a délutáni bűbájtanóra tette fel. Hermione teljes letargiában ült az első padban, igyekezett nem szomjan halni, halálra izzadni és fantáziálni magát, ha már a Flitwick professzor által prezentált tananyagra nem tudott figyelni. Egy ideig csak támasztotta a fejét, és bámult a tankönyvébe, aztán istentelenül megfájdult a feje, azt hitte, menten kettéhasad. Felnézett a professzorára, hogy kikéredzkedjen óráról, mire a pöttöm varázsló látványa kis híján sokkolta. Ugyanis Flitwick professzor anyaszült meztelenül állt a tanári asztal tetején.

Hermione felsikoltott, aztán elkapta a fejét. Harry Potterre nézett, ám a barátja is pucéran ült a lány melletti padban. Az iskolaelső visszanézett a tanárára, majd végigbámult az osztálytársain.

Két dologra tudott gondolni, az első egy nagyon gonosz játék volt, amit az osztály fiútagjai játszottak vele, de kizártnak tartotta volna, hogy egytől egyig mindenki önként meztelenre vetkőzött volna, hogy úgy üljön be órára… Illetve óra előtt még mindenkin volt ruha… Tehát óra közben kellett levetkőzniük, akárcsak a tanár úrnak is.

A másik tézise sokkal kézenfekvőbbnek tűnt, és ha lehet, már kétszer annyi gyűlölettel gondolt Draco Malfoyra. Hat a bájital a szervezetére, és szépen lassan elveszi az eszét, ha nem tesz valamit… Már eljutott a második szintre, meztelen fiúkról és férfiakról hallucinál.

- Elnézést kérek – sikította, aztán félig lehunyt, félig eltakart szemmel kirohant a teremből. Az osztály értetlenül állt a lány kiborulását látva, Draco viszont hangos nevetésben tört ki a hátsó padsorban.

Hermione egészen a lánymosdóig szaladt, ahol megmosta az arcát, és igyekezett megmosakodni. Többé-kevésbé sikerült is neki, ám mire összeszedte magát, hogy felmenjen a gyengélkedőre, véget értek az órák, és a folyosóra tódultak a diákok. Fiúk és lányok, tanárok és tanárnők, jókedvűek és letörtek, fiatalok és idősebbek. És Hermione minden fiút meztelennek észlelt.

Alig tudott megtenni néhány lépést, a döbbenet és a tömeg pucér fele teljesen megzavarta. Egy idő után csak állt, és tág szemmel meredt maga elé, ám amikor a háta mögött Hagrid hangját, úgy rohant a gyengélkedő irányába, mintha az élete múlna rajta. Hagridot nem akarta anyaszült meztelenül megpillantani…

 

Köszöntő
Figyelmeztetés
Az oldal felnőtt tartalommal bír, ezért csak saját felelősségedre böngéssz az irományok között, nehogy megsérüljön a lelked! :)

eligazító

az oldal
Nyitás: 2008. okt.
Admin: angel8
× még több oldal info ×
Böngésző: MF
Mail: katt ide
Buttonom:
[több]

bölcsesség


[Made on a Mac | angel8 © 2006 - 2010]