Útmutató
Lord Alfred Tennyson:
Shalott kisasszonya
(részlet)

S mindazt, mi tükrében lebeg, szövétnekében őrzi meg: gyakran, mikor más szendereg, temetni indult bús sereg tartott Camelotba. S máskor magasban járt a Hold, tükrébe ifjú pár hatolt, „Emészt világom árnya” szólt Shalott kisasszonya.
[tovább]

üzenőfal

On-line lelkek

lélek olvassa a lapot.



Egy kicsit több

Egy kicsit több

 

Cím: Egy kicsit több

Csoport: Háború alatt / Snanger Bajnokok Ligája

Azonosító: 185-ös számú páciens

Feladat neve: Lebuktunk

Stílus és kategória: sötét, romantikus

Műfaj: egyperces

Szavak száma: 1535 szó

Főszereplők: Perselus Piton és Hermione Granger (Nymphadora Tonks, Remus Lupin)

Figyelmeztetések: enyhe felnőtt tartalom

Korhatár: +14

Jogi nyilatkozat: Bizonyos jogok J. K. Rowlingot illetik, ez van. Tudom én. (De ezt a sztorit nem ő írta, mert ilyet ő nem tud/ tudott volna összehozni.) XD

 

 

 

Perselus halványan elmosolyodott, ahogy Hermione lábujjhegyre állva megcsókolta az orrát. A Főnix Rend főhadiszállásán rejtőztek, az épület legtitkosabb, legtávolabbi helyiségében, ahol más nem szokott megfordulni. Csak Dumbledore, míg élt…

Az öreg mágus jelenlétét még mindig érezni lehetett a kis könyvtárszobában, ahogy anno sétált a polcok között, egy könyvet olvasgatva. Piton elhúzta a száját a lelkébe maró önvádtól. Három év telt Albus megölése óta, mégsem talált feloldozást bűnére. Nem tudta azzal nyugtatni magát, hogy csak azt tette, amit tennie kellett, amit megígértettek, amit elvártak tőle. A gyilkosság által még közelebb került Voldemorthoz, a halálfalók még inkább megbíztak benne, így, megerősítve a pozícióját, még pontosabb és fontosabb információkat tudott szolgáltatni a Rendnek.

            Hermione megsimogatta kedvese arcát. Csak sejtette, hogy mi játszódhat le a férfiban, de segíteni nem tudott neki. Nagy nyomás nehezedett mindkettejükre, a véget érni nem akaró háború, a kémkedés, és a szerelmük titkolása miatt. Nem merték felvállalni mások előtt, hogy egymásra találtak néhány hónapja. A lány jobban félt kimondani bizonyos szavakat, mint szembeszállni néhány felbőszült halálfalóval. Nem akarta elijeszteni Perselust a szerelmével, félt, hogy így is túl nagy terhet ró a férfira. Ráadásul Piton sem mondott neki soha semmi olyat, amitől reménykedhetett volna. A férfi nem ígért neki szerelmet, örök hűséget, vagy más, háború alatt teljesíthetetlennek tűnő kívánságot.

Perselus szelíden simogatta a lány hátát, ahogy levette Hermione blúzát. Most nem akart sietni, nem akart olyan vad lenni, mint a múltkor. Tudta, hogy annál sokkal többet érdemel Granger. Már csak abból kifolyólag is, hogy egyáltalán képes elviselni a rigolyáit, képes bizonyos szintig alkalmazkodni a férfihoz, rosszabb napjain is egy légtérben tud maradni vele. Viszont a legfontosabb az volt Perselusnak, hogyha Voldemort hívta, s neki mennie kellett, Hermione visszavárta. Egyedül ő volt az, aki nem kezelte közönséges gyilkosként, nem nézett át rajta, és nem csak felszínes mondatokat váltott vele, mint a rendtagok általában.

A férfi sosem avatta teljes bizalmába a lányt, de látta rajta, hogy a volt griffendéles sokkal mélyebben a lelkébe lát, mint bárki más. Hétről hétre, hónapról hónapra többé vált a kapcsolatuk, mint puszta menedék a testüknek. Nem csak szexről, nem csak feszültségoldásról szóltak a lopott pásztorórák, hanem valami reményadó, néma szövetségről.

Hermione ismerős mozdulatokkal gombolgatta ki Piton talárját, majd az ingjét. A ruhadarabokat hagyta hanyagul a földre esni. Azon gondolkodott, vajon vegye-e a bátorságot, hogy elárulja az érzéseit a férfinak. Mit szólna, hogyan reagálna Perselus, ha elmondaná neki, hogy szereti, és akármire hajlandó volna érte. Magán is meglepődött, amikor végiggondolta a mondanivalója igazi jelentőségét. Érezte, hogy valóban bármit megtenne a férfiért. A világ végéig is elzarándokolna, megküzdene ezer halálfalóval, vagy ezer boszorkánnyal, vagy akár még a könyveit is elégetné, ha arra volna szükség.

Amióta egymásra találtak, azóta kicsit minden megváltozott az életében. Átalakult a fontossági sorrend, már nem csak a legfelsőbb jó győzelme érdekelte. Lassan átformálódott az értékrendje, rá kellett döbbennie, hogy nem minden fekete vagy fehér. Vannak világosabb és sötétebb szürkék is az élet palettáján. S Perselus Piton az egyik ilyen szürke sávba tartozott.

 

<br></br>

 

A férfi határozottan felemelte, és az asztalra ültette a lányt. Néha azon kapta magát, hogy a háborút követő időről ábrándozik. Vajon túlélik-e egyáltalán, és ha túlélik, akkor vajon a kapcsolatuk kibírja-e a változást. Mert akkor már nem csak hetente egyszer vagy kétszer látják egymást, talán akkor megváltozik a hozzáállásuk. Talán akkor nem titkolóznának. Talán nem volna rá szükség. Ugyanúgy felvállalhatnák a szerelmüket, mint ahogy Lupin és Tonks teszi. Őket is a háború sodorta egymás karjaiba, és már évek óta együtt dacoltak a sorssal. Piton néha irigyen leste őket a rendgyűlésen, ahogy fogják egymás kezét, vagy egy félreeső helyen, bizalmasan beszélgetnek, netán csókot váltanak. Talán ha összeszedné a bátorságát, egyszer ő is Granger mellé állhatna, és megfoghatná a kezét. Talán feltűnne másnak, hogy a volt griffendéles hozzá tartozik. Talán nem közösítenék ki a lányt, csak mert nem a legszerencsésebben választott magának szerelmet…

Enyhén izzadó kézzel simogatta fel Hermione combján a szoknyát. Imádta a lány selymes bőrét, főleg, ahogy megborzongott az érintésétől. Ráérősen kikapcsolta Granger melltartóját, és a földre dobta, a saját ruhakupacára. Gyengéden csókolgatni kezdte a lány nyakát, majd vállát.

Hermione mosolyogva hunyta le a szemét. Minden erejét és önfegyelmét össze kellett szednie, hogy ne szólaljon meg, s ne zavarja meg szavakkal a tökéletes pillanatot. Körmeivel cirógatta Piton meztelen hátát, aztán kezei lejjebb csúsztak a férfi fenekére. Érezte, amint a szerelme beleremeg az érintésébe. Amilyen közel ült Perselushoz, pontosan tudatában volt, hogy a férfi mennyire vágyik rá. Határozott mozdulatokkal kicsatolta Piton övét, kigombolta a nadrágját, s lehúzta a cipzárját, majd óvatosan átsegítette a férfiasan dudorodó tájékon az alsónadrágot, hogy az szabadon követhesse Perselus bokájáig szaladó nadrágját.

A férfi lehámozta a lányról a bugyit, közben szelíden elfektette az asztalon. Hermione fölé hajolt, hosszú és szerelmes csókot váltottak. Piton gyengéden, visszafogottan simogatta Granger melleit, igyekezett nem kapkodni semmivel. Szemében ismeretlen láng csillogott, ahogy a volt diákjára nézett.

- Mondanom kell valamit – szólalt meg halkan, rekedten.

- Igen?

- Talán nem kellene beszélnem róla, talán nem is fontos annyira – morogta Piton. Erőt gyűjtött a fölösleges szavakkal, hogy ki tudja mondani végre. Hogy fel tudjon készülni, ha a lány kineveti, vagy visszautasítja. Félt a pillanattól, de már elege volt a távolságtartásból, a gyűlölt magányból. Amit talán csak Hermione tudott elűzni a szívéből.

- Ha neked fontos, akkor nekem is az, Perselus…

- Szeretlek – bökte ki végül a férfi. Hosszú haja valamelyest az arcába hullott, így Hermione nem látta tökéletesen a vonásait. Csak a különös ragyogást a tekintetében.

Elmosolyodott, és igyekezett még közelebb vonni magához a mágust. Úgy érezte, madarat lehetne vele fogatni. Sosem gondolta volna, hogy Piton előbb kimondja az érzéseit, mint ő. Szemét könny futotta el, és valami jól eső biztonságérzet telepedett a lelkére.

 

<br></br>

 

 

Perselus arcára kiült a feszült várakozás, hogy a kedvese végre megszólaljon. A lány szemén, és mosolyán látta ugyan, hogy jó úton jár, mégis szüksége volt a szóbeli kinyilatkoztatásra. Magában imádkozott, hogy Granger ne érezze kötelező jellegűnek, hogy ő is színt valljon, ha nem biztos az érzéseiben, noha végtelenül jól esett volna a férfinak, ha Hermione is feltárja szíve kis titkait.

- Én is szeretlek… Csak nem tudtam, hogyan mondjam el… - szólalt meg halkan a lány. Abban a pillanatban, hogy megszólalt, és kimondta, amit már régen meg akart osztani Perselussal, felpattant az ajtó. Nymphadora Tonks és Remus Lupin fordultak be rajta. Éppen szenvedélyesen csókolóztak, amikor meghallották Hermione vallomását. Az éppen hosszú, szőke hajú boszorkány egy percig azt sem tudta, merre forduljon, amerről a hangot hallotta. Lupin bökött az egyik könyvespolc irányába az állával. Szeme huncutul csillogott.

            Mindkét pár megdermedve figyelte a másikat. Tonks és Lupin talán kicsit jobban megdöbbent, mint Hermione és Perselus. Elvégre nem minden nap nyitottak rá Dumbledore gyilkosára és a jégszívű Hermione Grangerre. Az asztalon, félmeztelenül ölelkező pár zavartan nézett egymásra, aztán a rájuk rontókra. Egy pillanatnyi teljes képzavar, és néma csend után Tonks zavartan elmosolyodott, Remus megköszörülte a torkát.

- Elnézést kérünk, amiért nem kopogtunk – szólalt meg Lupin. Szája szegletében apró mosoly bújt meg.

- Igen… - bólogatott a kedvese is. – Azt hittem, hogy a laborban vagytok…

- Előbb végeztünk a bájitallal – mosolyodott el Hermione. Piton csak kábultan pislogott, és nem tudta, mitévő legyen. Egyszerre lett volna kedve átkokat szórni, és ugrálni a boldogságtól. Hermione szerette őt, ami fontosabb volt mindennél. Még annál a ténynél is, hogy Lupinék megtudták a titkukat, sőt, látták őket félmeztelenül. Igyekezett úgy helyezkedni, hogy valamelyest elfedje testével Hermione pőreségét.

A lány is ezen gondolkodhatott, mert lassan felült az asztalon, és Perselushoz simult, hogy Tonks és Lupin csak a ruhátlan hátát láthassa.

- Értem – mosolygott Nymphadora. – Mióta vagytok együtt, ha nem indiszkrét a kérdésem?

- Most tényleg erről fogunk csevegni? – kérdezte morogva Piton.

- Négy hónapja – vágta rá Hermione vidáman. Lupin és Perselus összenéztek, Remus elmosolyodott.

- Nem akarunk zavarni. Elnézést – mondta az őszülő halántékú mágus, aztán gyengéden az ajtó felé húzta a szerelmét. Tonksnak annyira nem akaródzott menni, szemmel láthatóan tetszett neki, hogy a barátnője talált valakit magának, és boldog volt vele.

- Ezt meg kell beszélnünk, Hermione – kacsintott a lányra.

- Rendben – bólogatott mosolyogva Granger.

- Gyere már, Tonks… - súgta Remus, aztán még egyszer Pitonra, s Hermionéra nézett. – Bocsánat.

- Semmi gond – morogta Piton, pedig legszívesebben darabokra átkozta volna a másik párocskát.

- Legközelebb zárjátok be az ajtót – nevetett Tonks, aztán ő is átlépte a küszöböt, s elhagyta a helyiséget. Hermione és Piton egyedül maradtak, és a hirtelen beálló csendben meghallották, ahogy kattant a zár az ajtóban.

Hermione halkan felnevetett, és Piton vállgödrébe temette az arcát.

- Ez az én hibám… Elfelejtettem bezárni… Oda a titkod…

- Nem csak az én titkom, a tied is.

- Most már mindegy… Innentől nem titok többé. Szeretlek – mosolygott Hermione. – Te is tudod, és most már más is…

- Nem félsz attól, hogy mit fognak mondani az emberek? – kérdezte halkan Perselus.

- Nem érdekel. Ők nem ismernek téged. Még annyira sem, mint én… Nem kell átérezniük a döntésemet, nekem elég, ha tiszteletben tartják.

- Szerinted tiszteletben fogják tartani?! Ki fognak közösíteni, amiért velem vagy.

- Vállalom a kockázatot. Ennél sokkal többet is megtennék érted…

- Ezt nem gondolod komolyan.

- De, pontosan úgy gondolom, ahogy mondtam. Nem zavar a múltad, nem zavar a korkülönbség. Boldog vagyok, amikor veled lehetek. Nem kell több nekem, elég, ha szeretsz, és mellettem vagy.

- Nagyon szeretlek, Hermione… Akármi is történjék holnap, vagy holnapután…

- Ne gondolj a háborúra… Most itt vagyunk, most béke van…

- Szerencsére…

 

By: angel8

 

 

Köszöntő
Figyelmeztetés
Az oldal felnőtt tartalommal bír, ezért csak saját felelősségedre böngéssz az irományok között, nehogy megsérüljön a lelked! :)

eligazító

az oldal
Nyitás: 2008. okt.
Admin: angel8
× még több oldal info ×
Böngésző: MF
Mail: katt ide
Buttonom:
[több]

bölcsesség


[Made on a Mac | angel8 © 2006 - 2010]