Útmutató
Lord Alfred Tennyson:
Shalott kisasszonya
(részlet)

S mindazt, mi tükrében lebeg, szövétnekében őrzi meg: gyakran, mikor más szendereg, temetni indult bús sereg tartott Camelotba. S máskor magasban járt a Hold, tükrébe ifjú pár hatolt, „Emészt világom árnya” szólt Shalott kisasszonya.
[tovább]

üzenőfal

On-line lelkek

lélek olvassa a lapot.



Őszi morfium

3. rész



Luna és Charlie késő délután, pokróccal és rágcsálnivalóval felszerelkezve sétáltak a közeli tölgyerdőbe. Kerestek egy kellemes, félhomályos tisztást, ahol kellő távolságban és biztonságban tudhatták magukat a fürkésző tekintetek elől.
- Szerintem anyukád még mindig gyanakodik – szólalt meg némi hallgatás után Luna. – Itt telepedjünk le! Talán nem támadnak meg minket a vadgolymókok…
- Majd óvatosak leszünk, ha felbukkan egy példány – mosolygott Charlie, aztán leterítette a pokrócot a mélyzöld fűbe. – Anyával pedig ne foglalkozz, csak túlzottan kíváncsi.
- Igen, észrevettem. Azon sem csodálkoznék, ha utánunk küldött volna egy beidomított kerti törpét kémkedni – ült le a szőke hajú lány. Weasley kuncogva telepedett melléje.
- Én sem csodálkoznék – dőlt el a takarón a fiú. A fák között kellemesen lengedezett a szél, Luna hozzáértőn körbehordozta a tekintetét a környező, susogó fákon, és beleszagolt a levegőbe.
- Esni fog, sárkányász.
- Dehogy fog esni.
- Csak azért nem bíztatlak arra, hogy fogadjunk, mert nem szeretek olyan ellen nyerni, akit kedvelek – vont vállat a lány, aztán ő is elfeküdt a pokrócon. Tarkóját Charlie vállának támasztotta.
- Pedig én szívesen fogadnék veled.
- Elveszítenéd a fogadást, ugyanis zápor közeledik – mondta monoton hangon Luna.
- Nem lesz itt semmilyen zápor. Csillagos éjszakát ígért a Próféta mára.
- Az lehet, de addig egy vihar átvonul felettünk. Higgy nekem, sárkányász… Izgalmas eső várható, mire lemegy a nap.
- Egy eső izgalmas volna?
- Természetesen. Csodálatos nézni, ahogy enyhül a forróság, és a növények az esővízzel olthatják a szomjukat. Csak a részeges kökörcsin fog megint átkozódni, de mindegy… neki soha semmi nem elég jó… Én szeretem az esőt. Nem vagyok cukorból. Te szereted az esőt, Charlie Weasley?
- Igen, szeretem, ha nem kell feltétlenül bőrig áznom.
- Én szeretek bőrig ázni. Abban van valami ősi és elementáris. Te miért nem szeretsz bőrig ázni? – fordult a hasára és nézett a fiú szemébe Luna.
- Talán azért, mert akárhol, ahol eddig dolgoztam, és bőrig áztam, utána kritikusan lehűlt a levegő, és teljesen átfagytam, ahelyett, hogy csak felfrissültem volna.
- Ne aggódj, most nem fogsz átfagyni – a lány a bal könyökére támaszkodott, míg a jobbal kisimított egy vörös tincset Charlie nyakából. A fiú akaratlanul is megborzongott a szelíd érintéstől. – Gondolkodtam rajtad múlt éjjel.
- Igazán? És, mire jutottál? – vonta fel a szemöldökét Weasley.
- Rendben, bebizonyítottad, hogy nem vagy vámpír, és anyukádtól már azt is tudom, hogy nincs véla a felmenőitek között, tehát valahol máshol kell rálelnem a magyarázatra veled kapcsolatban. Utána olvastam a mágikus képességekkel rendelkező lényeknek, akik képesek elbájolni az embereket…
- Mert szerinted én elbájollak?
- Meglehetősen, Charlie Weasley – sóhajtott fel fájdalmasan Luna, amitől a fiúnak nevetni támadt kedve.
- Szerintem pedig kettőnk közül te vagy a veszélyesebb, mert te valóban képes vagy elbűvölni a férfiakat. Engem legalábbis levettél a lábamról. Talán inkább pont nekem kellene utánanéznem a családfádnak, hogy nincs-e rokonaid között szirén, vagy lamia…
- Sajnos egyik sincs. Pedig az nagyon mókás volna – húzta el a száját a lány. – Mindig is vágytam valamilyen, különleges rokonra… Ó! Szóval én is hatással vagyok a te endorfin-központodra?
- Igen.
- Akkor szerintem megátkoztak minket. Valakinek az lehetett a legjobb szórakozása a minap, hogy megigézett bennünket. Remélem, hogy csak az öcséd, Ron volt az, mert ő nem sosem értett annyira a bűbájokhoz, mint például Hermione… Ha viszont Hermione Granger volt a tettes, akkor szerintem elkezdhetünk félni, mert sosem tudjuk visszafordítani, vagy legalább semlegesíteni a varázslatát.
- Én egész más megközelítésből szemlélem a történteket – mosolygott Charlie, majd ő is felkönyökölt, hogy még közelebb kerüljön arca a lányéhoz.
- Valami sokkal rosszabbra gondolsz? – kérdezte halkan, már-már suttogva Luna.
- Nem… Valami sokkal egyszerűbbre.
- Mi volna az? Néha az egyszerűbb megoldások a legkézenfekvőbbek…
- Így van. Szerintem, mi tetszünk egymásnak – árulta el a titkot Charlie. A lány összevonta a szemöldökét, és néhány pillanatig elgondolkodott. Weasley hezitált, hogy mit csináljon, megérintse-e, vagy esetleg merészelje megcsókolni a szőke tüneményt, aztán mégsem mozdult. Inkább türelmesen kivárta Luna reakcióját. Abban volt egyedül biztos, hogy neki nagyon tetszett a lány, és repesett a szíve, amikor vele tölthette az idejét.
- Tetszünk egymásnak? Ez tényleg érdekes elmélet – állapította meg Luna halkan. Nagy, állandóan álmos szemei élénken ragyogni kezdtek. – Bár szerintem, hibás.
- Miből gondolod?
- Ha belegondolok, akkor az én vonzalmam még érthető, mert idősebb vagy, izgalmas munkád van, és az egész életfelfogásod kalandos a számomra. Piedesztálra emelhetlek magamban, mert az én szememben te tökéletes életet élsz, ráadásul még jóképű is vagy… Viszont te… a mai napig nem értem, hogy miért foglalkozol velem…
- Te nem látod magadat tisztán. Csodálatos lány vagy.
- Tényleg? Én? Ezt elég nehéz elhinnem.
- Pedig elhiheted.
- Könnyebb volna egy endorfin-átokra fogni az egészet, nem?
- Könnyebb volna, de engem nem érdekelnek a könnyebb megoldások.
- Azt gondoltam.
- Tetszel nekem, Luna Lovegood.
- Hűha… Ez nem várt fordulat az esti szellemlesen…
- Valóban – bólintott vidáman Charlie. A lány halvány mosolyra húzta a száját, aztán újra a hátára fordult, és a fiú vállára dőlt.
- Tudtam ám, hogy ebben az erdőben nincsenek tölgyszellemek – kuncogott maga elé.
- Miből jöttél rá?
- Ebben a bükkösben alig lehetett tölgyfát látni…
- Akkor miért jöttél velem?
- Két okom is volt rá.
- Tényleg?
- Igen. Az volt az egyik, hogy reménykedtem, hátha felbukkan egy bütykös bükkmaki, de erre elég kevés esélyem volt, tudom. Már régen kihaltak azok a szerencsétlenek… A másik okom pedig az, hogy eljöttem, mert nagyon szeretek veled lenni.
- Sajnos bütykös bükkmakival nem szolgálhatok, de esetleg kinyithatok egy üdítő meggylevet, ha szomjas vagy.
- Az jó volna, köszönöm. Bár… néhány perc, és mindenképpen felüdülünk… Érzem az eső szelét. Egy kicsit megváltozott a levegő.
- Tényleg fülledtebb lett. Valóságos időjós vagy. Főleg, ha még esni is fog… - Charlie mosolyogva vett ki a megbűvölt kosarukból két hideg üveg meggylevet. Az egyiket felbontotta, majd odanyújtotta a lánynak.
- Fog is, majd meglátod… - dobta hátra hosszú, szőke haját Luna, miután felült a pokrócon. Óvatosan belekortyolt a deres falú palackba. – Ez nagyon finom.
- Anya egyik találmánya. Sokkal jobb, mint az ananászos brokkoli koktélja…
- Ó, azt el is hiszem.
Perceken keresztül csak ültek egymással szemben, némán iszogattak, és mélyeket lélegeztek, mert az erdei fülledtség egyre jobban megtelepedett a fák között. A szél tökéletesen elült, egy levél sem rezdült közel, s távol a környéken.
A fák fölött a kék ég beborult, szürke felhők takarták el a napot.
- Ezek után, ha nem fog esni, visszaadom a viharboszorkány bizonyítványomat – kuncogott Luna. Alig egy szempillantás múlva szemerkélni kezdett a langyos, nyári eső.
- Úgy nézem, arra nem lesz szükség. Nyertél. Tényleg esik.
- Mennyei érzés, nem? – tartotta az ég felé az arcát a lány.
- De. Tehát akkor most meg fogunk ázni?
- Igen, én úgy terveztem, sárkányász. Persze, kereshetünk valami menedéket, ha szeretnéd – itta meg az utolsó korty meggylevet Luna, aztán visszaadta a kiürült üveget a fiúnak, hogy elrakhassa a kosárba.
- Nekem ott jó, ahol neked is. Ha maradni szeretnél, akkor felőlem maradhatunk. Ebbe az esőbe tényleg nem halunk bele…
- Kellemes, langyos.
- Igen, az – bólintott Charlie, majd jókedvűen tűrte, ahogy az eső ráered, és röpke percek alatt átáztatják a ruháit, a haját, de még a pokrócot is, amin ültek.
Luna izgatottan kémlelte az erdőt, vizes haja a nyakába tapadt. Rajta is teljesen átázott a spagetti pántos blúz, és a szoknya. Látszott rajta, hogy valóban élvezi az esőt. Próbált vizet felfogni a tenyerébe, egy kicsit sikerült is – azt vidáman Charlie mellkasára loccsantotta, nem mintha a fiú száraz maradt volna a záporban.
Az eső hangosan zuhogott, körös-körül elnyomva minden más neszt az erdőben.
- Imádom ezt – szólalt meg hangosan Luna, hogy némileg túlharsogja a természetet.
Charlie csak mosolygott, majd közelebb hajolt a lányhoz. Képtelen volt tovább elnyomni a vágyát, hogy megérintse, és megcsókolja a másikat. Érezni akarta, hogy milyen puha az ajka, selymes a bőre.
Óvatosan végigsimította Luna karját, nem akarta elriasztani egy kéretlen mozdulattal sem. A lány sejtelmes mosolyra húzta a száját; szeme, Charliéhoz hasonlóan lángolt.
Gyengéd és vizes csókban forrtak össze, aztán a lány kicsit határozottabban beleharapott Weasley alsó ajkába, ami a sárkánykutató számára felért egy keringőre való felhívással. Hosszú, szenvedélyes csókjukat a levegő utáni kapkodás szakította félbe.
- Végre, Charlie Weasley… Azt hittem, végül nekem kell megcsókolnom téged – húzta mosolyra a száját a lány, miután újra megtelt a tüdeje friss oxigénnel.
- Ahhoz nem lettél volna elég bátor – ellenkezett jókedvűen a fiú. Kisimított egy, Luna homlokába tapadt, vizes hajtincset, és ráérősen cirógatni kezdte a boszorkányt.
- Azt sosem lehet tudni, sárkányász.
- Lehet, hogy mégis fogadnunk kellett volna. Bár rá kellett jönnöm, hogy nem olyan nagy szégyen veszítenem.
- Túl sokat beszélsz… Inkább csókolj meg újra!
Köszöntő
Figyelmeztetés
Az oldal felnőtt tartalommal bír, ezért csak saját felelősségedre böngéssz az irományok között, nehogy megsérüljön a lelked! :)

eligazító

az oldal
Nyitás: 2008. okt.
Admin: angel8
× még több oldal info ×
Böngésző: MF
Mail: katt ide
Buttonom:
[több]

bölcsesség


[Made on a Mac | angel8 © 2006 - 2010]