Útmutató
Lord Alfred Tennyson:
Shalott kisasszonya
(részlet)

S mindazt, mi tükrében lebeg, szövétnekében őrzi meg: gyakran, mikor más szendereg, temetni indult bús sereg tartott Camelotba. S máskor magasban járt a Hold, tükrébe ifjú pár hatolt, „Emészt világom árnya” szólt Shalott kisasszonya.
[tovább]

üzenőfal

On-line lelkek

lélek olvassa a lapot.



Őszi morfium

Őszi morfium

 

Szereplők: Luna Lovegood, Charlie Weasley

Kategória: általános, humoros

Műfaj: novella (1. rész)

Korhatár: az első részben nem korhatáros, aztán kb. +16 év

Figyelmeztetés: majd később: felnőtt tartalom (várhatóan szex) J

Egyéb megjegyzések: a történet címét Reményik Sándor költő úr egyik verséből kölcsönöztem, minden jog R. S. urat illet, emelem a kalapom a míve előtt, szeretem (de idézni nem fogok belőle), és egyebek.

A történet a JKR által írt 7. kötet környékén (a háború után, viszont az epilógus előtt) játszódik, és szerintem önmagáért beszél.

 


[2009. május ××× Heliopath Ajánló]


 

Luna Lovegood különös tekintettel bámult maga elé. Az Odúban ült, Ron, Ginny és a többi Weasley otthonának lépcsőjén, a földszint és az első emelet között. A konyhába készült, de a szőke lány útját állta egy ablak. Vagyis inkább az ablakon beáramló napfény.

A házban egyébként szokatlan csend uralkodott, ugyanis Molly és Arthur az Abszol útra mentek vásárolni, Ron és Hermione, valamint Harry és Ginny pedig kirándulni a közeli erdőbe. Luna több okból sem akarta elhagyni átmeneti szálláshelyét, de a legfőbb ok a délelőtti erős napfény volt.

            Charlie Weasley dudorászva sétált le a lépcsőn. Mindössze egy sötétszínű alsónadrágot viselt; hosszú, vörös haja borzasan hullott a nyakába és a hátába. Amikor észrevette a lépcsőn ülő lányt, elmosolyodott.

- Szia, még nem ismerjük egymást, Charlie vagyok – ült le a szőke mellé. Luna ködös szemmel nézett végig a fiún.

- Tényleg nem ismerjük egymást, Charlie. Múl éjjel érkeztél, tudom – jegyezte meg monoton hangon.

- Ki vagy te, és miért üldögélsz a lépcsőn? Hol vannak a többiek?

- A nevem Luna Lovegood, de néhányan a hátam mögött Lükének hívnak… Nem is vagyok lüke…

- Ez csúnya dolog tőlük… - mosolygott Charlie.

- Igen.

- Szóval, hogy kerülsz ide?

- Az apám újranősült, és éppen a mézesheteit tölti a mostohámmal. Engem pedig lepasszolt, pedig úgy volt, hogy Thaiföldre megyünk, kínai főnixek után kutatni… De most itt vagyok.

- Nem igazság.

- Tényleg nem az – sóhajtott Luna. – Nem te vagy Charlie?

- De… Az előbb bemutatkoztam, amikor leültem melléd, emlékszel? – nevetett a fiú.

- Nem tudom… Ha te vagy Charlie, akkor te vagy a sárkányász, nem?

- Sárkánykutató, igen.

- Mondom én… - ragyogott fel a lány szeme. – Akkor te amolyan folyton bolyongó és kutató lélek vagy, igaz?

- Végül is, igen. Miért?

- Szerinted vannak a közelben vámpírok?

- Nem hiszem, hogy volnának.

- Szerintem vannak.

- Gyere, főzök egy kávét, attól felébredünk, és közben mondd el az érveidet, miért volnának vámpírok a környéken… - mosolygott a lányra Charlie. Nem tehetett róla, de megérintette Luna furcsa varázsa, és érdekelni kezdte a homályosan kavargó tekintete.

- Én már hat óra óta fent vagyok. Éber vagyok – mondta Luna unott hangon.

- De azért kérsz kávét, igaz? – állt fel a lépcsőről Charlie. Fülében megcsillant a sárkánykönny-kristály fülbevaló.

- Nem mehetek a konyhába – sóhajtott a lány.

- Miért? Megtiltotta valaki?

- Nem, de nem tehetem, ha kedves az életem… És kedves, ezért mától bizonyos dolgokat nem tehetek meg. Ezért is kellett itt maradnom. Pedig elmentem volna kirándulni a többiekkel… De már nem lehet…

- Miért?

- Azt nem mondom meg.

- Miért? – vonta fel a szemöldökét Charlie.

- Mert ha megbízom benned, és elmondom, akkor először furcsán nézel rám, mint mindenki. Aztán kinevetsz, mint mindenki. Aztán a hátam mögött elkezdesz Lüke Lovegoodnak hívni. És ezt nem akarom… Vagyis mindegy, mert nem érdekel az ilyesmi… De akkor sem akarom, hogy kinevess – biggyesztette le a száját Luna, aztán egy lépcsőfokkal feljebb ült, nehogy a lábához érjen a napfény. Charlie mosolyogva megrázta a fejét, aztán lesétált a lépcsőn. A konyha előteréből visszanézett a lányra.

- Nem foglak kinevetni. Hozok kávét, aztán elmondhatod, mi a baj…

- És a vámpírok? Mi lesz velük?

- Annak is utána járunk, tíz napig itthon vagyok – nevetett a fiú, aztán vidáman besétált a konyhába, és az apja által megbűvölt mugli kávéfőzőn gyorsan lefőzött két adag kávét. Miután kitöltötte őket, tálcára rakta a csészéket, a cukrot, és a tejet, majd visszatért a lépcsőre. – Szóval? Hol kezdődik a történeted?

- Tegnapelőtt ide kellett jönnöm. Jó helyen lettem volna otthon is, nem értem, miért kellett ide tanyáznom két hétre, de… Mindegy. Most itt vagyok.

- Hogy iszod a kávét? Tejjel, cukorral?

- Ha teszel bele cukrot, akkor igen. Én nem nyúlhatok oda, tudod, a napfény miatt… - nézett le Luna az egyik félig napfényes lépcsőfokra letett tálcára. A kávés csészéje, és a tej szerencsére árnyékban volt, de a cukor… Rásütött a nap, nem foghatta meg.

Charlie mosolygott, aztán odanyújtotta a cukortartót a lánynak.

- Köszönöm. Igazán lovagias vagy.

- Ugyan… Inkább folytasd, nagyon érdekel a sztori – kevergette a saját fekete, alig cukrozott kávéját a fiú.

- Két napja alig alszom, nappal pedig fáradt vagyok. Első éjjel huhogást, és kopogást, és kiabálást hallottam. Tegnap éjjel láttam egy vámpírt a szobám ajtajában, amikor félálomban felnéztem. Nem sokkal később megharapott valami. Vagyis nem valami, hanem ő, a vámpír. Azt hiszem, vámpírrá változtam. Tehát nem mehetek ki többé a napra. Miért nem mondták a szüleid, hogy nem csak kopogó szellemetek, hanem vámpírotok is van? És hogyan mondom meg apunak, hogy többé nem mehetünk sehova nappal együtt?

- Nincs vámpírunk, Luna, ki kell, ábrándítsalak.

- Vagy csak nem tudsz róla! Sárkányász vagy, most jöttél haza. Lehet, hogy beszereztek egyet a szüleid. A vámpír sokkal hatásosabb, mint egy kutya… Senki nem merne bejönni, azt elhiheted…

Charlie vidáman felnevetett, aztán a lányra nézett.

- Tényleg hatásosabb segítség lehet, mint egy kutya… De én tudom, hogy nincs vámpírunk. Hihetsz nekem, őszinte sárkányász vagyok.

- Akkor nekem szerencsém van. Ritka a te fajtád, Charlie.

- Mert?

- A sárkányászok legtöbbje hazudik. Azt mondják például, hogy nem szabad megsimogatni a tűzgyíkot, vagy a paraguayi aprósárkányt, mert veszélyesek. Én mindkettőt láttam, és simogattam, és még élek. Semmi bajom sem lett tőlük… Igaz, a tűzgyík megviccelt, és felgyújtotta a nadrágomat, de az nem számít… Az aprósárkány pedig megharapott, de az csak egy apró baleset volt. Aprósárkány, apró baleset – vont vállat a lány. Charlie mosolyogva csóválta a fejét, és kortyolgatta el a kávéja maradékát.

- Reménytelenek ezek a hazug sárkányászok.

- Én is így gondolom, de te rendesnek tűnsz.

- Mert rendes is vagyok – nevetett a fiú. – Tehát összefoglalom a tényeket – köszörülte meg a torkát. – Rendes vagyok. Nincs vámpírunk. Ha nincs vámpírunk, akkor nem haraphatott meg vámpír, Luna. Tehát nem lehetsz vámpír, Luna.

- De én láttam! És megharapott! És azóta is fáradt vagyok, és érzékeny vagyok a fényre…

- Lehet, hogy csak a kopogó szellemet láttad, nem?

- Nem. Tényleg láttam, sárkányászember, higgy nekem… Vagy megmutassam a lábamat, ahol megharapott az a bestia? Elég csúnya látvány…

- Igazi harapásnyom van a lábadon? – hökkent meg Charlie.

- Igen – húzta fel a szoknyáját a lány, megmutatva a fiúnak a sebes bal bokáját. – Látod? Pontosan kivehetők a vámpírfogak… Ennyi volt. Maholnap átváltozom. El kellene mennem.

- Ne siesd el a pakolást, és a búcsúzást; mert ez egy kezeletlen kerti törpe harapás… Nem mászkáltál mezítláb a kertben, mint ahogy most sincs semmi a lábadon?

- De, tegnap… Miért?

- Szerintem tegnap, kint a kertben megharapott egy kerti törpe, csak észre sem vetted. Éjjel begyulladt, és mára kész lett a rejtély… Szó sincs vámpírokról.

- Igazat mondasz?

- Na jó, bemutatkozom még egyszer: Charlie Weasley, az igazmondó sárkányász vagyok… - mulatott a fiú, aztán udvariasan biccentett egyet a lány felé. Luna elnevette magát.

- Tényleg is… Te vagy Charlie…

- Gyere fel, a régi szobámban van valahol gyulladáscsökkentő krém… Én is gyakran használom, mert aki sárkányokkal foglalkozik, azt érik meglepetés-sérülések…

- Tudom… megharapnak, felgyújtanak, fellöknek… Nehéz a kutatók élete – bólogatott Luna hozzáértően.

- Te mit kutattál eddig? – érdeklődött mosolyogva a fiú, miközben felállt, és elindult felfelé a lépcsőn. Luna szintén felállt, de nem ment sokat, csak néhány lépcsőfokot.

- Apuval egyszer egy egész hónapon át egy undormányos rozsomák nyomában voltunk. Sikerült lefényképeznünk. Kutattunk fel szfinxeket, szapirtyókat, és még nagyon sok mást is…

- Nem jössz tovább? – kérdezte meg Charlie, miután ő felért a lépcsőn, a lány pedig megtorpant egy újabb áthatolhatatlan fénysugár előtt.

- De, mindjárt… De, ugye, nem tévedsz, és tényleg nem vagyok vámpír? Mert ha mégis, akkor meghalok, ha áthaladok az ablak előtt… Charlie, teljesen biztos vagy abban, hogy a lábamon nem vámpír okozta fognyomok vannak?

- Teljesen biztos vagyok benne, de lemegyek és elhúzom a függönyt, rendben? Elsötétítem az ablakokat, és akkor nyugodt szívvel mászkálhatsz a házban, amíg te is meg nem bizonyosodsz az emberi mivoltodról – mosolygott a fiú, aztán visszament, és gondosan behúzta a sötétítőket. Luna megkönnyebbülten felsóhajtott, majd követte az újdonsült barátját. – Előre megyek, behúzok még néhány függönyt. Óvatosan kövess!

- Köszönöm, Charlie Weasley – mondta monoton hangján a szőke. – Nincs véletlenül olyan szakkönyved, ami a vámpírokkal foglalkozik? Elvégre sárkányász vagy… Érdekelnie kellenek a különös varázslények…

- Érdekelnek is. Azt hiszem, van valamilyen vámpíros könyvem, majd mindjárt azt is megnézzük…

- Hibbantnak tartasz, ugye? Nem kell ám velem foglalkoznod, ha nem akarsz. Jól megvagyok a szobámban egyedül is – motyogta Luna, de viszonylag élénk pillantásokat vetett Charlie meztelen hátára, és az alsónadrág rejtette fenekére. A fiú megfordult, és a lányra nézett.

- Egyáltalán nem tartalak hibbantnak, Luna. Szerintem izgalmas lány vagy. Egyébként melyik szobában szállásoltak el?

- Nem tudom, még nem sok időt töltöttem bent, mert felfedeztek a környéket a napokban… Itt van a folyosó végén… - mutatott egy ajtóra a szőke. Charlie felnevetett, beletúrt a hajába.

- Akkor a vámpír-jelenést is megoldottnak tekinthetjük… Engem láttál az éjjel, mert be akartam menni a szobámba, de anya utánam szólt, hogy vendéget szállásolt el nálam, és Bill régi szobájába cuccoljak be.

- Te is egy nem várt vendég vagy itt? Ismerős érzés – sóhajtott Luna álmosan, majd követte a fiút a félhomályos szobába. A lány leült a bevetetlen ágyra, míg Charlie otthonosan kinyitotta az egyik szekrényfiókot, és előkereste a gyulladáscsökkentő kenőcsöt. Leült a vendége mellé, aztán a saját combjára tette Luna sérült lábát, és felhajtotta a lány szoknyáját.

- Ellátom a sebedet… - mosolygott a sárkányász, majd óvatosan bekente a lány bokáját. Luna kényelmesen elnyúlt az ágyon, és szokatlan hallgatásba burkolózott. – Fáj? – kérdezte Charlie, mire csak megrázta a fejét. Egyszerűen élvezte, ahogy szelíden belemasszírozzák a bőrébe a kellemes illatú krémet. – Milyen itt, nálunk? – kérdezte enyhén rekedt hangon a fiú.

- Jó. Tényleg nem tartasz hibbantnak?

- Tényleg nem.

- Úgy sem, hogy vámpírnak néztelek?

- Úgy sem.

- Nem értelek, sárkányászember.

- Miért nem értesz? – mosolyodott el Charlie. Luna felkönyökölt, és fiúra nézett.

- Mert mindenkit az őrületbe kergetek. Dilinyósnak gondolnak mások… De te nem akartál eddig elmenekülni…

- Bolond lennék, nem igaz?

- Mert?

- Mások a dilinyósok, nem te. Neked csak kalandos a képzeleted, és máshogyan látod a világot… Különcnek lenni jó. Én ezt megértem.

- Mert sárkányász vagy?

- A sárkánykutatók sok dologgal találkoznak, igen. Szerintem izgalmas másnak lenni, mint az átlag…

- Az ismerőseim kiborulnak tőlem.

- De a barátaid szeretnek.

- Ron mindig kinevet.

- Elverem Ront, mint egy kerti törpét… És mi a helyzet a fiúkkal, Luna Lovegood?

- Nem tudom. Ron mindig kinevet. Harry nem mindig. Mások nem foglalkoznak velem.

- Miért nem? Hova tették a korodbeli fiúk a szemüket? Szép vagy, okos vagy, érdekes… Mi kell még?

- Pénzem is van. Apám a Hírverő tulajdonosa – jegyezte meg Luna.

- Hát akkor főleg… - nevetett Charlie. – Miért nincs barátod?

- Olyan ez, mint ha vadlesen lennél… Csak vársz, és figyelsz, aztán előbb-utóbb talán feltűnik a vágyott állat… - mondta álmatag hangon a szőke, miközben visszadőlt a párnái közé. Charlie hangosan felnevetett, aztán még egyszer végignézett Luna sebes bokáján, mielőtt visszasimította volna rá a szoknyát.

- Nem vagy romantikus típus.

- A világ nem romantikus.

- Mihez kezdesz a nyár további részében?

- Nem tudom. Remélem, elmegyünk apámmal és az új mostohámmal a kutatóexpedícióra, amit el kellett halasztanunk…

- És ha ők nem akarnak menni?

- Akkor majd egyedül megyek. Nagykorú vagyok.

- A varázsvilágban igen, de a muglik között…

- Néhány hét múlva amúgy is nagykorú leszek.

- Esetleg eljöhetnél Norvégiába, ahol dolgozom. Szerintem, tetszene neked ott. Tarajos sárkányokat próbálunk visszavadítani éppen.

- Komolyan? – ült fel Luna váratlanul, mintha megcsípte volna valami. – Tényleg elmehetnék? Elvinnél magaddal?

- Igen, miért ne…

- Igazi norvég tarajos sárkányokhoz?

- Igen – bólintott Charlie.

- Miért vagy kedves hozzám? Gyanús vagy.

- Azt hiszem, kedvellek, Luna.

- Nem is ismersz.

- De magamat ismerem.

- Jó válasz.

- Olyan vagy, mint a morfium a testnek – bókolt a fiú kissé kipirult arccal.

- Miért?

- Mert enyhíted a fájdalmakat, és nyugodt álmot ígérsz.

- Olyan vagyok, mint a morfium? Ez jó – mosolygott ábrándosan Luna. – Milyen morfium?

- Nem tudom. Milyen morfium szeretnél lenni?

- Őszi.

- Miért?

- Mert szeretem az őszt.

- Rendben – nyugtázta mosolyogva Charlie, aztán végignézett magán, és felugrott az ágyról. – Felöltözöm, aztán reggelizzünk. Mit szólsz?

- Elsötétítjük a konyhát? Még nem derítettem ki, hogy tényleg nem vagyok-e vámpír…

- Ööö, jól van, elsötétítjük a konyhát. Reggeli után adok néhány könyvet, amiből kiderítheted, hogy tényleg nem vámpírt láttál, és nem az harapott meg… Mondtam már, hogy én nyitottam rád éjjel az ajtót? – mosolygott a fiú a szobaajtóból.

- Mondtad, de biztosra kell mennem. Tudod, nem hihetek az első benyomásaimnak. Még az is lehet, hogy vámpír vagy.

- Engem nem zavart a napfény…

- Mert lehet, hogy fényfogó kenőcsöt kentél magadra.

- Erre nem is gondoltam. Rendben. Akkor reggeli után kivizsgáljuk, hogy vámpírok vagyunk-e.

- Remek lesz… Engem egyébként nem zavar, hogy pucér vagy. Láttam már bundátalan benyápicokat…

- Luna, nem vagyok pucér. Van rajtam némi ruha… Egyébként a bundátalan benyápic egy varázsmaki… Nem igazán hasonlít az emberre.

- De azon sincs ruha, vagy szőr.

- Ez igaz. Várj meg itt, felveszek valamit, aztán elsötétítem a konyhát… - mosolygott Charlie, aztán elhagyta a régi szobáját. Luna ismeretlen mosollyal ült az ágyán, és nézett a fiú után.

 

 

 

 

Köszöntő
Figyelmeztetés
Az oldal felnőtt tartalommal bír, ezért csak saját felelősségedre böngéssz az irományok között, nehogy megsérüljön a lelked! :)

eligazító

az oldal
Nyitás: 2008. okt.
Admin: angel8
× még több oldal info ×
Böngésző: MF
Mail: katt ide
Buttonom:
[több]

bölcsesség


[Made on a Mac | angel8 © 2006 - 2010]