Útmutató
Lord Alfred Tennyson:
Shalott kisasszonya
(részlet)

S mindazt, mi tükrében lebeg, szövétnekében őrzi meg: gyakran, mikor más szendereg, temetni indult bús sereg tartott Camelotba. S máskor magasban járt a Hold, tükrébe ifjú pár hatolt, „Emészt világom árnya” szólt Shalott kisasszonya.
[tovább]

üzenőfal

On-line lelkek

lélek olvassa a lapot.



Untitled Document

Feljegyzések az organasi kényszerleszállásról

Minden a 23575. csillagévben kezdődött az Organason. Ha akkor tudom, hogy egy egész bolygó élővilágát ki fogom irtani a kényszerleszállásom miatt, inkább továbbsodródtam volna az űrben. Dorf Davies vagyok, felelős felderítő kapitány, az Organas pusztulásának okozója.

Az Organas egy távoli, alig ismert kisbolygó volt a Delta Nebula peremén, ahol éppen áthaladtunk a flottával. Az első tiszt a teljes robotnavigációs rendszer meghibásodásáról számolt be, miután egy ismeretlen eredetű törmelékfelhőn haladtunk keresztül. A szonda apró, veszélytelen űrkőzetként és porként jellemezte az idegen, lebegő anyagot, ezért döntöttem úgy, hogy keresztülhaladhatunk rajta. Ez volt az első hiba.
Csak a pokol tudja, hogy miből állt a törmelék, ugyanis úgy tapadt a fémre, mintha mágnes vonzotta volna. Teljesen elborította a hajó külsejét, megrongálva a navigációt és a páncélzatot. Nem hasonlított semmi, általunk ismert folyamathoz: nem indított el korróziót, vagy energiaingadozást; éppen csak megvakított minket. Akkor úgy gondoltuk, szerencse a szerencsétlenségben, hogy az Organas a közelben volt.

A bolygó alig volt nagyobb, mint a szülőbolygóm kisebbik holdja. Felszíne messziről buja zölden csalogatott, közelebb érve egyre pompásabb látványt nyújtott a színébe vegyülő kékes és narancssárgás foltokkal. Ahogy áthaladtunk a légkörön, sík terepet kerestünk, ahol probléma nélkül landolhattunk.
A nagy felbontású külső kamerák olyan képeket mutattak, amit nem akart elhinni a csillagévek alatt vashoz és fémhez szokott szemünk. Több méter magas fűszerű növénytenger terült el alattunk, és ahogy süllyedt a hajónk, úgy dőltek el, mintha végérvényesen letapostuk volna őket.
A levegő a mi létformánk számára ugyan mérgező lett volna, az itteni vegetációnak viszont ideálisnak tűnt. Akármerre néztünk, ellenséget vagy legalább némi tiltakozást vártunk, amiért megzavartuk a biotópegyüttes életét; de úgy tűnt, egy végtelenül békés, hatalmasra nőtt, zöld kertbolygóra tévedtünk.

Míg a szervízcsapat a hajó javításán dolgozott, felderítőket küldtem járőrözni a környékre, hátha mégis lapul valami a fűben. A katonák egyre szélesebb sugarú körökben vizsgálták át a zöld dzsungelt, a végén már már eljutottak az egyik türkiz színű fűtelepig is, mégsem találtak semmi fenyegetőt. Elmondásuk alapján igyekeztek minél óvatosabban kerülgetni az égig érő fűszálakat, az egyiket mégis sikerült véletlenül meglöknie és ezáltal kidöntenie valamelyiküknek. A hatalmas növény olyan ropogással feküdt el, egyenes utat vágva mélyen a sűrűbe, mintha csak a Terepalakítóval mentünk volna a helyszínre.
Az egyik katona észrevette, hogy a letört növény földben gyökerező szára arany színű nedvet termel, amiből mintát akart gyűjteni. Valamennyit sikerült is egy fiolába zárnia, ám ekkor elkezdtek rosszra fordulni a dolgok.
Az aranyló folyadékból pár csepp a kabátjára került, ami átégette az anyagot, és néhány másodperc alatt a bőrén át a szervezetébe jutott. A századoson azonnal kiütköztek a mérgezés tünetei, ugyanis először összeesett, majd rángatózni kezdett, aztán amikor a társai segíteni próbáltak rajta, kitépte magát a kezükből, és őrjöngve megszabadította magát a ruháitól. Amikor már csaknem meztelen volt, észrevehetően zöldülni kezdett a bőre. A felderítők látták rajta a néhány másodperces teljes kétségbeesést, ami azonnal eltűnt a tekintetéből, ahogy befejeződött a színváltozás. Valami ismeretlen, zöld láng égett a szemében, miközben óvatosan elhátrált a társaitól.
Villámgyorsan harapott kettőt a kidöntött fűszál nedvező szárából, aztán egyszerűen berohant a sűrűbe. A többiek követték néhány percig, de olyan gyors volt, hogy rövidesen teljesen elveszítették a nyomát, és mivel nem akartak eltévedni, lemondtak a kereséséről, és visszatértek a hajóra.

A jelentésüket meghallgatva úgy döntöttem, hogy kereső csapatot küldök a mérgezett százados után, de ekkor egy újabb fejlemény borzolta a kedélyeket. A szervízcsapat jelentette, hogy a hajón semmilyen sérülést nem találtak, a navigáció és a pajzsok állapota tökéletes, valamint a külső borítás is sértetlen; valahonnan azonban folyamatos recsegést és ropogást lehetett hallani, ezért visszaküldtem őket további ellenőrzéseket végezni.
A landolást követő ötödik órában a külső kamerákat kezelő tiszt fejtette meg a hangzavar titkát. A hajó borításán megtelepedett űrtörmelék a földet éréskor azonnal levált a hajótestről, és a letarolt füvön életre kelt. Kicsi, de gyorsan növekvő csúszómászók lettek a parányi szemcsékből, és valósággal barna színű tengerként özönlöttek elő a hajó alól.

A tudósok begyűjtöttek néhányat, megfigyelés és tanulmányozás céljából, de a férgek rendre elpusztultak, vagy legalábbis megbénultak a hajó levegőjétől. Az egyik agytröszt kipróbálta, mi történik akkor, ha a dögnek hitt haslábúakat ismét organasi levegő éri, mire azok rögtön életre keltek, és enni kezdtek. Éhségük csillapíthatatlannak bizonyult, és ahogy fogytak a letarolt főszálmaradványok, úgy nőttek az űrből behurcolt élősködők. Némelyik már a tenyérnyi nagyságot is elérte. Azok már lepény alakú, sárgás-zöldes színűek voltak. Úgy tűnt, nemcsak folyamatosan nőnek, de szaporodnak is, megállíthatatlan inváziót indítva a bolygó ellen.

Meg akartam találni a századost, de a férgek sokkal nagyobb gondot jelentettek, mint hittük. Amikor elérték a végleges, egy méter körüli méretüket, egyszerűen kidurrantak, savszerű váladékot fröcskölve a környezetükre, amitől a többiek sajátos változáson mentek keresztül. Úgy tűnt, mintha vastagabb bőrréteget, már-már páncélt növesztettek volna a támadást követően. Amikor egy újabb anyagbegyűjtés során két emberem meghalt egy féregfelrobbanást követően, és a sav csontig lemart róluk minden szövetet, úgy döntöttem, mindenkit visszahívok a hajóra, mielőtt túl késő lenne.
A tudósok veszettül ellenkeztek, de akkor már döntöttem: mielőbb el kell hagynunk a bolygót, ugyanis nem tudhatjuk, milyen folyamatokat indítottunk el azzal, hogy idejöttünk, és magunkkal hoztuk a tökéletes, pusztító csapást.

Amikor kiadtam a parancsot a felszállásra, már nem lehetett zöld területet látni, csak hullámzó barna és sárgás színű, néha felrobbanó halmokat. Egyre távolodva a bolygó felszínétől láthattuk, hogy milyen nagy területet taroltak le a férgek. Számításaink alapján, ellenállás nélkül kevesebb mint egy helyi csillagév szükséges a csúszómászóknak a teljes élővilág kipusztításához.
A légkörön kívül Organas körüli pályára állítottunk egy műholdat, hogy míg távolodtunk, figyelni tudjuk az eseményeket. Két hét múlva már annyira messze kerültünk a jeladótól, hogy megszakadt a kapcsolat a szerencsétlen sorsú bolygóval.

"A bolygószövetség alkotmánya értelmében a szövetség tagjai, legyenek bármely bolygó szülöttei, nem avatkozhatnak más világok belügyeibe." Mindeddig úgy gondoltam erre a törvénycikkre, hogy csak magasabb rendű, fejlett fajok esetén érvényes; de most elbizonytalanított az általam okozott pusztulás látványa. Eldöntöttem, hogyha egyszer még visszatérhetek ide, megpróbálom helyrehozni, amit elkövettem.

Köszöntő
Figyelmeztetés
Az oldal felnőtt tartalommal bír, ezért csak saját felelősségedre böngéssz az irományok között, nehogy megsérüljön a lelked! :)

eligazító

az oldal
Nyitás: 2008. okt.
Admin: angel8
× még több oldal info ×
Böngésző: MF
Mail: katt ide
Buttonom:
[több]

bölcsesség


[Made on a Mac | angel8 © 2006 - 2010]