Útmutató
Lord Alfred Tennyson:
Shalott kisasszonya
(részlet)

S mindazt, mi tükrében lebeg, szövétnekében őrzi meg: gyakran, mikor más szendereg, temetni indult bús sereg tartott Camelotba. S máskor magasban járt a Hold, tükrébe ifjú pár hatolt, „Emészt világom árnya” szólt Shalott kisasszonya.
[tovább]

üzenőfal

On-line lelkek

lélek olvassa a lapot.



Beteljesült álmok

Beteljesült álmok

 

Szereplõk: Lucius Malfoy, Severus Snape, Ginny Weasley és Hermione Granger

Tartalom: Lucius látogatást tesz a Roxfortban.

Kategória: nem vészesen korhatáros, ha nem számítjuk a liliomtiprást XD

Figyelmeztetés: felnőtt tartalom

Korhatár: +18

Sorozat: KSZ_9. rész

 

Lucius Malfoy a barátja dolgozószobájában ült. Severus fáradtan feküdt a kanapén.

- Teljesen kikészít téged az a sárvérű – jegyezte meg a szőke férfi.

- De én ezt élvezem – vigyorgott Snape. Tekintetében csillogott az elmúlt napok kielégültsége. – Inkább áruld el, hogy miért vagy máris Roxfortban? Még egy hónapja sem kezdődött el az iskola… Ennyire hiányzott a fiad, vagy az én társaságom? Vagy netán másvalakié?

- Ne gonoszkodj velem, könyörgöm – nyögte Lucius.

- Rövid pórázon tart az asszony? Kínos lehet.

- Járjunk egyet – mordult fel Malfoy, aztán kicsörtetett a dolgozószobából. Snape ráérősen felállt, és nyújtózott egyet, mielőtt az aranyvérű után indult volna. Este tizenegyig bőven volt ideje pihenni, sétálgatni, kigúnyolni Luciust. Granger akkorra ígérte magát, addigra úgy is kirúgja a barátját. Persze, fontosak a barátok az ember életében, de egy izgalmas dugás azért mégiscsak fontosabb…

Az alagsori lépcső tetején érte utol Malfoyt. A szőke éppen belesimult a falburkolatba, és meredten figyelt valamit. Snape odaállt Lucius mögé, és megszemlélte, mit bámul a másik. A csarnokban Hermione Granger melegített be a szokásos esti futása előtt. Terpeszben lehajolt, és fél tucatszor megérintette a földet. A nadrág optimálisan ráfeszült a fenekére, minden egyes mozdulatánál Luciusnak nyelnie kellett egyet.

- Az enyém, ne is csorgasd a nyálad – jegyezte meg gúnyosan Severus, majd miután a griffendéles elindult az első, esti testmozgására, előbújtak a férfiak a lépcsőfeljáróból. Snape azért még visszapillantott a távolodó Granger fenekére, és megnyalta a száját, de sietősen szedte a lépcsőfokokat, hogy beérje az ismét előtte haladó Malfoyt.

- A szívbajt hozod rám – sziszegte amaz halkan.

- Hova tartunk?

- A könyvtárba. Láttam Ginevrát Grangerrel beszélgetni. Azt mondta, hogy a könyvtárba megy tanulni.

- Értem. Tehát mégsem érdekel, hogy mit mondott neked Narcissa…

- Úgy sem gondolta komolyan – vont vállat Lucius. – És különben is, csak figyelni akarom a kis vérárulóját… Nem akarok tőle semmit…

- Vajon, ha veritaserumot itatnék veled, is ezt mondanád? – vigyorodott el Snape, mire Malfoy izgágán felnevetett, és megigazította a nyakába kötött selyemsálat. Hideg szemében a vadászokat hajtó tűz lobogott. Nem kellett válaszolnia Severusnak, a férfi mindent ki tudott olvasni az aranyvérű tekintetéből.

A szőke kettesével szedte a lépcsőfokokat, míg a könyvtár emeletére nem értek. Ott lassított a léptein, nehogy szapora pulzusa lebuktassa, és elrontsa a Malfoyokról kialakult tökéletes első benyomást. Snape gúnyosan megmosolyogta, amikor Lucius még egyszer végignézett magán, mielőtt ráérősen végigsétált volna a könyvtárhoz vezető folyosón.

Mielőtt belépett volna a nyitott ajtón, még hátranézett Severusra, aki ezalatt összerendezte a vonásait, elvégre senkiházi diákok nem láthatják őt vidámnak és önfeledtnek. Még a végén megsejtenének valamit…

 

Amikor Lucius Malfoy és Severus Snape beléptek a könyvtárba, egy pillanatra megfagyott a levegő és síri csend lett. Aztán a szebb napokat is megélt Madame Czvikker odaperdült a férfiakhoz, és elbűvölő mosollyal végigmérte Luciust.

- Professzor Snape, és a mindig elegáns Mr. Malfoy – ragyogott a könyvtáros. – Minek köszönhetem az esti látogatást? Netán a fiát keresi?

- Igen – bólintott Lucius, szinte rá sem pillantva a vénkisasszonyra. Tekintetével kétszer átkutatta a könyvtár azon felét, ami a pulttól belátható. Sem Ginevra, és szerencsére sem a fia nem tartózkodott a díványok és kandallók előtt elhelyezett foteloknál, ezért egyenesen továbbindult az olvasóterem felé.

A könyvtáros vérszemet kapva Lucius Malfoy látványától, a férfi után akart sietni, de Snape leszerelte néhány jól irányzott kérdéssel. Madame Czvikker sóvárgó pillantásokat vetett Lucius után, miközben Severusnak kezdte magyarázni a könyvrestaurálás lépéseit.

 

Malfoy vissza sem tekintett a háta mögött, úgy tört előre a könyvespolcok között, hogy végre elérje az olvasótermet. A diákok úgy rebbentek szét a polcok között, mintha Severus közlekedett volna közöttünk lobogó fekete talárjában.

Amikor a mágus az olvasóterem egyik félreeső részében meglátta Ginny Weasleyt, azonnal kiszáradt a szája. A hatodéves griffendéles unottan firkálgatott egy pergamenre, szemlátomást minden jobban érdekelte, mint az előtte fekvő könyv. Lángvörös haján csillogott a felgyújtott lámpák fénye. Amikor felfigyelt a közeledő Luciusra, egy pillanatra sem vette volna le a férfiről a szemét, mintha el sem akarná hinni, hogy az aranyvérű démon hozzá igyekszik.

- Miss Weasley, ugye megengedi, hogy helyet foglaljak önnel szemben? – kérdezte halkan a férfi. Az olvasóteremben tanuló öt diák kuncogva összenézett a többi asztalnál.

Ginny érdeklődve nézett a férfira.

- Tessék – intett a vele szemközt lévő üres hely felé. – Segíthetek valamiben? – nyögte ki végül. Lucius elmosolyodott, majd leült a lánnyal szembe. Tetszett neki a véráruló csitri bizalmatlansága, és a kettejükre telepedő feszült csend. Valamint tetszett még a piros szája, a szeplős orra, és hosszú, dús, vörös haja, hogy az idomaira már ne is gondoljon…

- Nem tudom, hogy segíthet-e. A fiamat keresem.

- Itt nincs, Mr. Malfoy, de ezt már nyilván észrevette. Esküszöm, hogy nem rejtegetem az asztalom alatt – mosolyodott el Ginny.

- Azt gondoltam, Miss Weasley. Mivel önt ismerem, itt várnám meg, míg előkerítik a könyvtárban. Remélem, nem zavarom a tanulásban.

- Nem zavar, a számmisztikánál még maga is izgalmasabb – sóhajtott Ginny őszintén. Remélte, hogy a kijelentésével feldühíti, és netán elüldözi Malfoyt, a férfi azonban csak elhúzta a száját.

- Emlékszem, én sem kedveltem a számmisztikát. Általában aludtam azon az órán – jegyezte meg a varázsló, aztán elvigyorodott. – Köszönöm, hogy izgalmasabbnak tart, mint a tantárgyat… Most hatodéves, ha nem tévedek… Hogy sikerültek a RBF vizsgái múlt év végén?

- Elég jól, négyet összeszedtem. Legendás lények gondozásából még dicséretet is kaptam.

- Gratulálok, kisasszony. Felajánlanám, hogy ünnepeljük meg a dicséretét, de nyilvánvalóan félreértené a szándékaimat – sóhajtott Lucius lemondóan, majd reménykedve a lányra nézett. Ginny egy pillanatig zavarodottan pislogott a férfira, aztán elmosolyodott.

- Az attól függ, hogy mit is kellene félreértenem?

- Ne kacérkodjon velem, hölgyem – nevetett fel Lucius. Általában ilyenkor a nők ellenállhatatlannak tartották, amit ő általában ki is használt. Illetőleg nem általában, hanem mindig. – Én csak egy pohárka pezsgővel szerettem volna koccintani a sikerére…

- Szeretett volna? Hát már nem szeretne? – kuncogott Ginny.

- Nocsak, felcsillant a kisasszony szeme a pezsgő szó hallatán…

- Csodálkozik? Egy hónapja össze vagyok zárva négy olyan lánnyal, akik még ismerősnek sem felelnének meg, nem hogy szobatársnak… Semmit sem lehet mellettük csinálni, velük meg végképp nem…

- Az én időmben voltak titkos rendezvények, ahol azért meg lehetett oldani, hogy tudjunk szórakozni – nosztalgiázott Lucius.

- Mert maga szerencsés időben járt a Roxfortba.

- Aranykor volt az, valóban… Tehát meghívhatom egy pohár pezsgőre?

- Meg.

- Hol szeretné elfogyasztani a hölgy? Itt vagy esetleg máshol, ahol kevesebben láthatják, hogy megszegi a házi rendet?

- Inkább máshol, ha nem gond… A könyvtárban pezsgőzni kész öngyilkosság volna.

- Valóban. Madame Czvikker talán még engem is végigkergetne a polcok között, nemcsak kegyedet - nevetett halkan Lucius. – Tud olyan titkos helyet, ahol elfogyasszuk a pezsgőt, vagy mutassak én, bár tartok tőle, azzal teljesen elrontanám a kisasszony hírnevét…

- Talán akkor inkább menjünk le a parkba… Ott vannak árnyékosabb részek, az is jó lesz…

- Tökéletes választás – bólintott Malfoy, majd színpadiasan körülnézett. – Csak azt tudnám, hogy a fiam merre csavaroghat… Pedig tudja, hogy beszédem volna vele… Mindegy, most majd neki kell várnia rám… Jöjjön, kisasszony, osonjunk el innen…

Ahogy elhagyták az olvasótermet, a diákok összesúgtak, összenevettek a távozók háta mögött. Lucius megjegyezte őket, és majd alkalom adtán Snape-nek említést is tesz róluk. A férfinak szinte remegett a térde, hogy esetleg összefuthat Dracoval valamelyik folyosón, és akkor a várható kis kalandja szappanbuborékként pukkanhat szét. Végigpörgette magában az eseményeket, Draco esetleg kíváncsivá válhat, miért is kíséri Ginevrát a folyosókon, esetleg össze is szólalkozhatnak. Esetleg Draco beárulhatja Narcissának, noha ebben az esetben Luciusnak még vannak titkos ászai, talán le tudja kenyerezni valamivel a fiát. Elvégre a hallgatás arany…

Azonban úgy tűnt, hogy Severus tökéletes háttérmunkát végzett, ugyanis sem Draco, sem Madame Czvikker nem sétált velük szembe a könyvtár közelében.

Ginny határozott léptekkel haladt alig fél lépéssel a mágus előtt, Lucius tekintete ingázott a folyosók útvesztői és a lány hátsója között. Amikor leértek a tágas csarnokba, és a griffendéles egy oldalsó kijárathoz ódalgott, Malfoy is fellélegzett. Szerencsére senki olyannal nem találkozott, akinek némi magyarázattal szolgálna esti látogatása. Az ajtó halk nyikorgással kinyílt, és ők könnyedén kisurranhattak a kastélyból.

Odakint kellemes hűvös volt a levegő, igazi szeptember végi este telepedett a környékre. A Tiltott Rengeteg fái a maguk mord játékosságával hajladoztak a szélben, a friss levegő felélénkítette a tilosban járók testét-lelkét.

- Szép az égbolt – jegyezte meg halkan Lucius, mire Ginny hátranevetett a válla felett.

- Ez elég gyenge téma lesz, remélem, hamar kitalál valami jobbat…

- Ez szemtelenség kegyedtől.

- Csakugyan? – kuncogott a lány, aztán rövid séta után megállt egy falrom tövében, ami eltakarta őket. Sem a kastély ablakaiból, sem az oldalkijárat felől nem lehetett rálátni a lány által kedvelt búvóhelyre. – Megérkeztünk – mondta a lány, és leült egy nagyobb, ledőlt kőoszlop-töredékre.

- Mint látom, dívánnyal nem szolgálhat. Megengedi a kisasszony, hogy ön mellé telepedjek? – kérdezte mázasan Lucius, mire Ginny csak titokzatos mosollyal bólintott egyet.

- Szóval miért vagyok én szemtelen? – kérdezte néhány pillanatnyi hallgatás után.

- Mert én legalább próbálok beszélgetést kezdeményezni kegyeddel.

- Miért is van ez így? – érdeklődött kacéran Ginny, noha magában már pontosan tudta az igazi választ a kérdésére. Azért tapad ennyire az öreg Malfoy, mert nyilván akar valamit… De vajon azt akarja-e, amit ő, Ginny Weasley sejt? A lány sejtelmes mosolya elbűvölte Luciust.

- Miért áruljam el magam? – kérdezett vissza a varázsló. Egy néma bűbájjal két poharat, és egy üveg pezsgőt igézett a kezébe, majd a boszorkányra nézett. – Megfogná a poharakat, míg pezsgőt bontok?

- Természetesen, csak le ne buktasson a pezsgőnyitással - azzal elvette a férfitől a poharakat. Nagyon figyelt, hogy keze hozzáérjen Luciuséhoz. Érezni akarta a férfi bőrének tapintását, és azt, hogy esetleg Malfoy megjegyzi-e, hogy véráruló létére hozzá merészelt érni.

- Eszembe sem jutott lebuktatni – ragyogott Lucius. Szinte perzselte a lány érintése a bőrét. Örült, hogy a pezsgőbontással kellett foglalatoskodnia, különben már a fruskára vetette volna magát. Nem akart mindenáron sietni, nem akarta szánt szándékkal azonnal lerohanni Ginevrát, inkább játszani, csábítani, kacérkodni próbált. Szerette volna még érezni a gyomrában azt a jól eső bizsergést, amit csak akkor érez, amikor egy régi álma beteljesül.

Szakértő mozdulatokkal kinyitotta a pezsgőt, ami csak diszkréten durrant és gyöngyözött ki az üvegből. Ginny közelebb csusszant a férfihoz, természetesen csak azért, hogy Lucius könnyebben önthessen a poharakba. – Egyébként ez egy kitűnő évjárat, kóstolja meg! Személy szerint az egyik kedvencem – jegyezte meg Malfoy, aztán halkan összekoccintották poharukat. – Kegyed kiérdemelt sikereire!

- Ámen – kuncogott Ginny az orra alá. Miután belekortyolt a kiérdemelt pezsgőjébe, Luciusra nézett. Akarva-akaratlan a felnőtt Draco Malfoyt látta a férfiban, és tetszett neki, amit lát. – Nekem egy kissé édes, de tényleg finom.

- Kissé édes? Nocsak. Kegyed tán a fanyarabb ízeket kedveli?

- Igen. Édesnek itt vagyok én… - húzta ki magát a lány. Lucius olyan szemeket meresztett rá, mintha sosem látta volna azelőtt.

- Különösen viselkedik, Ginevra.

- Én nem. Én általában így viselkedek azokkal, akiknek megmutatom ezt a kilátást – vett egy mély levegőt, aztán még közelebb ült a férfihoz. Most már hozzáért a combja a férfiéhoz. – Most, hogy már belekortyoltunk a pezsgőbe, és Ginevrának hívott, most már igazán elárulhatná, hogy mit akar tőlem valójában? – kérdezte mosolyogva Luciustól, miután ismét belekortyolt a poharába.

- Úgy vélem, itt volna az ideje, hogy… összebarátkozzunk. A családjaink szinte rokonságban állnak egymással, a háborúnak vége, nincs okunk haragudni a másikra…

- Mágiaügyi miniszter lehetne magából, úgy hazudik – nevetett fel Ginny vidáman.

- Azt állítja, hazudok?

- Hallom, hogy mit mond, és látom, hogy néz rám, Mr. Malfoy. Ilyen tekintettel az ember általában nem barátkozni akar. Legalábbis az én közegemben nem.

- Miért? Mit lát a tekintetemben?

- Titkokat, és elfojtott vágyakat – suttogta a férfi fülébe határozottan a griffendéles. Lehelete csiklandozta Lucius nyakát, aki szemlátomást bele is borzongott. Persze az is lehet, hogy csak a pezsgő hatása volt az egész, próbálták nyugtatni magukat.

- Azt hiszem, most messze merészkedett, kisasszony – köszörülte meg a torkát Malfoy. Ginny azonban könnyedén átvette a lábát a férfi combján, és kényelembe helyezte magát Lucius ölében.

- Komolyan mondja? Én egészen máshogy látom a helyzetet. Szerintem önnek nem kellett volna ide csábítania, és leitatnia engem – somolygott a lány, aztán lesimított egy vörös hajszálat a férfi talárjáról.

- Nem kellett volna, vagy nem így kellett volna?

- Ó, ez már nem derül ki, uram – kuncogott a lány, majd játékos csókot lehelt Malfoy szájára. – Köszönöm a pezsgőt, ugyanolyan izgalmas volt, mint a társasága – súgta a férfinak, aztán fel akart állni, hogy visszasétáljon a kastélyba. Lucius azonban eldobta a poharát, és elkapta Ginny derekát, miközben elvette a lány poharát is, hogy ne foglalja le feleslegesen a griffendéles kezét az a vacak.

- Nem gondolta, hogy ilyen kegyetlenül magamra hagy, mikor még ilyen fiatal az idő…

- Pedig pontosan ezt terveztem – mosolygott Ginny határozottan.

- Velem nem szoktak játszani, kislány – súgta a vörös hajú démon fülébe, majd lehelt csókot a nyakára Lucius.

- Általában tőlem nem kapnak mást a pasik…

- Csakhogy én nem vagyok átlagos pasi.

- Mit szeretnél? – váltott halk tegezésbe Ginevra, miközben kissé előrébb csusszant Lucius combján, hogy még közelebbről érezhesse a férfi kézzel tapintható, erős vonzalmát.

- Mindent, amit csak adhatsz… - morogta Malfoy, aztán még szorosabban magára húzta a boszorkát. Ginny felnevetett.

- Azt hiszed, hogy bármit is kaphatsz tőlem?

- Nem félsz, hogy elveszem, ami nekem kell?

- Nem tudsz megijeszteni, vén róka…

Olyan szenvedélyes csókháború indult, mintha életre-halálra folyna a küzdelem a felek között. A mohó csókok között mindkettejük keze céltudatos felfedezőútra indult a másik testén. Lucius keményen simogatta a lány mellét, míg Ginny keze egyből Malfoy férfiasságára tévedt. Az érzéki adok-kapok pillanatok alatt felülírt minden gátlást, és önkontrollt; szinte letépték egymás inggombjait, hogy hamarabb megszabadulhassanak a zavaró ruhadaraboktól. Ginevráról másodpercek alatt lekerült a blúz és a melltartó, ő maga pedig kigombolta a varázsló nadrágját és feltérképezte Lucius férfias értékeit. Ahogy hűvös ujjaival kényeztette Malfoyt, a férfi elfelejtett levegőt venni. Közben csókolta, becézgette a diáklány melleit, egyik karjával ölelte, nehogy leszédüljön róla vágyálmai netovábbja, másik kezével Ginny combját simogatta. Lassan, de határozottan indult ujjaival a lány szoknyája alá, végig a belső combján, egészen a bugyijáig. Ott néhány pillanatnyi időt elvesztegetett, cirógatva a csipkés selymet, hátha Weasley megijed, és visszavonulót fúj.

A férfinak tíz másodpercenként eszébe jutott, hogy kész képtelenség, vagy egy lázas látomás, ami vele történik. El sem akarta hinni, hogy valóban Ginevra Weasley simul hozzá, és hagyja, hogy garázdálkodjon a testén.

Ginny hangosan felnyögött, amikor megérezte magában Lucius hosszú ujjait. Akkorát harapott a férfi vállába, hogy ingen keresztül is biztosan megmarad a nyoma. Malfoy felhördült, és vérszemet kapva magára húzta a lányt.

Ugyanaz a szorító, feszítő érzés kerítette mindkettejüket hatalmába, egy szempillantás erejéig még levegőt sem kaptak tőle. Ginny olyan görcsösen kapaszkodott Luciusba, és igyekezett még mélyebben a férfira ülni, hogy Malfoy szinte az eszét vesztette. Csak lassan mert mozogni a lány alatt, ám a griffendéles hamar gyorsabb iramra váltott. Lucius alig bírta követni a boszorkát, ami ezelőtt soha nem fordult vele elő.

Néhány szédületes perc múlva Ginny felsikított a gyönyörtől, és Malfoy vállára ejtette a fejét. Úgy fújtatott, mint aki egy futóversenyről érkezett. Addigra Lucius úgy érezte magát, mintha teljesen kifacsarták volna. Szinte megsemmisült a rászakadó végtelenben…

 

Hermione zihálva heveredett Snape mellé az ágyban. Severus tekintete messzemenően hasonlított egy jóllakott ragadozóéhoz.

- Egyre jobbak leszünk, észrevetted? – kérdezte halkan a lány. Snape felnevetett.

- Erre mondják, hogy gyakorlat teszi a mestert…

- Hát igen – sóhajtott elégedetten Hermione is. – Mennyi idő van ilyenkor?

- Hajnali fél kettő, miért?

- Mennem kellene… Sajnálom, amiért csak éjfélre értem ide… Ginny elrabolt az életemből egy órát…

- Fél tizenkettőre tudtam Luciust kirugdalni a Roxfortból. Nem kellett sokat várnom rád…

- Aha, tudom, hogy itt volt Malfoy… Sőt, mondhatni, mindent tudok – kuncogott Granger. Snape csillogó szemmel nézett a szeretőjére. – És azt kell mondanom, ezek megérdemlik egymást…

- Mit tudsz róluk? – kérdezte Severus, miközben betakargatta Hermionét, nehogy megfázzon a hűvös szobában. A takaró alatt odabújt a lányhoz, és szelíden cirógatni kezdte.

- Hogy az egyik kutya, a másik eb… Ha jól értettem Ginny szavait, akkor Malfoy már hajtott rá egy ideje. De állítólag a barátocskád nem akkora eresztés, mint gondolná az ember…

- Hogyhogy? Ezt Ginny Weasley mondta?

- Szó szerint azt mondta, hogy Draco sokkal tehetségesebb az apjánál – nevetett Hermione, mire Snape is gúnyosan mosolyogni kezdett.

- Ez kínos lehet Lucius számára… Boszorkány, engem is kibeszéltek?!

- Nem. Ehhez senkinek semmi köze… És még nem mertem megkérdezni tőled, hogyan viselnél egy pletykát magadról és rólam?

- Nem tudom, hogyan viselném… Talán néhány hét múlva kitapasztalhatnánk… De addig is szeretnék némi nyugalmat, hogy zavartalanul kihasználhassam a fiatalságot…

- Fiatalság alatt engem értesz, vagy mást is?

- Csak nem féltékenységet hallottam a hangszínedben? – nevetett Severus sötéten.

- Miért érdekel, hogy féltékeny vagyok-e?

- Csak szeretném tudni, hányadán állunk egymással, Granger. Ha azt akarod tudni, hogy másokat is az ágyamba invitálok-e, a válaszom nem. Tudod, nem vagyok túlzottan népszerű a csitrik körében…

- Ó, én azért tudok valakit, aki bolondul érted… Kicsit beteg, barna hajú, griffendéles, ja, és ő az iskolaelső…

- Ismerős leírás. De a témánál maradva, neked van valakid rajtam kívül? – kérdezett vissza Snape. Hermione szeme elkerekedett, aztán halványan elmosolyodott.

- Nincs.

- Helyes. De ha megtudom, hogy van; akárki az, megmérgezem… Lassú és fájdalmas halála lesz.

- Nem bánom – kuncogott Granger, aztán egy futó csókot nyomott Severus szájára, majd ki akart csusszanni a takaró alól.

- Nehogy itt merészelj hagyni! Azt akarod, hogy magányosan fagyjak halálra hajnalban? Ez hatalmas bűn volna részedről… - azzal elkapta a lány derekát, és szorosan magához ölelte.

- El is felejtettem, hogy milyen gyakran megfagysz az alagsorban – nevetett Hermione, aztán hagyta magát visszacsábítani Snape meleg ölelésébe. – Ha itt maradok, lehet, hogy el fogok aludni…

- És belehalsz, ha nem csak dugunk, hanem néha alszunk is, Granger?

- Nem… Csak ez kicsit furcsa… Jó, de furcsa…

- Én nem Lucius Malfoy vagyok – morgott halkan Severus. Egész egyszerűen jól érezte magát, amikor Granger mellette volt, és nem akart lemondani erről a boldogságról ma éjjel. És így még lehetőségük nyílt egy kiadós reggeli szexre is… Amiről azért nehezen mond le az ember, ha nem muszáj. Snape elvigyorodott, Hermione pedig életében először, hogy nem tud mások gondolataiban olvasni.

- Merlinre, örülök neki… - sóhajtott vidáman a lány, aztán lassan átadta magát az alvásnak. Illetve csak át akarta adni magát neki, ám Severus álnok módon megelőzte az álommanókat, és ismerős, szenvedélyes csókokkal borította be Hermione nyakát és vállát…

 

 

 

 

Köszöntő
Figyelmeztetés
Az oldal felnőtt tartalommal bír, ezért csak saját felelősségedre böngéssz az irományok között, nehogy megsérüljön a lelked! :)

eligazító

az oldal
Nyitás: 2008. okt.
Admin: angel8
× még több oldal info ×
Böngésző: MF
Mail: katt ide
Buttonom:
[több]

bölcsesség


[Made on a Mac | angel8 © 2006 - 2010]