Útmutató
Lord Alfred Tennyson:
Shalott kisasszonya
(részlet)

S mindazt, mi tükrében lebeg, szövétnekében őrzi meg: gyakran, mikor más szendereg, temetni indult bús sereg tartott Camelotba. S máskor magasban járt a Hold, tükrébe ifjú pár hatolt, „Emészt világom árnya” szólt Shalott kisasszonya.
[tovább]

üzenőfal

On-line lelkek

lélek olvassa a lapot.



Végre

Végre

 

Szereplők: Severus és Hermione

Kategória: nem annyira mocskos 2.0

Figyelmeztetés: felnőtt tartalom!

Korhatár: +16!

Sorozat: KSZ_8. rész

 

Két hét telt el az ominózus csók óta. Hermione úgy érezte, repes a boldogságtól, amiért a bájitaltanár nem ölte meg az első adandó alkalommal. Órán még csak rá sem nézett a lányra, amikor esetleg kérdezett valamit tőle – természetesen szigorúan a tananyaggal kapcsolatban, véletlen találkozásukkor pedig még csak arra sem méltatta, hogy visszaköszönjön a diákjának. Tehát Hermione megúszta a csók következményeit.

Ostoba ötlet volt, de akkor kézenfekvőnek tűnt lenyugtatni a pasit… Legalább Snape visszacsókolhatott volna… De hát, ezek szerint, minden ismert tény tükrében ki kell jelenteni, hogy Snape buzi. Nem gerjedt rá, nem érdekelte a lány. Ez kellemetlen… Hiszen olyan jókat szórakozhattak volna alkalom adtán… - Hermione elszontyolodva felsóhajtott, és nyelt egyet.

 

- Granger, ez aztán az életjel! Netán többre is képes? – kérdezte unottan Snape. A bájitalteremben ültek, Hermione az első padban, a férfi pedig a tanári asztalnál. A griffendéles a McKever-féle könyvből egy bájitalreceptet tanulmányozott, Snape pedig az első dolgozatokat javította éppen. – Esetleg elmorzsolhat néhány könnycseppet is, amiért kifog magán a recept…

- Semmi gond a recepttel, uram – szólalt meg Hermione. Óvatosan felnézett a férfira, aki felhúzott szemöldökkel figyelte a lányt.

- Akkor ne zavarjon, még van két javításra váró dolgozatom. Miután végeztem, elkészítjük a főzetet, de addig lehetőleg csendben olvasson, vagy tudom is én – morgott Snape, aztán igyekezett beletemetkezni a munkájába. Valójában átkozta magát, amiért nem mondta le a különórát.

Granger két hete játszott az idegeivel. A férfit nézte a reggelinél, az ebédnél, a vacsoránál, mintha történt volna bármi is közöttük. Az persze növelte Severus büszkeségét, hogy mogyoróbarna szemek követték a mozdulatait, és a félig bűnbánó, félig dühös tekintet szinte pásztázza, feltérképezi őt. Talán Granger azt várta, hogy az esetlen csókját felemlegeti… Miért is tette volna? Snape éppen enyhén italos állapotban volt, Granger pedig felhevült a különóra hallatán. Felelőtlenség volt az a csókocska, ennyi az egész.

Máig bánta, hogy nem fogta meg a lány fenekét, és nem vágta az ágyra, hogy leszaggassa róla a ruhát… Erre ma Granger megjelenik az idegesítően vibráló szemével, és kénytelen elviselni két órán keresztül a látványát. Kegyetlenség.

Alig haladt a dolgozatokkal, noha maradéktalanul igyekezett az olvasottakra koncentrálni. Sorról sorra rágta magát egy, egyébként egész összeszedett fogalmazáson, mégsem maradt meg semmi a fejében. Snape hosszú percekig bogarászta a semmiért a dolgozatot, aztán ráírt egy nagy elégtelent. Nem tudott elszakadni a gondolattól, hogy Granger őt vizslatja.

- Granger, megkérném, hogy ne bámuljon! – mondta a lánynak, de közben fel sem emelte a fejét. Inkább az utolsó fogalmazásra összpontosított.

- Hiszen nem is magát néztem, csak a … kezét – köszörülte meg a torkát Hermione. Snape felsóhajtott, majd a lányra nézett.

- Elárulná, hogy miért nézte a kezemet? – kérdezte türelmetlenül a griffendélestől. Hermione úgy pattant fel, mint akit áramütés ért.

- Még a feltételezés is sért, uram! – szisszent fel.

- Milyen feltételezés, Granger? – dőlt hátra Severus. Kezdte mulattatni a helyzet. – Fejtse ki, mielőtt kiabálni kezd velem!

- Hogy arra gondolt, hogy én a maga kezén merengek, és arra gondolok, hogy…

- Hogy? – érdeklődött Snape. Kellemes látványt nyújtott a diákja, ahogy zavarában elpirul, és megharapja az alsó ajkát. Aztán Granger nyelt egyet, és visszaült a helyére.

- Semmi, uram. Elnézést, hogy megzavartam – sóhajtotta. Snape felhúzta a szemöldökét, és egy percig farkasszemet nézett a lánnyal, de mivel Hermione nem volt hajlandó félrenézni, így ő volt kénytelen visszatérni a dolgozathoz.

 

Granger némán megszidta magát, amiért azt hitte, hogy Snape esetleg felemlegeti a csókot. És, hogy esetleg folytatódik a dolog… Szép álom lett volna… De ő nem fog senki után koslatni. Ő nem olyan típus. Ha Snape-nek nem kell, akkor majd kell más pasasnak… De Snape jobban néz ki, mint bárki más ebben a nyomorult iskolában… Persze, a Roxfort jó hely, remek tanárai vannak, kiválóan alkalmas az elmék élesítésére, de a kanfelhozatala… be kell látni, hogy siralmas…

Snape villámgyorsan ráírta az utolsó dolgozatra is a lehető legrosszabb jegyet, aztán a pergament az asztal szélén tornyosuló kupacra dobta.

- Végeztem. Fogja a könyvét, és menjen át a laboromba, és készüljön elő a bájitalhoz! – adta ki az utasítást Snape. Hermione elégedetten állt fel, és indult ki a bájitalteremből. – Rögtön indulok én is – morogta Severus, majd a távozó griffendéles után nézett. A lány szoknyája korrektül térdig ért, egy centivel sem engedett többet láttatni a combjából, mint amennyi a házirendben elő volt írva.

Bezzeg más kislányok az előző évi egyenruhájukat vennék fel, csak hogy elkápráztassák vele a férfiszemeket. Mutatnak egy kis husit, ahogy libben a szoknya, vagy feszül a blúz… De Granger… Ő nem könnyíti meg a helyzetet. Nem mintha nem látná a lány jeleit, hogy mennyire vágyik egy bíztató szavára. Márpedig ő, Severus Snape nem fogja olyan könnyen megadni azt a jelet. Pedig Granger teste igazán megérne egy misét.

Miután a lány kisétált a teremből, lassan ő is felállt, majd ráérősen a hálószobájába ment. Megkereste az elrejtett konyakját, aztán kétszer belekortyolt. Feszültségoldás. Az kell ilyenkor. A konyak szinte azonnal hatott a lángoló vérére. Mintha kissé lecsillapította volna az izzást. Snape jólesően felsóhajtott, megtörölte a száját, aztán elhagyta a hálót, és a labor felé vette az irányt.

 

Hermione az asztal tetején üldögélt, de amint meglátta a küszöbön belépő tanárát, azonnal leugrott onnan.

- Ugyan, Granger, ne zavarja, hogy bejöttem, nyugodtan üljön vissza! Érezze magát otthon! Esetleg hozhatok egy kis bort, vagy csokoládét, hogy még teljesebb legyen a kényelme? – kérdezte cinikusan Snape, aztán mikor végignézett az előkészítő asztalon, felsóhajtott. Ott már minden alapanyag tökéletesen elő volt készítve, noha nem volt két percnél többet távol. Granger mégiscsak kitett magáért.

Ahogy elhallgatott, Hermione már tudta, hogy a férfi észrevette a hozzávalókat a másik asztalon. Halványan elmosolyodott, aztán a tanárára nézett.

- Mivel a ciánvirág porát nem látom az asztalon, feltételezem, azt nem találta meg. Tényleg üljön vissza, azt majd én előkészítem – mondta a lehető legszíntelenebb hangon Severus. A gyomrában fickándozott a konyak, amikor a szeme sarkából látta, hogy Granger valóban visszaül az ő asztalára! A szoknyája felcsúszott a combján, de nem vette észre, mert az asztal melletti könyvespolc tartalmát tanulmányozta.

Snape kinyitotta az egyik zárt szekrényt, és előkereste a ciánvirágot, de minden harmadik pillantása visszatévedt a griffendélesre. Az a kis szoknya… talán túlságosan is rövid volt… Hermione eközben levett egy könyvritkaságot a polcról, és érdeklődve lapozgatni, olvasni kezdte.

Severus grimaszolva elkezdte összeállítani a főzetet. Meggyújtotta a tüzet, majd a lángok fölé akasztotta az üstöt, és adagolni kezdte az alapanyagokat. Amikor végzett az első fázissal, hirtelen ötlettől vezérelve egy üveg, félédes, vörös bort és két poharat bűvölt az előkészítő asztal üres sarkára. Hangtalanul kitöltötte a bort, aztán a lányhoz lépett a két teli pohárral.

- Olvasmányos könyv, igaz? Hoztam egy pohár bort, Granger, talán megszomjazott ebben a nagy rohanásban… - morogta a lánynak rosszindulatúan. Hermione zavartan nézett fel a férfira. Vér szökött az arcába, és szégyenkezve csukta be a könyvet.

- Sajnálom, uram… annyira sajnálom… lemaradtam a főzet első fázisáról… basszus…

- Ugyan, ettől még nem dőlt össze a Roxfort – legyintett álkegyesen Snape, és a lány kezébe nyomta a bort. – Igyon egy kis bort! Megtisztelne, ha bűvölhetnék magának egy díványt, és azon helyet foglalva olvasgatna, iszogatna tovább… - gúnyolódott a férfi, mire Hermione még a szemét is lesütötte. Snape gúnyosan felnevetett, aztán belekortyolt a borába. – A poharába esetleg belekóstolhat – jegyezte meg halkan, aztán elfordult, és rápillantott az üstre. Még nem kezdett el forrni, ezért még volt ideje kínozni a griffendélest.

Hermione szinte némán morgott valamit, aztán a szájához emelte a poharát. Az első korty után megrökönyödve nézett a tanárára.

- Professzor Snape, ebben valóban bor van – morogta a férfinak.

- Hiszen úgy adtam magának, hogy bor… Nem tejet mondtam… - nézett rá értetlenül Severus. Ahogy teltek a percek, egyre jobban és jobban érezte magát. – Ugyan, igya csak meg! Ennyitől nem fog berúgni, vagy igen?

Hermione egyre nagyobb zavarban ült az asztal tetején. Úgy szorította a borospoharát, hogy az reccsenve megadta magát, és eltörött. A vörös bor kiszökött a törött pohárból, és hatalmas foltot színezett a lány blúzára és szoknyájára.

Snape felkapta a fejét a különös reccsenésre, és a diákjára koncentrált.

- Granger?!

- Ó, annyira sajnálom… - nyögte Hermione kábán. Legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében, amiért ennyit szerencsétlenkedett. Először magáról megfeledkezve olvasgat, aztán leborítja magát, mi jöhet még ezután… Bele sem akart gondolni. Fel kellett volna vennie a talárját, amikor a különórára indult.

Snape gúnyosan végignézett a lányon, aztán egy néma bűbájjal eltüntette az üvegszilánkokat a lány öléből.

- Mutassa a kezét! Megvágták valahol a szilánkok? – kérdezte hűvösen a férfi. Odaállt a griffendéles elé, és tüzetesen megvizsgálta a lány kacsóit. Hermione csak a fejét rázta, és közben igyekezett nem gondolni Snape kellemes érintéseire. – Foltos lett a blúza – jegyezte meg Severus.

- Igen, én is észrevettem – morogta Hermione.

- Én is… Végig erre ment ki a játék, igaz, boszorkány? – suttogta Snape baljós hangszínnel a lánynak. – Azért küzdött ennyit, hogy észrevegyem magát… De én nem mondhatok ilyet, mert kegyedet még a feltételezésem is sérti, igaz?

Hermione összeszorította a száját, és égő arccal nézte a szoknyáján a vörösborfoltot. Severus elvigyorodott, aztán ivott még egy kortyot a saját poharából.

- Kimondhatatlanul szégyellem magam, amiért ennyit szerencsétlenkedtem ma – nyögte alig hallhatóan Granger. Még szerencse, hogy Snape közvetlenül mellette állt, így tisztán hallotta minden szavát.

- Ugyan, engem mulattatott – jegyezte meg a férfi, majd a lány felé nyújtotta a poharát. – Egy kortyot?

- Én már nem merek kockáztatni, uram – sóhajtott Hermione.

- Én itassam meg? Arra nem vállalkoznék szabad akaratomból…

- Ki kell ábrándítanom, professzor, az imperiushoz nem értek – mosolyodott el a griffendéles, mire Severus gúnyos mosolyra húzta a száját.

- Én viszont igen… - félrenézett az üstre, ahol ez idő alatt cafatokra főttek az első fázisban beletett növények, és mivel egyáltalán nem kevergették a főzetet, sötét színű masszává sűrűsödött össze. A második fázisnak már felesleges lett volna nekiállni, az elegy immár menthetetlennek tűnt. – Viszont a holdvérolajról megfeledkeztünk…

- Talán még lehet tenni valamit… Felhígíthatnánk, és… - kezdett el mocorogni Hermione az asztalon, hogy leszálljon onnét, de Snape a lány combjára tette a kezét.

- Nincs elég ciánvirágpor a hígításhoz… És különben is, mit kezdenénk annyi olajjal? Ez a másfél gallon is sok lett volna… - morogta, miközben szugerálni kezdte a tüzet, hogy lassan kialudjon a massza alatt. Amikor észrevette, hova tévedt a keze, megbámulta Granger combját. Csak nézte a lány fehér bőrét, és rajta a saját, jól ismert ujjait. Amikor rájött, hogy mit néz, elkapta a kezét, majd a griffendélesre nézett. – Elnézést.

- Ó, engem igazán nem… zavart… - nyelt egyet a lány. - Azt hiszem, mennem kellene…

- Igazán?

- Hát… esetleg magamra boríthatok még valamit… - húzta el a száját Hermione. Kelletlenül ismét nekikészült, hogy leszáll az asztalról, de Snape megint odaállt a lány elé. Csípője éppen Granger két térdéhez ért. Jobb kezét a diákja combjára tette, a ballal visszarakta a könyvespolcra az onnan elvett kötetet.

- Ha nem a könyvespolcommal próbálkozik, akkor még maradhat, Granger – szólalt meg rekedtes hangon a férfi. Nyálat kellett erőltetnie a szájába, hogy meg tudjon szólalni. Hermione óvatosan a combján nyugvó férfikézre tette a saját kezét. Snape ivott egy kortyot a borából, majd a lány elvette tőle a poharat, és ő is beleivott a vörös nedűbe. Mindvégig egymást figyelték, a tekintetük fényének változását, a kéz, az ujjak izmainak apró rezdüléseit. Az arcuk alig húsz centire volt a másikétól, olyan közel, hogy akár meg is érinthették volna egymást. Az a furcsa, émelyítő vibrálás ismét megtelepedett a gerincükben, és meg-megrázta a testüket. – Vagy talán tényleg mennie kellene…

- Inkább már maradnék, uram… - mosolygott Hermione, majd egy kicsit közelebb hajolt a férfihoz. Nem sietett el semmit, inkább várt valamiféle reakcióra. Hátha Snape elhúzza a kezét a combjáról, és hátrébb lép, nehogy ismét megcsókolja a homiját…

De Severus különösen elmosolyodott, aztán kapva kapott az alkalmon, és megragadta a lány derekát, magához szorította a testét, és úgy csókolta meg Grangert, ahogy már két hete vágyott rá. Vékony ajka megtelt vérrel, szenvedéllyel, Hermione szinte fuldoklott az áhított ostrom alatt. Mámorosan csókolt vissza, boldogan borult a férfi mellkasára. Simogatta a hátát, a derekát, majd Snape fenekét. Határozottan magához húzta a férfit, igyekezett minél nagyobb terpeszbe ülni az asztalon, hogy lábával átkulcsolhassa Severus csípőjét.

Snape végigszántotta ujjaival Granger combját, majd egyenesen a mellét kezdte masszírozni. Két csók között Hermione nyöszörgött a vágytól, aztán amikor Severus ajka lesiklott a nyakán a dekoltázsára, hátradőlt, és hagyta, hogy beteljesüljék az álma. Snape szinte letépte a lányról a foltos blúzt, majd a melltartót. Csókolta, kényeztette a griffendéles feszes, játékos melleit. El sem hitte volna, hogy milyen finom érzés volt neki, ahogy megremeg és felnyög a szája alatt pihegő test. Ez Granger… olyan puha, olyan kellemes… Pont, amilyennek elképzelte.

Snape olyan erővel csókolta a lányt, hogy Hermione keze kibicsaklott, amivel tartotta magát, és hanyatt dőlt az asztalon. A feje hangosan koppant az asztallapon.

- Au…

- Pardon – nyögte ki a férfi. Tekintete sosem ragyogott ennyire, tele volt élettel, ismeretlen tűzzel. Hermione felcsigázottan mosolygott rá.

- Semmiség – suttogta, majd meg akarta csókolni a tanárát.

- Ez nem jó ötlet, Granger… Ez az egész, itt, a laborban… Ez nem jó ötlet… - sóhajtott fel Snape, megköszörülte a torkát, majd felegyenesedett, és felültette a lányt is az asztalon. Hermione vidámsága úgy szétfoszlott, mint a hab a fürdővízben.

Felsóhajtott, majd a férfi vállára ejtette a homlokát. Vett egy mély lélegzetet, aztán lenyelte az érzéseit.

- Rendben, akkor felöltözöm – morogta, aztán csalódottan Severusra nézett, majd magára húzta a blúzát. A melltartójával nem akarta pazarolni az időt. Csak ki akart kerülni a kínos szituációból.

Snape először értetlenül állt a lány előtt, aztán elvigyorodott, amikor meglátta, hogy amaz öltözni kezd.

- Granger, én úgy értettem, hogy a labor ajtaja nem zárható… Át kellene mennünk végre a szobámba…

Hermione először azt hitte, rosszul hall. Értetlenül a férfire nézett, aki gúnyos mosollyal csókolta szájon a tanítványát. Hosszú és borzongató csók kötötte őket egymáshoz.

- Én már azt gondoltam, hogy… etikai problémák merültek fel… - kuncogott Granger, miután ajkuk elszakadt a másikétól.

- Problémám az van, de nem etikai jellegű. Egyszerűen gyűlölném, ha Frics ránk nyitna… - Snape kézen fogta a griffendélest, és lesegítette az asztalról. Hermione egy pillanatig úgy nézett a férfira, mint aki nem hisz a saját érzékeinek. – Gyere már, Granger, ne kéresd magad…

 

 

 

 

Köszöntő
Figyelmeztetés
Az oldal felnőtt tartalommal bír, ezért csak saját felelősségedre böngéssz az irományok között, nehogy megsérüljön a lelked! :)

eligazító

az oldal
Nyitás: 2008. okt.
Admin: angel8
× még több oldal info ×
Böngésző: MF
Mail: katt ide
Buttonom:
[több]

bölcsesség


[Made on a Mac | angel8 © 2006 - 2010]