Útmutató
Lord Alfred Tennyson:
Shalott kisasszonya
(részlet)

S mindazt, mi tükrében lebeg, szövétnekében őrzi meg: gyakran, mikor más szendereg, temetni indult bús sereg tartott Camelotba. S máskor magasban járt a Hold, tükrébe ifjú pár hatolt, „Emészt világom árnya” szólt Shalott kisasszonya.
[tovább]

üzenőfal

On-line lelkek

lélek olvassa a lapot.



Nézőpontok


Szereplők: Lucius, Draco, Pansy
Kategória: általános
Figyelmeztetés: csak egy kis intrika…
Korhatár: +12
Sorozat: KSZ – 3. rész


Jövő héten végre elkezdődik a tanítás a Roxfortban. Ha tovább kell itthon maradnom, esküszöm, megőrülök az apámtól… Szánalmas, ahogy minden délutánra meghívja Pansy-t, hogy az a liba itt sündörögjön körülöttem. Fogadjunk, hogy apám sokkal jobban élvezi ezeket a találkákat, mint én?! Hihetetlen, hogy Parkinson bármit megtenne értem… Ez olyan… gyerekes… Szánalmas… behódoló hozzáállás…
Mindent megtenne, hogy eljegyezzem. Mindenáron be szeretne kerülni a Malfoy-családba… és ez nagyon sokat elmond arról a kis ribancról…
Bezzeg Granger… Ő sosem adná magát ingyen… vagy olcsón… Érte tepernem kell… Abban a sárvérűben van önérzet… talán több is, mint kellene… Csak azt tudnám, hogy Granger miért nem hajlandó beadni a derekát... Mindig azzal áltat, hogy van valakije… Vagy, ha éppen nincs, akkor valaki koslat utána… Hiszem, ha látom.
Szerintem, rajtam kívül nincs senki, aki pont őt szúrta volna ki magának… Vagyis… Azért nem ronda. És okos. Igaz, néha túlságosan is okos, de mindegy. A maga, sárvérű módján vicces, és el tudnám képzelni, hogy együtt járjunk… Csak valamiért ő nem tudná elképzelni… Pedig ez megtiszteltetés lenne számára, hogy egy magamfajta aranyvérű felemelné… Micsoda társadalmi ugrás lehetne számára…
De nem… Granger kéreti magát… Jövő héten letámadom. Bebizonyítom neki, hogy sokkal jobban illek hozzá, mint bárki más tahó az évfolyamunkból…
Bárcsak hagyná, hogy ledöntsem… amilyen jó bőr… mennyi ötletem lenne, hogy elszórakozzunk… Jaj, Pansy már megint nyomul…

- Draco, ezt szagold meg… Az új parfümöm… Ugye, milyen selymes illata van? Édesapád szerint tökéletes illik az egyéniségemhez – szólalt meg Pansy, jobb csuklóját a szőke fiú orra alá dugva. Malfoy felsóhajtott, majd a nappali másik sarkába sandított, ahol az apja elmélyülten olvasott egy könyvet. Amikor szóba került a személye, felemelte a fejét, és az aranyvérű lányra villantotta a mosolyát.
- Így is van, Pansy – jegyezte meg Lucius. Draco megszagolta a lány belső csuklóját.
- Valóban kellemes illata van – grimaszolt unottan a fiú, aztán visszaejtette Pansy kezét az asztalkára. Szerencsére a két fotel között egy viktoriánus stílusú asztalka állt, így a lány nem már csak illendőségből sem ülhetett túl közel hozzá. És nem ülhetett az ölébe, és nem érhetett hozzá…
Pansy keze hangosan koppant az asztalkán, mire Lucius felpattant a szoba másik sarkában, és a fiatalokhoz csörtetett.
- Fiam, mit művelsz?! Egy hölggyel figyelmesen és lovagiasan kell bánni! – mordult a fiára, majd odaállt Draco fotelje mellé. – Megmutatom… Ms Parkinson, adja a kezét – mosolygott a lányra. Pansy kitüntetett mosollyal díjazta a szőke férfi figyelmét, és fehér kezét Lucius tenyerébe helyezte. – Köszönöm, kisasszony… - Lucius megmosolyogta magát, aztán sokat mondóan megszagolta Pansy parfümös csuklóját, majd megcsókolta a megszagolt csuklót. Pansy zavartan felnyögött, és a következő kézcsók után elpirult. Titokzatos pillantásokkal mosolygott a férfira.
- A világért sem akarlak zavarni benneteket – hördült fel Draco. Felugrott a foteljéből, aztán hatalmas lépésekkel elhagyta a nappalit. Lucius unottan nézett a fia után, majd amikor Draco hangosan becsapta maga mögött az ajtót, egyszerűen elfoglalta a helyét a lánnyal szemközt.
- Ne haragudjon, Pansy, a fiamnak még van mit tanulnia… ami a jól neveltséget illeti… - mosolygott Lucius.
- Ilyen apával ez nem lehet gond – ragyogott a fekete hajú lány a férfira. – Még egyszer köszönöm a meghívást…
- Szívesen látott vendég a házamban. Bárcsak több lehetne, mint vendég… Szívesen látnám a családomban is… De látja… A fiam elég kelletlen… És fogalmam sincs, hogy miért. Maga gyönyörű, és okos, és aranyvérű… Tökéletesebb kedvest kívánni sem tudna magának… - duruzsolta Lucius, majd végigsimította Pansy kézfejét.
- Ó, Mr Malfoy, túloz… - mosolygott a lány, de nem húzta el a kezét. Lucius tudta, hogy nyeregben van.
- Szólítson Luciusnak, kérem… - azzal ismét megcsókolta Parkinson kézfejét. A lány megint elpirult, és megremegett a csuklója. Óvatosan megharapta a szája szélét, aztán felsóhajtott.
- Köszönöm, Lucius…
- Nincs mit, Pansy… - búgta Lucius. Imádta ezt a játékot. Az volt a lényege, hogyan hódítsa meg Parkinsont. És eddig sosem veszített meccset.
Gyengéden simogatni kezdte a lány kezét, aztán határozottan magához húzta Pansy-t. A lány megkerülte az asztalkát, és megállt a férfi fotelja előtt. Lucius a legszebb tekintetével nézett a fia leendő barátnőjére, aztán az ölébe húzta.
- Nagyon kedvelem magát, Pansy… Talán ennyire nem is kedvelhetném… - sóhajtotta a férfi. Pansy szerelmesen Malfoy-ra pillantott.
- Igen, tudom… Draco miatt… - sóhajtotta a lány is. Lucius felnevetett, miközben Pansy hátát kezdte simogatni.
- Nem, közel sem Draco miatt… Hanem, mert olyan pokolian fiatal vagy… - súgta a fülébe. Pansy izgatottan megnyalta a száját, aztán egy pillanattal később a férfi ajkára tapasztotta.
- Nem vagyok pokolian fiatal… Lucius… - nyöszörögte Malfoy követelő csókja közben. A szőkét megint elragadták az indulatai, akárcsak legutóbb. Egyszerűen nem tehetett róla, Parkinson ismét elvette az eszét. A kislányos bátorságával, a remegő kezével… Pedig már régen nem volt ártatlan a csitrije… Hetek óta játszadozott vele Lucius, és mindeddig megkapta tőle, amire vágyott. Parkinson talán még Narcissánál is tapasztaltabb volt szex terén, ám az idősebb Malfoy érintésétől mindig megremegett. És ez tetszett a férfinak.
Szenvedélyesen, és mohón csókolta a lányt, legszívesebben letépte volna róla az összes ruhát. De vissza kellett fognia magát, nehogy rájuk nyissanak… Nem vágyott botrányra a legkevésbé sem.
- Ezt nem volna szabad, Pansy – suttogta rekedten s lánynak. – Itt és most nem…
- Este nem lesznek otthon a szüleim… - nyögte Parkinson. – Ha gondolod…
- Nem is tudom, kicsim… Ez nem helyes… - kérette magát Lucius, mire Pansy szinte könyörgőn nézett rá. Szemében mohó birtoklás, és kíváncsiság csillogott. Malfoy akarva-akaratlan a saját felesége fiatalabb mását látta benne. Narcissa volt ugyanilyen simulékony annak idején…
- Ugyan már… Nincs olyan, amit Lucius Malfoy ne engedhetne meg magának… - súgta Pansy a férfi fülébe, aztán végigsimította a mellkasát.
- Mondjuk, ez igaz, szépségem…

Draco a szemét forgatta, miután felegyenesedett a kulcslyuktól. Apja már megint a férfiúi büszkeségét építette Parkinsonnal. Gúnyosan elhúzta a száját, aztán visszaiszkolt a szobájába. Nem akarta, hogy leskelődésen kapják. Eldőlt az ágyán, és bámulni kezdte a baldachinját.
Tudta, hogy az aranyvérű lány sosem volt hűséges vagy éppen mértéktartó típus – de hogy az apját is képes legyen letámadni saját céljai érdekében, azt már túlzásnak tartotta.
Furcsa módon semmit sem érzett, amikor meglátta, hogy az apja ölében ül az állítólagos barátnője, és vadul csókolóznak. Tudta, hogy az apja sincs nagyobb biztonságban, mint más – ugyanis Pansy úgy váltogatja a körülötte legyeskedő férfiakat, mint más a talárját.
Draco vidáman felnevetett, amikor elképzelte apja vicsorát, hogy a fülébe jut, ha Pansy egy sárvérűvel, vagy muglival mutatkozik bizalmas közelségben.

Néhány perc múlva kopogást hallott az ajtaján.
- Gyere – mondta fennhangon. A következő pillanatban Pansy libbent be a szobájába.
- Szia, Draco. Nagyon furcsán ott hagytál édesapáddal… - mosolygott a lány, majd beletúrt a hajába. Kérdés nélkül leült a fiú mellé, az ágyra.
- Szerintem volt témátok… - vont vállat Malfoy.
- Csak elköszönni ugrottam be, hazamegyek… - jegyezte meg Parkinson.
- Hát nem maradsz vacsorára? – kérdezte a szőke sajnálkozva. – Nem fogsz unatkozni otthon este? Tudtommal nem lesznek otthon a szüleid…
- Majd olvasok.
- Maradhatnál vacsorára… Utána pedig bezárkózhatnánk a szobámba, és… elüthetnénk az időt… Mit szólsz, Pansy? – vigyorgott Draco a lányra. Felült, és célirányosan megfogta Parkinson mellét, majd határozottan simogatni kezdte.
- Inkább holnap üssük el az időt… ilyesmivel… - kacsintott a fiúra a fekete hajú ciklon. Megsimogatta Draco kezét, ami a mellét simogatta. – Persze, csak ha ráérsz holnap…
- Arra rá fogok érni… - vigyorgott a fiatalabbik Malfoy. Hidegen megcsókolta a barátnőjét, Pansy nem ellenkezett. A csók nem tartott sokáig, elvégre Draco nem akarta, hogy a lány összehasonlítsa csókját az apjáéval.
Pansy izgatottan felsóhajtott, amikor Draco elengedte, és visszafeküdt a párnáira.
- Valamiért azt érzem, hogy hideg vagy ma hozzám – jegyezte meg halkan a lány.
- Valamiért azt érzem, hogy versengenem kellene érted az apámmal – morogta Draco, majd mikor a célzása telibe talált, boldog elégedettséget érzett. Pansy meg se rezzent, sőt egyenesen a fiú szemébe nézett.
- Kedvelem édesapádat, de nincs okod a féltékenységre.
- Tudom – nézett mélyen Parkinson zöld szemébe Draco. Ezért szerette az apját, megtanította tökéletesen hazudni. Többek között.

Lucius megdörzsölte az állát, miután Pansy kisétált a nappaliból. Elégedetten felsóhajtott, és hátradőlt a fotelben. Narcissa házon kívül tartózkodik egész másnap délutánig. Bevásárló-körúton volt Párizsban – szerencsére.
Így este nyugodtan meglátogathatja azt a kis vadmacskát… Parkinson megint bedőlt neki. Hihetetlen buta az a kislány, de legalább a száját tökéletesen tudja használni, amikor úgy alakul…

 

Köszöntő
Figyelmeztetés
Az oldal felnőtt tartalommal bír, ezért csak saját felelősségedre böngéssz az irományok között, nehogy megsérüljön a lelked! :)

eligazító

az oldal
Nyitás: 2008. okt.
Admin: angel8
× még több oldal info ×
Böngésző: MF
Mail: katt ide
Buttonom:
[több]

bölcsesség


[Made on a Mac | angel8 © 2006 - 2010]