Útmutató
Lord Alfred Tennyson:
Shalott kisasszonya
(részlet)

S mindazt, mi tükrében lebeg, szövétnekében őrzi meg: gyakran, mikor más szendereg, temetni indult bús sereg tartott Camelotba. S máskor magasban járt a Hold, tükrébe ifjú pár hatolt, „Emészt világom árnya” szólt Shalott kisasszonya.
[tovább]

üzenőfal

On-line lelkek

lélek olvassa a lapot.



Keserédes

Keserédes

 

Tartalom: szerelem bolondulásig?

Szereplők: Perselus Piton, Albus Dumbledore, Hermione Granger

Kategória: szomorkás, romantikus, általános

Műfaj: novella

Korhatár: nem korhatáros

Egyéb megjegyzés: a történet a JKR által írt ötödik könyv idején kezdődik, mikor is Dumbledore él, Piton bájitaltant tanít, Granger pedig mindössze ötödéves diák.

 

Albus Dumbledore szelíden összeráncolta a homlokát. Perselus Piton olyan komoran ült az irodájában, mint előtte talán még soha, noha megéltek már egy-két nehéz évet. Az igazgató hallgatott egy darabig, aztán megtörte a szobára telepedett csendet.

- Ha nem tévedek, Perselus, utoljára egy bizonyos hölgy miatt búsult ennyire. Csak nem…

- Uram, ez túlzás! – kapta fel a fejét Piton. Sötétlő szemmel nézett Dumbledore-ra.

- Valóban? Látja magát kívülről, Perselus? Talán jobb, hogy nem… - mosolygott az igazgató, mire Piton csak mordult egyet. – Rosszul reagált a hölgy a vallomására?

- Miféle vallomásomra?!

- Tehát nem mondta el neki, hogy szereti?

- Kicsodát?

- Azt a hölgyet, aki ily orvul elrabolta a szívét – kötötte az ebet a karóhoz az öreg. – Tehát nem mondta el neki… Pedig színt kellene vallania, Perselus. Nagyobb szüksége van erre a hölgyre, mint talán bárki másra… Szánja rá magát a vallomásra!

- Nem tehetem – tört meg Piton. Legszívesebben felugrott volna a kényelmes fotelből, hogy visszameneküljön a békés és biztonságos alagsorba, ahol nem merészelik a szerelmi életéről faggatni.

- Miért?

- Nem mondhatom el, uram.

- Végiggondolhatok néhány eshetőséget, Perselus, de tartok tőle, azok sokkal kacifántosabbak volnának, mint az igazság.

- Ez fenyegetés volt, Albus?

- Meglehet – mosolygott a fehér szakállú varázsló.

- Akkor inkább elmondom… Azért nem mondhatok neki semmit, mert roppant fiatal az illető… Már arra is gondoltam, hogy nem is a valós személye fogott meg, csak egy régi emléket kergetek… Talán csak azért választottam ki őt magamnak, mert ő hasonlít leginkább…

- Lilyre?

- Igen.

- Szerintem egyáltalán nem hasonlít hozzá. Sem külsőre, sem belsőre. Hacsak a precizitást, és a mérhetetlen tudásvágyat nem vesszük alapul… A hajdani Miss Evansnek hosszú, vörös haja és zöld szeme volt, ellenben Miss Grangernek…

- Honnan veszi, hogy Granger…?! – emelte fel a hangját Piton, mintegy kikérve magának még a gyanú árnyékát is.

- Miért, nem Hermione Grangerről beszélgetünk? – kérdezett vissza huncutul Dumbledore.

- De… - sóhajtott fel Perselus halkan. Hirtelen szeretett volna örökre elsüllyedni. – Pontosan tudom, hogy a tanára vagyok, és soha nem lehet közöttünk semmi, szóval nem kell előhozakodnia a házi renddel, Albus… Nem tudom, mi történhetett velem…

- Fel sem merült bennem, hogy idézzek a házi rendből, Perselus. Talán a kisasszony sziporkázó tudása, és a kedves személyisége fogta meg önt…

- Ugyan… Granger a legidegesítőbb diák, akit valaha tanítottam. Pottert leszámítva. Mindig elsőként teszi fel a kezét… Ha kérdezek valamit az osztálytól, ha nem, neki a levegőben van a keze… Mindig, mindent tudni akar… Kényszeresen meg akar felelni, mindenkin és mindenkinek segíteni akar… Olyan, mint egy megállíthatatlan jószándék-gömbvillám… Viszont néha látom a könyvtárban, amikor egyedül tanul. Fel sem emeli a fejét a könyvek közül. Megharapja az alsó ajkát, amikor feltehetően izgalmas leírást olvas. Néha elszabadul az egyik első hajtincse, olyankor idegesen babrálni kezdi a haját. Igyekszik hátra tűrni a füle mögé…

- Úgy látom, valóban mély benyomást tett önre a kisasszony.

- Mit tegyek, uram? Mit lehet tenni egy ilyen átkozott helyzetben? Azt hiszem, be kell adnom a felmondásomat…

- Eszébe se jusson, Perselus. Mivel a hölgy, igaz, érettebb a korosztályánál, ám még így is szemtelenül fiatal; így egyelőre azt tudom tanácsolni, hogy próbálja tanítani őt. Arra figyeljen, hogy mindenben ne legyen a tanítványa, így később nem lehet az ellensége. Oktassa távolról, adjon neki elég teret, hogy kibontakozhasson. Legyen az a fajta támasza, akihez fordulhat, ha a szükség úgy kívánja.

- Eszembe sem jutott, hogy pesztráljam…

- Azt talán már nem is kell, csak legyen egy biztos pontja a kis hölgy életének. Lassú víz partot mos, ezt ne feledje.

- Köszönöm a tanácsot – mondta Piton kelletlenül.

- Én köszönöm, hogy megtisztelt a bizalmával, Perselus.

- Ön előtt úgy sincsenek titkok… - morgott tovább a férfi. Lassan felegyenesedett a fotelban, majd felállt. Szeretett volna mielőbb visszatérni a pincébe, hogy megszabaduljon öreg barátja fürkésző tekintetétől. Tudta, hogy Albus jót akar neki, mégis túlzásnak tartotta ezt a nagy fokú érdeklődést. – Potter ügyét megbeszéltük, uram, és az enyémet is…

- Többé-kevésbé az önét is, valóban. Ha engem kérdez, szerintem, meg tudja hódítani a kisasszonyt, csak türelemmel kell lennie…

 

Másfél év telt el a beszélgetés óta. Piton ugyanolyan búsan ült egy másik fotelban, egy másik dolgozószobában, messze a Roxforttól, messze Hermione Grangertől. Nyár elején megölte Dumbledoret, és nyilvánosan hátat fordított a Főnix Rendjének. Ha volt is közöttük, akiket réges-régen a barátainak nevezett volna, azok mára biztosan gyűlölték és átkozták a nevét. Talán még magukat is megvetik, amiért anno beszéltek a pokolra való Perselus Pitonnal.

A férfi lassan kevergetni kezdte a csészéjében gőzölgő kávét, és arra gondolt, hogy elröppent ez a másfél év az életéből.

Keményen dolgozott, kutatott, kifejlesztett egy új mérget – talán erre volt a legbüszkébb. A kémkedés, és a háborús készülődés már közel sem hozott annyi izgalmat számára, mint régen. Akkor talán még élvezte is, hogy ő az, aki mindkét táborról mindent tud – mára belefásult a titkokba. Talán éppen Dumbledore halála miatt.

Mára elege lett az egészből. Legszívesebben kereket oldott volna, hogy soha ne kelljen szembe néznie magával, vagy másokkal. Főként Hermione Grangerrel.

Biztosan meggyűlölte a lány. Biztosan szívesebben látná holtan, mint élve… Pedig egyszer még az is előfordult, hogy összemosolyogtak a könyvtárban.

Hermione egy házi dolgozathoz keresett anyagot, és jegyzetelgetett, míg Piton vele szemben foglalt helyet, és elmélyülten olvasott. Arra lett figyelmes, hogy magán érezte a lány tekintetét. Felnézett a könyvéből, és Granger valóban őt nézte. Halványan mosolyogva. Ő pedig, rettegett Piton professzor, alig észrevehetően visszamosolygott a diákjára. Hermione elvörösödött, aztán felpattant és elmenekült a helyszínről. Pedig Piton meg mert volna esküdni, hogy más nem történt, csak annyi, hogy elhúzta a száját.

Ötödévben kétszer, hatodévben háromszor ítélte büntetőmunkára a lányt, hogy néha egy kicsit közelebb tudja magához. Azt méltatlannak tartotta volna, hogy Grangert takarításra kárhoztassa, ezért általában valami írással vagy olvasással kapcsolatos büntetést talált ki neki.

Egyszer megesett, hogy Hermione Granger magából kikelve kiabált Potterrel a SVK-terem előtt, mire azt a remek büntetést találta ki a lánynak, hogy hangosan olvasson fel a férfinak egy könyvet. A griffendéles kiválaszthatott egy számára tetszőleges kötetet Piton egyik könyvespolcáról, aztán az első fejezettől kezdve el kellett olvasnia, hogy megtanulja, mire használja azt az idegesítő hangját. Hermione először még élvezte is a dolgot, hiszen szeretett olvasni, majd néha már elcsuklott a hangja, néha közbeásított, aztán a harminckettedik fejezetnél elszunnyadt. Éjjel, fél egy felé járt akkor az idő. Perselus csak ült a lánnyal szemben, és nézte, hogyan emelkedik és süllyed a griffendéles háta levegővételkor. Irigyelte a könyvét, amin a lány keze, és arca nyugodott. Talán még a gondolattal is eljátszott, hogy a karjába kapja, és lefekteti az ágyára, nehogy fel kelljen ébrednie.

Néhány röpke perc után, mikorra örökre rögzült az emlékezetében a lány kellemes látványa, odaállt Granger mellé. Amikor kiderült a diákjáról, hogy mély alvó és a szóbeli ébresztésre nem reagál, akkor vette csak a bátorságot, hogy lehajoljon a lányhoz, s óvatosan megsimítsa a hátát.

- Mi történt? Ó… Elaludtam? Elnézést kérek, uram… Azonnal folytatom, hol is tartottam…?

Hosszú évek óta először nevetett fel Perselus őszintén. Granger túlbuzgósága valóban nem ismert határokat, még mindig olvasni akart. Ő viszont kegyelmet gyakorolt, és útjára engedte a lányt. Másnap így is karikás szemmel és rekedten jelent meg az óráján.

Sok kis semmiség kötötte őket össze, amelyekről a lány talán nem is tudott. Perselus olykor ki akart hátrálni a különös helyzetéből, el akarta felejteni ezt az agyrémet, hogy ő valóban szerelmes volna Grangerbe, ám ilyenkor a lány mindig tett, vagy mondott valami olyat, ami mégis eltántorította a célja feladásától. Egy mosoly, egy félreérthetetlen vagy éppen félreérthető pillantás… És a csalóka remények tovább virultak Piton lelkében.

A férfi egyszer még egy érdekes beszélgetést is kihallgatott Potter és Ron Weasley között, amikor is a fiúk azt találgatták, hogy kiért bolondulhat a barátnőjük. Annyit tudtak csak kiszedni a lányból, hogy „ő nem olyan éretlen kamasz már, mint amilyenek ti vagytok”. A griffendélesek először azt gondolták, hogy valamelyik hetedéves lehet, de aztán elcammogott mellettük Hagrid, és Harry inkább áttért a férfi tanárok listájára. Hagrid nyilván túl hatalmas lett volna Hermione mellé, Flitwick professzor okos, ám túl alacsony lett volna a lány mellett. Mert ugye Hermione az esztétikára is adott. Dumbledore túlontúl idős, Binns professzor túlontúl halott, Lupint ezer éve nem látták, és így már csak Piton és a halálfalók maradtak. Számba vettek mindenkit, akivel a lány valaha is találkozott, de a megoldáskor valamiért mindig Pitonnál lyukadtak ki.

- Ne már… ez árulás volna a javából… Hiszen a vén denevér a Mardekár feje… Ez kizárt, Harry… - Perselus úgy érezte, sosem fogja elfelejteni a szemtelen Weasley gyerek kifakadását. És talán a griffendélesek sem fogják soha elfelejteni, hogy milyen büntetést kaptak a pletykálkodásukért…

Piton egy pillanatra elmosolyodott, aztán végre belekortyolt a sötéten örvénylő kávéjába. Akárhogyan is történhetett volna – de szerencsétlenségére pont így történt. Most már talán soha nem fogja megtudni, hogyan alakulhatott volna ez a keserédes szerelem. Néha úgy érezte, hasonló tragédia lett, mint az első hajdan…

 

A férfi dolgozószobája előtt újra virágba borultak a vadgesztenyefák, majd alig észrevehetően le is vetkőzték zöld leveleiket. Teltek és múltak a hónapok, Voldemort elbukott, a kiválasztott Harry Potter legyőzte őt. A halálfalókat elfogták, csak néhányan tudtak elmenekülni az igazságszolgáltatás elől. Perselus Piton önként feladta magát, majd hosszú hónapok kínos kihallgatásai és tárgyalásai elhozták az áhított felmentést.

Mindenesetre az a fél év Azkaban egyesek szerint túl kicsi büntetés volt Dumbledore megöléséért. Amikor lezárták az ügyet, és Perselust felmentették, napokig másról sem cikkezett a varázssajtó.

Pitont mindenhol felismerték, megbámulták – nem volt maradása London mágikus negyedében. Még komorabb lett, mint régen volt. Visszavonult a vidéki házába, és bezárkózott.

Eleinte még jártak a környékre bosszúszomjas fiatal mágusok, akik maguk akarták megbüntetni a férfit a bűnéért, de előfordult, hogy Piton hetekig ki sem mozdult az önként vállalt börtönéből. Még a házát sem hagyta el, nem a birtokhatárt.

Nem mondta volna, nem is volt kinek, de megviselték a történtek. Főként az egyedüllét. Nem volt kihez szólnia, nem tudott mással zsémbeskedni. Sosem gondolta volna, hogy ennyire fog neki hiányozni mások idegesítő társasága. Egyetlen kapcsolata a külvilággal a mindenkori Reggeli Próféta volt.

Némasággal, gondolkodással, olvasással teltek a mindennapjai. Volt ideje újra és újra és újra végigrágni élete nagy hibáit.

Két-háromhavonta ment csak emberek közé. Olyankor a Roxmortsba hoppanált, hogy feltöltse gyógynövény, bájital-alapanyag készleteit. Igyekezett olyan időpontot keresni, amikor kevesen jártak az utcákon, és sietősen beszerezte a szükséges holmikat, majd ahogy érkezett, olyan lopva távozott.

 

Száműzetése második évében új könyvesbolt nyílt a Roxmortsban. A gyógynövényboltos boszorkány szerint a könyvesbolt tulajdonosa valóságos hisztérika, nem is csoda, hogy nem ment az üzlet az Abszol úton… Piton kissé fellelkesült már egy ilyen elcsípett beszélgetésen is, és eldöntötte, hogy megnézi magának az új boltot. Elvégre már minden könyvet kiolvasott, amit otthon tartott…

A boltocskában hárman nézelődtek, de amint Perselus belépett, elhallgattak, majd hamarosan távoztak is. Ahogy az emberek általában a közelében tették.

A férfi sehol sem látta a tulajt, így nézelődni kezdett. Talált is néhány érdekesnek tűnő kötetet, hármat ki is választott, hogy megvegye őket. Odarakta a könyveket a pultra, majd észrevett egy régi könyveket és kódexeket raktározó polcot a bolt sarkában. Odament, és megdöbbenve tapasztalta, hogy szinte mind a bájitalmesterség nélkülözhetetlen szakirodalma.

- Azok a könyvek nem eladók – nézett fel a tulaj a pult mögül, mikor észrevette, hogy egy potenciális vevő ácsorog a féltett polca előtt. – Már milliószor elmondtam…

Pitont a legkevésbé sem érdekelte a boszorka intése, ő levett két kötetet, és a pulthoz lépett velük.

- Márpedig ezeket elviszem.

- Az kizárt, uram – bukkant fel ismét a tulaj a pult mögül. Mindkettejüknek elkerekedett a szeme a döbbenettől. Perselusnak azért, mert a szép reményű Hermione Granger állt a pult másik oldalán, Hermione pedig amiatt, hogy Perselus Piton végre betévedt a boltjába. – Ó, Piton professzor…

- Már nem vagyok professzor, Miss Granger – morgott a férfi. – Most már értem, miért megy rosszul a boltja… Nem figyel a részletekre.

- Ki mondta, hogy rosszul megy a bolt? – húzta gúnyos mosolyra a száját a lány. Szemlátomást felnőtt, és kivirult. Haját szoros kontyba tűzte ugyan, de néhány kósza tincs kiszabadult, amiket a füle mögé tűrt. – Régen nem adott a pletykákra, uram.

- Ugyanolyan szemtelen, mint régen volt.

- Ugyanolyan mord, mint régen volt?

- Talán még mordabb – jegyezte meg Piton, majd a könyvkupacra nézett, amit a pultra gyűjtött. – Fizetnék.

- Sietős? Csak nem kellemetlen a társaságom? – mosolygott Hermione.

- Ha választhatok a fecsegés és a hallgatás között, inkább az utóbbit választom.

- Velős megállapítás. Akkor nem fecsegek a kedves vásárlóval… Csak annyit kérdeznék még, hogy van? Hogy telnek a napjai?

- Ahogy mindenki másnak – mordult fel a férfi.

- Valóban? – húzta fel a szemöldökét Hermione, aztán sóhajtott, majd beütötte a három új könyv árát a pénztárgépbe. – Két galleon, négy knút lesz.

- A másik két könyvet nem számolta… - tette le az összeget a pultra a férfi.

- Ugyanis azok nem eladók. Magának még annyira sem, mint másoknak… Ezekért egyszer már valaki fizetett.

- A dupláját adom értük.

- Ne vicceljen, ez nem alku tárgya. Válassza ki az egyiket a kettő közül! Az egyiket elviheti – mosolygott a lány. Látta a férfin, hogy nem érti a helyzetet. Érezte saját magán, hogy ragyog a szeme. – Nézze meg jobban a könyvet, lapozzon bele! Nem ismerős? A magáé volt valaha… Mind a magáé volt, ami azon a polcon van.

- Az enyém? Miféle beteg játékot űz velem, Granger?!

- Honnét veszi, hogy játszom önnel, professzor?

- Nem vagyok tanár…

- Elnézést, majd igyekszem megszokni. Megígérem.

- Felesleges. Ha ezek az én könyveim, akkor elviszem őket.

- Nem úgy megy ez, uram. Hetente eljön, és kap egyet, amit hazavihet. Ingyen. Még tárolási költséget sem számolok fel, vagy ilyesmi…

- Inkább adja ide őket most, és soha többé ne lássuk egymást!

- Nem… Ez kizárt, uram. Hetente egy könyv, se több, se kevesebb – Hermione úgy érezte, remeg a bokája. Piton szemében egy pillanatra dühös láng lobbant fel, amitől a lány először megremegett, aztán még szilajabbul nézett a volt tanárára. – Hiába, a könyvekre bűbájt szórtam, egyszerre csak egy tudja elhagyni a boltot. Szóval vissza kell jönnie, ha a többit is szeretné…

- Ne aggódjon, értek a sötét varázslatok kivédéséhez…

- Ne is próbálkozzon! Inkább fogadja el a játékszabályokat.

- Ez az utolsó szava, Granger? – kérdezte baljósan Piton, miközben a hóna alá csapta a három új és a saját, régi könyvét.

- Igen, uram.

- Akkor a soha viszont nem látásra! Eddig is megvoltam a roxforti könyveim nélkül, valószínűleg ez után is meg leszek valahogy… - tajtékzott a férfi, aztán dühösen kiviharzott az üzletből. Hermione néhány pillanatig a régi fényében látta dühöngeni és elvonulni a volt tanárát, és repesett a szíve.

Tudta, hogy a férfi meg fog jelenni a következő héten. Kétsége sem volt felőle, hogy Piton talán másképp cselekszik.

 

Perselus napokig őrlődött, hogy mitévő legyen, visszamenjen-e Roxmortsba, az átkozott könyvesboltba, az átkozott Grangerhez, vagy sem. Vissza akarta kapni a könyveit, pedig valójában nem volt nagy szüksége rájuk. De már csak az érzés miatt is jó volt bosszankodnia…

És nem utolsó sorban, Hermione Granger miatt is jól esett bosszankodni. Vagyis inkább borzongani… Mintha parazsat szórtak volna a szíve sebeire, úgy kapott lángra a régi vágy. A férfi eszébe ötlöttek az évekkel ezelőtti lázálmok és érzések, mégis bizalmatlanul mert csak a jövőbe pillantani. Az utóbbi idő magánya és keserű tapasztalatai megtanították vele, hogy ne higgyen az embereknek. Sikeresen beépítette az önvédő mechanizmusaiba, hogy véletlenül se reméljen jót másoktól. Granger azonban kíváncsivá tette. Mit akarhat tőle, Perselus Pitontól? Hogyan kerültek a lányhoz a könyvei? Egyáltalán mi történt vele a háború után?

A kétely és remény váltotta egymást, szinte óránként a férfi elméjében. Minden második gondolata az a félelem lett, hogy vajon miért is akar ismét találkozni vele a lány. Biztos csak jó szándékból… Biztosan meg akarja menteni a bűnös lelkét… De ő nem kér ebből, őt nem kell megmenteni! Azért eldöntötte, kedden mégiscsak ellátogat Roxmortsba, talán ki tudja deríteni Granger kedvességének az okát.

 

- Hogy is mondta? „A soha viszont nem látásra?” Nem is gondoltam volna, hogy a soha kifejezés önnél mindössze egyhetes időintervallumot takar, uram – mosolygott Hermione, amikor Piton kedd délután belépett a boltjába.

- Micsoda humorzsák kegyed, elképesztő – fanyalgott Piton, aztán körülnézett az üzletben. Nem sokkal zárás előtt járt az idő, már senki sem tartózkodott rajta kívül a könyvespolcok között.

- Felemel a tudat, hogy már nem ítélhet büntetőmunkára.

- Pedig megérdemelné…

- Mi jót csinált az elmúlt héten? – érdeklődött Hermione, miközben egy dobozból új könyveket rakott ki a pultra. – Várta a kedd délutánt?

- Igazság szerint átkozódtam, amiért magával vert meg a sors.

- Nem mondja… - kuncogott a lány, miközben helyet keresett az új köteteknek. Piton nézelődve járkált a polcok között, míg Granger pakolászott. A férfi a szeme sarkából mindvégig figyelte a lány minden mozdulatát.

- Nem cseverészni jöttem, talán emlékszik…

- Ó, el is felejtettem, hogy milyen megnyerő a stílusa… Hiába, az idővel megszépülnek az emlékek… Nyugodtan válasszon egy könyvet a polcáról, még negyvenhárom ott van…

- Számon tartja?

- Maga nem tenné? – nézett fel a férfira Hermione. Piton tekintetében őszinte megrökönyödés csillant.

- Árulja el nekem, hogy mit akar tőlem?

- Negyvenhárom hete van, hogy kiderítse, uram. Vagy akár úgy is felfoghatja a dolgot, ha mindenképpen nevet akar adni a gyereknek, hogy én most rehabitálom önt. De felőlem nevezheti egy barátság kezdetének is…

Piton úgy meredt a lányra, mintha az most közölte volna, hogy tanári állást kapott a Roxfortban. Rehabitálás? Barátság? Ha nem ismerné a bürokratikus gépezetet, ha nem tudná, hogy mivel szankcionálják az emberölést, Merlinre, most azonnal megfojtaná a lányt…

- Azt hiszem, most egy kicsit túllőttem a célon – húzta el a száját Hermione. – Látom, hogy elsápadt… Elnézést, nem akartam megijeszteni. Természetesen nem kell barátkoznia velem, ha nem akar – sóhajtott szomorkásan a lány, aztán dolga végeztével visszasétált a pult mögé. Piton némán és döbbenten nézett utána. – Mit választott mára? Melyik könyvét viszi el?

- Ezt? Ismerős? – kérdezte gúnyos mosollyal a férfi, majd odalépett a pult elé.

- Ebből kellett olvasnom büntetőmunkán, emlékszem.

- Egyáltalán hogyan kerültek magához a könyveim?

- A legtöbbet egyszerűen elkértem és megkaptam Minervától, miután sikerült az átoktörőknek bejutnia az ön volt lakrészébe. A ritka kiadásokat, amiket pedig a könyvtár zárolt részébe száműztek, azokat, nos… elloptam – pirult el Hermione.

- Az iskolaelső Hermione Granger könyvet lopott a roxforti könyvtár zárolt részlegéből?! Megáll az eszem! Miért kockáztatott három régi könyvért?

- Öt régi könyvért – helyesbített Granger, aztán a férfi pulton nyugvó kezét kezdte nézni, Perselus szeme helyett. – Nem is tudom, hogy miért…

- Dehogynem tudja!

- Akkor tudom, de még nem akarok róla beszélni. Most jó?

- Nem, nem jó, Granger! Maga és a partizánakciói…

- Akkor bélyegezzen meg, hogy szentimentális vagyok. Nem érdekel – vont vállat a lány.

- Rosszul hazudik, kislány.

- Már nem vagyok kislány…

- Olyan, mint egy dacos gyerek!

- Kikérem magamnak!

- Kérje!

- Egyszer, nem is olyan régen azt mondta egy bölcs ember, hogy a hallgatás jobb a fecsegésnél – sóhajtott Hermione, aztán dühösen felszegte a fejét, hogy Piton szikrázó szemébe nézhessen.

- Minek is jöttem vissza? Mondták már, hogy a korral elbutul az ember, de eddig nem tapasztaltam magamon…

- Ez ostobaság, magára ne vegye – kuncogott a lány.

- Soha többé be nem teszem ide a lábamat!

- És az ismét egy hétig fog tartani?! Különben is, kit büntet ezzel, magát vagy netán engem? Merlinre… - legyintett Hermione.

- Maga komolyan gondolja, hogy hétről hétre szívjuk egymás vérét néhány ócska könyvért?

- Igen!

- És miért? Csak egy okot mondjon, könyörgöm, Granger!

- Mert ez ugyanolyan jó magának is, mint nekem. És ezt maga is tudja, csak retteg bevallani! – fakadt ki Hermione. Pitonnak nem kellett több, áthajolt a pulton, elkapta a lány tarkóját, magához húzta, és dühösen a szájára nyomta a száját, csakhogy végre elhallgasson. A suta próbálkozás mindkettejüket megdöbbentette, de Hermione készségesen visszacsókolt.

- Tényleg ezt akartad? – kérdezte halkan, bizalmas tegezésre váltva a férfi.

- Igen – mosolygott sejtelmesen a lány, aztán lábujjhegyre állt, hogy megismételhesse élete legfinomabb csókját.

 

Írj véleményt!

 

 

 By: angel8

Köszöntő
Figyelmeztetés
Az oldal felnőtt tartalommal bír, ezért csak saját felelősségedre böngéssz az irományok között, nehogy megsérüljön a lelked! :)

eligazító

az oldal
Nyitás: 2008. okt.
Admin: angel8
× még több oldal info ×
Böngésző: MF
Mail: katt ide
Buttonom:
[több]

bölcsesség


[Made on a Mac | angel8 © 2006 - 2010]