Útmutató
Lord Alfred Tennyson:
Shalott kisasszonya
(részlet)

S mindazt, mi tükrében lebeg, szövétnekében őrzi meg: gyakran, mikor más szendereg, temetni indult bús sereg tartott Camelotba. S máskor magasban járt a Hold, tükrébe ifjú pár hatolt, „Emészt világom árnya” szólt Shalott kisasszonya.
[tovább]

üzenőfal

On-line lelkek

lélek olvassa a lapot.



Kaparászás

 

Odakint sötét volt, bizonyára éjszaka. Süvített a szél, himbálóztak a rózsabokor ágai, néha neki-nekikoppantak az ablaküvegnek. A szoba csendjét felverte a kiszámíthatatlan szélroham, de ijesztőbb volt, amit odabentről lehetett hallani.

A szekrény és a sarok között talán fél méteres távolság lehetett, ha éppen fel volt gyújtva a lámpa, akkor sem ért el a fénye abba a sarokba. Az a sarok… Mindig sötét, legalábbis félhomályos hely volt. Onnan származott a kaparászás. Alig hallható, de ritmusos és idegőrlő hang volt.

A lány fáradtan kinyitotta a szemét. Kissé felemelte a fejét a párnáról, belehallgatott a szoba csendjébe. Semmi zaj, semmi kaparászás. Megnyugtatta magát, hogy csak álmodta – megint csak álmodta.

Visszafeküdt, majd a fal felé fordult, és a nyakáig húzta a takarót, hagyta, hogy ismét magával ragadja az álmok fáradt birodalma.

A kaparászás ismét elkezdődött, halkan, ismerősen; de a lány nem foglalkozott vele többet. Hiszen csak egy álom. Halványan még el is mosolyodott magán, amiért nem volt képes különbséget tenni álom és valóság között.

Kaparászás és suttogás hallatszott. Ismeretlen szavak hangzottak el, ismeretlen nyelven, fojtott hangon. A lány még mindig mosolygott az érthetetlen kiejtésen. Úgy érezte, mintha valaki lehúzná róla a takarót. Hűvös borzongás szaladt végig a testén, ahogy megérintette a Kéz. Félálomban megfordult, és tapogatni kezdett a takarója után. Amikor megtalálta, megint magára húzta. Kicsit nehezebb volt, mint azelőtt. Más volt a tapintása is, durvább, keményebb.

A lány kinyitotta a szemét, és egy csuklyás alak karjában feküdt. Az alak sötét köpönyege takarta be, a takaró helyett. Felsikított, igyekezett ellökni magától, de a sápadt fehér kezek szorosan tartották; és nem engedték kicsusszanni a köpeny alól.

A lány rúgkapálni kezdett, azonnal kiment az álom a szeméből. Éber lett, és küzdeni akart az életéért. Az alak azonban olyan erősen ragadta meg a vállát és a derekát, hogy szinte moccanni sem tudott. A köpönyegen túl egyre erősödött a kaparászás és a fojtott suttogás, mintha az ágy felé közeledett volna.

A lány feszülten figyelt, hátha megért valamit abból, amit hall; de nem lett okosabb. Fogalma sem volt, hogy kik suttogtak a szobában, mit akartak tőle, és azt sem tudta, hogy a köpönyeges alak hogyan került az ágyába, és miért szorítja a matracra.

Érezte, hogy a combja görcsbe rándult, legszívesebben felsikított volna a fájdalomtól; azonban a hideg Kéz éppen időben tapadt a szájára. Egy hang sem hagyta el a lány száját, pedig a fájdalom nem csillapodott. A Kéz csontos és összeaszott volt, olyan szorosan fogta a reszkető szájat, hogy a lány attól tartott, összeroppantja az állkapcsát.

A csuklyás fej közvetlen szem magasságba került.  A csuklya és az egész köpönyeg dohos szagot árasztott, fuldokolni lehetett tőle. A lány magában imádkozott, nehogy a csuklya lecsússzon az alakról, mert akkor semmilyen erő sem tarthatja vissza attól, hogy kiugorjon az ágyból, és kimeneküljön a felbolydult szobából. Ha a Kéz tapintásra egy oszló hulláéhoz hasonlított, akkor hogy nézhetett ki a feje, az arca… Már a gondolattól is elborzadt.

A szobából viszont hasonló, dermesztő hangok bontakoztak ki. Mintha lánc csörgött volna, a kaparászás fémes csikorgássá változott. A lány szinte kővé dermedt, még a szemét is behunyta. Nem akarta tudni, hogy mi okozza a kinti hangot, és nem akarta tudni, mi lehet a csuklya alatt.

Az alak egyre szorította, a teste hideg volt, mintha az ereiben nem keringett volna vér. Nem lélegzett, legalábbis a mellkasa nem emelkedett, és süllyedt, ahogy kellett volna. Kicsit lazított a lány szorításán, nem akarta porrá zúzni a csontjait. A csuklyája sem csúszott hátra, a teste a köpönyeg jótékony homályába olvadt.

A szobában dúló hangzavar néhány perc után abbamaradt, és néma csend borult a kinti világra. A lány változatlanul fülelt a vaksötétben, a Kéz azonban elengedte. A falióra kongása jelezte, hogy elmúlt éjfél.

A lány felsóhajtott, alig érezhetően megmozgatta a begörcsölt combját. Még mindig maga mellett érezte az alakot, érezte őt a matrac süppedésében. Nem ugrott neki az idegennek, ahhoz túlságosan fáradt volt. Félig lehunyta a szemét, és halványan elmosolyodott. A mellette fekvő valaki, vagy valami megmentette az életét. Hálás volt. Köszönetet akart mondani, és meg akarta kérni az idegent, hogy máskor is teremjen mellette, ha meghallaná a vérfagyasztó kaparászást; de elnyomta az álom.

Keze még kapaszkodott a furcsa köpönyegbe, az arca még mindig centikre feküdt a csuklyától, érezte a dohos kriptaillatot, de már nem zavarta. Egy pillanatra áthasított az álmok mezsgyéjén, hogy a megmentője mindig időben érkezik majd, és a csuklyája sosem fog félrecsúszni; aztán visszazuhant az öntudatlanságba, és egy sosem látott rétről kezdett álmodni…

Köszöntő
Figyelmeztetés
Az oldal felnőtt tartalommal bír, ezért csak saját felelősségedre böngéssz az irományok között, nehogy megsérüljön a lelked! :)

eligazító

az oldal
Nyitás: 2008. okt.
Admin: angel8
× még több oldal info ×
Böngésző: MF
Mail: katt ide
Buttonom:
[több]

bölcsesség


[Made on a Mac | angel8 © 2006 - 2010]