Útmutató
Lord Alfred Tennyson:
Shalott kisasszonya
(részlet)

S mindazt, mi tükrében lebeg, szövétnekében őrzi meg: gyakran, mikor más szendereg, temetni indult bús sereg tartott Camelotba. S máskor magasban járt a Hold, tükrébe ifjú pár hatolt, „Emészt világom árnya” szólt Shalott kisasszonya.
[tovább]

üzenőfal

On-line lelkek

lélek olvassa a lapot.



Gyertyaláng

Gyertyaláng

 

Főszereplők: Sirius Black, és Remus Lupin

Tartalom: a húszas éveiben járó Sirius új albérletbe költözik. Barátai segítenek neki átpakolni az új lakásba. Miután minden a helyére került, és a tömeg elvonult, kettesben marad Remussal.

Kategória: PWP, SLASH!!!

Műfaj: novella

Korhatár: +18!

 

 

Sirius kissé idegenkedve nézett körbe az új lakásában. Egyelőre nem érezte otthon magát, szinte semmi sem tetszett neki. Hirtelen mindenki eltűnt, és ő egyedül maradt Remussal. Kellemes, bizsergető érzés volt, akárcsak régen.

- Szép ez a környék – jegyezte meg Lupin. Halványan mosolyogva leült a konyhaasztalhoz. Sirius abban reménykedett, hogy a kilátáshoz és a konyhához örökké hozzá fog tartozni a barátja fizimiskája is. Remus barnás hajába már vegyült néhány ősz hajszál. Szeme körül már látszottak a ráncok, sápadt volt, kissé betegesnek tűnt.

Sirius egy pálcamozdulattal egy üveg bort bűvölt az asztalra, amit enyhén izzadó kézzel kitöltött két pohárba.

- Hiányoztál, Remus – sóhajtotta halkan. Hónapok óta nem látta a barátját, fél évig mit sem hallott felőle. Magányosan, sötéten telt el a nyár Lupin nélkül. De az ősz végre elhozta őt…

- Egyikünknek sem jó, ha együtt vagyunk, Sirius. Te is tudod, én is tudom – nézett a poharába szomorúan a vérfarkas.

- Ez nem igaz! Nekem igen is jó volna! – csapott az asztalra Sirius. – És neked is! Ismerd el!

- Ne csapkodj, barátom – szólalt meg Remus. Görcsös ujjakkal fogta meg a poharát, és emelte a szájához. A bor ujjongott, amiért az ajkához érhetett. Legalábbis Sirius úgy látta az asztal másik végéből.

- Én nem vagyok a barátod, Remus! Évek óta nem vagyok a barátod! Sokkal több vagyok, mint barát, és ezt te is tudod. A szövetségesed, a támaszod, a szeretőd vagyok! Legalábbis voltam.

- Ugyan, elragadtatod magad – nyelt egyet a vérfarkas. Sirius kirúgta maga alól a széket, és bevágtatott a szobájába. Lupin értetlenül nézett a suhogó talárja után.

- Nem ragadtatom el magamat! Én legalább beismerem, hogy gyötrődöm nélküled, Remus! Látom a szemedben, hogy te sem vagy ezzel másképpen! – ordított Black a szobaajtóból. Remus felsóhajtott, aztán a férfi után ment.

- Mit érnék el azzal, ha beismerném, hogy nem tudok aludni nélküled? Mit érnék el azzal, ha feltépném a régi sebeinket? – kérdezte halkan. Megállt a hosszú hajú barátja előtt, és bánatosan a szemébe nézett.

- Azt érnéd el, hogy végre kimutatnád, mit is érzel valójában! Fél év úgy eltelt az életemből, hogy azt sem tudtam, élsz-e még! – tajtékzott Sirius. Minden dühe és fájdalma az ereiben lüktetett, legszívesebben a barátjára vetette volna magát, és egyszerre ölelte és ütötte volna, hogy Remusnak is annyira fájjon, ahogy neki sajgott.

- Nem lehettem a közeledben, az túl nagy kísértés lett volna! Hát nem érted, hogy nem szabad együtt lennünk többé?! Más világban élünk, Sirius! Neked a mágusvilág fényesebb oldala, nekem a száműzetés jutott osztályrészül! Vérfarkas vagyok!

- Te egyszerűen gyáva vagy! – ordította Black. A keserűség elöntötte minden porcikáját. Rettegett, hogy a hőn szeretett férfi egyszerűen ismét kisétál az életéből. Nem akarta, hogy így történjen.

- Igen, gyáva vagyok, Sirius. Félek tőled, és az érzéseidtől. Olyan vagy, mint egy gyertyaláng. A szívem ott csapong körülötted, de félek, ha túl közel merészkedek hozzád, megégetsz. És ezt nem szeretném, Sirius…

- Olyan ostoba vagy, Remus… - sóhajtotta Black. Egy pillanat alatt elcsitult. Lupin szavai jeges zuhanyként érték, moccanni sem tudott. – Sosem bántanám a szíved. Nem ismersz eléggé, ha azt hiszed, hogy képes volnék játszani veled… Ha régen ilyen botor voltam is, hogy ezt tettem volna; soha többé nem volnék rá képes. Esküszöm. Te vagy a legjobb dolog az életemben, Remus… Semmit sem ér nélküled a mögöttem lévő huszonöt év, és az előttem álló száz…

- Ez a másik gondom, Sirius! Tudod, hogy általában meddig él egy vérfarkas! Alig élnek ötven évig! És én a felét már eltékozoltam az időmnek… Hogy tudnál együtt élni velem, ha tudnád, hogy alig van néhány évem hátra?! Ezt még tőled sem várhatom el…

- Kifogásokat keresel, és ez nevetséges! Ha egyáltalán nem jelentek neked semmit, Remus, akkor miért jöttél ide? Látni akartad, hogyan rendezem be az új lakásomat? Tudod, mit? Ha már eldöntötted, hogy semmi remény sincs a boldogságunkra, akkor inkább menj el! – nyögte ki Sirius. Egy pillanatig farkasszemet nézett Lupinnal, aztán színtiszta kínkeservet pumpált a zsigereibe, összeszedte magát, és ellépett a férfitól. Mintha a szíve egy részét hagyta volna Remus előtt, de lassan odalépett az ablakhoz. Saját maga úgy érezte, hogy csak támolyog, mert kést forgattak a szívében.

Lupin bánatos szemmel nézett a barátja, a szerelme, a szövetségese után. Jól mondta a férfi, tényleg ő volt minden, amit csak akarhatott magának. Minden jó, minden csíny, minden stikli, minden nevetés és boldogság. Sirius Black volt az élete értelme. Képtelen volt megmozdulni, hogy eleget tegyen a kérésnek, és elmenjen. Pontosan tudta magáról, hogy gyenge egy ilyen életre szóló döntés meghozatalához. Sirius úgy vonzotta, mint ama gyertyaláng. Érezte, hogy a férfi meg fogja égetni, és szinte belehal majd; mégsem tudott kilépni a lakásából.

Percekig álltak némán a szobában, boldogtalan hadviselésben. Sirius inkább kibámult az ablakon, de képtelen volt a vérfarkasra nézni. Túlságosan fájt neki ez az egész. Akarta, hogy visszajöjjön, és örökre vele maradjon, de olyanok voltak, mint a tűz és víz.

Lupin váratlanul Siriushoz ugrott, elmarta a vállát, és maga elé penderítette a varázslót. Egy pillanat múlva már az ajkán csüggött, akárcsak régen. Csókolta, ízlelgette, mintha az első szerelmes csókot váltaná vele.

Sirius villámsújtottan állt egy darabig, aztán szenvedélyesen visszacsókolt. Talán mégis nyert egy kis időt, talán meg tudja győzni Remust a szerelméről. Hosszan és árulkodóan szelíden csókolóztak percekig. Az idő mintha megszűnt volna létezni, a csók feledtetett minden gyötrelmet és magányt.

Egyszerre kezdték lehámozni egymásról a talárt, majd az inget. A ruhadarabok hangtalanul értek földet a padlón. Remus halványan elmosolyodott, amikor hideg ujjaival megcirógatta Sirius napbarnított mellkasát, mire a férfi megborzongott. Hangos nyögéssel válaszolt a régen áhított érintésre, majd vadul Lupin nyaka után kapott.

Csókolta, ahol csak érte. A vérfarkas pedig lehunyt szemmel állt, és igyekezett örökké az emlékeibe vésni a pillanatot.

- Nosztalgiázol? – kérdezte rekedt hangon Sirius, mire a másik csak gúnyosan elmosolyodott, majd az ágyra lökte a házigazdát.

- A hallgatás néha erény – jegyezte meg alig hallhatóan, majd egy forró csókkal lezárta Black ajkát. Mindkettejük teste árulkodott már a bennük dúló vágyról. Remus kíváncsi felfedezőútra indult szájával Sirius bőrén. Vértelen ajka végigsiklott a mágus nyakán, és vállán. Fogai nyomát otthagyta a férfi puha bőrén, majd mellkasára csúszott a mohó száj. Már ismerte jól az aranyvérű minden rezdülését, és szinte az eszét vesztette a nyögéseitől. Ujjai Sirius lapos hasán araszoltak a nadrágja felé. Amikor elérte a merevedő férfiasságot, izgatottan beleharapott Black mellébe. A saját gyönyörűségét sem tudta elrejteni többé, mindenestül Siriusra vágyott.

Kissé feljebb csúsztak az ágyon, hogy kényelmesen el tudjanak helyezkedni rajta. Sirius sejtelmes mosollyal nyugtázta, hogy szerelme sem tud közömbös maradni iránta. Látta Lupin dudorodó nadrágján a választ a fel sem tett kérdésére. Egy szemvillanás alatt odakapott a vérfarkas övéhez, és kicsatolta, majd kigombolta a fölötte magasló férfi nadrágját.

Remus megmosolyogta Black gyorsaságát, de közel sem kárhoztatta érte. Túl sok időt pazaroltak el az utóbbi hónapokban. Talán mindent még egyszer alaposan át kellene gondolniuk, talán mégis működhet ez a kapcsolat.

Vércseként csapott le Sirius ajkára, különösképpen most ő volt a dominánsabb, az éhesebb vad. Sirius inkább kéjesen hagyta magát végigmarcangolni, ölelni, csókolni. Teljesen megrészegültek egymástól.

Black már Lupin alsónadrágjában járt reszkető ujjaival, gyengéden simogatta a férfi buja szőrzetét, majd a tenyerébe zárta a régen vágyott hímtagot.

Remus szinte letépte Siriusról a nadrágot, azzal együtt az alsóneműt. Vörös körömnyomok maradtak a varázsló bőrén, megszaporítva a kis, árulkodó bűnjelek számát. Végigcsókolta Black hasát, majd szeméremdombját; míg Sirius rámarkolt a férfiasságára.

Lupin levegő után kapkodva harapott bele a merev ékesség tövébe. Sirius felüvöltött a gyönyörtől, bal markában összegyűrte a takarót, jobbjával pedig határozottan simogatni kezdte Remus egyre merevedő testrészét, amíg elérte.

Remus ugyanis egyre lejjebb és lejjebb vándorolt, mohó csókokkal borította be Sirius férfiasságát. Igyekezett mélyen a szájába fogadni, játékosan ingerelni, kínzóan megharapni; miközben teljesen levette Blackről a nadrágot, hogy egyáltalán ne zavarja őket többé a sok, felesleges ruhadarab.

Sirius megadta magát a szerelmének. A legkevésbé sem zavarta, hogy most nem ő kezdeményez, hogy most őt hajtják igába. Imádta, ahogy Remus hozzáér, ahogy simogatja, becézgeti, ahogy türelmetlenül szétfeszíti a combjait. Lupin már megszabadította saját magát is a ruháktól, Sirius azt sem tudta elképzelni, hogy bűbájjal, vagy szabad kézzel tette. Ugyanis Remust mindenhol magán érezte, a csókja a legédesebb kínokba kergette, az érintését magán tudta a lágyékán, a combján, a hasán, mindenhol. Remus mindenhol simogatta őt.

Amikor sejtette, mi következik, önként tárta szét lábait, hogy Lupin még inkább hozzáférjen.

Remus azonban egyre csókolta, kényeztette a szinte már lángoló férfiasságot. Ujjai a férfi fenekén kalandoztak, majd óvatosan Siriusba hatoltak. A varázsló megfeszült a várakozástól, zihált, kinyitotta ködben úszó szemeit.

- Ne szórakozz velem, gyerünk már – nyögte türelmetlenül. Lupin felnevetett az ágyékáról, aztán, mintha mit sem hallott volna, tovább becézgette a szerelmét. Sirius hörgött, szinte haldoklott a vágytól. – Ne csináld ezt, Remus… Tudod, milyen régen várok rád…

- Pont ezért nem sietem el – morogta Lupin halvány mosollyal a szája szegletében. Szerette volna a lehető leghosszabban elnyújtani az élvezet perceit. – Hol tartod a síkosítót?

- Ne játssz az idegeimmel, tégy végre a magadévá! – könyörgött kiszáradt szájjal Sirius. Igyekezett a legszebb tekintetével a szerelmére nézni, hogy megessen a szíve rajta. Remus mosolya önbizalomról árulkodott, felemelte a fejét, majd lassan Black fölé magasodott. Sirius izgatottan felsóhajtott, felhúzta a lábait, elkapva Lupin csípőjét.

Remus megkereste vastag hímtagjával Sirius ánuszát, majd lassan, centiméterenként furakodott belé. Mindkettejük visszatartották még a lélegzetüket is, annyira koncentráltak. Ahogy Lupin egyre mélyebbre hatolt a kedvesében, Sirius tekintete egyre sötétebbé vált, de a fájdalom gyorsan elillant, és átvette a helyét bizsergető megszokás.

Amikor Lupin túljutott a záróizmokon, tövig mélyedt Black ölébe. Mindketten ordítottak a gyönyörtől. Vad és állatias vonaglás kezdődött. Lupin elmarta Sirius nyakát, és két csók között úgy fújtatott, mint egy vadló.

Black önkívületben feküdt a karjaiban, és a harmadik lökés után elélvezett. Mintha áttaszították volna az édenkert kapuján. Eltompultak a zajok és a fények, egyedül Remus lüktetése adott némi támpontot, hogy létezik még a külvilág. Szerelmesen tekintett fel Lupinra, aki még mindig a saját boldogsága érdekében küzdött.

Sirius megfeszítette a fenekét, még szűkebbé téve tüzes kis poklát. Remus alig kapott levegőt, mikor megérezte a derekára kulcsolódó combokat. Néhány másodperc múlva felülkerekedett rajta minden elnyomott ösztön, és üvöltve, tombolva beérte a szerelmét. Minden izma megfeszült, görcsös ívbe hajlott a háta, amikor magvát Siriusba engedte.

A szétfeszítő pillanat után testének teljes súlyával Blackra feküdt, és kábultan nézte őt. Sirius szerelemittasan mosolygott, majd puha csókkal zárta le Lupin kiszáradt száját. Amikor Remus kinyitotta a szemét, könnyek csillogtak benne.

- Látod, ettől féltem – suttogta halkan. – Nincs menekvés…

- Inkább te marj halálra, semmint fél emberként éljek nélküled – csókolta le Lupin kibuggyanó könnyét Sirius.

- Még a végén megszelídítesz – morogta Remus.

- Merlinre, pont azt nem szeretném – nevetett Black mámorosan. Most, hogy Lupin rajta feküdt, és a teste minden porcikáját betöltötte; sokkal szebbnek tűnt az új lakás. A szoba megtelt reménnyel, és szerelmes várakozással.

Ahogy Remus legördült a férfiról, Sirius az oldalára fordult, és megcirógatta a vállát. Eldöntötte, hogy mindent el fog követni, hogy a szerelme mellette maradjon. Jobban fog vigyázni a kapcsolatukra, mint régen tette. Figyelni fog, és kimutatja az érzéseit. A problémákat meg fogják beszélni, a nehézségeken átvergődik magukat. Nem fordulhat elő még egyszer, hogy elveszítsék egymást.

Remus is hasonló ábrándokat dédelgetett magában, de tudta, hogy öt nap múlva ismét telihold lesz, és addigra el kell tűnnie a környékről. Nehogy megtámadjon egy ártatlan embert, muglit vagy varázslót… Legkevésbé pedig Siriust. De talán a telihold után… Talán utána visszatér ebbe a lakásba, vissza Siriushoz.

 

 

Köszöntő
Figyelmeztetés
Az oldal felnőtt tartalommal bír, ezért csak saját felelősségedre böngéssz az irományok között, nehogy megsérüljön a lelked! :)

eligazító

az oldal
Nyitás: 2008. okt.
Admin: angel8
× még több oldal info ×
Böngésző: MF
Mail: katt ide
Buttonom:
[több]

bölcsesség


[Made on a Mac | angel8 © 2006 - 2010]