Útmutató
Lord Alfred Tennyson:
Shalott kisasszonya
(részlet)

S mindazt, mi tükrében lebeg, szövétnekében őrzi meg: gyakran, mikor más szendereg, temetni indult bús sereg tartott Camelotba. S máskor magasban járt a Hold, tükrébe ifjú pár hatolt, „Emészt világom árnya” szólt Shalott kisasszonya.
[tovább]

üzenőfal

On-line lelkek

lélek olvassa a lapot.



Én hősöm



Szereplők: Lucius Malfoy, Draco Malfoy
Lucius és Draco a halálfalók bukása után házi őrizetben kénytelenek elviselni egymást. Narcissa Malfoy a műben már régen halott, és a két szőke csak egymást… boldogítja…
Kategória: PWP

Műfaj: SLASH!!!
Figyelmeztetések: a normális apa-fia kapcsolaton túlburjánzó; homoerotikus, beteges szerelem leírása! Akit ez elborzaszt, kösse fel a bajuszát, és FUSSON!
Korhatár: Szigorúan tizennyolcas karikás! Hehehe, kapjatok el, erénycsőszök…



Draco a könyvtárszobában olvasott, amikor Lucius belépett a helyiségbe. Felemelte kíváncsi tekintetét, és végigfuttatta szeretett apján. Az idősebb szőkét megviselték a háborús évek. Kortalan arcára mély barázdákat húzott az idő. Megkeseredett, és menekülni próbált – de a Malfoy-házon belül nem nagyon volt hova…

Amikor Lucius leült a fiával szembe, a szokásos foteljébe; Draco becsukta a könyvét. Már sejtette, mi fog következni.

- Anyád sose szeretett engem.

- Anya egy éve meghalt… Már megint konyakillatot érzek, apám – sóhajtott rosszallóan Draco.

Tizennyolc évesen volt annyi sütnivalója, hogy kiokoskodja a mágiaügyi minisztérium rendeletei ellenére, bizonyos esküdteknek ajándékozott csekélységek, és egyéb juttatások ellenében; hogy ne kelljen az Azkabanba kerülniük. Tudta, hogy apja beleőrült volna, ha még egy évet ott kell eltöltenie. Büszke volt magára, amiért sikerült elérnie az ítélet módosítását. Az már csak a ráadás lett, hogy neki sem kellett a varázslóbörtönbe vonulnia; hanem az apja mellett maradhatott.

Így viszont közvetlen közelről nézhette Lucius keserű önmarcangolását.

- Anyád sose szeretett, Draco… Igaz, én sem szerettem őt… Csak miattad, fiam… Csak miattad maradtam vele. És, mert a nevem ezt követelte tőlem… Anyáddal nem szerettük egymást… Nem is értem, hogyan foganhattál meg, Draco… Aranyvérűnek lenni átkos kiváltság…

- Észrevettem – Draco hideg szemeit a szemközt ülő férfi, ugyanolyan tekintetébe fúrta.

– Minden este iszol, apám.

- Értem már nem kár, édes fiam… Én csak a te sorsodat bánom. A rabja lettél ennek a háznak… Pedig neked most kellene élned, szórakoznod! Fiatal szíveket kellene összetörnöd; nem az átkozott apádét…

- Én nem átkozlak, apám. Szeretlek téged, és szeretek itthon lenni. Veled. Sokkal inkább vagyok itt, semmint odakint, ahol a muglik és varázslók, a sárvérűek és vérárulók boldogan élnek egymás mellett… Undorító népségek… - Draco hangja szánalommal és igazi undorral telt meg. – Hát kérdem én, ki van bezárva és hova?

- Úgy szeretlek, fiam… Fiatal magamat látom benned. Ugyanaz a tűz, ugyanaz a vágy… Azt szeretem benned, mint te is magadban… A büszkeségedet. Te veszítve is csatákat nyersz a tömegen… Ha máson nem, hát felettem… De én szeretem a te győzelmedet, Draco. Én azt is szeretem… Nincs olyan, amit ne szeretnék benned.

- Gyere, apám, elkísérlek a szobádig – ugrott fel Draco, hogy a foteljából felálló férfit elkapja, és belékapaszkodhasson. Igazság szerint sejtette, hogy apja képes volna a saját lábán is eltalálni a hálószobájáig, mégis szerette érezni Lucius testének nehezét magán. A szikár mellkasát, az izmait, a férfi haja illatát, a konyak illatát…

- Túl jó vagy hozzám, Draco. Anyád sose szeretett… Én se őt… Én… Perselust szerettem… - morogta halkan Lucius. Fia szeme elkerekedett. Ezt még sosem hallotta apja szájából. Sejtette, hogy valami hasonló ok bújik meg a háttérben, mégsem kérdezett rá eddig. Szíve hevesebben kezdett verni az új információtól.

- És ő is szeretett téged, apám? – igyekezett minél többször kimondani az ’apám’ szót, hogy minduntalan emlékeztesse magát a vérségi kapcsolatukra, és arra, hogy beteges dolog, amit érez. Hónapok alatt kénytelen volt megfigyelni az apját, és saját magát is; és rá kellett jönnie, hogy ő, Draco Malfoy egy aranyvérű család elfajzott, korcs hajtása. Az még csak bocsánatos bűn lett volna, hogy a saját neméhez vonzódik; de hogy a saját apja iránt gyúljon szerelemre? Undorítónak találta magát. Reggelente véresre tudta volna kaparni a tükörképét, csak hogy elmúljon a viszolyogtató bizsergés a gyomrában, hogy perceken belül együtt reggelizhet a hálóköntöst viselő apjával.

- Talán szeretett… Olyan történeteket mesélhetnék, amelyek után meggyűlölnél…

- Az kizárt, apám – mosolygott maga elég Draco. Egyszerűen élvezte, ahogy felsőtestük szorosan egymáshoz préselődik, miként a folyosón imbolyognak. – Megértem, hogy péntekenként Pitonhoz mentél… kártyázni…

- Valóban?

- Ő… különös férfi volt, apám.

- Ő is kijátszott engem, Draco… Mégis hiányzik… Már senkim sincs, rajtad kívül… Csodálatos férfi lett belőled, fiam. Mindenki megfordulna utánad az utcán, erre te meg arra kárhoztattál, hogy a bolond apádat kísérgesd…

- Én választottam ezt, apám.

- Mert hős vagy, Draco… Én hősöm… Szerelmes fiam… - sóhajtotta Lucius, szeme sarkában talán könnyek gyűltek össze. Megtörölte a szemét, hogy fia ne vegye észre gyengeségét.

- Ugyan, apám. Nem vagyok hős. Sose leszek… - morogta Draco, aztán benyitott az apja szobájába. Lassan az ágyig támogatta a szőke férfit, és a szélére ültette.

- Gyűlölöm magam, amiért ide vagy bezárva… Tönkre tettelek, Draco – húzta el a száját Lucius.

- Szeretek itt lenni veled, apám – ült le az apja mellé. Olyanok voltak egymás mellett, mintha ugyanazon fénykép húsz évvel korábbi és későbbi alakját ültették volna az ágyra. – Szeretlek, rajongásig szeretlek, apám. Imádok minden napot, amit veled tölthetek. – ismerte el halkan Draco. Nem akart a férfi szemébe nézni, mert félt, hogy esetleg vallomásához más is párosulna.

- Valóban?

- Igen… apám.

- Akkor adj egy jóéjt-csókot apádnak, hogy nyugodt szívvel aludjon el…

Draco egy pillanatig sem hezitált, Luciushoz hajolt, és szerelmesen szájon csókolta. Elvégre ő kérte, hogy csókot adjon neki… Talán ő is érezte, és érzi ezt a különleges tüzet, ami a lelkét égeti… Ahogy száját a férfi vértelen ajkára tapasztotta, kiélvezte az átkozott szerelmesek ritka gyönyörét. Az első mámor elsöpört minden kétséget, és undort a fiúban, amit maga iránt érzett. Apja szája a kéjek legízesebbikét kínálta neki.

Aztán a férfi hátrahúzta a fejét, és kérdőn a fiára nézett.

- Mi az ördög volt ez, Draco? – kérdezte rekedten.

- Egy jóéjt-csók… Lucius – sóhajtott a fiú. Tudta, hogy ettől a pillanattól az apja meghalt, és nincs többé. Soha többé. Már csak Lucius Malfoy, a szerelmet ígérő, a gyönyörrel kecsegtető mágus létezett számára. Undorító felismerés volt, hogy soha többé nem fogja tudni kimondani az apa szót.

Megremegő szájjal várta apja reakcióját, aki viszont halványan elmosolyodott.

- Hát innen fúj a szél… Én hősöm – morogta Lucius, aztán szenvedélyesen visszacsókolt.

Túl régen és túl jól ismerte a fiát, hogy tudja, valamiért megváltozott a kapcsolatuk a rabságuk ideje alatt. Hónapok óta kerülgették egymást… De most…

Hosszú percekig marták egymás ajkát, bebarangolva szentségtelen tájakat, vad csatába indulva nyelvükkel s fogukkal. Mikor kifulladva elvált szájuk, Draco lángolva az apjára nézett.

- Nálad maradhatok éjszakára? – legártatlanabb tekintetét bevetve tudta, hogy nem kap elutasító választ. Lucius csak bólintott, mire a fiatalabbik Malfoy kihúzta a hajából a fekete szalagot, és eligazította a férfi hátába hulló jégszőke tincseket. Az apja jólesően felnyögött a szelíd ujjak simogatásától.

Draco felbátorodva ölelte és csókolta apját. Szeretni és birtokolni akarta minden porcikáját, hasonlóképpen, ahogy a férfi uralta az ő mindennapjait, érzéseit és örökös gondolatait.

Lucius beletúrt fia ugyanolyan szőke hajába, és boldogan tapasztalta, hogy belőle is hasonló borzongást vált ki az érintés.

Újdonsült egymásra találásuk mindkettejüket megrészegítette, szinte letépték egymásról az inget. Draco volt a gyorsabb; két rántással megszabadította apját a sötétszínű ruhadarabtól; aztán a férfi nyakába fúrta a nyelvét, és szerelemre éhesen kényeztetni kezdte Luciust. Az néhány percre megadta magát, hátradőlt a párnáira, de azért megszabadította fiát a nemkívánatos ingjétől. Még sosem szerette ennyire, hogy becézgetik. Ő maga a kezével indult felfedezőútra Draco mellkasán. Hasonló szálkás izomzat, sápatag bőr… Lucius ujjbegyei egyre lejjebb és lejjebb siklottak, majd megállapodtak fia övcsatjánál.

Ekkor már Draco is a férfi hasát, és csípőjét csókolta. Egyszerre volt ismerős és ismeretlen a helyzet számukra. Draco felnézett az apjára, mire az nyelt egyet. Képtelen volt megszólalni. A hallgatást beleegyezésnek vette a fia, ezért villámgyorsan kigombolta apja nadrágját, és lehúzta a villámzárat. Kezeivel és szájával vetkőztette le Luciust, hogy hozzáférjen a merev férfiasságához.



Draco egy pillanatig elgondolkodva mosolygott maga elé, aztán félretette a filozofálást, és Lucius ágyékára hajolt. A férfi hangosan felnyögött, amikor Draco száját és nyelvén magán érezte. Soha finomabb kényeztetésben nem volt része, az ifjú talán genetikailag tudta, vagy ösztönösen ráérzett az érzékenyebb pontjaira.

Félig lehunyt szemmel gyönyörködött szőke fiában, ahogy az egyre magasabb gyönyörök felé vezeti. Ő maga vágyakozva simogatta Draco merevedését, a nadrágján keresztül. Aztán, hamarosan unni kezdte, hogy elválasztja őket néhány ostoba ruhadarab; így magáról és fiáról is lebűvölt minden ruhát egy elmormolt varázsigével.

Draco elvigyorodott, aztán visszahanyatlott apja férfiasságára. Aprókat harapott, és hosszú csókokat nyomott a sokat álmodott testrészre; kiélvezve minden pillanatot. Lucius szinte tehetetlenül feküdt alatta. Úgy vonaglott, mint egy kamasz. Mint Perselus alatt soha… Igaz, fél marokkal Draco merevségét ingerelte; és büszkén gyönyörködött harcra kész fiában; mégsem tudott érdemi munkát végezni, ahogy szeretett volna. Örömmel nyugtázta magában, hogy Draconak sem kell szégyenkeznie, ami a Malfoyok méreteit illette. Legszívesebben hasra vágta volna magát, és várta volna az ördögi mennybe menetelt; ám Draco mást tervezett. Hosszú és kínzó, kéjjel kecsegtető percekig szerette ajkával Luciust. A férfi alig tudta visszatartani magát az élvezetek tengerében; izzadt, zilált, remegett a gyötrő vágytól.


Draco azonban még mindig nem kegyelmezett neki. Lassan felhúzta a férfi lábait, és csókolni, becézni kezdte az édenbe vezető nyílását is. Szerelmesen körbenyalta, aztán ráérősen kényeztetni, harapdálni kezdte Lucius combját-fenekét.
A férfi azonban már sokkal-sokkal többet akart. Összeszedve minden erejét, lependerítette magáról a fiát, hogy ő kerekedjen fölébe. Alig másfél percet töltött Draco mellkasának, hasának simogatásával, férfiasságának megízlelésével, és végbélrózsájának becézgetésével. Két ujját óvatosan mélyesztette szerelmes fia nyílásába.
Draco egyszerűen feljajdult a gyönyörtől, és telhetetlenül nézett apjára. Lucius nem váratta meg, gyengéden és lassan a fiába tolta magát. Az izmok lassan elernyedtek, és a hódítók bebocsátást nyertek a titkok kapuján.

Draco nyöszörgött az apja karjaiban. A férfi szelíden ölelte, csókolta; hogy enyhítsen a szent fájdalmon, és lassan mozogni kezdett. Soha ilyen szűk, ilyen tökéletes, szerelmes gyötrést nem tapasztalt, mint Draco ölében.

Egymás tekintetében ugyanazt a kínzó ösztönt, rajongó uralkodást vélték felfedezni; ahogy egymást szorítva, fékezve, gyorsítva küzdötték magukat a végtelen felé.

- Úgy szeretlek, Draco… - pihegte a férfi halkan. Annyi mindent meg akart osztani a fiával, a szerelmével; mégis képtelen volt egyebet kipréselni a torkán.

- Érzem, Lucius… Érzem, ahogy szeretsz… - hörögte Draco, miközben egyre mélyebbre és mélyebbre engedte magába az apját. Merev férfiasságán ott nyugodott saját, és apja fél keze is; együtt csúsztatták ujjaikat fel, és alá a testrészen.

Fojtogató pillanatok rohantak el mellettük, nyögéseik belevesztek a szoba félhomályába. Az iram egyre csak gyorsult, míg Draco szeme fennakadt, és hangosan nyögve elélvezett. Lucius csak ezután, diadalittasan engedte el magát, hogy fiába lökje szerelme nedűjét. Ő maga nem kiáltott, nem üvöltött. Halkan pihegett, mámorosan figyelve Draco angyali vonásait.

Izzadt testének teljes súlyával a fiára feküdt, és szelíd, tékozló csókban keresett vigaszt, és feloldozást a bűnre, amit elkövettek. Draco soha nem látta olyan galamblelkűnek az apját, mint abban a percben. Ujjaival olyan szorosan húzta magához a férfi hátát, hogy ujjbegyének lenyomata Lucius bőrébe égett.

Meg akart szólalni, hogy megtörje a csendet; de egyszerűen képtelen volt szóra nyitni a száját; miután az apja elvált az ajkától. A férfi csak némán, megfiatalodva, sugárzó szemmel feküdt a fián; és játszadozni kezdett Draco szőke tincseivel.

- A pokolban fogunk elégni – suttogta végül, mire a fia boldogan felnevetett.

- Én nem bánom, úgy sem szeretek fázni…
Köszöntő
Figyelmeztetés
Az oldal felnőtt tartalommal bír, ezért csak saját felelősségedre böngéssz az irományok között, nehogy megsérüljön a lelked! :)

eligazító

az oldal
Nyitás: 2008. okt.
Admin: angel8
× még több oldal info ×
Böngésző: MF
Mail: katt ide
Buttonom:
[több]

bölcsesség


[Made on a Mac | angel8 © 2006 - 2010]